Halmai Tamás: Sámuel elhívása
*
Hegedűs Gyöngyi-intarzia*
1
És a gyermek Sámuel [vannak akik csak alva látszanak] szolgál vala az Úrnak Éli előtt [nem a halál az élet oka ismeretlen]. És abban az időben [az év leghosszabb napja / megtisztel bizalmával / az éjszakával] igen ritkán volt az Úrnak kijelentése [ne segíts ne segíts világra inkább világtalanságra], nem vala nyilván való látomás [pilátus tán az egyetlen ki nem téveszti össze a fennállót a fennvalóval].
2
És történt egyszer [az igazságnál több az igaz], mikor Éli az ő szokott helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott) [vagy ez az éberség a sötétség maga ami kilépéstől belépéstől függetlenül van és nem szűnik meg az ébredéstől],
3
És az Istennek szövétneke még nem oltatott el [én mostanában már nem is a megbocsájtást hangsúlyozom. hanem annak előszobáját: az engesztelődést], és Sámuel az Úrnak templomában feküdt [nem az egyetértés a fontos. hanem az egy felé törekvés], hol az Istennek ládája volt [őket is, mint minden embert, a szenvedéstörténetük felől kell megközelíteni. az egyetlen érvényes nézőpont]:
4
Szólott az Úr Sámuelnek [nem a szavak jelentéséig, hanem a jelenlétig szeretnék eljutni], ő pedig felele [nem a szerző a fontos, hanem a szereztetés]: Ímhol vagyok [nem eredetinek kell lenni, hanem eredetnek]!
5
És Élihez szalada [az eredet ma sincs messzebb, mint a kezdetekben], és monda [sosem beszélünk olyan önfeledten magunkról, mint mikor másokról beszélünk]: Ímhol vagyok, mert hívtál engem [a maradj otthon annyit tesz: maradj krisztusban!]; ő pedig felele [minek hinni posztoknak ha van pre]: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le [fenntartható világvége]. Elméne azért és lefeküvék [fel kell építeni újra a szentek szentjét].
6
És szólítá az Úr ismét [ez egy markáns vonulat. de egy vonulat. a heggyel van dolgunk nekünk]: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén [és a verset engesztelődésből írom], Élihez ment [bevonz valakinek a most is Jelenléte], és monda [A dolgok néven nevezése nekem is új nevet ad]: Ímhol vagyok, mert hívtál engem [a megváltás a perifériáról jön. valahogy ez így van. a centrum üres]. És ő felele: Nem hívtalak fiam [lehet több az én mint delta- / hullámra váró analfaomega], menj vissza, feküdjél le [a wille zur macht helyett mi a wille zur ohnmacht mélysodrásában vitetünk].
7
Sámuel pedig még nem ismerte az Urat [a szavaknak van egy nagy hitetése: érthetőnek hazudják a létet], mert még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje [Se neved, se nélküled: Ez az én Istenem].
8
És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt [Az én exodusom / nem dönti be Egyiptomot. A magamra emelt / kéz csak addig Ábrahámé, míg / a test Izsáké. A semmihez tartás végett]; ő pedig felkelvén [a sóvárgás a legádázabb szelíd], Élihez ment és monda [mi a magasság kötbére, ha / a legmagasabb korona is aljnövényzet?]: Ímhol vagyok, mert hívtál engem [ha nincs tél, mit hívunk tavasznak?]. Akkor eszébe jutott Élinek [mit másként nem tehetek, / nem én teszem], hogy az Úr hívja a gyermeket [virágzást vártam. anyai ágon].
9
Monda azért Éli Sámuelnek [a világegyetem anyagszerűsége // érthetőbb lenne, ha egyáltalán / nem volna / fény]: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, ezt mondjad [A feltámadás egyetlen / féltétlen reflexem]: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád [Ha nem csak meghallgatás, / meghallgattatás is lenne]. Elméne azért Sámuel [hajnalok alkonyán], és lefeküvék az ő helyére [érzéken / felül nincs csalódás].
10
Akkor eljövén az Úr [a hideget érezni / nem ugyanaz, mint fázni], oda állott és szólítá, mint annak előtte [a mondat a szó testbeszéde]: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel [bár erre sincs irodalmi / hovatkozásom]: Szólj, mert hallja a te szolgád [mindig a mellékhajóban eveztem]!
