Magyar Miklós: Marcel Proustra emlékezik Franciaország…
*
…az író halálának századik évfordulóján
Marcel Proust halottas ágyán
Marcel Proust 1922. november 18-án halt meg. Az íróról 2022-ben Franciaország-szerte megemlékeznek. Írásomban két jelentős eseményről szólok: egy Proust-emlékbélyegről és a párizsi Nemzeti Könyvtár reprezentatív kiállításáról.
Marcel Proust bélyegen
Az emlékbélyeg
2022. július 25-én a francia posta az író halálának századik évfordulójára (november 18) emlékbélyeget adott ki 600.000 példányban. A hivatalos ceremóniára a Proust egyik hőséről, Charles Swannról elnevezett irodalmi szállodában, az impozáns Hôtel Swannban − amelynek homlokzatán Proust portréja látható − került sor.
Hôtel Swann
A szálloda vendégei megannyi Proust-emlékkel találkoznak a folyosókon, az étteremben, de a szobákban is.
Proust-emlékek a szállodában
A Sophie Beaujard által tervezett bélyeget a Posta, a Proust Baráti Köre Társaság képviselői és az Irodalmi Szállodák igazgatója mutatták be. Ez utóbbi emlékeztetett arra, hogy Proust életében 90.000 levelet írt.
A bélyeg bemutatója
A bélyegen az író arcképe mögött galagonyavirágok láthatók. Nem véletlenül. A galagonyabokor Az eltűnt időben számos helyen megjelenik. A Swannék oldalában Proust így ír a galagonyáról: „Az ösvény valósággal zsongott a galagonyaillattól. A sövény mintegy kápolnasort alkotott, amelyet elborított az oltárra halomba szórt rengeteg virág; a napfény rácsozatot rajzolt alájuk a földre, mintha ólomüveg ablakon szüremlett volna át; az illat oly kenetteljesen, oly körülhatároltan áradt, mintha a Szűzanya oltára előtt álltam volna, s mindegyik azonos díszbe öltözött virágfürt látszólag szórakozottan tartotta porzóinak káprázatos csokrát a lángoló gótika e finom, sugaras erezetét, azokhoz hasonlót, amelyek a templomban szórták be fényszemcsékkel a kórusfeljáró korlátját vagy a színes üvegablak osztatát, s az epervirág húsos fehérségével bomlottak ki.” Aki Illiers-Combray-ban jár, ma is megcsodálhatja a galagonyabokrokat, amikről Proust írt.
Proust galagonyabokrai Illiers-Combray-ban
Proust regényében a galagonyabokor ugyanazt a szerepet tölti be, mint a híres madeleine: az akaratlan emlékezet mechanizmusának elindítója, aminek révén Marcel felidézi gyermekkorát. „Művemben a főszerepet az akaratlan emlékezés és a tudatos emlékezés közötti különbség játssza” – mondja Proust a Le Temps című napilapnak 1913. november 13-án adott interjújában. Az író által említett akaratlan emlékezést kiváltó leghíresebb és legtöbbet idézett epizód a madeleine nevű süteményhez fűződik, amely már a regény első részének, a Swannék oldalának elején szerepel. A gyermek Marcelnek édesanyja egy téli estén madeleine-t és teát hozatott be fiának: „abban a pillanatban, amikor a süteménymorzsákkal vegyült korty az ínyemhez ért, megborzongtam; valami rendkívüli dologra figyeltem fel, mely a bensőmben megy végbe. Csodás öröm árasztott el, minden mástól elszigetelten, anélkül hogy az okát tudtam volna. (…) S egyszerre felbukkant az emlék. Az íz azé a darabka madeleine-é volt, amellyel Combray-ban vasárnap reggelenként (mert olyankor nem mentem sehová miseidő előtt), mikor beköszöntem hozzá a szobájába, Léonie néni kínált, miután gyógy- vagy hársfateájába mártotta.”
Az emlékbélyegből tizenkét darabból álló blokk is készült.
A bélyegblokk
A gyűjtők megvásárolhatták a két első napi borítékot is. Az elsőn Proust portréja, a másodikon Léonie néni háza látható.
Első napi borítékok
Kiadásra került egy 20×9,5 centiméteres Proust-emléklap is, amelyen Léonie néni háza, Proust kézirata és a bélyeg szerepel.
