Filep Tamás Gusztáv: Útjelzők
*
Emlékezzünk: június 26-án van Domokos Géza (Brassó, 1928. május 18. – Marosvásárhely, 2007. június 26.) erdélyi magyar író, politikus, műfordító halálának tizenötödik évfordulója. Ennek jegyében született Filep Tamás Gusztáv itt olvasható története. (a szerk.)
*
Egyszer beszéltem életemben Domokos Gézával, a Kriterion Könyvkiadó megteremtőjével, igazgatójával, aki e minőségében két tucat híján kétezer könyvet jelentetett meg magyarul és a romániai kisebbségek – akkor nemzetiségeknek nevezték őket – nyelvén, mielőtt 1989 decemberében, a forradalom első napjaiban az akkor megalakított Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetője lett. Nem is dialógus volt ez: abból, amit én mondhattam, semmire nem emlékszem; bemutatkozáskor nyilván kiböktem a nevemet, egyébként csak ő intézett hozzám talán két mondatot.
1981-ben kellett ennek történnie, Kolozsváron, az Utunk, az írószövetség magyar hetilapja (a Helikon elődje) szerkesztőségében, amely akkor a városi pártbizottság épületében működött, s a főszerkesztő és helyettese külön bejáratú részlegén kívül négy helyiségből állt. A kapualjból nyíló a szerkesztőségi titkár, titkárnő székhelye volt, mellette raktár; nekem akkor úgy tűnt: kis teakonyha-szerűség. (A titkárnő háta mögött volt még egy ötödik, titokzatos térség is, vasráccsal lezárva. Az 1989-es sortüzek idején derült ki, hogy ez volt a Hazafias Gárda fegyverraktára.) A titkári szobákból léphettünk be a szerkesztők tágas, a Deák Ferenc utcára néző termébe, ebből ajtó nélküli, nyitott átjáró vezetett egy kisebbe, ott dolgozott például a grafikai szerkesztő. Én a nagy szerkesztői teremben lebzseltem, mint sok más alkalommal, ha a városban jártam, amikor a kisebbik szobából kilépett Domokos Géza s – ha nem tévedek – Szilágyi István, a főszerkesztő-helyettes; keresztülmentek a nagy szobán, ott folytatták a beszélgetést, aminek végeztével a kiadóigazgató, ahelyett hogy kilépett volna a kapualjba, onnan az utcára, hogy egyéb dolgai után induljon (ritkán jöhetett Kolozsvárra Bukarestből, bizonyára ezer tennivalója volt a városban), megfordult, odajött hozzám, a kezét nyújtotta, s mondta a nevét. Annak a nem több mint két mondatnak, amit hozzám intézett, az volt a merituma, hogy a jövő héten kezdődik Bukarestben a meccs a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetéért.
Nagyjából tudtam, mit jelent ez. Korábban Hervay Gizella mesélte, hogy amikor a Kriterion egyik elődje, az Irodalmi Könyvkiadó 1961-ben elindította az első kötetes szerzők Forrás sorozatát, valamelyik kultúrpolitikus-adminisztrátor és a kiadó nemzetiségi részlegének főszerkesztője leültek tárgyalni. 100 példány, mondta a hivatalos szócső. 1500 példány, válaszolta Domokos. Végül megálltak 750 példánynál. A számok persze fiktívek, de az arányokat és az egyezkedés természetét talán hitelesen mutatják. Az sem biztos, hogy pontosan emlékszem rájuk, az is lehet, hogy Hervay képletesen használta őket. Azonban most utánanéztem: a Forrás első nemzedéke verseskötetei vonatkozásában még nagyjából pontosak is lehetnek. Szilágyi Domokos és Hervay első verseskötete a kolofon szerint 600+100 példányban jelent meg.
Volt, aki Domokost „rokonszenves sviháknak” tartotta; nyilván keveset látott meg belőle.
A Kriterion volt a fő műve. Erényei közé tartozott, hogy tudta, mit kell, mit érdemes megjelentetni, sőt megíratni, akár kivasalni a szerzőkből. S a tárgyalóképesség is: a bukaresti alkumodor tökéletes ismerete és alkalmazása.
Miért fordulhatott vissza Domokos az előszobából? Nyilván kiderült közben, hogy ez a húsz év körüli srác nem helyi írófióka, aki a próza- vagy a versrovat szerkesztőjére vár, hanem budapesti illetőségű, az erdélyi magyar irodalommal foglalkozik, viszonylag rendszeren jár Kolozsvárra, s főhadiszállása az Utunk szerkesztősége.
Azaz „hozzánk” vagy „közénk” tartozik. Ráadásul a jövő héten már otthon lesz, a magyar fővárosban. Nem árt, ha megkapja az új információkat, azok ráadásul rajta keresztül eljuthatnak Budapestre is.
Délceg volt, határozott, s bár semmi vicces nem volt az egészben, sejteni véltem, hogy jó humora lehet.
Legközelebb 1989 decemberében hallottam a hangját, amikor egy éjszakai fegyverropogás-szünetben bejelentette a bukaresti tévében, hogy megalakult a magyarok első politikai szervezete.
Az ember, szabadon választja vagy kényszerből, egyszer csak elindul egy úton.
Sokszor letér onnan, vagy letérítik róla. Eltévedhettem volna-e én, ha egyszer ilyen szálas jelzőtáblák szegélyezték az utamat?
Vagy mégis eltévedtem volna, csak nem veszem észre?
Illusztráció: Hlavathy Károly fotójával, Kriterion-logóval
Ezek is érdekelhetik!
Tóth László: 1989 avagy Egy év a hetvenötből (Széljegyzetek – elszelelt napokhoz, évekhez)* →
Búzás Huba: Emlékezésem Juhász Ferencre →
Lukáts János: A hatvanadik… →