11
És monda az Úr Sámuelnek [nem beleérzés: benne-lét]: Ímé én oly dolgot cselekszem Izráelben [ami belülről akarat, / kívülről test], melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele [ne lelket, ne lelket önts belém istenem, hanem testet!].
12
Azon a napon [A leghosszabb / napnak is van / éjszakája] véghez viszem Élin mind azt [folyó nélküli holtágak], amit kijelentettem háza ellen [a holtakat jóra bírni]; megkezdem és elvégezem [az idő is erjedés, nem kiterjedés].
13
Mert megjelentettem néki [de a pusztító mindig akaratán kívül jót is tesz], hogy elítélem az ő házát mind örökre [minden közeg annak az ellehetetlenítésére / hivatott, ami benne folyik], az álnokság miatt [ennyi kell, hogy a jaj // a fajban tetőzésig ülepedjen], amelyet jól tudott, hogy miként teszik vala útálatosokká magokat az ő fiai [mert van, hogy a halál a feltámadás fényeivel jön], és ő nem akadályozta meg őket [elég, ha istenhez, vagy az is kell, / hogy magadhoz térj, hogy a fákat lomb nélkül is újra halljam?].
14
Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen [egy fa végső kibomlása az emberi tudatban], hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága [herceg, tudd úgy, mintha nem tudhatnád másképp], sem véres áldozattal [egyetlen fa elég erdőnek], sem ételáldozattal [előbb kísért, aztán csak kísér].
15
Aluvék azért Sámuel mind reggelig [akinek / megköszönném, hogy itt lehetek, / születni elfelejtett], és akkor kinyitá az Úr házának ajtait [zajlik a város, és közben megtörténni egy másik világ történik meg]. És Sámuel nem meri vala megjelenteni [amiről beszélni nem, / hallgatni sem lehet] Élinek a látomást [ha nem is minket / cselekszik, most épp minket hagy megtörténni].
16
Szólítá azért [mi le sem hull, / az a legvékonyabb hó] Éli Sámuelt, és monda [minden növény / tisztást burjánzik, ha benövi / az ösvényt]: Fiam, Sámuel [megtérés pedig csak a halálba]! Ő pedig felele [hogy testen érje a lelket]: Ímhol vagyok [az összes barátomat sirattam, pedig csak te / haltál meg közülük. titokba vitted a sírt].
17
És monda [sérülök-fordulok]: Mi az a dolog, melyet mondott néked az Úr [ahonnan értelme van, / nincs jelentése. / ameddig jelentése van, / nincs értelme]? El ne titkold előttem [a folyót ugyanúgy hívják / minden híd után]! Úgy cselekedjék veled az Isten most és azután is [hadd legyen esése az anyagnak, / különben nincs benne lélek], ha te valamit elhallgatsz előttem [a vers mindig / utolsó idők] mind abból, amit mondott néked [nincs olyan révszak]!
18
Megmondott azért Sámuel néki mindent [a vers él, és utoljára a porunk felett megáll. mert feltámadt szövegtest], és semmit sem hallgatott el előtte [de mi van, ha az igaz nem / egy állítás, hanem egy személy]. Ő pedig monda: Ő az Úr [van, hogy a kényszerítés a kegyelem], cselekedjék úgy [végre az fáj, amit nem csak bán], amint néki jónak tetszik [és azt is értik, ha azért mond nemet, / mert az a rövidebb szó az igenre].
19
Sámuel pedig fölnevekedék [a fény sebessége is kevés, / hogy ez a táj mellette elsuhanjon], és az Úr vala ő vele [ha neki / teszik fel, a kérdés végén pont van], és semmit az ő ígéiből a földre nem hagy vala esni [tőlem kérdezed. de vajon engem?].
20
És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig [az ürességig / nem a követ, a testet hengerítve el], hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett [nincs élettelen, mit ne élőnek ismerne].
21
És az Úr kezde ismét megjelenni Silóban [sietni kell, a következő álom már az ébredés], mert kijelentette magát az Úr [könnycsepp alakú szem] Sámuelnek Silóban [csak átvett értelem van], az Úrnak beszéde által [legkedvesebb bibliai alakom: az üres sír].
* A bibliai történetbe (1Sám 3,1–21) Hegedűs Gyöngyitől vett vers- és levélrészleteket illesztettem. – H. T.
Illusztráció: “Gyermek Sámuel könyvintarzia” (fh. Sir Joshua Reynolds-festményrészlet)
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
