Waszlavik László: Csontváry a vatikániakról
A Raffael-Leonardo problematika ‘Az utolsó vacsora’ szimbolikájának tükrében
Ami a Csontváry írásokból és képekből deríthető ki…
Csontvárynak határozott véleménye volt a vatikáni festőkről, ami főképp írásaiból, de egyes festményeiből is kiolvasható. Alapállását alighanem az 1880. októberi, égi elhívása határozta meg – 28-ik életévében –, miszerint ő lesz a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél (A napút szót a festő bizonytalanul értette, egy későbbi értelmezés szerint ide a „plein air” is behelyettesíthető). A váratlanul jött elhívást követően a festő egy zodiákusnyi időszakot (12 évet) szán a felkészülésre, ezután születik az első olajfestmény (Pillangók, 1993), majd a második 28 éves mitikus ciklus végén a legutolsó festménye (Tengerparti sétalovaglás, 1909). Életének fő dátumait az általa használt magyar-európai szimbolikai ABC két alapszáma – a 12 és a 28 – határozza meg, sőt, az úgynevezett nagyarányú festményeinek a területe, de még a kiállításainak az időpontjai is ezekből származtathatók. A 80′ utáni „zodiákusnyi” időszak eseményeiről keveset tudunk, de a felkészülési időszak elejére esik a vatikáni út (1881), amiről Önéletrajzában a következőket írja:
“Átmentem a Raffael Loggiáiba+, ott sem borultam lázba. Megnéztem a nagy csata falfestményét és a többit mind együttvéve, de élő természetet nem találtam. Ezzel a tudattal már az első látogatásnál felülemelkedtem az egész Vatikánon, csupán azt irigyeltem a mesterektől, hogy ők sokat és szépet is alkottak; de az isteni természetet hűségesen nem szolgálták, – idegen szellemnek voltak hirdetői és ez nem volt az Igazi Isteni.”
A római útról összességében negatívan tudósít a festő, de érdemes ezt művészenként is pontosítanunk. Közvetlenül az iménti idézet előtt az alábbi olvasható:
“E bevezetés után elindultam a Vatikánba, a műkincsek birodalmába, széjjeltekinteni, a reám várakozó munkát kibetűzni. A szobroknál kezdtem, ahol nem bírtam felmelegedni, nem a hűvös, zárt levegő okozta hideg miatt, hanem keveseltem a munkákban az életenergiát, mert arról, hogy művészi energia is létezik, akkor még nem tudtam semmit sem: de mert a természetet nagyon jól ismertem s az életet tisztán éreztem, tehát a munkákban elsősorban ezt kerestem.”
Érdemes ezzel kapcsolatban megemlíteni a Michelangelóról mint szobrászról alkotott véleményét is, amire az Önéletrajznak egy másik helyén akadhatunk:
„Athénben igazi szobrászati munkára akadtam, vagyis igazi emberi érzésre bukkantam, ahol arról győződtem meg, hogy a szép Galathea* nem mese, hanem valóság; a görögök kezében a hideg kövek megelevenedtek, kar és fejnélküli torzók beszédesek lettek; holott a rómaiaknál a híres Mózes* még ma is néma, a mestere hiába nógatta, hogy parla!”
A történet ismert, a fáma szerint Michelangelo elégedetlenségében és dühében a kalapácsát vágta hozzá a „megszólalni nem akaró”, élettelen hatású munkához.
Leonardo kiváltképp a „bögyében lehetett”, különösen az itáliai reneszánsz nagy találmánya, a perspektíva okán:
„Még a XV. században is Leonardo mérnöki távlatával szemben egyetlen egy Raffael volt az, akit a pozitívum ihlete meglátogatott és a plein air* távlatba beavatott, de a legmagasabb fokot ő sem érte el.”
Ebből egyrészt látszik, hogy a vatikániak közül Csontváry egyedül Raffaelt kezeli kivételként (erről több helyütt is ír), másrészt kiolvasható a „mérnöki perspektíva” iránti ellenszenve, amire további idézetekkel szolgálnék:
„…az ingoványból kikerülni, a holt perspektívától eltávolodni,….” (Tekintély)
„A vásárcsarnoki munka akadémikus tudása számtani tétele Leonardo de Vinci elméletének holt távlatába fulladt bele.’ (Csontváry dokumentumok I-II, 128. old.)
“…mert a Leonardo da Vinci vonalzó távlattal a művészeteket továbbfejleszteni nem lehet. E hibának esett áldozatul a Michelangelo Mózes szobra is mely kalapácsütéssel parlá-ra lett nógatva.” (Csontváry dokumentumok I-II, 157. old.)
Leonardo perspektívájáról és általában a perspektíváról Csontvárynak azért lehetett rossz véleménye, mert alighanem észrevette, hogy a polgárosodó reneszánsz a korábbi nagy tömörítő erejű csillagmítoszi kódolású művészettel szemben a fényképszerűség irányába indult el, ami legfeljebb a térbeli pontosításra ad lehetőséget, míg a hagyományos mitikus kódolás téridőben való mozgásra és komplett történetmesélésre ad lehetőséget. A csillagmítoszi kódolás sűrítő erejének jellemzésére elég példának hoznunk a „Selmecbánya látképé”-t. A nem túl nagy alkotáson félezer év magyar történelme van elrejtve, Szilágyi Erzsébettől a Hunyadi fiúk történetén, Mátyás női kapcsolatain, Buda történetén, Szigetváron, Mohácson, a Bocskai- és Rákóczi szabadságharcon, 48′-on át Ferenc Józsefig és Sissiig. Nem véletlen, hogy Csontváry Leonardo „halott perspektívájával” a maga „napút perspektíváját” állítja szembe, ami alatt nyilvánvalóan a zodiákuson, pontosabban a Pap Gábor által asztrálmítoszi keretrendszernek nevezett „magyar hármas állatövi rendszeren” mint szimbolika ABC-n alapuló Csontváry-féle kódolási rendszert érthetjük (ezt a Csontváry centenárium évében nyolc egyezményes pontban próbáltam meg összefoglalni, ami szofisztikusságában egyértelműen túlmutat a 2020-ban nyugat-európai fősodratú szakrális kódolásként leírt „EDM” rendszeren [1]). Csontváry számos tézisét képein is megjeleníti. Az itáliai reneszánsznál kifogásolt „perspektíva-problémát” például az Öreg halász című képén dolgozza fel, melynek preparált változatát az 1. ábrán mutatom.
