Németh István Péter: BODOSI GYÖRGY MALOM-MEMENTÓI
*
97 éves korában – február 9-én – elhunyt Dr. Józsa Tivadar író, költő, pécselyi orvos, aki irodalmi alkotások, szociográfiák és bölcseleti művek szerzője volt Bodosi György írói néven. Halálhírét megkésve tesszük most közzé; köszönjük Németh István Péter barátunk tudósítását s tudatosítását; őt idézzük: „Bodosi György minden jó szót megérdemel, újraolvasva verseit vallom, szerencsére még életében jelét adhattam ennek, ahogyan tehettem (az emlékező az évtizedek során számtalan más elemző, ismertető munkával népszerűsítette a termékeny írót – szerk. megj.) Úgy érzem, hogy ez a malmos tűnődés a sokoldalú alkotó emlékéhez méltó lehet, s bizalommal küldöm, ajánlom figyelmetekbe.”
A haza egy szó csak.
A leégett malom: valóság.
(Illyés Gyula)
A fiatal pécselyi orvos költőnek, Bodosi Györgynek (1925-2022) a Balatonba igyekvő patakok partján még vízimalmok is duruzsoltak. Legtovább az örvényesi, igaz, utóbb ipari műemlékként. A Tihanyi Alapítólevél már vízimalmok létezéséről beszélt, a levéltárban pedig megőrződtek a későbbi adománylevelek. Köztük az, amelyen III. Béla a zirci cisztereknek három malmot is ajándékozott 1183-ban, a nagyvázsonyi pálosoknak pedig Kinizsi Pál felesége, Magyar Benigna. A kapitalizálódás során a hengermalmok a vízimalmokat legyőzték ugyan a piaci versenyben, de hogy Magyarország malomipari nagyhatalomnak számított a 20. század elejéig, az sok száz esztendős, megszakítatlan őrlő kisebb és nagyobb malmok igyekezetének volt köszönhető. A középkor tudományos forradalma óta (Endrei Walter külön tanulmányt szentelt e témának, a Gyorsuló idő sorozatban látott könyve napvilágot 1978-ban) egészen a modern nagyipari technológiák kifejlesztéséig a malmainknál hasznosabb, s tegyük hozzá – szebb találmány aligha volt. Forgása álomba ringatta a molnárt éjszaka, aki csak akkor riadt föl, ha leállt a malom, s az őrlés zaját fölváltott a néma csend. Szent Gellért legendájában is szerepelt már egy kézi malom és molnárasszonya:
Itt éjféltájt malomkövek zaját hallja, amit egyébként még nem tapasztalt.
Csodálkozott, hogy mi lehet ez. Majd az asszony, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett.
Népdalok szóltak a malomról:
Túl a vízen van egy malom,
bánatot őrölnek azon,
nékem is van egy bánatom,
odaviszem, lejáratom.
Költőink komponáltak remekműveket a malom-metaforákkal. Balassi Bálint kezdte a sort:
Mely csuda gyötrelem
Ez, hogy az szerelem
Búmra most malommá lett,
Hol mint gabonáját
Engemet szolgáját
Szép Coeliával őrlet,
Siralmam patakja
Az kereket hajtja,
Kin lisztté létig töret.
Lírikusok merengtek malmok közelében, Vízikerék mohos deszkái árnyán Weöres Sándor, Illyés Gyulának meg éppen a felesége, Flóra néni jutott eszébe: „Forog a vízmalom, be jó / rád gondolnom a vízmalomról!
Az életképesnek bizonyult kismalmok még vígan kelepeltek az ezerkilencszáznegyvenes évek második felében, s Wöller István malomtörténész csak Veszprém megyében 600 helyszínt, épületet járt be, s példaértékűen elkészítette az itteni malmok adattárát és fényképalbumát. (Ő volt az örvényesi malomtörténeti múzeumba érkezők kalauzolója, s a működő szerkezet hozzáértő gazdája is egyben. Tőle tudom, hogy elhasználódott malomkövekkel lerakott járdán lépdel a látogató a nagyteveli Erdész-féle vízimalomnál.
