KERÉK IMRE 80 ÉVES! (Levélfa, 56.)
*
2022. június 24.
Kedves Pali! Szemes Petivel küldjük neked együtt akár levélfás használatra is – Kerék Imre barátunk 29-dikén lesz 80 éves. Új tanulmányt nem volt időnk írni, mentségünkre azonban legyen az, hogy Imre 80 verséből egy kötetet adunk ki Kaposban. Szóval igyekezetünk változatlan.
Szép nyarat kívánok neked Tapolcáról a régi s megújuló barátsággal:
Németh Pista (NIP)
Csokor laudációkból Kerék Imréről a költő 80. évnapjára
1.
Kezdjük a sort a legegyszerűbb ponton: Kerék Imre kötetével. Annyi túlbonyolítottság, kaland után öröm hallani ezt a fegyelmezett, természetesen hagyományos hangot. A természet látványa személyes létezése egy-egy mozzanatát tudatosítja a költőben. Rendezett, szabályozott világot ír le, amelynek érzelmi alakulását, etikai mértékét egyként át tudja fogni…
(Kabdebó Lóránt)
2.
Pannon versek ezek, somogyiak, Balaton-környékiek, nyugat-dunántúliak is – egyetemesek. Az egyén játékai a költő játékai. Egry opálos képei nyomják rá a bélyegüket Kerék Imre színvilágára, mint ahogyan mesterek ujjnyoma (Berzsenyi, Csanádi Imre, Kányádi s elsősorban Weöres, kicsit Takáts Gyula, aki földije is), de mégis öntörvényű világ ez, túl időn s teren. Somogyi tud lenni úgy, hogy nem provincia nagyja, vidéki porfészek hőse, hanem sajátos világát a nagy egészbe beemelő lírikus.
(Kaló Béla)
3.
…az a gesztus, ahogy a világra csodálkozik, az a fénysugár, mely költészetében a fasorokra, a felkeringő szárnyakra, az arcokra meg az álmokra esik, nem kétséges, somogyi. Szülőfalujából, Háromfáról vétetett. Ott áll a kert, mely egyszerre az ötvenes évek nyomorúságáé és Vénuszé. Ott kéklenek a nádas tavak meg a patakok, melyekben vadrucák locspocsolnak és bimbózó mellű leányok fürdenek. Itt a dió is másként kopog alá a földre, mint másutt: Csokonai és Berzsenyi ritmusaira.
(Szepesi Attila)
4.
Szenci Molnár szarvasa híves patakra vágyakozik, ám Kerék Imréé már jobban kívánkozna a társhoz. A szerelmes szarvas pedig – köztudott – nem csak a víz utáni szomjúhozásakor bőg, hanem szerelmesen is. Ahogy a zsoltáros pedig az istenvágytól „kiáltoz”. S ami e képhez tartozik szintúgy elválaszthatatlanul: a 42. zsoltárban „kiszáradt patakmedernél” bőg a szarvas. Kerék Imre versében ott a megváltás ígérete: „gyöngyöt pergetnék nyakadra”. Mi volna más a gyöngy itt, mint a harmat, mint a fölülről hulló manna vagy élet vizének csöppje?
(Németh István Péter)
5.
Észreveszi az erdő-mező megbúvó ékeit, s mint csámborgó vándor, ősz felé hallja éneküket. Az érdemes, sokszínű és fegyelmezett verselői készségű poéta a tőle megszokott igényességgel és változatossággal építi tovább teljes, sajátos költői világát a maga életéből, élményanyagából, önmagából. Mintha velük sóhajtana, kikerülhetetlenül élné meg velük a világot, a táj és az ember összefonódottságát, zenei hatásokat, humort, játékosságot, finom dolgok látását. Hangja változatos, eszközei egyszerűek, képei tiszták, érzékletes vonalakkal húzza meg tájainak körvonalát, vonásról vonásra az emberek arcát.
(Tönköl József)
6.
El kell olvasni a kötetet, el kell menni a Virágvölgybe, ahonnan egyenlő távolságra látszanak Sopron, Pécs, Kaposvár tornyai, ahol évszakok, évszázadok egyidejűségében fényárban villogó színek, hangok szólnak a megnevezhetetlenről.
