Magyar Miklós: Hitek és tévhitek Noé bárkája körül
*
Simon de Myle: Noé bárkája az Ararat-hegyen
„A víz százötven napig áradt a földön. Isten azonban nem feledkezett meg Noéról, sem azokról az élőlényekről, azokról az állatokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett. Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; megszűnt esni az eső az égből. Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz. A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát-hegységben.” (Mózes első könyve)
Megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik a fenti idézet útmutatása alapján kutatták és ma is kutatják Noé bárkájának maradványait. Már időszámításunk előtt az első században Nicolas de Damas történész-filozófus megemlíti Noé bárkáját. „Arméniában van egy Barisnak nevezett magas hegy, ahol az özönvíz több túlélője – ahogyan arról beszélnek – megtalálta boldogságát; egy ember, bárkájában a hegy tetejére ért, és a roncsok sokáig fentmaradtak; ez az ember lehet, akiről Mózes, a zsidók törvényhozója beszél.” A tudós történész a mai Örményországról és az Ararát-hegyről ír művében. Időszámításunk után 50-ben a neves zsidó történész, JC. Flavius Josèphe megírja, hogy Armenia őslakói a bárka maradványait mutogatták. A történészek azt is feljegyezték, hogy 330-ban egy Jacob nevű szerzetes felmászott a nevezetes hegyre, és lehozta a bárka egy darabját, amit azután Echimiadzin híres kolostorában helyezett el. A relikvia 1829-ig volt ott, mígnem egy földrengés következtében megsemmisült. A negyedik században Faustus de Byzance, arméniai történész elutazott a bárka feltételezett helyére. A korai említések közül a legismertebb a velencei kereskedő, utazó, író Marco Polo (1254-1324) a magyarul is megjelent A világ leírása, avagy Marco Polo utazásai című könyve, amelyben megemlíti, hogy egyes utazók látták Noé bárkájának roncsait az Ararát-hegyen: „Nagy Örményország szívében van egy magas kocka, vagy kúp alakú hegy, ahol a legenda szerint Noé bárkája megfeneklett. A hegy széles és hosszú, majd két napba telik megkerülni azt. Csúcsát mély hó födi egész évben, úgyhogy senki nem tudja megmászni. Ez a hó sosem olvad el teljesen, sőt az új havak még növelik is vastagságát.”
Az Ararát-hegy
A számos, 19. századi említések közül figyelemre méltó egy török katonai egység feljegyzése, miszerint látták „egy nagy hajó jégmezőből kiemelkedő orrát”. A korai kutatások közül említsük meg Viscount James Bryce angol földrajztudós expedícióját is, aki 1878-ban az Ararát-hegyről egy méternyi hosszúságú, kézzel megmunkált fadarabbal tért vissza. Erről Transcaucasia and Ararat című könyvében ír. A legteljesebb és legpontosabb leírást az angol glaciológus Gascoyne adja, akit 1883-ban egy lavina után a török kormány bízott meg a kutatások vezetésével. Gascoyne részletesen beszámol arról, hogy látta egy ókori hajó roncsait a jégmezőbe zárva. Vladimir Roskovitsky hadnagy, az Orosz Birodalmi Légierő pilótája 1916 nyarán felderítő repülést végzett a török katonai mozgások ellenőrzése céljából. Az Ararát-hegynél elhaladva egy félig elmerült, hajószerű tárgyat vélt felfedezni.
1948-ban egy Shukru Asena nevű 69 éves török földműves újabb hitelesnek tűnő történettel állt elő, miszerint szeptember elején egy Reshit nevű kurd gazdálkodó mintegy harmad résznyire a hegy csúcsától, észrevett egy tárgyat, amit azelőtt nem látott, noha többször is felment a hegyre. Fentebbről is megszemlélve a különös dolgot, rájött, hogy egy hajó orrát látja, ami az olvadó hó miatt előbukkant a jégtömbből. Reshit szerint a hajóorr akkora lehetett, mint egy ház. Megpróbált az elfeketedett fából kivágni egy darabot, de az olyan kemény volt, hogy nem sikerült mintát vennie. Reshit bizonygatta, hogy a tárgy nem lehetett valami természeti képződmény. „Felismerek egy hajót, ha látom. Ez egy hajó” – mondta. A hegy tövében lévő faluban elmesélte, mit látott, és az emberek felmentek megnézni a tárgyat. Mindegyikük állította, hogy az bizony egy hajó.
