Gutai István: „Sugárzó lámpás”
*
A július 9-én a Paksi Pákolitz István Könyvtárban, 10-én az őcsényi református gyülekezet házában, 11-én Majoson Papp Domonkos csűrjében, Gazda József könyveinek bemutatóján elhangzott bevezető szerkesztett változata.
Tanár, művészeti író, művelődésszervező, író, szociográfus vendégünk Kovásznáról érkezett. Kézdivásárhelyen született, ősei székely magyarok. Apai ágon a rétyi előnevet használó Gazda család sarja, anyai ágon a kisbaconi Benedekeké. A családfának elmagyarosodott felvidéki (selmecbányai) hajtása is van. Egyik ősapja Bethlen Gábortól kapta a nemesi címet, ebbe az ágba ojtotta be a Teremtő Gazda József Laborfalvi Benke nevű dédanyját, aki ugyanabból a családból származik, mint Jókainé Laborfalvi Róza.
Gazda József Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte a középiskolát, a Bolyai Tudományegyetemen lett magyarnyelv- és irodalomtanár. Tanított Székelykocsárdon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban.
„Életem a cselekvésben nyert értelmet, soha, egy pillanatig tétlen nem ültem, mindig megvolt a magam vállalta beprogramozott feladatom a munkahelyi kötelességemen túl is” – írja Miért is éltem? A kor karmai között című létösszegző, egyben korfestő kötetében (Tortoma Kiadó, Barót, 2021).
Hatalmas és mindenképpen elismerésre méltó munkásságának számbavételére és részletes értékelésére egy író-olvasó találkozó bevezetője nem vállalkozhat; erre egy régóta időszerű Gazda-életmű-összegzésre lenne szükség. Én csupán szerzői szándékait, felismeréseit, néhány műve alapgondolatát igyekeztem kitapintani.
Gazda József monográfiát írt Gyárfás Jenőről, Zsögödi Nagy Imréről, Nagy Albertről, Olosz Elláról… és más jeles erdélyi magyar képzőművészekről. (1957–2017 között napvilágot látott tanulmányait, művészportréit, kritikáit a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Erdély művészetéért címmel adta ki 2017–2019-ben.)
Feleségével, a már említett Olosz Ella textilművésszel, néprajzkutatóval országos hatósugarú kiállításokat szervezett Kovásznán. Ezek hatására jött létre a városban a Kádár László Képtár, a kolozsvári A Hét hasábjain pedig elkezdődött A Hét képtára.
Nevéhez is fűződik a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület megalakítása és tevékenysége. Az évenként megtartott konferenciák szervezése és az ott elhangzó előadások kötetbe szerkesztése (melyből eddig 28 jelent meg) és dokumentációs központ
létrehozásának terve, ahol kutatható lesz majd a méltán világhírű magyarságkutató munkássága.
A múlt eltörlésének szándékát tapasztalva Gazda József átcsoportosította energiáit más feladatok megoldására. Hetvenben hordozható táskamagnót vett, és szomszédaival rámeséltette a Kárpát-kanyar, a Székelyföld régi életformájának maradványát, az erdőlés szokását.
Kolozsváron a Korunk szerkesztői összeszaladtak a kézirat olvastán. „Rádöbbentek ezek az íróasztal mögött ülő, a néptől kissé elszakadt emberek, hogy népünk milyen csodálatos képi nyelvet őrzött meg” – írta munkája fogadtatásáról.
Gazda József létrehozta a Kovásznai Diákszínpadot. Akkor a kétmilliós romániai magyarság öt színházzal rendelkezett, és még nem láthatta a magyarországi televíziók adásait. „Célunk az volt – írja a teátrumalapító –, hogy a falvak színháza legyünk, s elvigyük a Székelyföld üzenetét legnagyobb írója, Tamási Áron műveivel.” Kétévente tartottak új bemutatót, és a tanév végén, iskolakezdéskor, a téli és a tavaszi szünetben tájoltak. Gondjuk volt a szórványra is.
Küldetését a Securitate egyik ügynöke így méltatta: „Ennek a tanárnak a legutóbbi tette, hogy annak a líceumnak a diákjaival, ahol tanít, színpadra vitte Tamási Áron Boldog nyárfalevél című művét. Eddig ebben semmi különleges nincsen. A darab székely tematikájú, s érték szempontjából nem egy fő mű. Ami a mi szempontunkból természetellenes, az a mód, ahogy ezzel a darabbal bejárták az országot kb. 60 előadást tartva Erdély különböző helységeiben. [Kiemelések a Securitate dokumentumában.] Több jeles egyénisége az ország magyar irodalmának […] – folytatja jelentését a titkos színházesztéta – dicsőíti őket, ami túlzás. Sütő [András] azt írta: Milyen csodálatos dolog, hogy egy magyartanár ilyent mutat be, s játszat a tanulókkal…”
Az előadások pihenőidejében a tanár úr járta a falvakat, kereste az öregeket, magnóra vette sorsukat, és fényképezte a látottakat. Akkor már tisztán érzékelte, hogy a Kor Ereje pusztítja, rombolja a múltat.
Rádöbbent (ez már A XX. század, ahogy megéltük című kötetében – Hargita Kiadóhivatal, Székelyföld Alapítvány, Székely Könyvtár, Csíkszereda, 2021 – olvasható): „…olyan korban élek, amelyet hazug és embertelen erők határoznak meg. Szabadságot és népuralmat hirdetnek, de uralmuk alatt valójában mindezek ellenkezője valósul meg. Az emberiség jótevőinek kikiáltott Marx és Engels, Lenin és Sztálin, nálunk Gheorghiu-Dej majd Nicolae Ceauşescu, Magyarországon Rákosi Mátyás és Gerő Ernő eszméi zengtek, nevüket milliók kiabálták itt és ott, miközben épültek a hazugság és embertelenség birodalmai.”
