Boldogh Dezső: Gaston félperceseiből III.
A nem olvasó író
Egy fiatal író történelmi regényt alkot, jobban mondva, megtalálja nagyapja leveleit, amiket az a frontról írt haza éveken át, bemásolja és kiadatja „levélregényként.” Meglepően nagy sikere lesz, sőt, irodalmi díjakat kap érte, meghívják különféle tv-műsorokba, és a könyvet számtalan nyelvre lefordítják. Mivel a fiatal írónak rendkívül jó a fellépése, kellemes a kisugárzása, egyre több tisztelője akad, őt magát is beválogatják különféle irodalmi zsűrikbe, ahol néhány emberrel együtt beküldött művek és díjak felett kell intézkednie. Viszont nagyon nem szeret olvasni, a betűk idegesítik, szimplán csak a pályázók neve alapján ítél, vagy véletlenszerűen. Már nemzetközi karrierje csúcsán jár, konferenciákra hívják, és senki nem tudja, hogy valójában még a saját levélregényéből sem olvasott egy sort sem, mert azt is a szomszéd nő gépelte be, viszont nagyon élvezi ezt a helyzetet, úgy gondolja, hogy végre bejött neki az élet.
A kicserélt program
Egy politikus, akinek több személyisége is akad, egy élő televíziós műsorban, véletlenül, talán programkezelői és elme sugalmazói gondatlansága miatt, nem is csak egy másik személyiségbe, pl. egy ellenkező oldali politikuséba megy át, hanem egy egész korszakot téveszt, párhuzamos idő-dimenzióba kerül. Hirtelen azt hiszi, hogy a németek nyerték meg a II. Világháborút, Hitler a hetvenes évek végéig élt és egész Európa kormányzója volt, Izrael pedig hálából, hogy létrehozhattak egy külön országot, hatalmas összegeket fizet azóta is a világnak, viszont az utóbbi 1-2 évtizedben újra, több helyen nyugtalanság ütötte fel a fejét, és ebbéli aggódása miatt a politikus nagy elhatározásra készül, amelyet itt, az élő műsorban majdnem kikotyog. Az a terve, hogy példaképe, Rudolf Hess nyomán, egy magángéppel az USA-ba repül, és békeajánlatokat tesz, hátha megelőzhet így egy közelgő katasztrófát… Amikor a műsorban a demokráciáról, az unió jövőjéről és hasonlókról esik szó, és ő következik, elég idegesen kezd habogni: „…Tehát… szóval… márpedig ahogy Vezérünk a békét elhozta egykor… úgy most is… na… hess… hess… hess!” – és csapkodni kezdi magán az öltönyét. (Csak a politikus-programozó team vette észre, hogy valami nagy baj készül, ezért virtuális legyeket küldtek köré a stúdióba, hogy eltereljék a figyelmét, amíg lekeverik az adást, ezáltal valamennyire megmentve a helyzetet, bár a többiek egy darabig még furcsán bámulják az illetőt, ahogy a rovarokat hajkurássza maga körül.)
Gaston összehasonlít
„Megkapóan fehér hiányok” – címmel tart kiállítást egy híres festőművész. Óriási sikere lesz, pedig csak fehérre mázolt vásznait tárja a közönség elé, de rengeteget cikkeznek róla a művészeti portálokon, és csomó képét a gyűjtők dollármilliókért meg is vásárolják. Az eset eléggé felháborítja Gastont, a nem túl befutott írót, aki egy szórakozóhelyen mindezt elmeséli egy barátjának, hozzáfűzve a következőket: „Képzeld, én meg mostanában félperces novellákat írok, jó, tudom, nem vagyok a műfaj klasszikusa, de múltkor, pont az Örkény-hagyaték egyik gondozója titokban eljuttatott hozzám néhány kiadatlan kéziratot a nagy mestertől, amiket próbaképpen, a saját nevem alatt beküldtem egy pár szerkesztőségbe. Hogy ott miket kaptam! Ha válaszoltak is, gúnyosan, lealázóan kioktattak, hogy ne merjek többet tollat fogni, meg hogy soha többé ne küldözgessem a fércműveimet sehova, meg ilyesmik…!” Közben, ahogy beszél, néhányan a szomszéd asztaloknál is felfigyelnek erre a monológra, és egy-két ember, majd az egész szórakozóhelyen mindenki elkezd a kiskanalával ütemesen asztalt kocogtatni, először halkan, majd egyre hangosabban… Gaston ijedten néz körül, mert azt hiszi, hogy börtönbe került, ott szoktak ilyesmiket csinálni a rabok, aztán azt hiszi, hogy álmodik – de nem! Ez a valóság, nagyon furcsa az egész!
