Charles Bukowski: Törvény
*
„Nézd” szólt hozzám,
„gyerekek a nyakuknál felakasztva lógnak le a fáról.”
„Hogy mi?” Kérdeztem.
„Nézd csak meg.” Válaszolta.
Az ablakhoz mentem, s valóban halott vagy haldokló gyerekek lógtak a fán.
„Ezt meg mire véljem?” Kérdeztem tőle.
„Nem tudom, de fent így döntöttek”, válaszolta.
Másnap reggel, mikor felkeltem, kutyák lógtak a fán,
elpusztulva vagy haldokolva.
A barátom felé fordultam, s megkérdeztem: „Ennek mi értelme?”
„Ne aggódj, így mennek a dolgok, szavaztak is róla. Eldöntött kérdés.”
Válaszolta.
A rá következő napon macskákat akasztottak.
Nem tudom, hogyan gyűjtöttek össze ennyi macskát, ilyen rövid idő alatt össze, de megcsinálták.
Másnap a lovak részesültek a macskák sorsában,
amely nem bizonyult jó ötletnek, mivel az ágak leszakadtak.
Egyik reggel, a főtt tojás és szalonna elfogyasztása után a barátom
pisztolyt rántott, miközben a kávémat szürcsöltem, majd közölte:
„Indulás!”,
majd a ház elé mentünk.
A fán haláltusájukat vívó férfiak és nők lógtak,
majd elővette a kötelet, s erre megkérdeztem tőle:
„Mit jelentsen ez az egész?”
„Fent eldöntött kérdés, alkotmányos, a többség is megszavazta,” magyarázta,
majd hátrakötötte a kezeimet, s a hurkot a nyakamba akasztotta.
„Nem tudom, ki fog engem akasztani, ha végeztem veled.
Feltételezem, hogy a végén az utolsónak saját magát kell felakasztania” közölte.
„Szerintem nem” válaszoltam.
„Pedig muszáj lesz” tette hozzá:
„Már eldöntötték”.
„Ó, nos ebben az esetben, haladjunk.”
Fordította: Tóth Attila
Illusztráció: “Bukowski törvénye”
Ezek is érdekelhetik!
Rainer Maria Rilke: Alkésztisz, Hetéra-sírok →
Jasminka Domaš: Utazások topográfiája (versek)* →
Thomas Möhlmann versei →