1. ábra, [7] alapján
A kép egy látszólagos (nem valódi) kétiránypontos perspektíva, melyben a halász egyes vonalai a C1, míg más vonalai a C2 perspektíva-iránypontra futnak ki. Valójában egyfajta „szakrális perspektívával” van dolgunk, ami a következővel magyarázható. A halász számunkra bal szeménél (lásd a preparált ábra jobb felső részén kiemelt eredeti arcrészletet) egy „J”-t látunk, ami az egész kép kontextusában valószínűleg Jézusra utal, az arcon egy fordított M (Mária-iniciálé), egy harmadik szem (a Szentlélek egyik korabeli ábrázolása) és egy szív – alighanem Jézus szíve – is felismerhető, azaz nem közönséges halásszal, hanem a keresztény motívumok okán „emberhalásszal” van dolgunk. A kép alsó részén a két alkarra, a botra, az arc középvonalára és számunkra jobb felére egy Jézus-monogram (IV. századi, Nagy Konstantin-féle úgynevezett Krisztogram) rajzolható. Ez a Jézus-monogram több Csontváry képen is fellelhető, egyébként meg a mainstream nyugat-európai szakrális festészet szinte minden alkotásán el van rejtve az úgynevezett „EDM” rendszer részeként, lett légyen szó Raffael, Rembrandt, Rubens, Dürer vagy más alkotásról. Az „Öreg halász” tengerparti része fölött egy „M” alakú női arc („Mária-terület”) látható, ennek fülénél van a C1 iránypont. A partvonal alatt a halászban és körülötte egy teljes zodiákus van elrejtve, itt a bal felső sarokban egy profilból ábrázolt jobbra tekintő lányfej értelmezhető a Szűz jegy képviseletében. Ez megfelel a felső sáv Szűz Máriájának, és ráutaló, hogy a C2 iránypontot itt is a „Szűz” füle adja, ami egy kisebb szigetként jelenik meg. Az egész kép szimbolikája a következőképp „olvasható össze”. Az emberhalász vonalai-vonásai Jézusra és Máriára (a Jézus- és Mária-terület egy jellemző pontjára) futnak ki, vagy abban gyökereznek.
Csontváry valószínűleg máshol is utal Leonardóra, így például A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című képének bal alsó sarkában egy „Szent Anna harmadmagával” típusú Madonna-ábrázolást találunk. A témát Leonardo két művén is köztudottan frivol formában dolgozta fel (különösen áll ez a londoni National Gallery-ben megtekinthető szénrajzra). A homoszexualitással gyanúsított Leonardo ismertebb képén két fiatal nő ül egymás ölében. Ugyanezt látjuk a szénrajzon is, szinte „ikrek” változatban, ami tovább fokozza az ábrázolás frivol jellegét. Könnyen lehet, hogy a Csontváry kompozíció a Leonardo-féle eltévelyedés konzervatív szellemű javítása.
Igaza lehet-e Csontvárynak Leonardo és Raffael meglehetősen eltérő megítélésében? Úgy érzem, jó ösztönnel mérte fel a két alkotó festészeti teljesítményét, legalábbis az utóbbi időben végzett kutatásaim ezt igazolják vissza. Raffael átvette az apja és másik feltételezett mestere Perugino rendszerét – amit nemrég (2020 végén) egy a VI. századtól napjainkig tartó „mainstream” nyugat-európai szakrális kódolási rendszerként azonosítottam –, sőt annak újabb minőségi dimenziót adott azzal, hogy Madonna képeinek egy részén (a „hátteres” Madonna-képeken) „nagy történeteket” rejtett el, például itáliai Mária-legendákat, elindítva a képi elmesélés allegorikusságának azt a vonulatát, amihez foghatót leginkább csak a német romantikus festészet alapító teoretikusánál, Philipp Otto Runge-nél és Csontvárynál láttam. Raffael római korszakára ez az allegoricitás ugyan már nem jellemző, de a vatikáni Stanzák eddig elemzett műveiből (Athéni iskola, Disputa, Parnasszus, Erények) úgy látom, hogy ott – az egymást érő megrendelések szorításában – egyfajta szimbolikai eldorádó közreadásával kárpótolja az utókort, a szereplőcsoportokat a csillagmítoszi megoldások mellett a tarot, a sakk, az arab és római számrendszer, a három dimenzió, a négy életkor stb. mintázatára kódolva. Szembesítsük ezt a teljesítményt Leonardóéval, amihez a festő egyik illusztris munkájának, Az utolsó vacsorának a szimbolikáját venném szemügyre. Rögtön hozzátenném, hogy ez korántsem egyszerű munka, a freskó igen rossz állapotban maradt ránk, táptalajt adva ezzel számos bizonytalan értelmezésnek, beleértve az olyan kommersz vállalkozást is, mint amilyen »A Da Vinci-kód« című tudománytalan bestseller.
Az utolsó vacsoráról. Zodiákus jegyek, formai és funkcionális jegycsoportok, Tejút-megjelenítés, magassági-, színkódolás, uralkodó bolygók hozzárendeltsége
Nem is kezdtem volna Az utolsó vacsora elemzésébe, ha közbe nem jön egy véletlen esemény. Nemrég több témában nyitottam nemzetközi vitát az Academia.edu portálon. Az egyik téma Dürer Apokalipszis sorozata volt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, olyanok is hozzászóltak, akik nem kimondottan a meghirdetett témával foglalkoznak, hanem a szögrül-végrül kapcsolódó saját munkáikat szeretnék népszerűsíteni, valamelyes rövid és ügyetlen magyarázkodást követően egy közvetlen linkkel azonnal kiterelve az olvasót saját felületükre. Némi mosollyal, de belátással fogadva ezt a magatartást azért tüzetesen elolvastam két ilyen hozzászóló dolgozatát is. Az egyik Az utolsó vacsora 12 apostolát rendelte hozzá a 12 zodiákus jegyhez, és ami feltűnt, ezt pont fordított sorrendben tette, mint ahogy én arra Pap Gábortól emlékeztem. Kissé utánanézve feltűnt, hogy az utóbbi időben több szerző is megtette ugyanezt, homlokegyenest ellenkező eredményre jutva. Már csak az illendőség okán is válaszolni szándékoztam Gabriel Comia, Jr. levelére (magát a következőképp mutatja be: „ (VIII Grade) is a member of Societas Rosicruciana In Civitatibus Foederatis (SRICF), Pearl of the Orient College, and Societas Italica Rosae+Crucis ( S.I.R.+C.), Italy. A Master Mason under the jurisdiction of the Free and Accepted Masons of the Grand Lodge of the Philippines”). Ajánlott munkájában a négy alkímiai archetípusra koncentrál, de közben közli az apostolok évszakokra és zodiákus jegyekre kódolását, egyben egy kis csillagmítoszi („zodiákus”) kiskátét is közzétéve, ami egyébként bármely horoszkopikus asztrológiáról szóló alapvetésben elolvasható. Más szerzőkhöz hasonlóan minden egyes apostolhoz pontosan egy zodiákus jegyet rendel, és a jegyeket a tavaszponti Kostól a Halakig pontos sorrendjükben rakja fel balról jobbra, Bertalantól Simonig (2. ábra, [2])
2. ábra, [2] 3. ábra, [3]
Ez az értelmezés több szerzőnél is megtalálható (pl. Luke Millernél, Jerzy Lubieniecki-nél), mint a homlokegyenest ellenkezője is, az utóbbira is mutatnék egy példát (Robert Tulip, 3. ábra).
