Nagyatádi Horváth Tamás: Minden érkezés (versek)
*
Ölelésben
Ma valahogy
a felhők felett ragadtam…
Napestig néztem,
ahogy a kemény betonon,
a szemetes aszfalton,
a műkő szegélyeken
és a bejáratott kátyúkon
és buckákon megy a világ.
Alig mozdult valami,
és kitöltött az illúzió egészen,
hogy jó nekem odahaza,
a felhők felett…
Minden érkezés
Hideg félénkséggel engedi el
földig érő ködruháját a téli égbolt.
Fátyol takarásból sosem előlépő
menyasszonyok táncolnak
a zúzmarás bálteremben.
Barna szívverésük madárcsend,
kigombolt, fényérzékeny
fagykabátjukon az érkezés virága.
Nem késik senki és semmi,
fehér oltárról álmodó szeretőm…
Nem késik, még ha csapdába is esett
a dombok tövén valahol
a minden tavasszal kiviruló élet.
Zöld holnapokba szövi
titokzatos ködruháját a téli égbolt:
Azt játssza, amit így eddig még sosem.
Felvillan és elillan
A sorok között üresség van,
és a sorok is mind üresek;
lassított felvétel volt minden.
Trükkök sora, a játékért,
a titkosnak hitt apró örömökért,
hogy érezzük az élet hullámverését;
az ajándékokat ajándéknak,
a fájdalmakat fájdalmaknak,
és ne higgyük el a derű áradásán,
hogy az örökös úgy örök,
a múlékony úgy múló,
ahogy azt bárki magyarázza.
Illusztráció: ~Minden érkezés
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