Korszakok
Egy jó nevű, de nem teljesen befutott költőnek számos női hódolója akad a Facebookon, mert olyan érzelmekre ügyesen ható verseket ír, és mivel nehezen barátkozó, zsörtölődős természetű ember és régóta nincs normális kapcsolata, úgy gondolja, hátha közülük összejöhet egyik-másikkal. Elkezdi felgöngyölíteni ezeket az ismeretségeket, randevúkat beszél meg velük, de sorra csalódik, mert kiderül, hogy akiket eddig szép, fiatal lányoknak hitt, mind hamis profilképeket raktak be magukról, szinte anyái meg nagynénéi lehetnének, a többiek is túlsúlyos, ideggyenge háziasszonyok. Ezután új korszak kezdődik a lírájában, kritikusai úgy fogalmaznak, hogy „tehetségét keserű poénkodásba ölte.” Kiad egy drámát is, amiben az összes nőt a pokolba helyezi, és librettószerű szövegekben panaszkodik a főördög emiatt, hogy pl. „Lásd, mennyi nő, és mind molett. Hát élet ez? Szabályos dramolett!” Sorra írja a cinikus verseit, miközben a világpolitikában is meghatározó események történnek, mert egy eltévedt vadkacsacsapatot Vlagyivosztoknál a részeg radarkezelők amerikai bombázóknak vélnek és elkezdődik a mozgósítás, a Közel-Keleten azonnal kitör a háború és szétterjed mindenhová, a polgári lakosságot az egész világon evakuálják, viszont a 40. századból érkező magas kék idegenek, akik régóta ott lebegnek a Föld fölött, mivel kísérleti célból szükségük van még az emberiségre, megszüntetik ezt az állapotot, hirtelen ismét április közepe lesz, a költő újra ott ül a Facebook előtt, és az az egyetlen problémája, hogy megint kiújult az aranyere.
Megfilmesítés
Egy híres középkorú író elveszíti az esernyőjét, nagyon ideges lesz emiatt, de aztán bonyolult keresgélések során egy boltban talál egy pont ugyanolyat, megvásárolja, és bemeséli az édesanyjának, hogy ez ugyanaz az esernyő, amit korábban ajándékba kapott idős szülőjétől. Az író ezután sikertörténetként éli át ezt a történetet, hisz nagyon örül, hogy nem kellett felesleges, hosszú magyarázkodásokba kezdenie az anyjának az eltűnt tárgy miatt. Ezután, ismerőse révén egy kávézóban találkozik egy világlátott illetővel, aki állítólag közeli kapcsolatban áll néhány híres hollywoodi producerrel, és elmeséli a teljes „esernyő sztorit” – azzal a nem titkolt szándékkal, hogy mint pl. az egykori Rockyhoz hasonlóan, ebből az esetből is érdemes lenne egy filmet készíteni. „…Nézd, eleinte abban az ötletben sem hitt senki, aztán mekkora világsiker lett, jött az Oscar meg minden…!” A producerekkel jóba levő ember elgondolkozva nézi az írót, kicsit bólogat, kicsit finoman fejet csóvál, nem lehet igazából kivenni, hogy mit gondol az ügyről, aztán kifizeti kettejük kávéját és elköszön. Az író még sokáig ott marad az illető távozása után is, lehetőségeket mérlegel, vacillálgat, nagyon izgatja ez az egész dolog.
Illusztráció: “Félpercesek” (fh. M. Cheval festményrészlet)
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