(Tóth Éva)
7.
Kerék Imrében nem csalódhat, aki igaz irodalomra vágyik. Témái ritkán térnek el az irodalom és művészet hagyományos tárgyaitól. A természet rendje szerint változó világ, a társadalom, a szerelem, a család, az értelmes munka, a történelmi, irodalom- és művészettörténeti múlt és jelen, a növekvő szegénység és a ma is elérhető lelki gazdagság. Az örökös keletkezés–virágzás–hervadás–elmúlás körforgása és mindaz, ami a – mindenekelőtt kulturálisan felfogott – hazát s az emberiséghazát érinti. Európaibb magyar és magyarabb európai kevés tollforgató akad, mint Kerék Imre: méltó örököse kedvenceinek.
(Alföldy Jenő)
8.
Samuel Feijoo kubai költőt nem érdekelte, hogy költészetét csak három barát olvassa élvezettel, vagy anélkül. Írt, mintha a világ sorsa múlna a tollán. Kerék Imrének háromnál jóval több barátja van, s az ő költészetén is múlik az egyre szigorodó világ még emberi arcának megmaradása. Időnként köréje gyűlnek költőtársak, barátok, őrangyalok. Minden az éneklő hangú ünnepeltet, az ő madárdalait akarják hallani.
(Pákovics Miklós)
9.
Kerék Imre klasszikus fényű, lecsavart lánggal is messze világító költészete értékes, eligazodást kínáló szellemi teljesítmény irodalmunk értő olvasói, megkerülhetetlen útjelző és követésre érdemes iránymutató érző alkotói számára. Sajnálatosan mindkét csoport tagjai kevesen vannak, de a tehetséget és mesterségbeli tudást megbecsülők, a minőségelvet vallók, a fülepi lényeglátók sohasem voltak sokan – nekik viszont „szószentséges” ünnep lehet a hamarosan 80. életévébe lépő soproni költő köteteinek megjelenése.
(Szemes Péter)
***
2022. június 24.
Kedves Pista! Örömmel vettem küldeményedet-küldeményeteket (Szemes Péterrel ez ügyben így-úgy korábban már össze is beszéltünk). Kerék Imre 80 éves! Napok kérdése csak. Ha csak pár évvel is, ebben is megelőzött. Bár személyesen soha nem találkoztunk – nem emlékszem rá, személyes jó ismerősöm. Versei révén. Költészetében. A Napút-beli versfordítás-Rilke-összeállításban ilyenformán külön is találkoztunk. Ki tudja, miért vonzódik így ő és a pannon költészet (pannon költészete) Rilkéhez, de vonzódik. Te is tudod, Pistám. S hogy Kerék Imre visszhangot verő költészetének, a jobbak szívében mégis csak visszhangot verő költészetének általatok laudációkból gyűjtött csokra mellé a magamét is fölnyújthassam, én korai verseiből – az idő mélyére való utazás gyanánt – állítottam össze egy bukétára valót a Mesternek. Olvasói örömére s köszönve és szívbéli köszöntésül is. E kiváló alkalomból köszönettel neked is, Pistám. S persze baráti öleléssel:
Suhai Pali
KERÉK IMRE
Átváltozások
befoghatatlan hűvös ég
csillagporszemek Szaharája
tejút villogó kardja kék
semmi hüvelyéből kirántva
ezer éve fölrobbant csillag
sugara most ér szemedig
sejtelmek fényrózsái nyilnak
meztelen vállú csönd vakit
vérpiros uszonyu halak
zöld orsóteste villanóban
átváltozások siklanak
medertelen örök folyóban
szived fölizzik sisteregve
két szikrázó pólus között
álmod elér a végtelenbe
konok törvényed ideköt
feszeng a kétarcu világ
tér idő hálójába fogva
te vagy a hamu és a láng
benned a tigris és a rózsa
Skorpió Vénus Medve Göncöl
emlékmoszattá foszlanak
s gomolygó tejfehér ködökből
diadallal fölszáll a Nap
Jelenkor, 1976/10.
