Bánki Éva verseiből (1 [/2 ]. rész)
*
(Mustra a költő műhelyünk gondozásában hamarosan megjelenő Át című verseskötetéből.)
KEDD, SZERETLEK
Egy nappal megint kevesebb.
Vagy odaajándékoztam ezt a keddet
a gyerekemnek? Eltékozoltam?
Elhajítottam? Elpocsékoltam?
Odadobtam a szemetes mellé,
mint csokipapírt a gyerekek?
No, nézd, itt egy kidobott kedd,
mondja a hajléktalan a Kálvinon.
Talán jó lesz valamire.
Vagy a természet nemesebb módon
hasznosítja a kidobott napokat?
Széllé, esővé, ragyogássá változtatja?
És most ott tombol az én kidobott, dühös,
sértődött, méltatlanul mellőzött keddem
az Atlanti-óceán egyik orkánjában?
Talán ha minden percünket kihasználnánk,
nem lenne ereje a szélnek.
A tenger tükörsima lenne.
A levegő rezzenéstelen.
És mi haladnánk, előre, pontosan, szépen,
nyílegyenesen – de merre?
Egy nappal akkor is
kevesebb lenne.
BUKÁS
Kiszámolod a bolygók helyzetét
(Merkúr, Mars, Vénusz és a többiek),
és ha már így alakult, bólintasz
néhány nagy szakállú, öreg csillagásznak.
Utána megsaccolod, hány évig fogsz élni,
kiszámolod a nyugdíjjárulékod, majd
csendesen kalkulálgatsz tovább,
lefoglalod nyárra a szállást,
befizeted a gyerek tandíját,
és eldöntöd, holnaptól
leszoksz a dohányzásról.
Csak lefekvéskor jut eszedbe, ha ennyire
valóságosak a rohadt bolygók és csillagok,
akkor mért nem látjuk őket napközben
legalább apró aranyszikrákként,
vagy diszkrét villanásokként,
meglehet,
csak egy ósdi fizikakönyv ósdi ábrái.
Illusztráció: Kedd, szeretlek – avagy fedélzeten, szextánssal
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