A vallomásokból kirajzolódik a XX. századi székelység története a békeidőktől kezdve a nagy háborún, a „csinált forradalmakon”, a román, majd a négyéves magyar világon, a II. világháborún, a kuláküldözésen, a kollektivizáláson át a fekete márciusig.
Gazda József megtördelte, dramatizálta a visszaemlékezéseket, és a részleteket tematikusan csoportosította. Ahogy a kötet utószavában Gazda Árpád megállapította: „…az azonos eseményekhez tartozó emléktöredékeket egymás mellé illesztgetve […] készítette el a XX. század történelmének nagy mozaikját.” Gazda József alkotómódszere – amely Sára Sándor háborús dokumentumfilmjeinek vágástechnikájára emlékeztet – A Golgota útján (Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2017), A megpecsételt vég. Kilencven év Erdély földjén (Hét Krajcár Kiadó, 2010) és a Hát én hogyne síratnám. Csángók sodró időben (Szent István Társulat, é. n.) című köteteiben is tetten érhető.
Ferenczes István Kossuth-díjas költő, író, a Székelyföld alapító főszerkesztője ezt írja A megpecsételt végről, az 1916-tól (a román betöréstől) 1989 széthullott reménységéig tartó majd’ egy évszázad eseményeit ábrázoló kötetről: „Amit [Gazda József] a dokumentumirodalom, az oral history eszközeivel, hatalmas munkabírással, megszállottsággal mélyen megszenvedve kévébe kötött, mindannyiunk bőrét égeti. […] Az egyéni szenvedéseknél is tragikusabb a székelységnek mint közösségnek a vesszőfutása a világtörténelem leggyalázatosabb századában.”
Gazda József a Hát én hogyne síratnám című könyvét felesége emlékére írta. Barna Gábor, a kötet egyik lektora szerint az írásmű „a XX. századi moldvai csángómagyar sors krónikája”.
Bujdosók című esszéregényének (Hét Krajcár Kiadó, 2019) egyik főszereplője, András (aki alighanem a szerző alteregója) is a kor kérdéseire keresi a választ. A „csinált történelemről” gondolkodik, sorsokat vallat, be akar látni a történések mögé.
Az eddig két kiadást megért Vezényelt történelem című regényének főszereplője a Nagy Karmester, az ő „beintései” alapján alakulnak históriánk eseményei. Ez a látomás a szerző egyéni összeesküvés-elmélete lenne?
A Vezényelt történelem szinte ismeretlen maradt a szakma magasabb régiói előtt. A könyvről kritika alig jelent meg. Egyet azonban nézzünk! „Irodalmunkban jelentős mű készült, páratlan a maga nemében” – állapítja meg Czegő Zoltán. A költő a könyv műfaját keresve monumentális történelmi esszének, lírában ápolt nemzeti jeremiádnak, egy nemzet époszi rettenetének, történelmi énregénynek nevezi. (Idézi Gazda József Miért is éltem? című könyvében.)
A Mindennek mestere. A falusi tudás könyve első kiadása 1993-ban jelent meg Budapesten a Püski Kiadónál. A régi falut, amely alkotó, termelő közösség volt, mutatja be ebben a kötetében Gazda József. Temes, Arad, Bihar, Brassó, Szeben, Hunyad megyéből, Szatmárból, Máramarosból, Kalotaszegről, a Mezőségből, a Marosmentéből, Gyergyóból, Csikból, Gyimesvölgyéből, Udvarhelyszékből, Háromszékből, Erdővidékről, Moldvából gyűjtötte anyagát.
A kapufaragástól, zsúpolástól a mészégetésen, a bujkaszabászaton, vaskohászaton, állatgyógyításon át a hangszer- és pipakészítésig 103 tevékenység művelői vallanak életükről. Találomra kiválasztottam ezekből néhány jellemzőnek vélt mondatot: „A család egy kis termelőegység volt.” „Olyan nemigen volt, amit nem tudott a falusi ember megcsinálni.” „Cséplőgépet is építettem, géppel is foglalkoztam. Gabonatisztítót készítettem. Azt én gondoltam ki, mert ugye, a munka megmutatja magát, hogy mi kell, s mihez mi kell.” „A falu mindent megtermesztett, nem nagyon vettünk semmit az üzletből.” „A varrás ideje tavasszal s nyáron vót. […] Az asszonyok kiültek a sánc szélire, s varrták s férfiaknak s nőknek az inget. […] De hogy kihímezték azokat! Azt a mandzsettát, meg itt a mellyeket.”
(A páratlan „sorsgyűjtemény” előzményének az Így tudom, így mondom című kötet tekinthető. – Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980.)
„Szorgalma, tudása, a lehetetlent nem ismerő buzgalma, ereje, értéktovábbadó képessége, a világot bebarangoló jókedve, erős talpon álló hite és a Kozmosz magyarjait is összekovácsolni igyekvő magyarsága […] tette Sugárzó Lámpássá.” Szakolczay Lajos köszöntötte így Gazda Józsefet 85. születésnapján (Háromszék, 2021. április 8.).
Mi is csatlakozzunk ezekhez a méltató mondatokhoz! Isten éltesse még sokáig erőben, egészségben Gazda Józsefet!
Illusztráció: “köszöntő”
Ezek is érdekelhetik!
Jámborné Balog Tünde: Holtak vigíliáján →
Hegedűs Gyöngyi: Mondat margóért →
Vörös István 60 (Kovács katáng Ferenc nagyinterjúja az ünnepelttel) →