3. ábra, [3]
Robert Tulip választékosan megírt munkájában igen értékes védőbeszédet tart a csillagmítoszi elv oldalán [3], de a „12 apostol-12 zodiákus jegy” megfeleltetést pusztán a csillagkép-részletek és az apostolábrázolások – sok helyütt vitatható, nagy szabadságfokú – rajzi hasonlatosságára alapítja. Tulippal azonos sorrendet közöl munkájában Antonio Carlos Jorge is.
Az alighanem egyszerűsítő, „egydimenziós” hozzárendelési elv mellett további probléma, hogy az említett elemzések sokszor nem is a meglehetősen rossz állapotú Leonardo-képet mutatják, hanem a festő két tanítványa (Andrea Solari és Giampietrino) által készített másolatokat, vagy egyéb utánafestéseket, melyek színei és formai részletei sokszor nem is egyeznek az eredetivel. Megkísérlek ezért egy olyan elemzést adni, ami a korabeli szimbolikai megoldások tágabb rendszerén alapul. Ilyen további szempontok lehetnek: a „magassági-” és színkódolás, a zodiákus jegy redundáns kódolása a jegy uralkodó bolygójának hozzárendelésével, vagy például a kortársaknál szinte kizárólagosan alkalmazott EDM rendszer vizsgálata. Elsődlegesnek az eredeti freskót tekintem, de kritikus pontokon a tanítványok képeire is kitérek.
Nézetem szerint Leonardo a Coma-Miller-féle alapsorból indult ki, ahol baloldalt van a tavaszpont (Kos), a kép jobboldalán pedig a Halak, de azt a témának megfelelően és új szimbolikai egységeket képezve módosította. Úgy tűnik, hogy a Bika, az Ikrek, a Vízöntő és a Halak maradt a helyén. Júdásból és a vele szorosan egy csoportot alkotó Péterből és Jánosból egy Bak-Szűz-Skorpió együttest alkotott, amivel Júdás egyfajta jellemrajzát adta. Jézustól számunkra jobbra négy apostolra a zodiákus három tüzes jegyét kódolta a szabványos (úgynevezett kis évi) sorrendben – ezek a Kos, az Oroszlán és a Nyilas, majd szabályosan, a Vízöntő-Halak párossal fejezte be a zodiákust. Középen Jézus a Kereszténység alapkódját, a Mérleget hozza, de itt más szimbolikai rendszerek is kimutathatók. A baloldali három apostolt a 4. – preparált – ábrán látjuk.
4. ábra, [5, 6] alapján
Az első három apostolhoz hozzávettem még Júdást, úgy tűnik ugyanis, hogy Leonardo itt a népi-szakrális műveken, így a mitikus festőknél is gyakran alkalmazott magassági kódolást használja. Az átlagos műelemzők is megemlítik, hogy Júdás az aránytalanul legalacsonyabb alak. Hozzá a legalacsonyabb Napmagasság elve szerint a Bak (téli napforduló) társítható. A legmagasabb napállásnak viszont a Rák (nyári napforduló) felel meg, és ebből arra gyanakodhatunk, hogy ezt a jegyet – legalábbis a kép baloldalán – Bertalan hozza. Valamelyest visszaigazolja ezt a színkódolás is, ugyanis a Rák vizes jegy, amit a mitikus festők általában kékkel jelölnek (a tüzeseket vörössel, a föld eleműeket zölddel, ritkábban barnával, a levegőseket fehérrel vagy sárgával). Bertalan alapvetően kék, ujjas ruhát visel, amiben a Rák egyik ismert megjelenítője, a Pelikán is felismerhető. Bertalannak emellett egy kötényszerű „nyakravalója” is van, amit a festő egy kissé elütő – zöld – színnel hoz, valószínűleg a megkülönböztethetőség végett. Ebben a Ráknak egy ismert festészeti megjelenítése azonosítható, egy háromszög adja a rák testét, amihez két íves olló csatlakozik. Ez a motívum az alatta lévő, vízszintesen elnyúló zöld folttal egyébként a Kossal egyenértékű Kutyára (a Kos keleti megfelelője) is hasonlít, amivel a festő talán jelezni akarta, hogy az eredeti sorban itt a Kos helye van, de a tágabb szimbolika összefüggésekből látható (például a színkódolásból, ami a Koshoz a vöröset rendelné), hogy ide végül is a Rákot helyezte. A második alak Jakab, Alfeus fia, akit Leonardo szemlátomást a Bikára kódol. Mellén ugyanis az eredeti sötétkék vonalak és Jakab ill. András kézfeje egy jobbra tekintő disznót körvonalaz. A Disznó a Bika keleti megfelelője, és felismerésében segít a kerek orra, aminek jobb fele András mutatóujjából, bal fele Jakab kör alakot formázó kézfejéből adódik. A színkódolás a jegy elemi minőségére vonatkoztatva ugyan helytelen, de mint látni fogjuk, Leonardo több helyen is visszaigazolja a zodiákus jegyet a jegy uralkodó bolygójával, és a Bika urának – a Vénusznak – a festői hagyományban a piros szín felel meg. A Vénuszt egyébként ötágú csillaggal, ötszöggel, vagy az ötös számmal is szokták jelölni. Figyeljük meg, hogy Jakab kézfeje fedésben van András számunkra bal kezével, ami még Jakab testébe esik, és az a Vénuszra jellemző ötös számot mutatja. Maga a kéz is egy ötszögbe íródik, ami már kétszeres erejű kódolás. A másik kéz is hasonló, és ha ezt összesen tíznek vesszük, az meg a Júdáshoz rendelhető jegy – a Bak – sorszámát adja. András két párhuzamos, függőleges alkarja láthatóan az Ikrek képjelét hozza, ezt az átlagos zodiákus elemzők is észre szokták venni. Mellrészének a színe a sárga, ami megfelel az Ikrek levegős elemi minőségének, és a nyakkivágás és a sárga rész