A Káli-medencében található Kővágóörs nevében a Kővágó-előtag azt fejezte ki, hogy a környéken található kövekből kiváló malomköveket lehetett vágni, metszeni. Még a pápai molnárok is idejöttek, ha elvásott a Tapolca patak hajtotta a kerekek által a malomkövük. Bodosi György egy fiatalkori versében a vízért (nota bene: Aqua vitae!) mondott imát, segítse meg a malmokat is:
Vizet, vizet! Annyit,
amennyiben ázalag
állatkák lebegnek,
halak úsznak,
rákok visszafelé,
malmok lapátjai forognak,
hajók csavarjai pörögnek.
Vizet, vizet! Annyit,
amennyi kezünkről a vért,
a világ valamennyi
szennyét lemossa.
(Vízkérő)
Fekete István Hajnal Badányban címmel írt egy gyönyörű regényt, amelynek cselekménye malomban játszódik. A történet sokkalta inkább realisztikus, a molnármesterség ábrázolása is hiteles, az író a malom életének szépségét festette le, s nem volt a könyvében hamis idill. A világirodalom legszebb malom-dicsérő elbeszélését Robert Louis Stevensonnak köszönhetjük. A molnárlegény című novellája szerint a lisztet őrlő molnárlegénynek nem kell elvándorolnia sehová, nincs szükség messziben töltött tanulóévekre, hiszen a malomkerék nem jármű kereke, egy helyben áll, mégis a világ jön a helyébe. Ennek a létformának és családi vállalkozásnak vetett véget az államosítás, s egy eredeti funkcióját vesztett malomkő így lett Illyés Gyula tihanyi kertjében az asztal. Bodosi György emígy tudósított erről: „Kőasztala – pontosabban kőasztalai, faragott székei, padja, falitékái mind-mind a Balaton-felvidékről való gazdájához méltó remekek…” (Hagyományok és átváltozások)
Borospincék előtt a diófa alatt volt a helye a malomkő-asztalnak, kánikulában megterítették, s ekkor azon étkeztek.
Aztán az elárvult tárgyak kezdtek beszélni mindazokról az emberekről, akik még bánni tudtak velük. Bodosi György is szomorúan vette tudomásul, hogy a molnárok, utánuk a szőlőművesek egyre kevesebben lettek, s a lakosság egy ideig még ismerte azt a tudást, amivel rendelkeztek, ám egy-két emberöltő elég volt ahhoz, hogy a legfiatalabbak már meg se tudják különböztetni kármentőt a sajtártól vagy a tőtikét a káforkától, – mert e pincei szakszavak is kihaltak. Bodosi György verset írt e beszédes tárgyakról:
Igát, csépet, csengőt, kolompot
összehordasz. Összebeszélsz
sok igazat. Még több bolondot.
Szűrő, tál, sütő, lábasok,
festetlen s festett terrakották:
barátok őrzik lelkedet.
Ha méltónak érzed magad,
szólítsad meg e tárgyakat,
mert ezek csak igazat szólnak.
Törődtél te is eleget,
hogy közéjük vénülj. Beállj
valamelyik nyugodt sarokba.
Ezentúl úgy szólítva meg
az időt, hogy… nagyot hallgatva.
(Tárgyaim között)
Számos településen történészek, néprajzosok mázsaszám mentették meg a malom alkatrészeit: a fogaskereket, a kerék lapátját, a szöget, ami nélkül sosem duruzsolt, kelepelt vagy dohogott volna a malom. Rab Zsuzsa siratta el először a Tapolca-patak pusztulásra ítélt, omladozó falú malmait (Vizimalmok):
Kelepeltek, doromboltak –
elnémultak, beomoltak.
A molnárok földbe dőltek,
sárga agyagot őrölnek…
Hogyha arra jár valaki,
marok búzát vigyen neki,
szórja bele garatjába,
szórja bele utoljára,
kegyeletből, irgalomból –
tán még egyszer földorombol.
Bodosi György kétszeresen is kísérletet tett arra, hogy a pusztulástól és elfeledéstől (a kettő már-már ugyanaz) megóvja a malomköveket. Költőként annyit tehetett, hogy mestersége és tehetsége révén verset írjon a malmok világáról. Mégpedig ilyen pontosan és szépen, amikor még kelepeltek:
Indulok. Szűk ösvényen követem
a Sédvíz szelíden lejtő futását
odáig, amíg a malomhoz ér,
s hasznosra váltja vadabb zubogását.
