Magyar Miklós: Ezen a napon keresztelték meg Miguel de Cervantest
Miguel de Cervantes
A cím láttán az olvasó bizonyára felkapja a fejét. Egy íróra születése, nem pedig keresztelésének napján szoktak megemlékezni. Csakhogy Cervantes esetében nem ismerjük születésnapját, csak megkeresztelésének idejét. A napot, amelyen született, csak közvetett bizonyítékok alapján állapították meg. Az 1547-es dátumot az ebből az évből datálódó születési anyakönyvi kivonata igazolja. A keresztelésre 1547. október 9-én került sor Alcala de Henares Santa Maria la Mayor templomának plébániáján. De születése napját, szeptember 29-ét csak feltételezések alapján mondták ki, ugyanis a Miguel név Szent Mihály arkangyal napjára utal – és ez szeptember 29.
Mind születése, mind halála körül sok volt a bizonytalanság évszázadokon át. Száz évvel halála után még azt sem tudták, hol született. Különféle feltételezések láttak napvilágot, a naiv olvasók pedig szó szerint vették az író önéletrajzi vallomásait. Az első megbízható életrajzot John Lord Carteret, korának irodalmi mecénása jelentette meg 1738-ban. A könyv címe: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha Élete és Tettei. Azóta Cervantes születési helyéül az életrajzírók egyöntetűen Alcala de Henarest jelölik meg, ott van szülőháza, amely ma Cervantes Múzeumként működik.
Alcala de Henares. Cervantes szülőháza. Cervantes Múzeum
Cervantes tanulmányairól sincsenek megbízható adatok. Feltételezik, hogy Alcala de Henares egyetemén és Salamancában végzett tanulmányokat. Erre utalnak egyetemi életéről szóló leírásai, de semmi bizonyíték nincs arra, hogy befejezte volna az egyetemet. Cervantesnek nem kevésbé volt kalandos az élete, mint Don Quijoténak. Giulio Acquaviva szolgálatába lép, aki 1570-ben bíboros lesz, s akit valószínűleg Madridban ismert meg. Követi Palermóba, Milánóba, Firenzébe, Pármába és Ferrarába. Csakhamar Diego de Urbina tüzérosztagában találja magát, és 1571. október 7-én részt vesz a lepantói csatában, a keresztény hadseregben, amelynek parancsnoka Don Juan de Ausztria, V. Károly német-római császár és spanyol király törvénytelen fia volt.
A lepantói csata. Szent Antal Bazilika, Padova
Cervantes súlyosan megsebesül a bal karján. Béna keze alapján kapta a „Félkarú lepantói” gúnynevet. 1573-ban a tuniszi háborúban harcol, majd testvérével, Rodrigóval hazaindul Spanyolországba. Ám kalózok fogságába esnek, akik Algériába viszik őket. Cervantes négyszer is megkísérli a szökést, sikertelenül. Miután fogva tartói a nála talált ajánlólevelek miatt magas rangú személyiségnek tartják, váltságdíjat követelnek érte, de mivel családja ezt nem tudja kifizetni, egészen 1580-ig fogságban marad rabszolgasorban. Ekkor más spanyol rabtársaival együtt hazatér Spanyolországba.
Cervantes több helyen is megemlékezik katonaságáról és fogságáról, nevezetesen a Don Quijote első részének 39-41. fejezetében.
A katonaságról
„Alicantéban hajóra szálltam, és szerencsésen eljutottam Genovába; innét Milánóba mentem, fegyverrel s egyéb katonának szükséges holmival láttam el magamat, s tovább indultam Piemont felé; itt akartam felcsapni katonának. Már útban voltam Alessandria de la Palla felé, midőn hírét vettem, hogy a nagy Alba herceg Flandriába távozott. Megváltoztattam tervemet, a herceg után mentem, alatta szolgáltam az egész hadjárat idején, ott voltam Egmont és Hoorn kivégzésén, hadnaggyá lettem egy Diego de Urbina nevű híres guadalajarai kapitány alatt, s miután hosszabb időt töltöttem Flandriában, arról értesültem, hogy őszentsége, a boldog emlékezetű V. Pius pápa szövetségre lépett a velenceiekkel és Spanyolországgal, közös ellenségünk, a török ellen, mert a pogány épp ekkoriban ejtette hatalmába tengeri hadával − szerencsétlen és sajnálatos veszteség − a híres Ciprus szigetét, mely ezelőtt Velence birtoka volt.