körvonalaként megjelenik egy íves „M”, ami az Ikrek uralkodó bolygójának – a Merkúrnak – a legjellemzőbb megjelenítése a mitikus festményeken. András köntösének a színe ugyanakkor zöld. Ez a „segédszín” Bertalan „segédzöldjével” közvetlenül Jakabot fogja közre, és ez – ha közvetve is – de az ő Bika kódjának földes minőségére is utalhat (a földes jegyek legjellemzőbb színe a zöld). Végül kitérnék a képrészleten megfigyelhető „magassági” kódolásra. Úgy tűnik, hogy ez szorosan csak a képnek az első három alakjára, illetve Júdásra korlátozódik, de ott sem tökéletes. Bertalan mint Rák a legnagyobb, utána kell következnie az Ikreket hozó Andrásnak, ezután a Bikát adó Jakabnak, ha még Júdást is hozzávesszük, neki a legalacsonyabbnak kell lennie. Ez majdnem így is van, de Leonardónál Jakab és András közül egy hajszállal, de Jakab a magasabb. Megjegyzem, a restaurálási hibát sem lehet kizárni, ugyanis a tanítvány, Andrea Solari másolatán (lásd a 4. ábra jobb felső sarkában sárgával keretezve) András jobboldali hajpászmájának figyelembevételével már András a magasabb, amivel az első három alak vonatkozásában helyreáll a tökéletes magassági kódolás (Giampietrinonál sajnos nem). Nem tekintem mérvadónak a Gabriel Comia, Jr. által közreadott másolatot, de megjegyzem, hogy ott a helyes magassági sor még egyértelműbb. Solari másolatán (de a másik tanítványnál is) – Leonardo festményétől eltérően – látszik Jakab füle, és körülötte én egy galambot látok (5. ábra).
5. ábra, [6] alapján
A Galamb mint Bika holdház visszaigazolja Jakab Bika-kódját. Giampietrinonál ez a galamb nem látható, amiből arra következtetnék, hogy a két tanítvány közül ő volt a felületesebb megfigyelő, vagy a kisebb tudású. Ez valamelyest kétségbe vonja nála a Jakab-András magassági sorrendet is, és nagyobb valószínűséget ad az első három alak és Júdás pontos magassági kódolásának úgy Solari, mint az eredeti – de talán a restaurációval rontott – Leonardo kép esetében is.
Térjünk át a következő – Júdás, Péter, János – csoportra (6. ábra)!
6. ábra, [5, 6] alapján
Ez egy jól elkülönülő egység. Figyeljük meg, hogy Júdás és János alakja is erősen balra dől, és összeérő alakjukba három párhuzamos vonal írható. Gyakorlott asztrálmítoszi elemzők tudják, hogy három párhuzamos vonalra (melyet sokszor emberi vagy állati lábrendszer jelenít meg a képeken) a mitikus festők gyakorta írják a Szűz vagy a Skorpió képjelét. A két képjel között a különbség annyi, hogy a három vonal tömbjéhez a Szűz esetében egy „visszamutató hurok”, a Skorpiónál pedig egy „elmutató nyíl” csatlakozik. Az elmutató nyíl lehet vízszintes vagy felfelé hajló is. A Júdás-Péter-János hármasban mind a két zodiákus jegy képjele kimutatható, sőt, mint látni fogjuk, a csoportban a Bak jele is megjelenik. A megoldás érdekessége az, hogy itt az egyes jegyek nem rendelhetők konkrétan az egyik vagy másik szereplőhöz, hanem együttvéve tartoznak a hármashoz, és leginkább talán Júdáshoz, mert a három jegy tulajdonságai mintegy benne összegződnek. Ennek a csoportnak egy teljesen önálló szerveződési elve van, úgy tűnik, hogy a hármasba írt zodiákus jegy- és bolygó képjelek annyira megkötik a rajzi megoldást, hogy abban például magassági kódolást a festő már alkalmazni nem tudott – az alakok magassága a legalacsonyabb napállást hozó Júdáshoz igazodik, azt csak a hármas ferdesége módosítja némiképp. A 6. ábrán alul a Leonardo-féle kép részlete, fölötte az azt elég jól ismétlő Solari-féle másolat megfelelő részlete látható. A Szűz képjelének „hurka” igen szabványosan vehető ki, először felfelé indul János számunkra jobb karján (a Solari-féle változaton egy jól látható gyűrődés mentén), majd megtörve lefelé indul a ruha külső körvonalán, és alul balra kanyarodik, János alkarján. Még a hurok végén látható nyíl is értelmezhető János kézfejeként. A Szűz jegyét azonosítja a János mellén kivehető macskaábrázolás is (a Macska vagy Nyúl a Szűz keleti megfelelője). A macska fejét a jobb felismerhetőség végett kontrasztosítva is mutatom a János és Jézus közötti ablakköz felső részén). A Szűz jegy jelenlétét annak uralkodó bolygója, a Merkúr is visszaigazolja. Ezt egy szokásos íves „M” hozza szintén János mellrészén (a 6. ábra alsó felén pirossal mutatom). A három párhuzamos vonalhoz ugyanakkor nem csak a Szűz képjelének a visszamutató hurka, de a Skorpió képjelének „elmutató” – esetünkben felhajló – nyila is csatlakozik. Ez az eredeti képen (6. ábra alsó része) elég jól látszik. A Skorpió jelenlétét is igazolja az uralkodó bolygó – a Mars – melynek képjele gyakran látható a mitikus festőknél az ittenivel azonos megoldásban. Ennek lényege, hogy egy körhöz (vagy oválishoz) egy hosszúkás háromszögszerű alakzat csatlakozik – egyik a képjel körét, a másik annak nyilát hozza. A kör Júdás nyakkivágására íródik, az íves oldalú „háromszög” alatta látható, ami az eredeti freskón is jól kivehető.
