Földesdy Gabriella: „Mesterfogás”
(Bajor Gizi Színészmúzeum)
Ősbemutató volt 2022. március 30-án a Színészmúzeum egyik földszinti kiállítótermében. Kelecsényi László háromszemélyes egyfelvonásosa egy fikciós találkozásról szólt. Páger Antal, az Argentínából, a népi demokrácia kormánya kérésére hazatért népszerű színész akkori tartózkodási helyén, a Gellért Szállóban találkozik Soós Imrével, az ígéretes fiatal magyar színésszel. Az időpont 1956. október eleje, még a forradalom előtt vagyunk, de már érződik a levegőben, hogy forrong a helyzet.
A találkozás a valóságban nem történt meg, de megtörténhetett volna. A két színész találkozása kapcsán ütközik két korszak, két világrendszer, életfelfogás, titkok lappanganak a háttérben, ezekre épp csak, hogy ránézhetünk, az egyórás felvezetés nem bontja ki a titokzatos hátteret.
A történet idején Páger már az ötvenhetedik életévét is betöltötte, egyedül jött haza, feleségét hátrahagyta. Színészi pályafutását akarja folytatni ott, ahol abbahagyta, semmi egyéb dologba nem akar beavatkozni. Soós Imre a huszonhetedikben jár (nyolc és fél hónap múlva már a nekrológokat írják a lapok), és túl van egy öngyilkossági kísérleten. Nős, de nemrég egy színésznő miatt felvágta az ereit, csuklóján még viseli ennek nyomait. A színésznő neve a darabban nem hangzik el, de az életrajzból tudjuk, hogy Ferrari Violettáról van szó, aki a forradalom leverése után majd elhagyja az országot.
A párbeszéd nehezen indul, Páger alig tud valamit Soósról, egy filmjéről hallott (Ludas Matyi), és azt olvasta, hogy a fiatal színész őstehetség. Rendkívül nyitott, kedves, szinte atyailag beszél vele, saját tapasztalatait próbálja átadni Soósnak, 1945-ös meneküléséről, emigrációjáról mesél megindultan. Imre elfogódott, visszafogott, a gátlás határozza meg beszédét, mozdulatait. Mióta kiemelkedett a paraszti sorból, elismert drámai és filmszínész lett, számos ellensége támadt, a politika felől támadják, nem elég népi, sőt nem eléggé hálás annak a szocialista rendszernek, amely kiemelte a nélkülözésből. A kritikusok sem mindig elégedettek, felesége bizalmatlan vele. Hedvig nemcsak feleség, hanem férjének kezelőorvosa is. Mintha ez inkább hátrány lenne, mint előny.
Soós Imre felnéz Págerra, de keveset tud róla, csak azt tudja, amit kollégáitól hallott, és néhány filmben látta őt. Nem ismeri az okokat, amelyek miatt 1945-ben elhagyta az országot. A kollégák nem mondták neki, hogy nyilas párttagnak könyvelték el, lánya egy háborús plakáton tűnt fel, és – ez főbenjáró – egy filmhíradóban Szálasival fogott kezet. A bűnlajstrom korántsem teljes, ennél sokkal átfogóbb módon vádolták Págert az 1945-ös népbírói rendelet alapján. Háborús bűnösnek szerették volna kikiáltani, de végül megelégedtek a „népellenes” titulussal, amely szerint kollaborált a megszálló nácikkal, hirdette a német fegyverek győzelmét, szellemi segítséget nyújtott a nyilas mozgalomnak (az Őrségváltás és a Harmincadik c. filmek főszerepe). Ezekről, valamint lappangó antiszemitizmusáról nem szól a Mesterfogás, egyszerűbb volt a téma kibontását elkerülni. Inkább csak arra vállalkozott a darab, hogy a látványos vádakra maga a színész tudja a választ megadni. A magyarázat el is hangzik, Págernak épp ebből a magyarázatból fakad a muníciója, amellyel tanácsot ad, sugall a fiatal Soósnak. Utólag könnyű már megállapítani, hogy a kísérlet eredménytelen.
A szocialista népi demokrácia álságos voltára jellemző, hogy Págert minden felróható tette ellenére néhány évvel megbélyegzése után hazahívja, majd a tenyerén hordja. Jávor Pálnak nehezebb sors jutott, ő házi őrizetben, majd internálótáborban töltött hónapokat a nyilasuralom alatt, mindig a jó oldalon állt, mégis kivándorolt az USA-ba szerencsét próbálni. Jávort Major üldözte el azzal, hogy nem fogadta vissza a Nemzetibe. 1957-ben ő is hazajött, de Major most is csak a már halálos beteg Jávornak volt hajlandó írásba adni, hogy ismét a nemzet első színházának tagja. Jávor peches volt, a rák egy hónapon belül elvitte (1959), míg Páger harminc évvel hosszabbította meg sikeres színészi pályafutását. Páger hazatérése és a nevével fémjelzett problematika (lásd: Molnár Gál Péter: A Páger-ügy, Pallas, 1988) megérne még akár életrajzi, akár kicsit bővebb színpadi feldolgozást.
