Wolf Biermann: Stasi-ballada
Ircsik Vilmos
Miért éppen Wolf Biermann?
Hevenyészett számításaim szerint eddig tízezer sort fordítottam le zömében a német és az orosz, kisebb mértékben az angol nyelvű lírából. Ennek a tízezer sornak a fele A lélek határai címen könyv alakban is megjelent, összegyűjtött versfordítások alcímmel. Az azóta eltelt húsz évben duplázódott meg az ötezer, így hát legfőbb ideje volna az újabb kötet kiadásának, illetve a számvetésnek. Az előbbire kevés az esély, az utóbbit viszont, élve a kínálkozó alkalommal, minden további nélkül meg tudom csinálni. Persze nem saját magamat óhajtom mérlegre tenni, hanem a választásaimat, az ízlésemet: kit miért fordítottam, és mit miért fordítottam tőle?
Az elsődleges szempont természetesen mindenkor az esztétikai minőség volt. Szólaltattam meg magyarul klasszikusokat, mint Borisz Paszternak vagy Gottfried Benn, aztán immár nevek említése nélkül nagyokat, kiválókat és így tovább. A rangsorolás kissé profánnak tűnhet, hiszen az esztétikai teljesítmény nem mérhető se stopperrel, se mérőszalaggal, de azért a műalkotás megítélése nemcsak ízlés dolga, arra is léteznek objektív kategóriák, mint a sportban. Ezen kategóriák alapján a költő, dalszerző és előadóművész Wolf Biermann, akinek egy balladájával reprezentálom műfordítói munkásságomat, nem biztos, hogy felkerülne a képzeletbeli dobogóra. Akkor hát miért vele ékeskedem, amikor ráadásul világnézetileg sem érzem mindenben etalonnak? Azért, mert az esztétikum mellett még sok más szempont kap szerepet egy életmű értékelésében. Így például többek között a siker, a népszerűség, az olvasottság. Márpedig ebben a tekintetben Biermann magasan veri magyarul megszólaltatott verseim szerzőinek mezőnyét. Könyvei, lemezei hosszú ideig a legnagyobb számban keltek el a német nyelvterületen, megkapott minden létező német irodalmi díjat, fellépéseire tömegek tódultak. Annyi bizonyos, hogy mindez nemcsak tehetség, hanem kapcsolatrendszer és önmenedzselés kérdése is. Ezeken szárnyalva juthatott el olyan magasra, ahová hasonló képességekkel más felkapaszkodni sem tud. Vagyis Wolf Biermann kétségtelenül nagy művész, de még nagyobb életművész. Ezt bizonyítja kacskaringós, kalandos életútja is. 1936-ban született Hamburgban. Zsidó származású apja Auschwitzban halt meg. Anyjával a csodával határos módon élte túl szülővárosa bombázását. Az 1950-es évek elején baloldali, mondjuk ki, kommunista meggyőződésétől indíttatva áttelepült az NDK-ba, ahonnan az úgyszintén kommunista hatalommal folytatott közel negyedszázados küzdelme befejezéseként 1976-ban kitoloncolták, miután anarchikus magatartása miatt sorozatos kérelmei ellenére soha nem vették fel a Német Szocialista Egységpárt soraiba. A német újraegyesítés után az izraeli állampolgársággal kacérkodott, majd a kereszténydemokrata Helmut Kohl híve lett, egészen napjainkig pedig Angela Merkelért rajongott. Amennyire egyáltalán követni lehet magánéletét, körülbelül öt felesége és élettársa volt, tíz nevelt, illetve vér szerinti gyermekkel.
Verseinek nagy részét maga zenésítette meg és kiváló gitárjátékkal ő adta elő őket. Ezzel olyan tömegeket vonzott fellépéseire, amelyekről más költők csak álmodozhatnak.
Ahogy életvitelében, hányatott sorsának alakulásában, úgy költészetében is a villoni vagabund mentalitásra ismerni. És ezt a legjobb pillanataiban kiválóan csinálja. Lázadó szellemét, indulatait az argóval fűszerezett, a beszélt nyelvhez közeli stílusban hitelesíti, a zenei előadásmód pedig eleve feltételezi a tiszta rímeket, a muzikalitást, a lüktető ritmust és a könnyedséget. Ezt a könnyedséget magam is érezhettem fordítás közben, amikor az ember köztudottan intim kapcsolatba kerül a fordítandó művel és ezt az intimitást a külső forma alapozza meg, akárcsak a szerelemben. Több mint húsz év távolából is jól emlékszem, hogy szinte zökkenőmentesen született meg bennem a Stasi-ballada magyar változata, a páros rímek, a ritmus szinte magamagát kínálta, és ez végül olyan autentikus átköltést eredményezett, amire nyugodtan mondhattam: Ez jó mulatság, férfi munka volt. A közelmúltban gyökerező Stasi-ballada tartalma, mai szóval élve, üzenete pedig legfőképpen azért fontos, mert az eltűnőfélben lévő politikai költészet attitűdjével és az úgyszintén eltűnőfélben lévő, olvasmányos, élvezhető líra eszközeivel egy olyan világot örökít meg, amelyet egyre inkább feledtetni vagy relativizálni akarnak. Az olvasmányosság legfőbb eszköze jelen esetben az az ironikus előadásmód, amely dicséretet és hálát színlelve adja elő a szomorú történelmi leckét. Mindezek fényében aztán el kell ismerni, hogy Wolf Biermann munkásságának vannak ugyan hullámhegyei és hullámvölgyei, hogy nincs mindenben igaza, de azért ha odatette magát, akkor morálisan is meggyőző tudott lenni és esztétikailag is nagyot tudott alkotni.