7. ábra, [5, 6] alapján
A Júdás alakjába írt Mars mindenekelőtt Júdás agresszivitását kódolhatja, minthogy a Mars a „legfőbb hadúr”. Nem mellékes az sem, hogy az általa uralt Skorpió képjelének az elmutató nyila „Jézusba döf”. Megjegyzem, a Skorpió agresszivitása valamelyest Péterre is átvihető, ő azt a kést tartja a kezében, amivel a Jézus letartóztatására érkező katona fülét fogja levágni. A Szűz uralkodó bolygója, a Merkúr Jánoson van megjelenítve, és esetében a legkisebb sugáron keringő fizikai bolygó a legifjabb apostolnak felel meg. A nagyobb sugáron keringő bolygókhoz általában idősebb életkor tartozik. Sorrendben: a Vénusz és a Mars ereje teljében lévő embert jelent, a Jupiter azt az életkort, amikor ehhez már bölcsesség társul, a Szaturnusz ilyen értelemben az öregkort szokta hozni. Gyakran úgy is ábrázolják. A Merkúrnak viszont van egy ismert tulajdonsága, ami Júdásra is átvihető, nevezetesen a kétarcúság (kétszínűség). Egy ideig apostolként Jézus szövetségese, majd 180 fokot váltva az árulója lesz. Mindez alátámasztja, hogy a három zodiákus jegyet itt nem feltétlenül egyenként kell a szereplőkhöz rendelni. Júdás „magassági kódolását” vizsgálva említettük, hogy ő a Baknak felel meg. A Júdás-Péter-János hármas behatóbb vizsgálata ezt is megerősíti. A 7. ábrán látható, hogy Júdás és Péter alakjára ráírható a Bak egy jellegzetes kézírásos képjele, amit a mitikus festők gyakran használnak képeiken. A képjel „zászlója” Péter felkarján futtatható a szeméig, onnan a „zászlónyél” Júdás füléig húzható meg. A „Bakhas” egy olyan kör, amit az ábra alsó felén Júdás kék és zöld ruháján a tónusváltás rajzol ki. A képjel elengedhetetlen tartozéka az úgynevezett „Bakfark”, ami viszont Péter hátrahajló – kést tartó – kézfejéből adódik. A Bak uralkodó bolygója a gonosz Szaturnusz, amivel Leonardo alighanem Júdás jellemrajzát egészíti ki. A Szaturnusz képjele itt sem közvetlenül benne, inkább a másik két szereplőhöz kapcsolhatóan, vagyis a teljes hármasban jelenik meg. Péter és János feje között egy jól látható függőleges vonal van, ezen át húzható meg a Szaturnusz képjelének keresztjét képző vízszintes szakasz Péter szemvonalában. A képjel „szoknyájának” felső vízszintese Péter vízszintes kézfeje mentén vezethető, a „szoknya” alsó íve jól láthatóan íródik János és Júdás piros illetve zöld köntösének körvonalára. Végül, érdemes megnézni a szereplők színkódjait. Júdás kék-zöld kódja megfelel a vizes jegyű Skorpiónak és a két földes jegynek (Szűz, Bak), mellén a vörös a Marsnak, de a kék Péteren és Jánoson is megismétlődik, utóbbinál a vörös is. A másik két bolygó színkódjával óvatosabban bánnék. Vannak ugyanis hagyományosként leírt színkódok, de a mitikus festők ezt nem mindig tartják, például a Vénuszt zöldként szokták leírni, de a festők általában vörössel vagy bíborral jelölik, ezért itt nem bocsátkoznék találgatásokba.
A zodiákus jegyek és jegycsoportok sorozatát Jézus irányában folytatnám, de ugyanitt tárgyalnék a Jézus környezetében észlelhető több szimbolikai alrendszer közül még hármat, ami láthatóan a természeti év két félévre, négy évszakra osztását és harmadolását szemlélteti. Figyeljük meg Jézus alakját a 8. ábrán!
8. ábra, [5, 6] alapján
Hajalakja, de felsőtestének alakja is a Mérleg „háromszögesített” képjelére hasonlít. Jézus két kézfeje a jel két talpának tekinthető. A felsőteste háromszögesítésének okát később tárgyaljuk a Jézus-monogram (Krisztogram) kimutatásánál. A Mérleg az évet a tavaszponttól számított első és második félévre osztja. Az első félév az évnek a Nap uralma alatt álló első, világosabb fele, ezért az átlósan kettéosztott felsőtest bal oldala piros. A második félév az évnek a Hold uralma álló sötétebbik fele, ezzel magyarázható, hogy az átlósan kettéosztott felsőtest jobb oldala kék. A Mérleg az egyik évszak (az ősz) kezdőjegye is, és Jézustól jobbra feltűnik a többi évszakkezdő jegy is. Tamás és idősebb Jakab kézfejei a tavaszkezdő Kos képjelét írják le, de ugyanezt a képjelet adja ki Tamás alsó hajvonala és Id. Jakab bal arcéle is (piros vonalakkal jelölve). A két összetolt fejből a Rák képjelének a két része is kigazdálkodható (a Rák 0 foka a nyári napfordulót hozza, amivel a nyarat indítja). A széttárt karú id. Jakab a telet indító Bakot jeleníti meg. Ehhez tudnunk kell, hogy a mitikus festők a szarvas állatok megkülönböztetésére a Kost széthajló szarvval, a Bikát összehajló szarvval, míg a Bakot vízszintesen elálló szarvakkal szokták megjeleníteni. Így szélsőséges esetben a Bak akár egy olyan csúcsára állított háromszöggel is megjeleníthető, aminek a felső, vízszintes oldala mindkét irányban meghosszabbítva túlnyúlik a háromszögön. A Kos és a nyári napfordulót hozó Rák összevonása miatt a festő láthatóan nem használ színkódolást, mint ahogy a Mérleget adó Jézusnál sem (az eléggé megzavarta volna a két félév színkódját), de a Baknál ez megtehető, és annak zöld is a színe. Kisebb valószínűséggel, de felvethető az is, hogy ez a zöld, ami a tavaszponti Kost adó két szereplőhöz is rendelhető, a tavasz zöld jellegét is leírhatja, ugyanis hasonló kódolás gyanítható a Halak esetében is, ahol a vizes jegyre jellemző kék helyett a télre jellemző fehér az egyik alapszín.