Egész bizonyossággal állították, hogy a szövetség fővezére Don Juan de Austria őfensége lesz, jó királyunknak, Fülöpnek természetes testvére. A nagy harci készülődés híre szájról szájra járt, engem is felbuzdított, s vágyat keltett szívemben, hogy részt vegyek a küszöbön álló háborúban.”
A váltságdíjról
„Én azok közé tartoztam, akiktől váltságdíjt vártak; mert amikor egyszer megtudták, hogy kapitány voltam, hiába említettem reménytelen kilátásomat s vagyontalanságomat, a lovagok és váltságdíjasok közé soroltak. Láncot tettek rám, nem annyira őrzésemre, inkább jelképesen, hogy a válságdíjasok közé tartozom, s így ama bañóban töltöttem napjaimat, sok lovag és előkelő ember társaságában, kiket szintén váltságdíj fizetésére képesnek ítéltek és tartottak.”
Hogy kifizesse adósságait, amik algériai váltságdíja következtében keletkeztek, Cervantes titkos küldetést vállal Oránban, mivel jól ismerte Észak-Afrika kultúráját és szokásait. Amikor visszatér Madridba, egy Ana Villafranca nevű asszonnyal szerelmi viszonyt kezd. A kapcsolatból leánygyermeke születik, akit elismer. A gyermeknek Isabel de Saavedra lesz a neve. 1584. december 12-én feleségül veszi Catalina de Salazar y Palaciost. Házasságából nem születik gyermek. Két év után elválnak.
Catalina de Salazar y Palacios
Toledóban az Esquivas téren található az a ház, amely Don Alonso Quijada Salazar élt a 16. században, és ahol Cervantes is lakott feleségével. A ház ma Cervantes Múzeumként működik.
Ebben a szobában élt Cervantes feleségével
Anyagi problémáinak enyhítésére Cervantes adóbehajtói tisztséget vállal, de egyszer balszerencséjére Ecijában egyházi tulajdont koboztat el s ezért kiközösítik. Ráadásul rendszertelenebbül kapja fizetését, ami megoldhatatlan anyagi gondok elé állítja. Megpróbál hivatalt szerezni, de eredménytelenül. Elszámolási pontatlanságai és bankjának csődje miatt 1597-ben és 1602-ben is börtönbe kerül. Ekkor két évig raboskodik. Amikor kiszabadul a börtönből, Esquivias falusi csendjében kezd hozzá a Don Quijote megírásához. A könyv első része 1605-ben jelenik meg. A regény nagy sikere ellenére Cervantes továbbra is nyomorban él, mivel könyvének kiadási jogát minimális összegért eladta. A könyv megjelenését követően egy gyilkosság kapcsán, teljesen alaptalanul, az egész Cervantes-családot letartóztatják. Csak hosszas nyomozás után derül ki ártatlanságuk.
Cervantes 1580 és 1585 között írta meg az Algériai kaland és a Numantia bukása című színműveit. Ő az első, aki a katolikus Spanyolországban a válást teszi meg irodalmi témául. Az 1581 és 1583 között írt Galatea című pásztorregény első jelentős irodalmi műve.
Utolsó éveiben Cervantes rendkívül termékeny volt. 1612-ben jelentek meg kisregényei, a Példás elbeszélések, egy évvel később esztétikai fejtegetései Parnasszusi utazás címmel. 1615-ben kiadja utolsó színműveit: Nyolc komédia és nyolc új közjáték. A Persiles és Sigismunda című regénye csak halála után, 1617-ben jelent meg.