(Követés)
Majd 1980-ban, már néki is malom-sirató költeményt kellett írnia:
Szárnyas lapátunk
Ledőlt, széthordott
vízimalmok
zúgnak a völgyben.
Alig hallani.
Menjünk csendben.
Még csöndesebben!
Forog, hogy forog
szárnyas lapátunk!
Bodosi György alkotóként, a tájhaza polgáraként – ez a verseken túli másik kísérlete a mulandóság ellen – szobrot szeretett volna állítani a malmok emlékére. Tán még a versnél is maradandóbb mementót. Térbeli kompozícióiba helyezte a szépen vágott kerek követ! Erről az alkotói szenvedélyéről a – közelálló szemtanú hitelességével – Sótonyi Sándor emlékezett meg, s fotókat készített a Bodosi kertjében e talált kövekből és tárgyakból épített háromdimenziós költeményekről:
Barátjával, Illyés Gyulával, szerette járni a környéket, és többek között a malomköveket is gyűjtötték. Kezdetben, amikor még voltak lábasjószágok, csak alacsonyra építette egyetlen Kőbátyóját, de később, amikor már csak macskák voltak és kutya volt, egyre nőttek és színesedtek ezen alkotásai. A nagy kövek, melyek típusát füredi mészkőként emlegetik, a környékünkön lévő üledékes, gyönyörű, nehezen megmunkálható dolomit. Annyira kedvelt építőanyag volt, hogy a Balaton jegén szállították Somogy országba is, elcserélték búzára és más terményre.
Egyszer elvittem a Mencshely és Dörgicse között lévő Halomhegyre, itt becsaltam a kráter belsejében lévő felhagyott kőbányába. Sokáig időztünk e rejtelmes helyen. Meg is énekelte. Egy előző túrám során leltem itt egy majdnem kocka bazaltot, körülbelül ekkorák a régi nagy kockaköves utak koptató felületét képezők. És ezt a vízmű véd terület kerítésének sarkáig vittem, hogy majd alkalom adtán hazaviszem. De ez nem jött el, mert Tivi [a Bodosi György alkotói név, eredetileg Dr. Józsa Tivadarnak hívták a költőt. – Megj. tőlem – NIP] erősen ragaszkodott hozzá. Volt idő, amikor nagy buzgalommal átrendezte a köveket, és új kőoszlopot is készített. Hasonlókat Farkas Ádám [1944- ] szobrászművész Jel című alkotásához. Aszófő felől Pécselyre érve a focipálya előtt látható, az útelágazásnál lévő zöld területen. Szobrász Barátunk, Farkas Ádám egyik legszebb alkotása, Bujtor Istvánról, ma már Füred szimbóluma, többen fényképezkednek annál, mint Pásztor János szoborpárjánál, a Halásznál és a Révésznél.
A kelepelő malmok, a kiszáradt patakmedrek helyén nagy csönd lett. Mint ahogy kedves halottaink hangját is hallhatjuk álmunkban, vagy hallani véljük néha ébren, úgy erősödnek föl vagy szelídülnek szúnyog dongásává a hajdanvolt malomkerekek, mintha végzetükről nem is vettek volna tudomást. Bodosi György meghallotta hangtalan hangjukat és lekottázta. Mintha Székely János versében is ő állna:
Barátaim, figyeljetek csak,
Hogy jár és kattog fent az ég.
Hadd szóljon nyíltan már az ének:
Úgy állok itt, minthogyha tényleg
Egy nagy malomban állanék.
Illusztráció: Bodosi György malomkő-asztalnál (Sótonyi Sándor fotója)
Ezek is érdekelhetik!
Pécsi Sándor: DÉRKRISTÁLYSÓHAJ* →
Nagyatádi Horváth Tamás: A vasárnapi gondolkodó V. →
Magyar Miklós: Elrabolt Renoir és Sisley újra jogos tulajdonosaiknál →
