Laczkó Mária: Király és királynők
*
1.
– Játsszunk, jóó? –mondtam.
– Jóóó! – felelték a lányok. Jó hangosan.
– Apátok, Anyátok! – ordítottam.
– Apátok, Anyátok! – üvöltötte Zizzi.
– Ajátok, Ajátok! – ez pedig Saci volt, miután kivette a cumit a szájából. Még nem beszélt tisztán. Mindhárman kacagtunk.
– Halkabban, Attila – szólt rám Anyátok – Zavarjátok Apátokat a vezetésben.
De én folytattam:
– Csucsú!!!
– Cucú!!! – kiabálta Zizzi. Négy éves létére az ő kiejtése sem volt még tökéletes. Anyátok minden héten elvitte a Beszédiskolába. Sajnos, amikor én voltam ennyi idős, már tisztán mondtam ki a szavakat. Irigykedtem Zizzire a Beszédiskola miatt.
– Cucú!!! – ez megint Saci volt. A cumijával vezényelt hozzá.
Nagyapa dühösen hátradörömbölt a furgon első üléséről.
– Látjátok? Nagyapa is ideges – erősködött Anyátok.
– De Apátokat nem zavarjuk. Ő még nem szólt semmit.
– Majd fog.
– Akkor majd abbahagyjuk – feleltem, és felordítottam: – Nyaraló!
– Nyajajó!
– Jajajó!
Apátok erre már tényleg hátraszólt:
– Csinálj már velük valamit!
Anyátok szigorúan rám nézett, és én átmenetileg elhallgattam. Azzal vigasztaltam magam, hogy elképzeltem a nyaralást. Egy külön Házban fogunk nyaralni. A Házat Apátok kapta kölcsönbe.
Sok szép egyforma fa között utaztunk. Anyátok szerint ez egy nyárfasor volt. Tetszett nekem. Sokáig tetszett. Aztán elaludtam.
Arra ébredtem, hogy Baba bömböl a hátsó ülésen.
– Mindjárt megérkezünk – vigasztalta Anyátok.
Kinéztem a bal oldali ablakon, és kicsi házakat láttam. Olyanok voltak, mint a Legó-házikóim, csak kicsit nagyobbak. Tudtam, hogy mindjárt jön a mi Nyaralónk! Ennek úgy megörültem, hogy felkiáltottam:
– Rárárá!
– Vávává! – Zizzi rögtön csatlakozott.
Saci azonban hallgatott. Ránéztem, hogy nem alszik-e, de ébren volt. Lelkesen cumizott, és izgatottan figyelt valamit a bal oldali ablakon át. Nyújtogattam a nyakam, de Anyátok útban volt, nem láttam tőle semmit.
Ugyanebben a pillanatban a furgon nagy zökkenéssel jobbra kanyarodott, begördült egy nyitott kapun, és megállt egy udvaron.
– Itt vagyunk – mondta Anyátok.
Saci megpróbálta a cumiját Anyátok szájába tömni.
2.
A Nyaralóban reggeliztünk, mert hajnalban kellett indulnunk Nagyapa miatt. Ő ugyanis nem bírja a hőséget.
– Ez finom! – kiabáltam. Nagyon szeretem a párizsit. Gyorsan egy kis táncot is jártam az asztal körül, hogy mindenki lássa, mennyire örülök.
– Ne ugrálj! – morogta Nagyapa, és végigmért:
– Milyen gyönyörű csecsemő volt! Mindenki megcsodálta a babakocsiban. A többiek a nyomába sem érhettek. – Anyátok felé fordult: – De nézd meg most, a pipaszár lábával. Minek adsz rá ilyen bő, gatyaszerű rövidnadrágot? Nem is beszélve a letakart szemüvegéről.
– A lányok is szép csecsemők voltak, és Dani is szép baba – felelte Anyátok sértődötten.
– De Zsuzsi kockafejű.
Zizzinek régebben valóban gyönyörű kockafeje volt.