9. ábra, [5, 6] alapján
A már említett Kostól jobbra a tüzes jegyek csoportja (Kos, Oroszlán, Nyilas) ismerhető fel némi nehezítéssel, ugyanis a Nyilas nem különállóan, hanem a Tejút részeként van megjelenítve. Az utóbbi megoldás azon alapszik, hogy az égen a Tejút felső vége a Bika és az Ikrek között fut át, alul pedig kétfelé ágazik, egyik lába a Nyilasra, a másik a Skorpióra fut ki. Ebből eredően a Tejúthoz a Bika-Skorpió, vagy az Ikrek-Nyilas zodiákus kettőst, hárompontos kódolás esetén (az elágazást is figyelembe véve) az Ikrek-Nyilas-Skorpió hármast szokták rendelni. A Tejút leggyakoribb kódolása az Ikrek-Nyilas. A 9.ábrán baloldalt a Tamás-idősebb Jakab kettős hozza a Kost a már tárgyalt módon. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy idősebb Jakab mellén Solari a Kos keleti jegyét a Kutyát is megjelenítette, emellett a számunkra bal vállánál és a számunkra jobb könyöke felett egy ív látható. Erre kört (pontosabban oválist) rajzolva megkapjuk a Kos uralkodója – a Mars – képjelének körét, amihez id. Jakab hosszúkás fejét hozzávéve a képjel nyila is előáll. Még a nyíl hegye is értelmezhető a Jakab hajelválasztására íródó csúcsként. Szabályosan (úgynevezett kis éves irányban) a következő tüzes jegy az Oroszlán. A Solari-féle másolaton Fülöp vállára és Máté odanyújtott kézfejére egy olyan ovális írható, amiből egy oroszlánfej néz ki. Fülöp nyakától balra kiviláglik az oroszlán számunkra bal szeme, a nyakkivágás alatti gyűrődések hozzák a bajszát, Fülöp számunkra jobb kézfeje adja az orrát. Az Oroszlán jegye különállóan van Fülöpre kódolva, így Leonardo megengedhette magának, hogy Fülöpöt a tüzes jegynek megfelelő vörös ruhában fesse meg. Az Oroszlán uralkodó bolygója a Nap. A Nap megjelenítője lehet az oroszlán fejére írt, ismertetett ovális, de a Fülöp két kézfejére, illetve Máté idenyúló kézfejére is írható egy kör (utóbbi az ábra alsó felén áttetsző sárgával van jelölve). Máté alakjában csak eléggé kompromisszumosan lehetne felismerni a Nyilast kódoló bármilyen alakzatot (íj, ló, szarvas), esetleg Fülöp íjszerűen hajló hátvonala és Máté nyílszerű karja értelmezhető Nyilasként. Ugyanakkor Fülöp ruhájának egyöntetű kék színe sem jellemző sem a Nyilasra, sem uralkodó bolygójára, a Jupiterre (utóbbi megtalálható Máté alakjában, de az ábra áttekinthetősége miatt azt később hozom). Máté igen hosszú karja jelöli a Tejutat – ötletesen kék színnel kódolva – melynek jobb vége a Tejút-lábak elágazásának megfelelően kiszélesedik. Solarinál látszik, hogy ebbe a kiszélesedő részbe egy hegyes orrú, jobbra tekintő egér van írva (az Egér és a Patkány az Ikrek keleti megfelelője). Ez visszaigazolja, hogy itt a Tejúttal van dolgunk – a Tejút Nyilas-Ikrek kódja alapján. Leonardo képén az is kivehető, hogy Máté és Tádé testének érintkezési vonalára – annak két oldalán – két összeérő kis alak van írva, ami alighanem ismét csak az Ikreket hozza. A Tejútnak az Ikrekkel szemben lévő végén a legtipikusabb kódolásban a Nyilas található, így a Tejút lényegében magába foglalja harmadik tüzes jegyünket – a Nyilast. Sajnos, Leonardo képének igen rossz minősége nem teszi lehetővé az egyértelmű dekódolást, de megemlíteném a kisebb valószínűségű értelmezéseket is. Mint említettem, Fülöp hátvonala és Máté karja is adhatja a Nyilast, bár a nyílnak ekkor nincs túl szép alakja. Máté lejjebb lévő karja alatt még kisebb valószínűséggel, de éppen egy fekvő nyúl is gyanítható (a feje Máté kézfeje alatt van). Ha ehhez hozzávesszük, hogy Fülöp és Máté teste a Halak képjelének alakjában hajlik kétfelé, előáll a zodiákus Nyilas-Ikrek-Szűz-Halak – úgynevezett változó – keresztje. Ez azért lehet érdekes, mert a zodiákusnak három keresztje van. Az évszakkezdő jegyek rendszerével már találkoztunk, ez adja az úgynevezett kardinális keresztet. Most a változó rendszer lehetséges jelenlétéről beszéltünk. Ezek után érdemes utánanézni, hogy meg van-e a harmadik, úgynevezett fix kereszt is (Oroszlán-Vízöntő-Bika Skorpió). Ezt már csak a Solari-féle másolaton tudjuk ellenőrizni (10. ábra).
10. ábra, [6] alapján
A 10. ábra bal felén látszik, hogy idősebb Jakab mellének jobb oldalából egy bika néz ki, ami a Bikát adja. Számunkra jobboldali kézfeje egy majdnem szembenézetű kígyófejként azonosítható, amin az ujjak a kígyó villás, jobbra kicsapott nyelvét hozzák. A Kígyó a Skorpió keleti megfelelője, amivel megtaláltuk a második fix jegyet is. A harmadikat a Fülöp mellére írt oroszlán hozza (Oroszlán). Végül, ez alatt egy lányfej néz ki. Tőle balra talán még egy sapkás fiúfej is értelmezhető. A fiatal lány, különösen ha fiatal fiúval van párban, jelentheti a Vízöntő Ifjú holdházát, ezzel előállt az utolsó fix jegy, a Vízöntő is. A fiatal lány – főleg, ha kendőjét apácafőkötőnek értelmezzük – a Szüzet is jelentheti, így függetlenül attól, hogy Máté alsó karja alatt van-e nyúl vagy nincs, meg van a változó kereszthez szükséges Szűz megjelenítő is.