Apám
Fűszálak periszkópjain
apám a földből kifigyel,
kémli az eget: küld-e új
esőt, szemléli a határt:
nő-e a búza, szólogatja
Tejúton csatangoló lovait,
a szétgurult kerekeket
visszailleszti a szekérbe,
hív engem, kölyköt, feltesz a
bakra, indulunk fütyörészve, várnak
csillagvirágos kék mezők.
Még rejtezik
Csupasz idegvégződéseivel
———-tapogatózik a fényben a fa
Rügye még rejtezik
———-Hallgat arany síp-torkú madara
de már ágaskodik figyel
Gyökerek hajszálcsövein
———-a vajúdás izgalma lüktet
kitöltve hiányérzetét
———-Dudorai fájón feszülnek
várandós anya melleként
Csupa vágyakozás csupa bomlani-
———-készülő jövő idő ez a fa
Kéregrepesztő fagy dühe után
———-helyettünk mondja ki
amire egyikünknek sincs szava
Kert
A kapor sárga ejtő-
ernyője földet ért.
Tökvirág trombitái
harsognak térzenét.
Tízágú koronáját
billegteti a mák,
tokjában szélütemre
ringatja sok fiát.
Lusta hüllő: uborka
nyújtózik élveteg.
A bab magot lövöldöz,
céloz egy felleget.
Tömzsi bokor kotyog,
kőtojáson lapul.
Mire kikölti, este lesz,
a kertre csönd borul.
Jelenkor, 1978/2.
Zöld hóesés keringel
Miklós Lébény fölött zöld hóesés keringel
lánycomberdőt pucéran idéz Nákonxipánt
fellegek zsírja pattog izzó napserpenyőben
éhes kiskölkök álma sül a húsvéti fánk
Küszöbön ül a vándor tenyerén szöcske polkáz
játsszunk papásmamást Mézes Annuska hívja
billegő meggyfagallyról rigó szólítja néven
visszhangja zöng fülemben Pistika Piska Pista
Varázsige
galagonya som berkenye
kölyökkorom zöld édene
csillag-vércseppek bársonya
berkenye som galagonya
halálomig bennem susog
madarat termő ágatok
s mint varázsigét mormolom
berkenye galagonya som
Jelenkor, 1978/11.
Rézholdak, réznapok
Lankadt szárnyú harangszó
verdes a tűzfalak közt.
Kapkodva hűtlenül elcsavargó
madarai után
kék semmibe markol a fa.
Keringenek rézholdak, réznapok.
Jegenyék meszelt-fehér
oszlopai tartják fegyelmezetten
a rogyni-készülő boltozatot.
A kertek, mezők rozsdavérben.
Kikericsek lila
gyertyái lobognak
a nyár holtteteme fölött.
Szél köhécsel,
mogorva szerzetes,
mormog foga közül:
Látjátok feleim.
Havas rímek Pécsről
Búbjáig hóban a Mecsek.
Hómagot varjú csipeget.
Mit Janusz egykor dalba-font:
hószirmokat mandula bont.
Hó pilinkéz a térre, hol
Hunyadi lova dobrokol.
Szél hozza hófüggönyön át
a Négy Torony harangszavát.
Hósubás gesztenyék alatt
régi szeretőm hívogat
a hókombinés bronzleány,
hólepke billeg éjhaján.
Jelenkor 1979/4.
Régi őszi este
A szurokfekete hasú
rézkondérban szilvalekvár
fortyogott, göndör párát
eregetve a holdra.
Csillagok szánkáztak a vén diófa
harmattól síkos levelein.
A pincelépcsőn
erjedő must illata
botorkált föl tántorogva
s megindult át az udvaron.
Begombolózott állig
bolyhos-meleg
harangzúgásba
a templomtorony.
Szólítotok
Üzentek értem, szólítotok
árokparti lándzsás útilapuk,
aranyhajfonatú kalászai
a felszálló hajnali harmat
párájában úszó búzamezőnek.
Vártok engem, kakukkoló
bokrok, égerek, nyárfák
zöld hűvösében iramló erecskék,
álmatlan éjszakákon
szív-lüktetésetek hallom.
Fűszer-illatát a tavaszi
földnek, a kutyatej sárga
csillagaival teleszórt bereknek
elhozzák ide a szelek s csengését
a körtefára akasztott kaszának.