Amikor rajzolok, mindig Zizziket rajzolok. Egy szép kocka, benne fent két hatalmas, csodálkozó karika, lent pedig egy hosszú, nevető vonal. Ez Zizzi feje. A nyaka is egy vonal, abból pedig két másik, egyenes vonal indul kétfelé, az a szoknyája. Mindenki tudja, hogy ez Zizzi, még akkor is, ha néha elfelejtek a kockafeje köré sok kis karikát rajzolni. Ugyanis Zizzinek göndör haja van. Annyira szeretem Zizzit, hogy gyakran sok Zizzit rajzolok egymás mellé. A múltkor megszámoltam őket. Több mint 20-an voltak. Onnan tudom, hogy én már tudok 20-ig számolni, pedig csak ősszel leszek iskolás. A betűket is ismerem. Szoktam mesét is olvasni Zizzinek és Sacinak. Kicsit még lassan megy. Ezért, ha látom, hogy a húgaim türelmetlenek, elmondom nekik a mesét fejből. Annak mindig jobban örülnek.
A rajzaimon a Zizzik mindig fogják egymás kezét.
Zizzit azért is szeretem, mert érti, hogy én Király leszek. És mindig, mindenben velem tart.
Saci még csak kétéves. Azt sem tudja, mi az, hogy Király. Viszont nagyon ügyes. Tud fejjel lefelé hintázni, Z alakban ülni a földön, és visszafelé hajlítani mindenét. De sajnos magasabbra mászik a fán, mint én.
Nagyapa szerint Saci egy Majom Parádé.
A Király mellé Királynő is kell. Én Zizzit szeretném majd Királynőnek, de félek, hogy akkor Saci szomorodni fog. Szerencsére Baba nem lesz szomorú, mert Baba is fiú, mint én. Ő biztos nem akar majd Királynő lenni.
3.
Később megkérdeztem Apátoktól a Pipaszárlábút. Apátok megmutatta Nagyapa pipájának a szárát. Hogy milyen vékony.
– Nem is ilyen vékony a lábam – tiltakoztam, miközben a pipát összemértem a combommal – Nagyapa hülye.
– Nagyapa nem mindig viselkedik okosan, az igaz -, felelte Apátok – de azért nem hülye. Ha
hülyének nevezed, akkor bánatos lesz. És azt nem szeretnénk, ugye?
– Jó, akkor csak megmondom neki, hogy buta.
– Nagyapa azt fejezte ki a pipaszárlábúval, hogy vékony a combod.
– És az csúnya?
– Dehogyis. Te vagy a legszebb fiú a világon. – Apátok ölbe vett, és puszilgatni kezdett a csiklandós helyeken. Csak azért kacagtam, mert csiklandós vagyok. De valójában nem volt jókedvem. A lábam ronda vékony, és a szemüvegem féloldali takarásáról Nagyapa nélkül is tudom, hogy nem szép. Doktorbácsi ugyan elmagyarázta, hogy ettől erősödik a másik szemem, de én mégis jobban szeretek a takarás fölött kilesni. Ezért Doktorbácsi azt tanácsolta Anyátoknak, hogy ragassza le a fél szememet Leó Koplaszttal, de Anyátok azt mondta Apátoknak, hogy ehhez nincs szíve.
– Inkább veszítse el a látását a fél szemén? – kérdezte Apátok.
– Nem fogja elveszíteni. Már megígérte, hogy többé nem kukucskál ki a takarás fölött.
– És vajon mennyire megbízható a Fiatalember? – húzta össze a szemét Apátok.
4.
Másnap reggel hiába ébresztgetett Anyátok, nagyon álmos voltam. Mire lementem a földszintre, már mindenki reggelizett. Sőt, Saci már a kertben játszott. Egy faágon hintázott. Fejjel lefelé, természetesen.
– Minek hoztál hat kiló lisztet egy hétre? – kérdezte Apátok, miközben a zacskók között turkált – Tán sütödét akarsz nyitni?
Nagyapa nevetett.
Én pedig nagyon megörültem. Ha Anyátok sütődét nyit, akkor annyi sütit ehetek, amennyi belém fér. Éppen ezt akartam vele tisztázni, amikor kinézett az udvarra, és megkérdezte:
– Hová tűnt Saci?
Saci már nem hintázott a fán.
Kimentem a kertbe. Anyátok és Zizzi utánam.
Körbeszaladtam a házat, és kiabáltam:
– Saci, Saci!
– Taján fejment az emejetje – mondta Zizzi.
– Azt észrevettük volna. Akkor átjött volna a konyhán.
Saci valóban nem volt a felső szinten sem.
Valamivel később, amíg a felnőttek izgatottan kiabáltak egymásra, Zizzi talált egy lyukat a kerítés alján. Alig lehetett látni, mert a bokrok eltakarták. Leguggoltam, és lábnyomokat kerestem, mint egy indián. Nem találtam ugyan semmit, de sajnos nagyon valószínűnek tűnt, hogy Saci is észrevette a lyukat a kerítésen.
