Lajtos Nóra: Showdown
*
A temető szélén találtak rá Godot-ra. Godot a falu jótevője volt. Csendes, dolgos ember, akiről hónapok óta nem volt hír. A rendőrség napokkal azelőtt zárta le az ügyet, amikor egy, a kertjét ásó fiatalember jelentést tett, hogy talált egy hullát a temető melletti portáján. Megtörtént Godot azonosítása, a falu megnyugodott, rengetegen készültek a holnapi temetésére. Keddre záporokat jósoltak, az agyagos földet kiásni nem lehet ilyenkor könnyű. Nagyapám is ment sírt ásni, és ott szokott maradni természetesen a sírhúzásnál is. Én is ismertem Godot-t. Amikor beköltöztünk a városba, ő felügyelte a régi házunkat. Enni adott a macskáknak, kiszedte a kotlósok alól a tojásokat, tyúkólt takarított, füvet nyírt, leszüretelte a szőlőt, megmetszette a fáinkat, nyáron összeszedte a cefrébe a lepotyogott szilvaszemeket. Eltűnését ma is rejtély árnyékolja be. Az idegenkezűséget sem zárta ki a rendőrség. Apám megborotválkozott, fekete öltönybe bújt.
S azt hiszem, most jöhetne az a rész, amikor Godot-nak hűlt helyét találták a hullaházban. Eleve olyan állapotban volt, mint egy hónapos halott a földbe ásva. Jobb lett volna, ha hamvasztják, de a család ragaszkodott a koporsós temetéshez. S most a koporsó üres volt. Zúgolódott a falu népe, hogy hullarablás történt. Hogy Godot másodjára is el képes tűnni, ezt senki nem értette. Kezdett misztifikálódni az alakja. Már azt suttogták a kudarcba fulladt temetésen, hogy Godot tulajdonképpen nem akart meghalni, s feltűnik majd itt-ott, főképp az emberek álmaiban. A gyászoló gyülekezet bosszúsan és értetlenkedve széledt szét. Nagyapámék betemették az üres sírt, majd beleszúrták a fejfát.
„Itt nyugszik Godot János. Élt 64 évet.”
***
Cipolla úr aznap izgatottan szürcsölte a reggeli kávéját. Samsa urat várta, aki a falra mászott Cipolla krákogásaitól, mégis minden pénteken elment a pókerpartira. Hozzájuk csatlakozott még Akakijevics, az orosz irattáros, akit a város nagy tiszteletben tartott. Zimankós volt odakint az időjárás, de ez nem befolyásolta a kártyapartit. Godot urat várták még, de hogy nem jött el, elkezdték nélküle a játékot. A játékosok jókat blöfföltek, fütyülhetett a szél, eshetett a hó, mindhárman igen jól érezték magukat, mígnem be nem csengetett Cipolla úrhoz Mephisto úr, aki erősen filozofikus alkat volt, de egy gomböntőgyárban dolgozott. Sietve vette le kabátját, melyről lesöpörte először a porhót, s csatlakozott a játékosokhoz.
– „Tudják önök, hogy ebből az 52 lapból 2 598 960 kombinációt lehet képezni?” Az asztaltársaság nagyot hallgatott, várta Mephisto úr további okfejtését.
– „Azt mondom én önöknek, hogy ha ezt a 2 598 960 kombinációt lenne időnk végigcsinálni, az egyenlő lenne a feltámadás bizonyosságával. Mivel azonban nem áll módunkban végigjátszanunk az összes lehetséges kombinációt, be kell érnünk a feltámadásba vetett hitünkkel.”
– „Lehetséges, hogy a hitünk ebben állna? Láttam egy hipnotizőrt, aki úgy manipulálta az egyik nézőt, hogy az megcsókolta őt, ezért a néző lelőtte a varázslót” – szólalt meg Cipolla úr. Samsa úr bogaras természetével mindenki tisztában volt:
– „Ha én egyszer átváltoznék, Júdás szeretnék lenni, és kihagynám azt a jelenetet, amikor csókommal megjelölöm Jézust.” Akakijevics, aki újonnan vett kabátját nem volt hajlandó levenni, csak annyi mondott:
-„A hit olyan, mint a szellem: eltűnik, majd visszajár a lélekbe.” S miközben végére ért az asztaltársaság a szellemi okfejtésnek, megérkezett Godot úr is. Halálsápadt arcán hullafoltokkal, olyan volt, mint akibe már hálni is alig jár a lélek. Letelepedett az asztalhoz, elővett egy sakktáblát.
-„Látják, uraim? Emiatt késtem. Egy másik történetben 64 évesen akartak eltemetni. Most értettem meg, hogy ennyi mező van a sakktáblán. De a lépések száma végtelen” – ezzel a mondatával Godot úr feltápászkodott, majd sietve távozott.
Útközben egy temetésről hazatérő tömegbe csöppent. Senkinek nem tűnt fel. Csak egyvalaki fogott gyanút. Freud úr. De ő is továbbsietett, már várták a páciensei, akik Godot Jánossal álmodtak.
Illusztráció: Joker 2 598 960
Ezek is érdekelhetik!
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
Rácz Mihály: A megértés fonala, Nyolcvannyolc tavaszán →
