Barna Júlia: nem-valóság (két vers)
nem-valóság
nem-valóság íze van a létnek
a jelen felkelti a múltat
visszalapozok a gyerekkorba
arra a napra
amikor egy átjátszott délután örömei
feledtették a hazamenést
játék közben jött valami ismeretlen
amit addig a fényben nem éltem
kisgyerekként nem láttam még
a sötétet szemtől szembe
misztikus létbe léptem
megriasztott az estét maga után húzó
szilvakék alkonyat
esténél több volt – valami végtelen
amelynek része lettem
annyit értettem csak
ha elvesznék benne
ott senki nem keresne
emlék – rettenet
de ma
miért félnék?
mindenki a haláláig él
és mese lesz a végén
kering a mindenség gondolatában
mint őszi szélviharban
a falevél amelyből
kiszáradt már a bánat is
a babaház
emlékezetemből kiásott jelentéktelen részletek
a kukoricagóré téglalábakon állt
falépcsőn kellett felmenni
nyáron üresen várakozott mindentől távol
kevéssé komfortos de szellős tágas
nagyszerű babaház
minket az nem zavart a barátnőmmel
hogy nem volt ott egy-egy babán kívül semmi más
talán csak fadarabok kukoricacsutkák
nem volt drága bababútor
serpenyő kistányér kispárna
fotel heverő éjjeli lámpa
mindezt hozzáadta képzeletünk
a pompás ruhákat a babákra rágondoltuk
gondosan öltöztettük őket
mindig a legutolsó divat szerint
amennyiben halvány képünk lehetett róla hogy mi az
de ez nem is volt lényeges
mi mondtuk meg hogy mi a divat
anyagi korlát nem szabott határt
hely is volt bőven
krétával bejelöltük a szobákat
és egész nap játszottunk a semmiben
ami valami volt
ott nem hiányzott nekünk semmi
amit pénzért lehet venni
a képzelet
üres térben alkotja a legszebbet
a valóság minden eleme csak akadály
akkor még nem gondoltuk tovább
hogy aki az életet berendezve kapja
képzelete leül benne és ülve marad
szállni soha nem tanul nem teremt
aki készen kap házat eszmét véleményt
és nem tesz semmit érte
báb lesz maga is
akivel mások játszanak
Illusztráció: levélkeringő
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
