Ádám Tamás: Majoránnaillatú sziget
*
Ballai László Odüsszeusz a történetben című könyvéről (Hungarovox Kiadó, 2021)
*
Tanultuk már iskoláskorunkban, hogy Odüsszeusz a görög hősök egyik legnagyobbja, Ithaka királya. Laertész és Antikleia fiaként nőtt fel, ám valójában a csavaros eszű Sziszüphosz nemzette. De vajon hogyan jutunk el Ballai László novelláit olvasva az eposzhőshöz, miként csöppenünk abba a korba, amikor a mában létezünk? Kétségtelen tény, hogy Odüsszeusz lüktet minden történetben. Bolyongása a mi bolyongásunk. Az író összesimítja az idősíkokat, saját történeteinket is beépíti a novellákba. Mi is ott járunk a tájakon, hajózunk tengereken. Segítünk Trója elfoglalásában.
A Rövidzárlat című rövid novellával indul a kötet, egy kis történetet mesél el az író: a rózsadombi társasház pinceelőterében, a villanykapcsoló-szekrény előtt kartondobozokat helyeznek el a lakók, egyre nagyobb lesz a hegy. És aminek be kell következnie, az be is következik, egy szikra lángra lobbantja a szemetet, rövidzárlat keletkezik. Jó, hogy van a közelben valaki, aki tudja, hogy az elektromos tüzet homokkal, porral kell eloltani. Ez így egy hétköznapi cselekmény, csattanó nélkül. Ballai párbeszédekkel emeli meg a szöveget, és szokatlan módon azokkal fejezi be a novellát. Ekkor már nem a tűz a lényeg, emberi kapcsolatok türemkednek elő.
A második történetnél észleljük Odüsszeusz jelenlétét, a semmivel össze nem hasonlítható hangulatot. Gyönyörűen megrajzolt tájkép tárul elénk, múlt és jelen együtt jelenik meg szemünk előtt. Muszáj idéznünk a Zakünthoszon című novellából. Az első bekezdés: „Az erdőborította Zakünthoszról már csaknem látszik Ithaka, az édes föld, amely után Odüsszeusz annyit vágyódott az Ókeanosztól született Kalüpszó majoránnaillatú szigetéről, miután megtörte Kirké, a napleány varázsát, és elkerülte Szkülla fűrészélességű fogait. Odüsszeusz tíz évig járta a tengereket. Tíz éve jártam Zakünthoszon. Minden utazás a nulladik nappal kezdődik, jelesül az Sz. Travel Fillér utcai irodájában – az mostanság kutyatrimmelő szalon, ha valaki keresné –, ahol az akciók közül lecsaptam a zakünthoszi charterre.” Erről beszéltem fentebb, múlt és jelen, idősíkok.
Az első rendezésben is hasonló megközelítést érzékelünk. „Na, csak nehogy még Odüsszeuszt is belekombinálja a történetbe.” Ezzel a mondattal persze máris nyakig benne van a szövegben hősünk. És, hogy ki volt a rendező, és mit rendezett elsőként, megtudható a novellából.
A parancsnok című írásban magától értetődően Trója is megelevenedik, miként találkozhatunk Zeusszal, a görög istenvilág királyával, Apollónnal, a költészet, a férfiszépség istenével és a többiekkel. Kalkhász Thesztoridész parancsnok jöttét nagy várakozás előzi meg, a légy zümmögését is hallani lehet a körletben. Aki volt katona, az tudja, a szemle mindig sorsdöntő, igyekezni kell, hogy mindenki kihozza magából a maximumot. Hogy fényes legyen a bakancs, a fegyver, a derékszíj, tükörsima az ágytakaró. Gondolhatnánk, minden rendben, de sosincs minden rendben. A parancsnok lehajol, végighúzza az mutatóujját az ágy alsó részén, lám csak, ez itt por.
Való igaz, aki nem járatos az istenek világában, annak nem könnyű olvasmány egyetlen novella sem, de aki kitartó, annak meglesz a jutalma, különös titkok tárulnak fel előtte, maradandó élménnyel lesz gazdagabb.
