Györgyi Csaba minidrámái (válogatás)
Soha vagy este
(visszafogott népszínmű egy felvonásban)
SZEREPLŐK:
Dzsekk
Merilin
strandolók
(Minimál strand-díszlet. Az egész jelenet alatt egy egyszerű, ám kissé fals gitárakkord ismétlődik. A színpadot a közönségtől egy egészen átlátszó fátyolfüggöny választja el. Mindenki retró fürdőruhát visel. Középen Dzsekk áll, jobb kezében, oldalt a csípőjéhez támasztva egy nagy, színes, csíkos, felfújható strandlabda, amelynek féltakarásában áll Merilin. Tőlük jobbra és balra strandolók fekszenek egymás mellett rézsútosan, közel egymáshoz, mint a halottak a háborús fotókon. Dzsek és Merilin mögött nagy, színes, kissé ferdén álló napernyő. Hátul két strandoló a színpad két széléről egy élethű, műanyag sirályt dobál egymásnak arra ügyelve, hogy az eldobott tárgy mozgása emlékeztessen egy igazi sirály repülésére.)
Dzsek: Minálunk, itthon, Merilin, a porványosi strandon az élet két oszlopa a nő, a férfi és a napsütés.
(Merilin kilép a lapda mögül és Dzsekk mellé áll, majd felé fordulva ő is megfogja a labdát. Dzsekk is felé fordul. Ezután úgy beszélgetnek, hogy az, aki éppen beszél, mintha átdobná a másiknak a labdát, azonban eközben nem engedi el.)
Merilin: Találkozunk megint véletlenül, Dzsekk? Több spontánságot és érdekességeket feszítő, nagyobb szabású tartalmasságot szeretnék az életbe!
Dzsek: Soha vagy este fogunk találkozni, Merilin. Más különbség egyelőre nincsen.
Merilin: Ha az érzékeny intelligencia valami hasonlóságot talál két, egyébként nagyon is különböző jelenség között, akkor egyúttal azt is feltételezi, hogy ennek a hasonlóságnak oka van… (Kis szünetet tart.) Dzsekk!
Dzsek: Igen, Merilin, ráadásul, ha a vágy valamit kinyit, azt egy gondolat fogja becsukni. (Kihúzza a dugót, és két oldalról elkezdik összepréselni a labdát. A labda sípol, miközben leereszt! Ez a mozdulat végül egy ölelkezésben fejeződik be úgy, hogy a labda közéjük szorulva marad.)
Vége
Választások
(Ebben még táncolnak is.)
SZEREPLŐK:
Férfi
Nő
Néptáncos
(Középen egy olyan hosszú asztal, hogy a két végén ülő férfi és nő ülve és előrehajolva éppen elérik egymást; egyébként ez a nyitókép is. A férfi keze ügyében szemüveg, papír és toll. Az asztal előtt egy bajszos férfi hosszú, csíkos fürdőköpenyben és papucsban, törölközővel a nyakában csendben, de tempósan néptáncol.)
Nő: A lélek számára test a vágy, nélküle ugyanis sem idő, sem időtlenség nem lehetséges. Csak te vagy számomra az idő, ugyanakkor te csak idő vagy számomra, se több, se kevesebb… és az időnél ugyan mi lehetne kevesebb? (Ezután a nő lassan felegyenesedik, hiszen eddig a férfi felé nyújtózkodott az asztalon, és oldalra fordulva a székén, a közönségnek háttal helyezkedik el. A férfi felveszi a szemüvegét és írni kezd a papírra, közben pedig hangosan mondja is, amit ír.)
Férfi: A hős, aki mindig szabad akart lenni, hosszú útról tért haza az anyjához a fészek-nyugalomba. A fák ezután is virágoztak, de a Nap már nem mozdult helyéről, és fénye könyvekbe vándorolt. (A férfi feláll, előre lép a néptáncoló mellé és halkan kuncogva a saját sutaságán ügyetlenül próbálja utánozni a táncmozdulatokat, majd a közönség fölött magasan elnézve felemelt hangon beszélni kezd.) De te, Velence, ébredj és szavazz rám az évszázad leghidegebb napján!
Vége
Város
(Kis Magyar Kánon)
SZEREPLŐK:
Két, erős sminket és csinos, de nem túl kihívó öltözéket: egyszerű szabású, egyszínű inget és közepes hosszúságú szoknyát viselő női szereplő, akik mosolyogva egymás mellett, egy helyben állnak, majd táncikálnak.
1. női szereplő: (A helyén maradva lassan, szuggesztíven és diszkósan táncikálni kezd. Kicsit gyorsan beszél.) Városnak nevezem azt a lélektani folyamatot, amely során lázrózsás, éhenkórász költők, festők és egyéb magasztos megtestesülések gyönyörű örömlányokba habarodnak bele.
2. női szereplő: (A helyén maradva lassan, szuggesztíven és diszkósan ő is táncikálni kezd, majd hirtelen az 1. női szereplő felé fordul. Ő is kicsit gyorsan beszél.) Városnak nevezed azt a matematikai folyamatot, amely során kő, kötőanyag és gondolat eget-földet összekötve lehatárolja, de mégsem idegeníti el magát az őt megelőző folyamatoktól.
1. női szereplő/2. női szereplő: (Előbb a 2. női szereplő is az 1. női szereplő felé fordul, majd kézen fogva és tovább táncikálva a közönség felé fordulnak.) Városnak nevezzük azokat az egymást meghaladva kiegészítő folyamatokat, amelyek során a hiábavalóság ideája úgy válik jelenvalóvá, hogy a tér az időt (az 1. női szereplő vidáman pukedlizik), az idő pedig a teret (a 2. női szereplő vidáman pukedlizik) próbálja meg sikertelenül, de szenvedélyesen helyettesíteni. (Megáll a tánc, és a mosolyok is lehervadnak. A két szereplő eltakarja a szemét.) Ez a város. Egyszerre kell rájönni, hogy nem vagyunk jelen benne, s hogy sem egyidejűség (az 1. női szereplő komoran pukedlizik), sem egymásutániság (a 2. női szereplő komoran pukedlizik) nem létezik. Ez csak így működik. Ha mégsem működne, akkor arra már nem emlékezni sem lenne szégyen. (Kínos, kitartott csend, majd ha van, akkor függöny!)
Vége
Mese
(Mese)
SZEREPLŐK:
Mesélő, aki a színpad közepén meggyőző Mikulás-jelmezben ül egy nagypapa-fotelben
Gyermekek, akik előtte törökülésben ülnek
Mesélő: Keressétek a katarzist, míg meg nem találjátok! Még ha szobraink fel is nőttek az égig, az ég maradt felül mindvégig, s miközben a hegyek mögött már a szeretet nagy történetei várakoztak, csak abban a völgyben nem állt erőszak az igazság szolgálatába, ahová az elvesztett tárgyak és az elfelejtett személyek zuhantak… Elég volt! Most már haza akarok menni! Emlékek nélkül, test nélkül! Engedjetek ki és engedjetek be! Az út végén zsákutca, a zsákutca végén lépcső. Fölfelé és lefelé. (A gyermekek felállnak és kézenfogva körbe-körbejárják a Mesélőt, miközben egy tengeralattjáró helyzetjelzőjének bippegése hallható.)
Vége
Illusztráció: Címzetlen színdarab
Ezek is érdekelhetik!
Pekár István János – Szabó Benedek: Rákóczi tér ’92 →
Nemes Klára: LÁNGOLÓ TULIPÁNOK II. (TŰZszirmok A VIHAROS SZÉLBEN) →
Fehér József: Ötven év (Egyfelvonásos színdarab) →