Noé késő újkori bárkája
Egy francia gyáriparos, Fernand Navarra Előkerült Noé bárkája című könyvében leírja 1952 és 1969 között végrehajtott négy expedícióját az Ararát-hegyen.
Fernand Navarra könyve
Navarra már az első alkalommal felfedezni vélte Noé bárkájának maradványait. 1955-ben tizenegy éves fia is elkísérte kalandos útjára. Ekkor egy gleccserszakadékban talált egy „kézzel készített” fadarabot, amiből levágott másfél métert. Ezt tovább darabolta, hogy könnyebben le tudja vinni a hegyről. Miután visszatért Európába, sokan bebizonyítottnak látták Noé bárkájának létezését és azt, hogy Navarra megtalálta egy darabját. Hosszas egyeztetések után 1969-ben Navarra visszatért Törökországba, ezúttal hivatalos pénzügyi támogatással. Előző expedíciójának helyén újabb fadarabokat találtak, újabb „bizonyítékait” a bárka maradványai megtalálásának. Sajnos a későbbi vizsgálatok megállapították, hogy a kérdéses fadarabok csupán néhány száz évesek voltak.
Fernand Navarra „Noé bárkájának egy darabjával”
Sok hűhó semmiért
2007-ben megjelent Édouard Cortès Ararát, Noé bárkájának nyomában című könyve.
Édouard Cortès: Ararát, Noé bárkájának nyomában
Édouard Cortès, újságíró-riporter több expedíciót szervezett. Gyalog járta be a Kaukázust, Afganisztánban is járt, Párizstól Saigonig tett egy autóutat, majd Noé bárkájának nyomába eredt az Ararát-hegyen. Ez utóbbi útjára elkísérte az alpinista Sylvain Tesson, aki így foglalta össze az expedíció célját: „Egy emberi kéz által alkotott faszerkezetet keresünk, amely 3800 és 4200 méter magasságban, egy gleccserszakadék mélyén van jégbe fagyva.” Az expedíció ötlete onnan jött, hogy Cortès kapott a nagymamájától egy fadarabot, amiről azt állították, hogy több millió éves, az Ararát-hegyről való és Noé bárkájának egy darabja. Erről Cortès így ír könyvében: „Miután megkaptam ezt a fadarabot, öt éven át újra meg újra átgondoltam a történetet. Ezt követően elmélyült kutatásokat végeztem, olvastam, találkoztam kutatókkal. Megszállottan ragaszkodtam a történelmi hitelességhez. Lehetséges volt az egész világot elárasztó özönvíz? És ha igen, hogyan tudott egy hajó annak ellenállni? A bárka megtalálható az Ararát hegyen? (…) Hogy tisztán lássak, el kell mennem a helyszínre. Mivel nem igen ismertem a hegyet, tanácsokat kértem az alpinista Sylvain Tessontól, aki szívesen csatlakozott hozzám. Thomas Goisque fényképész barátom szintén kész volt az utazásra.”
Cortès mindenekelőtt elutazott Velencébe és megnézte a Szent Márk bazilika híres mozaikjait, amelyek a Bibliának azt az epizódját ábrázolják, amikor Noé megmentette az állatokat..
Noé. Mozaik, Velence, Szent Márk bazilika
Cortès először egy Üzengili nevű faluba megy, hogy megnézzen egy képződményt, amit a falubeliek Noé bárkájaként „adnak el” a turistáknak. A hajó formájú tárgy valójában egy természet által kialakított kőtömb volt. Dogubeyazitben, az iráni határtól mintegy 35 kilométerre, 1950 méter magasan fekvő városban Cortès a világ minden tájáról érkező turistával találkozik, akik fel akarnak jutni az Ararátra. Köztük számosan magát Noé bárkáját keresik, szolgálataikat kínálgató idegenvezetők társaságában. Itt csatlakozik Cortèshez Sylvain Tesson, az alpinista és Thomas Goisque fényképész.