Wolf Biermann
Stasi-ballada
Die Stasi-Ballade
1.
Nekem szegény Stasi-kopók
emberileg oly meghatók,
akik hóban, zivatarban
rám vigyáznak lankadatlan,
akik rejtett mikrofonon
fülelik, hogy szitkozódom,
dalt vagy viccet mondok bátran
a klotyón vagy a konyhában –
Biztonsági cimborák,
ti tudjátok, hogy mi bánt!
Ti vagytok a tanúk rája,
nagy ügyünket hogy szolgálja
vadul, lágyan és keményen
minden egyes törekvésem.
Dalaim tán elvesznének,
ha magnóra nem vennétek,
azt is tudom, hébe-hóba
velük tértek nyugovóra,
nem is győzöm meghálálni:
mint Goethének Eckermann,
mint Goethének Eckermann,
nekem az a Stasi.
2.
Sörözőmből ha éjszaka
egymagamban térek haza,
és valami tahó banda,
ki tudja mért, rám támadna,
okot úgyis találnának,
az ajtóban elkapnának –
ámde akkor jön a Stasi,
akik ott szoktak strázsálni,
az elvtársak mentenék meg
vagyonomat, életemet.
A nyugati bulvárlapok,
– akármennyibe fogadok –
Honeckerre kennék tüstént
az ehhez hasonló bűntényt.
Pedig hát mi, kommunisták,
hogy lehetnénk anarchisták?
Hisz a terrort, az egyénit,
Marxék mélyen elítélik.
Mit akarok ennél többet?
Én a Stasit tudhatom,
én a Stasit tudhatom
odaadó testőrömnek!
3.
Vagy vegyünk egy másik példát!
Az ostoba szabadosság,
mely sajátom, mily fatális!
Ez a szörnyű szexuális
kalandvágyam épp eleget
gyötörte már hitvesemet.
De mióta az elvtársak
olyan éberen vigyáznak,
nincs rá módom, hogy stikában
a más kertjét megmunkáljam.
Mivel akkor – mily kockázat –
mindent sorban felírnának,
és tálalnák nejemnek,
– ó jaj szegény fejemnek! –
Időt, erőt megkímélve
nem is lépek soha félre,
és az így nyert energiát
műveimbe plántálom át!
Így aztán a Stasinak
köszönöm a halhatatlan,
köszönöm a halhatatlan
Halhatatlanságomat!
4.
Ó, a szívem hogy elszorul!
Hátha egyszer váratlanul,
szokás szerint, mint a villám,
eljöttök és lecsaptok rám,
elkapjátok pucér testem,
míg az asszony mellett fekszem.
Ti akkor se könyörültök,
a legnagyobb gyönyörök közt,
se akkor, ha haverommal,
az ördöngös Havemann-nal
épp valahol konyakozunk,
vagy dalolva mulatozunk.
Lássátok be, nagy kár lenne!
Úgyse mehetek keletre,
se nyugatra, nem szólhatok,
nem lehetek, aki vagyok!
Ezért, ha egy gyászos napon
elvinnétek, ó, borzalom,
és a sittre kell költöznöm,
nem lenne az semmi más,
nem lenne az semmi más,
csak egy szigorított börtön!
Utóirat és visszavétel
Ideje, hogy határt szabjak
akasztófahumoromnak:
láttam én már szebbet is
a ti pofátoknál,
vannak lyukak, szebbek is,
a bautzeni lyuknál*.
*Tárgyi magyarázat: Bautzenben volt a Stasi hírhedt börtöne
Fordította: Ircsik Vilmos
Illusztráció: Wolf Biermann: Stasi-ballada
Ezek is érdekelhetik!
Lucy M. Boston: Gyerekek a Zöld Tetsziktudniból* →
Brian Evenson: A fiatalabbik testvér →
Pablo Neruda: XCIV (»Ha meghalok, élj túl engem roppant, tiszta erővel…«) →