Hozzák a kísértést, hogy megmerítsem
arcomat, kisgyerekké visszanőve,
a hömpölygő júliusi folyóban,
s fehéren villódzó gyöngykavicsok,
hínár, békalencse súrolja bőröm.
Hogy elinduljak újra
felkutatni a régi hársfa
odvában hét lakatra zárt
titkát a kamasz-szerelemnek: –
hívtok szüntelenül, szólítotok.
Jelenkor 1981/9.
Kodály
Szélcsöndben, zúgó viharban
szólít immár szakadatlan,
fű közül, tavaszi lombból
üzenget a csillagokból.
Túl a semmin, a halálon
lüktet, mint eleven áram,
csontot őrlő televényből
makacs hite ég felé tör.
Vejnemöjnen zengő húrján
gátakat-szakító hullám.
Zsoltárokban, balladákban
tiszta hangja zeng hibátlan.
Égre tárt gyermekszemekben
tündököl mind fényesebben,
s testi hiányát betöltvén:
megmarad, mi benne törvény.
Jelenkor 1982/12.
Badacsonyi vihar
————————-Tatay Sándornak
Még utolszor átröntgenezi a
hegy bazalthomlokát a Nap,
másodpercekig tartó
öröklétbe emelve
jegenyesort, pincék tükörfalát.
Villamossággal-telített kövek
idegzetében, víz alatti bugyrok
mélyén hangokkal terhes némaság.
Sinusgörbéket rajzoló sirály
rikolt először. Nádtorsok tövéről
buborék indul a felszín felé.
Zörejekkel benépesül a part.
A zsugorodó lapályon riadt
falkába verődnek a bokrok.
Jégzománc pattog, a csülök-
nyomok füstölgő kráterek –
s villogó fehér agyaraival
nekiront a hegynek a vihar.
Jelenkor 1985/5.
***
Kerék Imre műhelyünk hű, szeretett szerzője: köszöntjük! Betöltvén immár a nyolcvanat is –
várjuk új és új kézzel írt versét tovább rendre; főhajtással tesszük most közzé egy korábbi küldését, egyszersmind – a jubilánsok esetében ez gyakorlatunk – tizenegy évvel ezelőtt írt életsummáját idézzük ide folyóiratunk rejlő lapjairól: a hetvenesek évkönyvéből.
(A szerkesztőség)
Kerék Imre
költő, műfordító, kritikus (Háromfa, 1942. június 29.)
Középiskolás koromban kezdtem érdeklődni mélyebben a magyar és világirodalom legjelesebb költői iránt. Kezdeti ismereteimet a Kormos István szerkesztette A magyar irodalom gyöngyszemei és A világirodalom gyöngyszemei sorozat köteteinek köszönhettem, melyek időtállóan hatnak rám ma is. Kormos István – már sokkal később – egy beszélgetésben kifejtette fiatal költők előtt, hogy a magyar költőnek minimum illik ismernie a hét évszázados magyar poézis csaknem teljes keresztmetszetét, hogy tovább tudjon lépni és nyomukban gazdagíthassa irodalmunkat tradicionális és modern értékekkel.
Ady, Petőfi, József Attila után alaposan elmélyedtem a Nyugat jeleseinek műveiben: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád írásaiban. Tőlük tanultam fordítani, hatalmas fordításgyűjteményeik ma is állandó olvasmányaim, s főként esszéikből ismertem meg a műfordítás titkait, a versek bravúros elemzését, a nagyobb külhoni költők értő és érző tolmácsolását. A hatvanas években a Nyugat költőit kiadták ugyan, de nem propagálták művészetüket. Babitsot és másokat mégsem lehetett kihagyni a tankönyvekből, viszont megcsonkítva publikálták őket, az említettek politikai jellegű szemelvényeit szerepeltették, ha volt ilyen az olvasmányok között: mint Babits Húsvét előttjét, Tóth Árpád Az új Isten címűt például, vagy József Attila politikai költeményeit mint a szocialista líra reprezentatív darabjait.
