Magyari Barna: Arany János (három vers)
Arany János
néha a lelkemmel játszik
verslábban ő a vashuzal
belőle nem lesz már másik
a fény múlik a sors fukar
nádasokban s rímbokrokban
lesem a Kölesér-parton
s bár a vég mindenben ott van
kezemben a létet tartom
új Toldik nagy buzgalommal
arcomra ráncokat ásnak
s feszes évek udvarolnak
a lógó hasú múlásnak
ha sok témát összehordok
nyelvünkben érzem a veszélyt
csikorognak a szó-porcok
egyre kopottabb a beszéd
Arany János bennem játszik
helyre rakja pár énekem
belőle már nem lesz másik
de a szelleme végtelen
Ábrándzsák szökdel
borda-hercegség
húsos táncterén
csárdás táncot jár
néhány szenvedély
hangsúly-járásban
ábránd-zsák szökdel
tömve a mondat
bájos hölgyekkel
mint egy szerelem
kinyílik a fény
bejön ami nincs
szót habzik az én
pár bandzsal emlék
néha rám pillant
világ-vájdlingból
dől a múlt illat
unva önmagát
a nyűg lepihent
sejtek zsebében
lapul a happy end
Megannyi tavaly
hajamon nincs már szénszín – szívemből
kiürültek a gyúlékony titkok
parázsnéma már rajtam az a száj
mely egykor vad teóriát izzott
ha piszkolódott bennem a derű
koszos hitem mosta a népmese
lapulva a kor függönye mögött
fénylett a naivság mindkét szeme
rongyos régi szenvedélyek alól
ki-kivillannak combok és térdek
megmaradt megannyi versfülkében
ölelgetnek a ’nyolcvanas évek
a génporondon micsoda négyes
Szalonta Vésztő Gyula Szeghalom
serceg pár utca dúdol néhány tér
dallamuk gyakran hallgatom
belém költözött megannyi tavaly
torkomban vibrál a múlt fénysora
számtalan ablakú mondatokból
kikönyöklök régi asszonyokra
Illusztráció: „Aranynádas” (fh. Ellinger-fotó, 1880)
Ezek is érdekelhetik!
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
Ferenczfi János: Jól vagyok (versek) →
Horváth Szabolcs verseiből →