Cervantes halálának napja is bizonytalan. Hivatalosan 1616. április 23-án hunyt el Madridban, más források egy nappal előbbre teszik halálát. A sors úgy hozta, hogy ugyancsak 1616. április 23-án halt meg a világirodalom másik óriása, William Shakespeare. Az egész 17. század folyamán senki sem foglalkozott Cervantes sírhelyének felkutatásával. Ahhoz pedig négyszáz évnek kellett eltelnie, hogy csaknem teljes bizonyossággal tisztázzák földi maradványainak hollétét.
Halálát követő napon Cervantest a Trinitarias Descalzas de San Ildefonso kolostorban temették el. Egy antropológusokból és halottkémekből álló tudóscsoport 2015 áprilisában egy fémszegecsekkel kivert „M.C.” monogramú fakoporsóra bukkant.
Cervantes koporsója
Cervantes maradványain kívül még legalább tíz személy csontjait találták meg a kripta egyik falmélyedésében, néhány ezek közül gyermekekhez tartozik. A kutatókat – DNS minta hiányában – az is segítette, hogy halálakor Cervantesnek mindössze hat foga volt, amit írásai is megerősítenek. Másrészt a lepantói csatában szerzett sérüléseinek is nyomai vannak a csontokon.
Halálának négyszázadik évfordulóján katonai díszpompával temették újra Cervantes maradványait a Trinitarias Descalzas de San Ildefonso Kolostorban.
Az akkor elhelyezett emléktáblán ez áll sapnyol nyelven: „Itt nyugszik Miguel de Cervantes Saavedra 1547-1616. Az idő rövid, egyre több a félelem, egyre kevesebb a remény, de az élni vágyásom erőt ad élnem.”
Cervantes-emléktábla
2016-ban, Cervantes halálának négyszázadik évfordulóján, Spanyolországban soha nem látott rendezvénysorozaton emlékeztek meg a legnagyobb spanyol íróról. Ebből az alkalomból megjelent a Don Quijote kritikai kiadása, díszes bőrkötésben, bőrtokban, Gustave Doré illusztrációival.
Don Quijote. Ünnepi kiadás
Konferenciák, kiállítások, koncertek, filmbemutatók tucatjain idézték fel országszerte Cervantes és emblematikus hőseinek alakját. Persze a turisztikai és gasztronómiai élmények is részét képezték az ünnepléseknek.
A megemlékezések rangját mi sem jelzi jobban, mint hogy a rendezőbizottság fő védnökei Juan Carlos spanyol király és a királyné voltak. Az első gesztust is a király tette meg. Elsőként olvasott fel egy részletet a Don Quijotéból a televízióban, a déli hírek előtt. A felolvasást még háromszáz követte, ugyanebben az időben, egészen az év végéig. Madridban, a Nemzeti Könyvtárban, a regény különféle kiadásait állították ki. A turisták részére 2.500 kilométeren gyalogos, kerékpáros, lovas és autós utakat szerveztek, amelyek során az érdeklődők bejárhatták a Don Quijote által megtett utat.
Don Quijote első kalandjainak útvonala kékkel, a másodiké zölddel, a harmadiké pirossal van jelezve.
Don Quijote útjai
A megemlékezések sorából természetesen nem maradhatott ki az, amelyet Cervantes szülővárosa, Alcala de Henares rendezett. Európa egyik legrégibb egyetemének dísztermében kerül sorra minden év április 23-án a legnagyobb spanyol irodalmi díj, a Cervantes-díj átadása. Nem volt ez másként 2016-ban sem.
Alcala de Henares egyeteme
Barcelonában sem feledkeztek meg Don Quijotéról. Bár erről kevés szó esik, a búsképű lovag Barcelonába is eljutott kalandjai során. Egy hónap alatt több mint harminc ezren látták azt a kiállítást, amelyet Barcelonában Antoni Gaudi La Pedrera elnevezésű építményében rendeztek Gustave Doré, Honoré Daumier, Salvador Dali, Pablo Picasso és mások illusztrációiból.
Illusztráció: Adrien Louis Demont
Ezek is érdekelhetik!
Juhász Anikó: Halálod helye, Attila (versek)* →
Szent Márton nálunk és a nagyvilágban (Berecz Ágnes Gabriella Szent Márton napi összeállítása) →
Jámborné Balog Tünde: Holtak vigíliáján →