A két színész beszélgetése jótékony feszültséget hordoz, nézőként drukkolunk nekik, jussanak valamiféle egyezségre, hiszen mindketten „népi” származásúak, mindketten híresek, tehetségesek. Páger az utódát látja Soósban, semmiképp a vetélytársat, adni szeretne valami maradandót. Erre szolgál Liliom csíkos trikója, amelyet az öreg színész ajándékozna a fiatalnak, aki még eljátszhatja a hintáslegény legendás szerepét valamikor. Imre nem akarja elfogadni, ekkor Páger kisorsolást javasol. A fej vagy írás játék Imrének kedvez, vihetné a trikót, de közbejön a szállóba látogató feleség, Perjés Hedvig (Hédi) a férjéért jön, félti, de inkább féltékeny rá, kisajátítja magának. Págerban is ellenséget lát, ingerülten beszél vele, elutasító. Elmennek, és a trikó a tulajdonosánál marad. Páger felfedi a nézőknek a kis trükköt, amivel a trikó Soós Imrének jutott volna. Az érem mindkét oldala írást mutat, ahogy van egy másik érméje, aminek mindkét oldala fejet mutat.
Páger bölcsessége Kelecsényi darabjában kiemelkedően szimpatikus. Nincs benne fensőbbségi tudat, sem gőg, nagyképűség. Egyszerűen okos, tapasztalt, és egyben dörzsölt. Ez utóbbit azonban nem fiatal látogatójával szemben alkalmazza, hanem az őt hazahívó elvtársak felé. A darab elején fültanúi vagyunk egy telefonbeszélgetésnek, amelyben Páger egy illetékes elvtárssal beszél. Kiköveteli magának, hogy Tamás utcai, háború előtt épült villáját egyrészt visszakapja, másrészt fel is újítsák az épületet. Magabiztossága lenyűgöző, hisz lelki szemeivel látja, hogy fényes sikerek várják a színházban, és – amit nem is lát előre – több tucat sikeres filmet fog forgatni, egyike-másika majd nemzetközi fórumon díjat generál (Pacsirta, 1963, rend. Ranódy László – férfialakítás I. díj). Mindezt nem tudja még, de öntudatos, bízik magában. Ezt az attitűdöt próbálja átadni látogatójának, de Soós szinte már nem is a maga ura. Gyengesége szánalomra méltó. Óriási a kontraszt, Páger még harminc évig játszik teljes erőbedobással, halála pillanatáig. Soós 1957 júniusában meghal, máig tisztázatlan körülmények között. Öngyilkosságot állapítanak meg, de ez nem száz százalékig bizonyított.
A cím (Mesterfogás) többértelmű. A fogalom illik Páger színészi teljesítményére, józan paraszti eszére, amit remekül használt mindig, életvezetésére, arra, hogy hátrányos helyzetéből is mindig tudott előnyt kovácsolni. A színészek között ő volt a mester, mert a társadalom minden rétegéből származó embert kiválóan alakított a zsivány koldustól a tudósig, királyig, bohócig.
Blaskó Péter – bár olvassa a szerepet – megpróbál Páger lenni. Nem utánozza külsőségekben a színészt, hangját vagy a mozgását, inkább belülről akarja megragadni az alakot. Ez nagyrészt sikerül is neki, bölcs fölény jellemzi játékát. Kós Mátyás alkatilag semmiképp sem hozza a paraszti őstehetséget. Filigrán, erőtlen jelenség, játéka erősen visszafogott. Orbán Bori orvosként nem igazán meggyőző, rámenős, aggódó feleségként annál inkább.
Az előadás lakásszínházi körülmények közt működik egy földszinti kiállítóteremben, nagyszobányi területen, ahol a nézőtől karnyújtásnyira játszanak a színészek, és rálátunk a technikusra, aki bejátssza a telefoncsöngetést, rádióadást (asszisztens: Péter Zsolt).
Az előadás a Kortárs folyóirat támogatásával jött létre.
Illusztráció: ~Kelecsényi László: Mesterfogás
Ezek is érdekelhetik!
Búzás Huba: Kerítésszaggató magyar szeszek (Tamási Orosz János két kötetéről) →
G. Komoróczy Emőke: „NÉZZÉTEK EL ŐSZINTESÉGEM! – hogy TŰ FOKÁBAN elakadva VELETEK ÉLTEM” →
Két könyvméltató (Oláh Tamás: Örökbe ékelődve, Baka Györgyi – Oláh Tamás: Keresztbe kötve. Ikerjelek) →