A két fennmaradó jegyet – a Vízöntőt és a Halakat – Tádé és Simon személyesíti meg képünk jobb oldalán (11. ábra).
11. ábra, [5, 6] alapján
Annak idején Máténál nem mutattam a Nyilas uralkodó bolygójának, a Jupiternek a megjelenítését. A Jupiter képjelét a mitikus festők általában a fejről futtatják le, néha bejelölik a szoknya (elhúzás) alját, és mindig felismerhető az alsó kereszt helye. A 11. ábra bal alsó sarkában igen jól látható derékszögű kereszteződés adja a kereszt helyét, az elhúzás alját valószínűleg Máté kézfeje jelöli. Tádé a Vízöntőre, Simon a Halakra van kódolva. A Vízöntő uralkodó bolygója a Szaturnusz. Képjelének keresztje Tádé szemöldök- és orrvonalára írható, szoknyájának vízszintese Tádé és Simon szája között húzható meg, a szoknya íve Simon felkarján futtatható. A Solari-féle másolaton további megerősítő kódok is azonosíthatók. Tádé felfelé mutató kezében egy fiatal lány leomló haját „tartja”, ezt kontrasztosítva az „a” részleten mutatom. A fiatal lány mint „Ifjú” (Vízöntő holdház) Vízöntő kód lehet, különösen, ha mellette fiatal fiú is van. Tádé orrától balra egy siheder fiú is kiugrasztható („b” részlet). Emellett Tádé asztalon lévő kézfejére burkolóként egy törtvonal írható, ami egy további törtvonallal fordított hármas törtvonallá egészül ki. Ez is egy ismert Vízöntő kód. Még a törtvonal alatt is valószínűsíthető egy hármashullám, az is a Vízöntőt hozza. Végül Tádé bajsza a szimmetriát feltételezve egészében szintén egy hármashullámot ad ki („e” részlet). Tádé Leonardónál látható sárga ruhája megfelel a Vízöntő levegős minőségének. Simonnál a két kézfej mutatja legfeltűnőbben a Halak egy lehetséges képjelét, ami a jobb kéz körvonalára, a balkéz ujjainak burkológörbéjére és a bal középujj vonalára írható. Az uralkodó bolygó itt a Jupiter, ennek a helyzete is jól azonosítható. Leonardónál további kódokat a freskó minősége miatt nehéz azonosítani. Egy modernebb másolatnál a bal vállnál egy szembenézetű kakas feltételezhető (a Halak keleti megfelelője a Kakas), de érdemes megnézni Solari másolatát is. Nála Simon jobb válla tájékán egy hal-alak ismerhető fel a Halak képviseletében, amire ráfed a Simon fejének egy részébe írt szembenézetű kakasfej. Ezt nem könnyű felismerni. A „c” részleten mutatom a két alakzatot összevont formában, a „d” részleten a kifedés miatt hiányos hal-alakot, az „f” részleten a szembenézetű kakasfejet. A „g” részleten a jobb felismerhetőség érdekében a taréjt áttetsző vörössel fedtem le. Itt már jól kivehető a kakasfej, csak Simon füle zavar kissé. A Simonnál használt színkódolás nekem kissé következetlennek tűnik, bár lehet egyfajta logikája, ha a fehéret nem a Halak vizes minőségéhez rendeljük (aszerint a kék színnek kéne dominálnia), hanem a tél fehérségéhez. A piros a kakas mellett, különösen ha „párosan”, szimmetrikusan látjuk, utalhat az éves ciklusban soronkövetkező Kosra is, ugyanis az évnek ezt az igen fontos „Vég-Kezdet” pontját a mitikus ábrázolások gyakran összevonják, például összeírják a kétfejű madarat (a Kos egyik lehetséges kódja) egy haltesttel, ami az előző Halakat hozza. Ilyen alapon, itt a kép és a zodiákus sor végén lehet értelme a Kos által képviselt újrakezdés színkódos „hozzáírásának”.
Az eukarisztia központi megjelenítésének és a rejtett Jézus-monogramnak a kérdése
A 12. ábrán látható, hogy Jézus feje felett egy boltív húzódik (az ábra jobb felén ezt kikontrasztosítottam).
12. ábra, [5] alapján
Ha ezt egy fél oválisnak tekintjük, és lefelé kiegészítjük, egy olyan oválist kapunk, aminek kétféle értelme is lehet. Elképzelhető, hogy Leonardo a kép témájához illően ide a kenyeret (Jézusnak az utolsó vacsorán említett testét) képzelte. Jézusra, Jánosra és a „tüzes csoportra” egy olyan hármas törtvonal írható, ami (tükrözve) a Vízöntő egyik kódja. Ezt kehellyel is szokták megjeleníteni, így ehhez az alakzathoz a bor (Jézus vére) is köthető. Az ovális másik, valószínűbb értelmezése a Leonardo kortársai által tipikusan használt Jézus-monogram (Krisztogram), amit világostürkiszel ábrázoltam. Ennek „X”-e ekkor Jézus alakjára íródik. A „P” az ovális jobb feléből adódik. A „P” fejét a nyugateurópai mainstream rendszerben mindig az „X” metszéspontján vezetik át. Ez itt is így van, ami megerősíti, hogy itt Leonardo Krisztogramot akart elrejteni. Meg kell jegyeznem, hogy a Jézus monogram a kortársak által használt rendszerben egy bizonyos exil-domicil vonalsorra íródik, aminek a megalkotása nem kis munka. Ezt Leonardo – úgy tűnik – nem alakította ki.