Nem sokkal ezután Anyátok és Apátok a kapu felé rohant.
Nagyapa is ment utánuk, és azt magyarázta, hogy inkább Zsuzsa maradjon itt a gyerekekkel. Majd ők, férfiak megkeresik Sacit.
– De én nem tudnék itt tétlenül ülni! – Anyátok sírva fakadt. A torkom szúrni kezdett, és éreztem, hogy szomorú, kövér könnycseppek potyognak a szememből. Zizzi is sírt.
– Maradj inkább te a gyerekekkel – mondta Apátok Nagyapának.
– De… – Nagyapa kinyitotta a száját, de Apátok úgy nézett rá, ahogy a Király néz az Öreg Királyra. Az Öreg Király is Király, de ő csak Öreg Király.
Nagyapa legyintett, és hozzánk fordult:
– Gyertek, kártyázzunk egy kicsit.
A verandáról még láttam, hogy Apátok és Anyátok „Saci, Sacika!” kiáltásokkal szalad a főutca felé.
5.
Nem ment a kártyázás.
Egy idő múlva azt mondtam Nagyapának:
– Megnézem, Saci nem bújt-e be az autó alá.
– De aztán rögtön gyere vissza! És ki ne menj az utcára!
Valójában magam sem hittem, hogy Saci a furgon alatt van. Más terveim voltak.
De amikor megpillantottam a kocsit, furcsa érzésem támadt. Mintha szólni akart volna hozzám. Közelebb léptem. Benéztem az ablakán. De hiába reménykedtem, üres volt. Megpróbáltam kinyitni, de nem sikerült. Apátok mindig bezárja az ajtaját.
A furcsa érzés nem múlt el. Valami nem stimmelt.
Lehasaltam a földre, noha tudtam, hogy Saci nem lehet a kocsi alatt. Nem is volt ott.
Aztán gondolkodás nélkül átmásztam a kerítéslyukon, amit Zizzi felfedezett, és elindultam a főutca felé. Előzőleg láttam, hogy a szüleim ott kettéváltak. Tudtam, hogy nagy botrány lesz, ha találkozom valamelyikükkel. Ezért nem arra futottam, amerre ők.
Nagyon sokáig futottam. Kiabáltam is Saci után. Néha valaki megállított, és megkérdezte, mi történt. Senkivel sem álltam szóba, mert idegenek voltak.
Rettenetesen megizzadtam és megszomjaztam. Dörzsölt a torkom. Nagyon szerettem volna már inni valamit. Pisilnem is kellett. Amikor már nem bírtam tovább, elintéztem a dolgot egy bokor tövénél. Szerencsére senki sem látott.
Később találtam egy utcai kutat. Megpróbáltam inni belőle, de nem sikerült. Egy néni észrevett, és megnyomta a kút karját. Végre elmúlt a szomjúságom. Csuromvizes lettem.
– Mi történt veled, kisfiú? – kérdezte a néni szelíden. A filmbeli Szupernagyira hasonlított. Elmondtam neki a szomorú történetet. Pedig idegen volt.
– Menj haza, kisfiú – mondta. – A kishúgodat nem találtad meg, és a szüleid bizonyára érted is aggódnak. Hiszen te is eltűntél.
– De én megvagyok!
– Csakhogy ők nem tudják, hol vagy meg.
Ezen elgondolkodtam. Nagyon el is fáradtam. Elindultam hát hazafelé. Jó sokáig mentem, futni már nem volt erőm. Meglepett, hogy milyen messzire jutottam el.
Időnként megálltam, és erősen magam elé képzeltem a fejemben levő térképet, hogy visszataláljak a házunkhoz. Nem tudom, másnak is van-e ilyen térképe. Attól féltem, hogy Sacinak nincs. Mi lesz, ha Saci örökre elveszett?
Nem kellett volna ezen töprengenem. Megálltam, és sírva fakadtam.
Rájöttem, hogy Sacit is nagyon szeretem, nemcsak Zizzit. Talán lehetne mellettem két Királynő; Zizzi és Saci. Majd megkérdem Apátokat. Majd, ha Sacit megtaláltuk.
De mi lesz, ha nem találjuk meg?