Én semmit és senkit nem rekesztettem volna ki költészetünkből, s annak sem vagyok híve, hogy Adyt és Babitsot méricskéljük, szembeállítsuk őket egymással, ahogy ezt sokan megtették már. Inkább örülök annak, hogy immár szabadon szemelgethetjük műveikből a nekünk valónak érzetteket. S hozzájuk olvasva a többi nagy XX. századi költőnk: Weöres Sándor, Nagy László és Juhász Ferenc munkáit is természetesen. Mindhárman múlhatatlan értékekkel gazdagítva irodalmunkat, valóságos líraforradalmat hajtottak végre, példát mutatva az akkori és mai fiataloknak, új nemzedékeknek. Tradíció és modernség szemükben egy és oszthatatlan, s hatalmas életművük súlya és hatása szembetűnően igazolja mindezt.
Kormos István tanácsát megfogadtam magam is, és állandó olvasmányaim a hét évszázad magyar versei. S nem hanyagoltam el a világlíra jeleseit, kedvenceimet: Jeszenyint, Lorcát, Rilkét, Traklt, Christine Bustát. Kétnyelvű kis sorozatban adtam ki utóbbi három verseit. Eredendő hajlamomat a műfordításra jelentősen segítette nyelvtudásom gyarapodása is. Így nem pusztán németek, oroszok, hanem – nyersfordítások segítségével – más nyelvek kiemelkedő alkotóihoz is folyamatosan kapcsolódhatok.
Későbbi kapcsolatom szülőföldem, Somogy költőivel is középiskolás koromban kezdődött. Ekkortájt ismerkedhettem meg Fodor Andrással és Takáts Gyulával, akik tanácsaikkal, kiforrott nagy művek figyelmembe ajánlásával életre szóló segítséget adtak. Viszont aki az én gyerekkorom világát költészetté emelte: mindvégig Csanádi Imre műveinek hatása lett irodalmi tevékenységem ihletője. Nélkülük nagyon szegény lennék, intenzív jelenlétüket nem tudom és nem is akarom törekvéseimben nélkülözni.
Költőtársi barátságot, emberi megértést és serkentést kaptam még a kiváló és sok műfajú Szepesi Attilától.
Egyike vagyok ama költőknek, akik a második világháborúban vesztették el édesapjukat (Bella István, Utassy József s mások). Hiányát, bár én már nagyapa vagyok, máig érzem.
1942-ben születtem a Somogy megyei Háromfán, civil foglalkozásom magyar, orosz, rajz szakos tanár, könyvtáros volt nyugdíjba vonulásomig. Költőnek, műfordítónak, kritikusnak vallom magamat.
Igyekszem minden költői törekvésre, újabb fiatal tehetségek verseire figyelni (ezt is örökül kaptam Fodor Andrástól), lehetőség szerint segítve őket.
A költészeten kívül más témák, élmények is foglalkoztatnak. Kiemelkedik közülük a képzőművészet, mely gazdag tárháza költészetemnek is. A művészettörténet nagy alkotói közül számomra az egyik legfontosabb Brueghel festészete. Nagy hatással van rám mindmáig Egry József, számos versem ihletője. A szobrászat hasonlóképpen közel áll hozzám: Henry Moore, Maillol, Borsos Miklós vagy a jelenleg Németországban élő Bánki Judit és Soltra E. Tamás nagy hatással vannak rám.
Érdekel a természet, az állatok világa, különösen a madarakat kedvelem. Közel két évtizedes barátság fűzött első és egyetlen kiskutyámhoz, sajnos már csak lelkiekben van velem. A honi és külhoni tájak szépségeit is igyekszem verseimben megörökíteni.
Eddig 24 könyvet publikáltam: verseket és versfordításokat.
Legfontosabb közülük a Virágvölgy (összegyűjtött versek, Hazánk Kiadó, Győr, 2002). Elismeréseim, kitüntetéseim közül a legfontosabb a József Attila-díj, 2003-ban kaptam meg.
Kerék Imre
Illusztráció: Levélfa, 56.
Ezek is érdekelhetik!
„Bábeli” barangolások. Báthori Csaba és Suhai Pál levélváltása (Levélfa, 83.) →
»A mi Lóri bátyánk!« Angol nyelvű esszékötet Kabdebó Lóránt emlékére (Levélfa, 82.) →
Rilke-fordítások zarándokútján (Levélfa, 81.) →