Könyvében Cortès részletesen leírja emberpróbáló kalandjukat a hegyen és azt, hogy miként ereszkedtek le a gleccserszakadékba, hogy végre megtalálják Noé bárkájának maradványait.
Ereszkedés a mélybe
Az expedíció dolgavégezetlenül tért haza, amit Cortès nem is titkolt: „Valójában ilyen időjárási körülmények között a kutató hegymászóknak meg lehetett az illúziójuk, hogy egy hajót láttak a ködben. Számomra nem volt kétséges: csakúgy, mint Durupinar esetében, a természet alkotta képződményről volt szó.” (A Durupinar utalás egy másik, hegyek által övezett helyre, ahol a lakosok Noé bárkájának lenyomatát vélik felfedezni.)
Mi köze az CIA-nak Noé bárkájához?
2018 március 15-én az Artist Press című újság hasábjain megjelent írás ezzel a mondattal kezdődik: „Tudta-e, hogy egy török és kínai származású protestáns felfedező csoport felfedezte Noé bárkájának maradványait az Ararátban?” A cikk nem kevesebbet állít, mint hogy a kutatók egyike 99,9%-ig biztos abban, hogy valóban a pátriárka vízi járművéről van szó. Egy másik kutató, Panda Lee kijelenti, hogy látott egy húsz centiméter széles deszkákból készült „szerkezetet”, és távolabb a jégbe fagyott, mintegy húsz méter hosszú, fából készült tárgyat. A kutatók mindezt több mint 4000 méter magasban, lakatlan, nehezen megközelíthető helyen látták. A cikk írója azt is megjegyzi, hogy a 2010 áprilisából származó hírről a Le Figaro című lap is beszámolt. Ezután arról olvashatunk a cikkben, hogy Az Ararat anomáliája című dokumentum egy részlete elhangzott Az igazság máshol van elnevezésű rádióadásban. Itt azt lehet megtudni, hogy 1949-ben a hidegháború kellős közepén amerikai bombázó repülők lefényképeztek egy különös tárgyat a hegyekben. A képeket elküldték a CIA-hoz elemzések céljából. Az igazság azonban nem derülhetett ki – mondja a cikk −, mivel a CIA hamis információkat adott ki, hogy elterelje a figyelmet Noé bárkája maradványainak létezéséről. Sőt, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva 1999-ben titkosították az anyagot. Ám maguk a kutatások nem álltak le, és az idősebb Georges Buch és Barack Obama védelmi minisztériuma új elemzéseket végeztek, amik – megint csak a cikk írója szerint – igazolták Noé bárkájának meglétét. Azt, hogy a CIA miért titkosította a dokumentumokat, meglehetősen hosszan és eléggé zavarosan írja le a cikk. A lényege az, hogy a műholdfelvételek elemzése után az amerikai tengerészet kommandósai helikopterekről leereszkedtek Noé bárkája maradványainak helyszínére és „szokatlan, ember vagy a természet által alkotott tárgyakat” vittek magukkal, amiket azután sohasem vettek leltárba.
A cikk végén a szerző felteszi a kérdést: „Az Ararát anomáliája Noé bárkája lenne?” Válasza: ezt nem lehet tudni, csak annyi bizonyos, hogy egy hatalmas hajóról van szó, és a fából készült szerkezet több mint tizenkét millió éves. Az a tény, hogy ilyen sokáig ellenállt az időnek, készítője, Noé zsenialitását igazolja. Erre mondaná az egyszerű nép fia: „nesze semmi, fogd meg jól.”
Illusztráció: fh. J. Callot
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: Az utolsó dallam jogán →
P. Gábor Mózes: Galileai alternatíva →
Magyar Miklós: Renoir-illusztrációk Émile Zola regényéhez →