Saci, ha megleszel, mondtam neki gondolatban, többé nem hívlak Csákónak. Ugyanis haragszik, ha így nevezem. Ezért mindig addig mondom neki, hogy Csákó, amíg viccesen piros nem lesz a feje, és már majdnem sír.
És ha megleszel, ígértem neki, akkor örökre jó gyerek leszek.
Én ugyanis rossz gyerek vagyok. Zizzi a jó. Tudom, mert az oviban és a szomszédságban is ezt mondják rólunk.
A Barátom, Gyuri is jó gyerek. Legalábbis nagyapa szerint.
Gyuriék a szomszédban laknak. Az ő Zizziét Julcsinak hívják.
Nagyapa haragszik Gyuriék Anyájára. Hülye csicsának hívja.
Gyuri tényleg jó gyerek. Julcsival mindig csendesen játszanak.
A múltkor, amikor meglátogattam őket, egyedül voltak.
– Hol van Anyátok? – kérdeztem.
– Nincs itthon – felelte Gyuri.
Julcsi a másik szoba felé pillantott. Benyitottam oda. Az Anyájuk az ágyban feküdt, és büdös volt. Olyan szaga volt, mint annak az üvegnek, amelyet nálunk akkor szoktak kinyitni, amikor vendégek jönnek, és nekünk le kell feküdnünk.
Szerintem az ő Anyájuk nem is csicsa.
6.
Hosszú-hosszú idő múlva a fejemben levő térkép segítségével visszataláltam az utcánkba.
Már a főútról láttam, hogy a házunk előtt egy rendőrautó áll. A nínója hallgatott, de a forgó lámpa villogott a kocsi tetején.
Hogy örültem volna ennek máskor!
Feltűnés nélkül lopakodtam a ház felé. Nagyon jól tudok lopakodni. A lányokat is megtanítottam rá. Régebben nem Király akartam lenni, hanem Indián.
Hirtelen magam előtt láttam Sacit, ahogy lopakodik. A torkom megint szúrni kezdett, de nem akartam sírni.
Tovább lopakodtam a ház felé. Hallgatózni fogok. Ha Apátok nem mondja, hogy agyonüt, talán hazamegyek.
A szomszéd nyaraló előtt egy vastag törzsű fa állt. Behúzódtam mögé.
Az egész maradék családom az udvaron állt, kivéve Babát. Ő a járókában feküdt, és azt kiabálta:
– Gágágá!
A felnőttek a rendőrökkel beszélgettek, de nem lehetett hallani, miről van szó.
Zizzi is ott volt velük. Olyan arcot vágott, mint Gyuri és Julcsi, amikor felfedeztem a Büdös Anyájukat.
Apátok hirtelen faképnél hagyta a társaságot, és beszállt a furgonba. Felbőgette a motort.
– Mit csinálsz? Hova mész?
– Megyek, és keresem őket tovább!
– Nincs értelme, hogy elmenj. És minek a kocsi? – Anyátok nagyon ideges lett. – Maradj inkább velünk.
És, ha valaki elvitte Sacit? Vagy Attilát? – De Apátok kikanyarodott a furgonnal az utcára.
Jobban bebújtam a fa mögé, nehogy észrevegyen. De nem nézett se jobbra, se balra.
De az autó… az autó mintha megint mondani akart volna valamit. Ismét elfogott az a furcsa érzés.
Apátok a motort bőgetve eltűnt a szemem elől. Már a főutcáról hallatszott az egyre távolodó zaj. Végül csend lett, és a madarak újra csicseregni kezdtek.
Ott álltam a fa mögött. Megint magam előtt láttam a furgont, ahogy kikanyarodik az udvarról. És szól hozzám. De mit mond? Hiszen Saci nem volt sem az autóban, sem alatta.
Különben is, tudom, hogy az autók nem beszélnek. Én már hat éves vagyok. Azt is tudom, hogy a mesék csak mesék, a karácsonyi ajándékokat pedig nem a Jézuska hozza. Elvégre ősszel már iskolába megyek.
Behunytam a szemem, hátha eszembe jut valami. Megint magam előtt láttam a kanyarodó furgont. Kanyarodik… kanyarodik… Hirtelen minden megfordult, és a kocsi befelé kanyarodott az utcáról az udvarra. Kinyitottam a szemem. Nem volt ott semmiféle furgon.