Ballai bátran visszaballag az időben, néha évezredeket ugrik hátra, máskor csupán a szocializmusig vándorol. Minden kornak megvannak a maga hősei, néha egy pszichológusnő, egy semmihez nem értő, rátarti párttitkár vagy éppen egy miniszter bukkan fel. Előtűnik Kodály Zoltán, Luciano Pavarotti, Plácido Domingo, Maria Callas, mi több, még Arnold Schwarzenegger is. Ember legyen a talpán, aki ezt összegyúrja, egységes formába önti. Ballainak sem sikerül tökéletesen, mégis úgy érezzük, ott a helyük ezeknek a személyeknek a művekben, nélkülük szegényebb lenne a szöveg.
Palla Bianka bűnöző lesz, tudjuk meg a novella címéből. A sok kiemelkedő írás egyike ez a darab, nehezen feledhető, olvasmányos. Bianka kapott egy sportkocsit tizennyolcadik születésnapjára jómódban élő szüleitől, amelyet azonnal ki is próbált, első útja a barátnője partijára vezetett. Éjszakába nyúlt a buli, végül a lány hazaindult, csakhogy a Margit-híd lejárójánál lemeszelték a rendőrök. Mivel nem ivott alkoholt, nem volt mitől félnie, mégis remegett a váratlan helyzet okozta izgalmaktól. Az ellenőrzés során kiderült, az autó szerepel a nyilvántartásban, lopott. Erről természetesen az édesapja sem tudott. Biankát bevitték a közeli kapitányságra, fogdába zárták, ahol kétes erkölcsű nőszemélyek közé került. Egyikük, egy testes asszonyság tartotta benne a lelket, és különös módon a lány lelkét melegség öntötte el. Reggel nyílt a cella ajtaja, Biankától ujjlenyomatot vettek, rabosították, majd elnézést kértek a kellemetlenségért, hiszen kiderült az igazság. Bianka így lett bűnöző. Ebben a szövegben külön figyelemreméltó a jellemábrázolás, a karakterek megrajzolása.
A fűtő című novella azt bizonyítja, hogy szerzőnk a rázósabb feladatokat is megoldja, ugyanis nem annyira egyszerű megtartani az egyensúlyt múlt és jelen, a képzelet és a valóság között, mint amennyire azt gondolnánk. Vékony a mezsgye. De nem Ballai számára, aki mesteri módon kezeli a helyzetet; hitelesen ábrázolja a hajó kazánházát, magát a fűtőt. Mariann szemével láttatja a valóságot. Ha valóság ez egyáltalán, nem csupán képzelgés, mert a másodszori látogatás alkalmával kiderül: „De a vasajtó nem volt sehol.”
Háromszáz méter magasan. Ahonnan gombostűfejeknek látszanak az alant nyüzsgő emberek. Itt ebédelnek, jóízűen falatoznak a melósok, lábuk lelóg a semmibe. Beleborzong az ember, ha a szédítő magasságra, a tátongó mélységre gondol. Az építmény legyen az Eiffel-torony. Ahogy Ballai mondja: „az eget ezek az acélbordák tartják.” Aztán magától értetődően jön egy átkötés, az író átsuhan egy másik, hétköznapi világba. Megtudhatjuk például, hol vehetünk kalapot. Arra is előre ihatunk, hogy felbukkannak költők, írók (Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud, Émile Zola), ismerős helyszínek. Budapesten vagyunk vagy a Szajna partján, egyre megy. Ady Endre mindenhogy megkerülhetetlen. „Párisba tegnap beszökött az Ősz. / Szent Mihály útján suhant nesztelen, / Kánikulában, halk lombok alatt / S találkozott velem.” Jut eszünkbe.
A kötetben jócskán akadnak szépséges tájleírások, költői sorok, majoránnától zsendülő mezőket látunk magunk előtt, érezzük a tavasz üde, bódító illatát. A Naplementék nyolc szeletéből csupán egy darabot ragadok ki, mintegy kedvcsinálónak. Elmaradtak teljesen a felhő-udvarlányok, sem egy fátyol, sem egy uszály nem környékezi a lemenő napot, amely így nem ölti magára a narancs vagy a bíbor árnyalatát, hanem korongját egészen világos rózsaszínben ragyogtatva bukik le Krk hegyei mögé – és törtfehér a tenger.
