Marton Réka Zsófia: Repülő-perspektíva (versek)
Repülő-perspektíva
Hol tör a magasba egy templom tornya?
Kicsi a hit is,
mint a temetők sírjai fentről nézve?
A 40 ezer méter magasság
koordináta-rendszerében valahol a két végpont
közötti hazátlan zúgásban egy átutazó pötty csak,
mint a kora reggeli falusi úton az autó.
Heggyé gyűrődik a síkság,
majd köddé olvad,
– felismerhetetlen massza.
De egyesek szerint a lényeg, hogy a felhők fölött mindig kék az ég,
már ha eldönthető, hogy hol a határ ég és tenger között.
Szeptember 22.
Aláhull.
Puffan.
Éppen még mozdul.
Aztán épphogy már nem mozdul.
Fordított esőcsepp az ablakon.
Kifelé menő egyvágányú,
nem villamosított vonal.
Szabdalt bőrhuzatos reggelen
harcát az igazáért
Aljosa fejben folytatja.
Árnyjáték
Felzubogott bennem hirtelen,
mint augusztus végi északi szél,
hogy mindnyájan bebugyolálva élünk
külön világunkban,
s torzított tükrön át
árnyékszemélyiségben élünk.
Az utókornak azonban
egy mappa leszünk csak,
egy levakart név
az idő és emlékezet kőfalán,
s csak remélni tudjuk,
hogy a vak és sötét univerzumban
van valahol egy fényes, virtuális kuka,
melyben mindörökre megbújik
valódi személyiségünk
részecske-lenyomata.
Illusztráció: Repülő-perspektíva
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
