Fodor Miklós: Hasonlatburjánzás
Mint elhagyott, színes sál az útszéli, gyér tarackban,
mely mellett napok óta elballag ember, kutya, hangya.
Mint mágikus rengetegben szárnyverdeső madárcsapat.
Mint mikor utazó álldogál távolsági buszmegállóban,
bár időben jött, már-már futva, mégis tán csupán
pár perccel a táblán hirdetett rendes indulás előtt,
tudja, a járatok nagy ritkán hamarább érnek,
ha korábban se le- se felszálló nem akadt…
jóllehet nem bizonyos, így esett-e,
öt-hat perce már hiába várja a sosem érkezőt,
a kimaradt járatot, a most és mindörökre kimaradtat…
Mintha a lét számtalan hasonlatszálból szőtt,
véghetetlennek tűnő függöny volna…
Ugyan minek a hasonlata e földi jelenségvilág?
Ugyan mihez hasonlítom e világlást, mikor így szólok:
„olyan, mint”…?
olyan, mint ama megragadhatatlan, titokzatos „valami”,
mely az élők mögül – örök rejtekéből – magát az életet bogozza,
vagy inkább önnön sötét gombolyagából nyálával szerteszálazza,
és megszövi pókhálónál finomabb, átlátszatlan fényhálóinggé…
Mint váratlan feltűnő mosoly egy ifjú hölgy arcán,
kivel szembe épp azért telepedett az élemedett vándor,
mert ruganyos anyagú blúzt öltött duzzadó testére az édes,
mely gömbölydedségét hűen formázza,
s e látvány a hév férfiúi combok közt mocorgást indít…
ezt remélhette bízvást, hisz e hatás igéző hatalommal áld.
Mint ki az ismeretlen, csinos hölgy felől nyújtózó,
tegező közvetlenségen harmatosat lepődik,
s vesztett hadállásából – érzi – visszajő a meccsbe,
hisz a báj csípőből csillámlón visszatükrözött
egy rá nézve kedvezően is érthető tényállítást
röptében lecsapva a tollast: „tudhatsz valamit, ha ez így van…”
Játszik velem a felelőtlen lét,
evilági tapasztalások, hírek
színes blúzaiba burkolja túli lelkem,
incselkedik, bökdös, tovasuhan
pilláim rácsozta pupillám bájolván.
Illusztráció: “Hasonlatburjánzás”
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
