Jantyik Zsolt: Magyarok Trianonja
*
I.
Keletről, lassú húsokból kikelve indult el egykor egyedül a Vándor,
S mert mindent csinál egyszer az ember, tízet rögtön az Égre számolt.
Perlette az Eget és az Istent(!), mely nemzetét oly régen és olyannyira veri,
Tán, tíz másik nép kéne mellé, – hogy velük egyszer, talán, majd kiheveri.
Válaszolt neki az Isten.
S amikor másnap felkelt, a Képtelenségek Korára ébredt,
és bárhová tette a lábát, hazugság volt, ahova lépett.
Az Igazság is eltűnt, de előbb még sok apró igazság lett belőle,
És ha azokkal szólt a szája, az igaz szó is hazug lett tőle.
Embernek látszó lények gépekkel ontották rá a hazugságot,
Mindenből ömlött a halál és a Halálnak tetszett az, amit látott:
A Rettegés lett úrrá a Világon és mellé kéjjel lépett az Erőszak,
Elsötétedtek az Elmék, mikor ellopták a Napot, meg a Holdat.
S akkor az Idő is megállt és a Mélységes Sötéten át
Emelkedtek fel a házak és az Égben égtek el a fák.
Elomlott akkor a Vándor, teste a térdére hullt,
Végtelen volt az ő zuhanása, ahogy ellobbant vele az Út.
A Csönd alatt továbbdübörgött a Földi Rettenet,
– Elnézett az Isten a csillagok felett…
II.
„Csicsíja bubája,tente, baba tente..” – édesanyja hangján szólt a Boltozat felette.
„Pihenjünk egy kicsit! Nem kerget a tatár”- szállt le a szekérről mosolygós nagyapám.
„Innál-e bort, fiam? Gyere kis unokám! Hűvös borral jobban múlik a forró délután…”
„Szeretsz, ugye, Drága? ” – szólít a Szerető, – Két szerelmes így fut mindig el a Halál elöl…
„Apa, nézd, ott a Hold!” – tapsikol és nevet nyakamban a kicsi lányom, már titkokat fejteget…
Mi ez a sok Emlék? Mi célból és minek?
Mért teremtett meg az Isten, ha nem kellünk senkinek!?
És ha kellünk: Nyűgnek, bajnak, olcsó rabszolgának?
Vadállatként, ha hajtanak, akkor hívnak tán magyarnak?
A Mindenség Teremtő Lelke és Ereje!
Mag a Magtól kérdi, mi lesz most már vele?
Félem én az Istent, de nem tartok tőle,
Oka volt a Jóval, ha teremtett belőle.
Csak az Értelmét, ha mondaná, a Meghurcoltatásnak,
Szorítnánk mi helyet a Jó Isten Fiának.
S ha az Édesanyja jönne? – Az is ide férne,
Elmesélnék ketten, mért ez lett a Vége.
S ha nincsen vége, hogy maradjon, mit kell tennünk érte?
Meddig hulljon a Világra a Magyaroknak Vére?
Cél nélkül sorvadunk,
Hit nélkül halódunk,
Isten nélkül elpusztulunk.
III.
A Csönd alatt továbbdübörgött a Földi Rettenet,
———• és ránk nézett az Isten a Csillagok felett.
Illusztráció: Munkácsy
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: KÁRPÁTOK ALATT* →
Móricz Zsigmond: A MAGYAR ASSZONY →
Illyés Gyula: Koszorú →
