Galgóczy Árpád (1928-2022)
*
A 2012-ben alapított műfordítói teljesítményt kiemelő Napút Hetedhét-díj második kitüntetettje volt Galgóczy Árpád. Az egyik jutalom a díjazottról készült festmény: Ezüst György munkája. Barátunk lett Árpád.
Rá Nyakas Szilárd bekezdéseivel emlékezünk, őt a Gulág-gyerekek című összeállításban közölt (→http://www.naputonline.hu/2017/01/05/xix-evfolyam-1-szam-gulag-gyerekek/) Berecz Ágnes Gabriella-írással idézzük meg. (A Gulág-viselt édesapa történetét a fiával folytatott beszélgetések alapján írta meg munkájában a szerző.)
Szerettük, tiszteltük. Gyászoljuk, emlékét alkotásain keresztül is megőrizzük.
*
Galgóczy Árpád (Ezüst György festménye)
Nyakas Szilárd
A (Nem) Magányos Szellem
Kilencvenharmadik életévében elhunyt GALGÓCZY ÁRPÁD József Attila és Napút Hetedhét-díjas író, műfordító.
Élete utolsó évéig szálfaegyenes volt és hibátlan memóriájú versidéző. Vörösmarty vagy Lermontov, Arany János vagy Puskin – nagy kedvvel s szívesen skandálta a klasszikusok verseit. Műfordításaiban pazarul adta vissza
a líra nyelvének gazdag modulációt, a szenvedélyt, a melankóliát, az ironikus kétértelműséget – „mindenféle árnyalatot képes megjeleníteni és újra játszani – a nyelvi és ritmikai formák mesteri és végtelenül hűséges imitálásával (….) alighanem ez a műfordítói mesterségnek a legmagasabb foka.” – emelte ki a Napút Hetedhét Műfordítói díj 2012-es laudációjában Margócsy István.
Galgóczy Árpád a rákoshegyi otthonába látogatóit sokszor a kertjében fogadta. Keze nyomán ez is cizellált fordításaihoz vált hasonlatossá. Bent a házban festményei néztek ránk a falakról. Többnyire klasszikus mesterek képeinek másolatai. Jó két évtizeden át ezekbe sűríthette művészi önmagát, a szinkrontolmácsolás taposómalmából hazatérve. Mert a tizenhárom évi Urálon túli tábori „elmerülését” követően 1960-tól a műfordítói pályára még gondolni sem mert. Pedig festményei mellett, csak magának, el-elbabrált Lermontov Magányos Démon c. poémájának magyarításán.
Az orosz romantika leginvenciózusabb alakjával még Kazahsztánban, a szpasszki 99. sz. gulag táborban ismertette meg egy hadirokkant orosz rabtársa, egykori páncélos parancsnok. Ennek a művelt fiatalembernek egyetlen bűne a német hadifogság volt, így hazatérve sorstársaihoz hasonlóan őt is a gulagra száműzték. Ismerte Petőfinek az Egy gondolat bánt engemet című művét oroszul, s Galgóczy Árpád szavaival „én pedig kérésére elmondtam neki magyarul. Nagyon jó barátok lettünk, ő ismertetett meg Lermontov, az oroszok Petőfijének műveivel. A Démon című kötetet hozta el nekem, s az a nagy és különleges vonzalom az orosz költészet iránt, amely később, itthon a műfordítói pályára vitt, akkor kezdődött bennem. Elmerültem Lermontov, Puskin alkotásaiban, csodálatos orosz verseket olvastam a láger könyvtárában, mert szerencsére az orosz klasszikus irodalom is megvolt ott. Rengeteg verset fejből is megtanultam, majd itthon már kutattam őket.”
Hazatérve jó két évtizedbe telt, míg – szó szerint – az utcáról mert kiadót keresni az általa magyarított Lermontov poémára. Ezer szerencse, hogy az Európa Kiadóban otthagyatták ugyan vele a kéziratot, min afféle tucatjelentkező „mezei” poéta műveit szokás, ám az egyik szerkesztő beleolvasva utána rohant, s a lépcsőházból visszahívta. Így lehetett a miénk Galgóczy Árpád – a Nem Magányos Démon, a szellemi csoda.
Gyermekei arra biztatták, vesse papírra emlékiratait is. „Azért is érzem fontosnak, hogy minél többen olvassák a gulág-túlélők emlékiratait, hogy megismerjük magunkat. Mi azt tartjuk magunkról, hogy egymással veszekedő, ellenségeskedő nép vagyunk. Bár tábori orvosunk, Sali Géza mondta, hogy ha két magyar össze is szólalkozik, az nem azért van, mert utálják egymást, hanem mert mindketten meg akarják váltani a világot – másképp. Ahogy a magyar gulágrabok viselkedtek, összetartó szolidaritásukat azt az egész ottani világ bámulta.” Emlékiratainak eddig három kötete jelent meg: A túlélés művészete, Fények a vaksötétben, Az alagút vége. Ez utóbbi a szabadulásával végződik, ám nem a hazatéréssel. Még jó járom évet „lehúzattak” vele Karagandában, ahol tűzoltó parancsnokként az egész „oblaszty” legrövidebb idő alatt a helyszínre érkező csapatát szervezte meg.
Nyolcvanadik születésnapján – 2008-ban ezzel az általa magyarított Lermontov poéma kezdetét idéző verssel köszöntöttük, s most ezzel búcsúzunk:
Magányos Démon?
Bús Zarándok?
Repülsz a bűvös Föld felett?
Szántod Te azt – Árpád – míg álmok
Szökő múltba röpítenek.
Termésed mennyi kelt nyomában
Vetésednek, mely mind betű,
S aratják azt könyvek honában,
Költészet hullócsillagában
Lakozók, kiknek ez nedű,
S mannájuk, bár ködök lebegnek,
Melyektől lomhul a szív s az ész,
De Te, Daimónunk, nem remegsz meg,
Hisz Téged szellemek vezetnek,
melyekről vallott Szókratész.
Galgóczy Árpád – 1928. november 8. Szamosangyalos – 2022. március 11. Budapest.
Illusztráció: In memoriam G. Á.
Ezek is érdekelhetik!
»Hazatért« Jelenits István (1932-2024) →
Gráfik Imre 80 éves! →
„75 éves lenne Tarján Tamás” →