Az emléklap
Léonie néni házát így írja le Proust: „Nagyapám unokanővére − az én nagy-nagynéném −, akinél laktunk, édesanyja volt annak a Léonie néninek, aki férje, az én Octave nagybátyám halála óta nem volt hajlandó többé kimozdulni, előbb Combray-ból, majd Combray-ban a házból, majd a hálószobájából, végül az ágyából, és „le sem jött”, egyre csak feküdt a bánat, a fizikai leépülés, a betegség, a rögeszmék és az ájtatosság okozta meghatározhatatlan állapotban. Az ő lakrésze arra a Saint-Jacques utcára nézett, amely jóval távolabb a Nagyrétben végződött (nem összekeverendő a Kisréttel, amely a város szívében zöldellt, három utcától szegélyezve), s amely egységes szürkésségében, három magas homokkő lépcsővel csaknem minden bejárat előtt, olyan volt, mint valami emelkedő, melyet egy gótikus kőfaragó ugyanabból a kőből vésett ki, amely egy jászol- vagy kálváriajelenet anyagául is szolgált.” Léonie néni háza ma múzeumként működik.
Léonie néni háza − Proust Múzeum
Nem ez az egyetlen Proust-bélyeg. 1966-ban kiadásra került egy emlékbélyeg Proust arcképével és az Illiers-Combray-ban lévő Saint-Hilaire híddal.
Az 1966-os bélyeg
A Saint-Hilaire híd 1920-ban. Alatta Proust leírása a hídról
A Swannék oldala című kötetben Proust így ír Combray-ról: „Ott lakni Combray kissé szomorú volt, akárcsak az utcái, ahol a helyi, feketés kőből épült külső lépcsők mögött, a magasban terpeszkedő oromzatok árnyékában sorakozó házak épp elég fénytelenek voltak ahhoz, hogy amint alkonyodni kezdett, félre kelljen húzni a függönyöket a „termekben”; szentek komoly neveit viselő utcák (mely szentek közül nem egy Combray első hűbérurainak történetéhez kötődött): a Saint-Hilaire utca, a Saint-Jacques utca, ahol néném háza is állt, a Sainte-Hildegarde utca, ahová a rácsos kerítés nézett, és a Szentlélek utca, ahová a kert oldalsó kiskapuja nyílt; Combray ezen utcái emlékezetem hátsó zugában élnek, olyannyira más színben, mint amilyenben ma látom a világot, hogy valójában mind, még a Főtéren felettük uralkodó templom is valószerűtlenebb a szememben, mint a laterna magica vetített képei; s vannak pillanatok, amikor úgy tűnik, ha még egyszer átvághatnék a Saint-Hilaire utcán, szobát bérelhetnék a Madár utcában − az ódon Nyílsebezte madár szállodában, ahol a pinceablakokból felszálló ételszag néhanap még a régi kihagyásokkal és melegséggel tör fel bennem −, annál is csodaszerűbben lépnék kapcsolatba a túlvilággal, mint ha Golóval ismerkednék meg, vagy ha Brabanti Genovévával társalognánk.”
Proust emlékkiállítás a Nemzeti Könyvtárban
A Bibliothèque François Mitterand nevű francia Nemzeti Könyvtár 2022. október 11. és 2023. január 22. között megrendezendő kiállítása Proust Az eltűnt idő nyomában című monumentális regénye születésének valamennyi fázisán végigvezeti a látogatókat. Mintegy 370 dokumentum, kéziratok, festmények, fényképek, az író használati tárgyai, ruhái segítenek megeleveníteni Proust korát, személyiségét és műveit.
A Nemzeti Könyvtár monumentális épülete és egy olvasóterem
A számtalan emlék közül említsük itt meg az egyetlen festményt, amit barátja, Jacques Emile Blanche festett róla, és ami a legismertebb Proust-portré.
Proust portréja
A kiállítás kronológiai sorrendben mutatja be az 1913-ban megjelent Swannék oldala című első kötettől a posztumusz, 1927-ben napvilágot látott A megtalált időig. Mindegyik kötet a teremben kerül bemutatásra. Proust hatvankét füzete tartalmazza Az eltűnt idő nyomában kéziratának különböző változatait.
Proust kézirata
Illusztráció: ~À la recherche du temps perdu…
Ezek is érdekelhetik!
Juhász Anikó: Halálod helye, Attila (versek)* →
Szent Márton nálunk és a nagyvilágban (Berecz Ágnes Gabriella Szent Márton napi összeállítása) →
Jámborné Balog Tünde: Holtak vigíliáján →