Megint becsuktam a szemem, és újra a kocsiban ültem, úgy, mint tegnap reggel. Játszottunk, és én azt kiabáltam: Rárárá! Zizzi rögtön elismételte utánam, de Saci hallgatott. Rá is néztem, hogy nem alszik-e, de ébren volt. Lelkesen cumizott, és valamit izgatottan figyelt a bal oldali ablakon át. Nyújtogattam a nyakam, de Anyátoktól nem láttam semmit. És akkor a furgon jobbra kanyarodott, be az udvarra, Anyátok pedig azt mondta, hogy megérkeztünk.
7.
Éreztem, hogy fontos, ami most eszembe jutott. Sacira gondoltam. Lelkesen cumizott, és valamit izgatottan figyelt a bal oldalon. Valamit figyelt…
Saci, aki imádja a Kiabálósat. De tegnap nem akart tovább játszani velünk
Mit láthatott?
Mit szeret Saci jobban, mint a Kiabálósat?
Tornázni.
Mozogni.
Mászni.
Elővettem a fejemben levő térképet. Tegnap, mielőtt bekanyarodtunk az udvarra, Saci balra nézett. Kinyitottam szemem, és balra néztem, mintha tegnap lenne, és én lennék Saci.
És láttam, mit látott Saci tegnap!
8.
Most, ma, az utca jobb oldalán álltam, a szomszédunkban levő nyaraló előtt. Amikor balra fordultam, pontosan szembe kerültem egy kicsi, lapos tetejű házzal. Az elülső falán egy fémlétra vezetett fel a tetőre. Eléggé rondán nézett ki. A kerítés mögött egy vékony facsemete kornyadozott a hőségben. Majd, ha nagy, lombos fa lesz belőle, talán eltakarja a ronda létrácskát.
Úgy tűnt, hogy most senki sincs a házban. A zsalukat behúzták, és a teraszon levő fémajtót lelakatolták.
Saci a létrát látta tegnap a furgonból.
És látta ma reggel is, amikor fejjel lefelé hintázott a faágon.
Óvatosan belestem az udvarunkba. Már nem volt ott senki. Mindenki ott ült a konyhában az asztal körül. Az egyik rendőr írt valamit.
Átsurrantam az úttesten a túloldalra. A lapos tetejű ház kapuja kocka alakú rácsokból állt. Egy pillanat alatt átmásztam rajta, és már kapaszkodtam is fel a létrán.
Amikor a fejem felért a tető magassága fölé, megpillantottam Sacit.
Pontosan velem szemben feküdt. Ha kinyújtottam volna a kezemet, elértem volna. Az arca maszatos volt a könnyektől. A cumija nem a szájában volt, hanem félig előtte, félig alatta, a piszkos tetőn.
Szerettem volna kiabálni örömömben, de nem akartam ráijeszteni a testvéremre. Nem is szidtam össze. Később számolunk, gondoltam. Magamban olyan hangom volt, mintha ezt Apátok mondta volna.
Óvatosan kinyújtottam felé a kezemet.
– Gyere, lemászunk.
Megrázta a fejét.
– Féjek – lehelte. Nem volt hangja. Mint amikor nagyon beteg volt.
Nem tudom, mennyi ideig tartott, amíg rábeszéltem, hogy óvatosan csússzon oda hozzám, forduljon meg, és hason fekve lógassa le a lábát a létra fölé. Akkor vettem csak észre, hogy bepisilt.
Azonban, amint szilárdan állt a lábán – és a létrán -, megint úgy mozgott, mint egy igazi Saci. Gyorsan és ügyesen mászott lefelé. Alig tudtam kitérni előle. Láttam, hogy a cumiját már visszatette a szájába.
Éppen megfogtam a kezét, és a kockás kapu felé vezettem, amikor Apátok megérkezett a furgonnal. Nem nézett körül, csak beállt az udvarra, aztán berohant a házba. Talán azt remélte, hogy amíg ő távol volt, Saci is megkerült.
Áttornáztuk magunkat a kockákon.
Aztán megint kézen fogtam Sacit, és átmentünk az úttesten.
A mi kerti ösvényünkön eléggé csikorognak a kavicsok, úgyhogy odabent meghallották a lépteinket.
Mindenki kitódult az udvarra.
Ott állt Apátok, Anyátok, Nagyapa és Zizzi. Baba is ott feküdt a járókájában, és vidáman gágogott felénk.
Saci pedig velem volt, cumizott, és a kezemet fogta.
Megint kerek volt a világ.
Laczkó Mária a 2022-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Király és királynők
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