A könyv címét adó novella az Odüsszeusz a történetben. Jobbat, ami takarja a többi szöveget is, aligha lehetett volna találni. Erős írás ez, amelyben megjelenik a szerelem motívuma is, amelyet közhelyek nélkül nehéz megjeleníteni, de nem lehetetlen feladat, érzék, eredetiség, tehetség kell hozzá. Ballai elkerüli ezeket a csapdákat, egyénien szól. Egy év és egy hosszúra nyúlt éjszaka után – amelyen a tenger habfürtű leányaival vetélkedve énekelt nekem – másodszor is Kalüpszó fogsága várt rám, ha szabad így nevezni azt a helyzetet, amelyben egy nő szerelme barlangjába igyekszik zárni a férfit. A nimfa szemszögéből tekintve: az idő hullámán visszatértem hozzá, aki az övé vagyok. Átéltünk már mi is hasonlókat. Már csak azt kellene tudnunk, hogy Kalüpszó a múltból vagy a jövőben olvasott. Mindenképp nagy utazás ez, mint Odüsszeuszé.
Túl sokszor nem él Ballai a párbeszéd adta lehetőséggel, csak ott alkalmazza, ahol ez indokolt. Ilyen például az alábbi kérdés, felelet
„Nem vagy az enyém, holott én gondoskodtam rólad, és mindenemben osztozhatsz velem.
A szabadságom rovására.
Felkínálom neked az öröklétet. Létezik ennél nagyobb szabadság?
Igen. Az utazás lehetősége.
Hová utazol, ha már halott vagy?”
Itt önkéntelenül megállunk, s kérdezzük magunktól is: hová utazunk, ha halottak leszünk?
Gondolhatnánk a Vaddisznók szabadon címet olvasván, hogy ebből bizony egy jó kis vadászkaland keveredik ki, vadregényes tájjal. Gondolhatnánk, ha nem ismernénk Ballait. Arra is gyanakodhatunk, hogy a történet valahogy Odüsszeusznál köt ki, akit ifjú korában a Parnasszoszon vadászva combján súlyosan megsebesítette egy vadkan agyara. Ha nem is ehhez kötődően, de ott vagyunk a vadászaton. Nem lepődhetünk meg, ha a szövegben találkozunk például Hermész, Hadész, Parnaszosz, Hellász, Akhilleusz nevével.
A kötet vége felé még erősebben jelentkezik az Odüsszeusz vonal. Szkülla? Kirké?, kérdezi az egyik cím. Mint köztudomású, Odüsszeusz hazafelé tartott a tizenkét hajóból álló flottájával a tízéves trójai háborúból. Ez egy szokványos hajóútként kezdődött, át kellett hajózni az Égei-tengerről a Jón-tengerre, megkerülve a Peloponnészosz félszigetet. Itt viharba kerültek, és innen számíthatjuk Odüsszeusz bolyongásainak kezdetét, a köznyelvbe beépült odüsszeiát. A sok helyszín között találjuk Szküllát és Kirkét is.
A vaskos kötet utolsó, negyvenedik novellája az Odüsszeuszi történet címet kapta. Olvasmányos, színvonalas írás, méltó lezárása egy nívós könyvnek.
Igaza van a fülszöveg írójának: Ballai egyszerre archaizál és dekonstruálja a klasszicizmust.
Ballai László több műfajban is otthonosan mozog, pontosan, szépen fogalmaz. Még a bonyolultabbnak tűnő szövegekben is eligazodunk, s ez az író érdeme.
Az Odüsszeusz a történetben című könyv elolvasása után az ember önkéntelenül a könyvespolchoz nyúl, és előveszi Homéroszt. „Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott / s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját, / sok nép városait, s eszejárását kitanulta, / s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében, / menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét.”
Aztán újra jöhet Ballai László új kötete. Másodjára sem lesz unalmas, megmondom előre.
Illusztráció: Kötetméltató
Ezek is érdekelhetik!
Lajtos Nóra: Tunikák alatt s felett a szépség →
Németh Léna: A szelek fogságában →
Turai Kamil: Már hazai lépcsőket járván →
