Vörös Viktória: Esztergom, örök nyaram
„Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” WS
A Duna párhuzamos útjai –
meder mélye borzol felszínt
fényfestés vizet
Rétegek barázdálnak
fövenytelen partot
hol kövek egyikén
ül a filozófuscsászár
Színes csarnok a táj
oszlopai hídpillérek
gondolatok ívei köztük
a hegyekről pára ér
kerengő alkonyatba
s egy költő írja versbe
templom zöldellő kupoláját
körül halhatatlan
orgonabokrok
Mennyi hűség
a romlás ellenében
mennyi feszített vitorla
békés öböl vonalában
A tér geometriája
földi utakra tévedt
és ott rajzolja ki
a tágasság ösvényeit
Lépő lábak alatt
háromágú forrás
kerekek küllője
mozdul mint vízkerék
A vár is menedék
a platánsor is erdő
a meder is út
a meredek érkezés
a cél is –
odabenn
Kifordított lélek
ruhája a táj
elhalkuló lovasok
vigyázó lámpasor
sziluettem a körbástyán
részem az öröklét
Keresztülzeng a városon
a vesperás harangja
álom mezején elül
sugárzó csend
Illusztráció: Brodszky Sándor-festmény (restaurálva: 2018, ©Magyar Nemzeti Galéria, kiállítatlan)
Ezek is érdekelhetik!
Simai Mihály: »ÉVSZÁM-MISZTIKA«, »TITOK, ÉJFÉL, KALAP stb.« (versek) →
Baka Györgyi: A hallgatag kerub (versek) →
Bánfai Zsolt: Levél önmagamhoz, Szobor (versek) →