Az utolsó vacsora általános értelmezése
Miután részleteiben is végighaladtunk Leonardo freskóján, felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen a Rák-Bika-Ikrek-[Bak-Skorpió-Szűz]-Mérleg-Kos-Oroszlán-Nyilas-Vízöntő-Halak sorrendet használta a festő (a Bak-Skorpió-Szűz csoport belső sorrendje nem egyértelmű, de mint láttuk, az értelmezés szempontjából annak nincs is jelentősége). Figyeljük meg, hogy Jézus számunkra jobb oldalán a kép a tavaszponttól számított zodiákus első jegyével – a Kossal – kezdődik és a zodiákus utolsó jegyével – a Halakkal végződik, miközben ott (Jézust is hozzávéve) a zodiákus kettő, három és négy részre osztását láttuk. Itt a két szélső jegy a beszédes, hisz közte az apostolokra kódolt jegyek nem tükrözik a teljes zodiákust, aminek a kettő, három és négy részre osztásáról van szó. Ez a „felosztási játék” egyébként a mitikus festők „kötelező gyakorlata”, amivel gyakran találkozunk. Levonva azt a tanulságot, hogy a kép jobb oldalán a két szélső jegynek (a Kosnak és a Halaknak kiemelt jelentősége van, nézzük meg a kép baloldalának szélső jegyeit is, különösen annak fényében, hogy ott a Júdás körüli rész uralkodó bolygói Júdás jellemrajzát adták. A baloldal két szélső jegye a Rák és a Szűz, ami viszont a szeretet és a szüzesség jegyeként Jézus jellemére-alakjára utal. Ez összevág a freskó szokásos értelmezésével, miszerint a kép Jézus és Júdás konfliktusának pillanatában (Jézusnak a Júdás árulására utaló kijelentésekor) ábrázolja a szereplőket, de a konfliktust Leonardo a jellemek „kódolt” szembeállításával is érzékelteti. Igen feltűnő, hogy itt Leonardo magatartásokat és lelkialkatokat kódol, miközben a jobboldal teljesen más elvű. Régebben, egy sztyeppi szimbolika könyv írásakor érzékeltem, hogy a komoly sztyeppi műtárgyakban, eredet- és teremtésmondákban egy naptári elv és egy transzcendens elv íródik össze, egyfajta „kétkörös rendszerként”. A „transzcendens” összetevő egyszerűbb esetben a Tejútra íródik, ami hagyományosan a túlvilág és az evilág közötti közlekedést (leszületést, elszólíttatást, reinkarnációt) jeleníti meg. A nem transzcendens, földi világot ezekben a műalkotásokban hagyományosan naptári ciklusok (zodiákus, lunáris, luniszoláris naptárak) jelenítik meg, talán az éves vagy hónapos természeti ciklus és az emberi élet arra íródó analógiái miatt, ami engem a Leonardo kép jobb felére emlékeztet. Ott még az Oroszlánra kódolt Fülöp is a szívére teszi a kezét, ami egy ismert kódolás szerint az Oroszlán testi (testtáji) megfelelője. A freskón a transzcendens összetevőt a Krisztogram és az eukarisztia hozhatja, amivel elő is áll a kereszténység előtti alkotások „kétkörös” rendszere, de ez láthatóan a lelki tartalmú bal képféllel „háromkörössé” bővül, egyfajta vallási áthallású „lélek-szellem-test” hármasságot adva. A képnek ezt a lehetséges értelmezését a 13. ábrán foglalnám össze.
13. ábra, [5] alapján
Összegzés
Csontváry alapvetően negatívan nyilatkozik a vatikáni festők teljesítményéről. Kivételt csak Raffaellel tesz, „akit a pozitívum ihlete meglátogatott… de a legmagasabb fokot ő sem érte el.” Leonardóról – főleg perspektívája kapcsán – kimondottan rossz véleménye van. Az utóbbi idők kutatásai több vonatkozásban is megerősíteni látszanak Csontváry hozzáállását. Raffael az elődei által kifejlesztett titkos kódolási rendszert [1] valószínűleg elsőként használta „nagy témák”, például híres itáliai Mária-legendák rejtett megjelenítésére, a Stanzák-beli munkái egyfajta „szimbolikai eldorádóként” értékelhetők. Leonardo – ellenkezőleg – még a kortársai által használt „EDM” rendszert sem hozza híres freskóján. Mintha nem tisztelte volna kortársait és azok kialakult gyakorlatát. Az utolsó vacsorának a zodiákus szimbolikája inkább átlagosnak tekinthető, bár a jellemrajz és a hármas felépítés ötletes. A tanítványok közül mintha csak Andrea Solarinak adta volna át a tudását, ami azt sejteti, hogy az utódgenerációkhoz sem volt túl bőkezű. Csontváry hozzáállásában lehet igazság. Könnyen lehet, hogy a Leonardo által kifejlesztett rossz minőségű festék és a munka pusztulása, a bizonytalan és korlátozott restaurációs lehetőségek miatt képzeltek bele annyit, ami a festő másokkal szembeni túlértékeléséhez vezetett. A magyar Wikipédia szerint Az utolsó vacsorát „a nyugati világ főműveként tekintették”. Csontvárynak alighanem jó megérzése volt, ez az értékelés például a Raffael-, hozzátenném, a Csontváry szimbolika fényében is erősen megkérdőjelezhető.
Irodalom
1. Waszlavik László: A „Raffael-kód”. Rejtett Mária-legendák Raffael képein. Az asztrálmitoszi és tarot-szimbolikás Madonna-ábrázolások története; Magyar Elektronikus Könyvtár, 2021; →https://mek.oszk.hu/22500/22513/;
2. Gabriel Comia, Jr. : Da Vinci’s Last Supper: Archetype of the Four Alchemical Elements of Nature; →https://taughtbydegree.wordpress.com/2019/03/22/da-vincis-last-supper-archetype-of-the-four-alchemical-elements-of-nature/
3. Robert Tulip: Leonardo’s Last Supper Based On Zodiac; Academia.edu; →https://www.academia.edu/52046505/Leonardos_Last_Supper_Based_On_Zodiac
5. Leonardo: Az utolsó vacsora; Wikipédia, közkincs; →https://commons.wikimedia.org/wiki/File:The_Last_Supper_-_Leonardo_Da_Vinci_-_High_Resolution_32x16.jpg
6. Andrea Solari: Az utolsó vacsora (Leonardo festményének másolata); Wikipédia, közkincs; →https://en.wikipedia.org/wiki/The_Last_Supper_(Leonardo)#/media/File:Leonardo_da_Vinci_-_Last_Supper_(copy)_-_WGA12732.jpg
7. Csontváry: Öreg halász; Wikipédia, közkincs; →https://hu.m.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Csontv%C3%A1ry_Kosztka,_Tivadar_-_Old_Fisherman_(1902).jpg
Illusztráció: ~Csontváry a vatikániakról
Ezek is érdekelhetik!
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
Tasnádi Edit: A 100 éves török novella Magyarországon →
Mezey László Miklós: A FELVIDÉKI NEMZETISÉGI SORSREGÉNY ÉS VÁLTOZATAI →
#/media/File:Leonardo_da_Vinci_-_Last_Supper_(copy)_-_WGA12732.jpg){kind=link}
.jpg){kind=link}