Mondd meg nékem, merre találom…

Vers Heinz Geiringer (Medium)

augusztus 29th, 2022 |

0

Kirilla Teréz: Távollét (két vers)

*

Távollét

Gyermekként láttam magamat, ahogy ott álltam
a padláson, az ablaknál, azon a napon,
amikor elhagytak. A magas, kék ég alatt
sárgától terhes napraforgó-táblák, rózsa,
kamilla illata szállt, de távol maradtam
a világtól ‒ nem éreztem semmit,
hogy ne ismerjem meg. Napperzselte
kukoricabajuszt tépett a szél, a rozsdás
szálakat olthatatlan parázsként szórta szét
a szederjes éjlátta mezőn. Minden égett.

 

A szárnyas szerető

Jaj annak, aki elveszítette a szívét!
A régi ház félhomálya, elnémult neszével.
Szorítsd borzongva a halottat, akit szerettél,
a szürke hamuállatot, nőj össze vele, hagyd,
takarjon be a gyász, mint valami ritka prém.
Lehetsz szomorú, de ne kívánd a halált.
Bár az avatatlan csak a gyötrelmet látta,
testedhez egyre közelebb boltozódott az ég,
átitatott a szelíd, gyapjas hópihe-özön.
Világkristály lettél az elfolyó időben.
Senki, aki fázik, nem fél rád tekinteni.

 

 

Illusztráció: Padlásablak (H. Geiringer)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás