Csontos Márta: Éjszakai őrjárat
Arcomban őrzöm tükörképed,
s ahogy keverem az emlékezet
kártyáit, kirajzolódnak
az életkörök,
nézem a Nagy Átváltoztató
hogyan formáz árkokat sima
bőröd virágzó domboldalán,
szemedből kilopja az azúr-kéket.
A gödrök üres képernyője
nem hordoz üzenetet.
Lemaradtál a seregszemléről,
kitépett virág fonnyad
fogaid között,
takaródon kicsipkedett rózsafejek,
megtépázott füvek.
Arcomban őrzöm tükörképed,
s az emlékezet homokja, mint
finom púder tapad éteri testedre.
Már alig látlak, de nem feledlek,
küzd bennem az ego,
saját igaza szerint hangoskodik.
Törékeny harangjáték távoli
életjeled, mégis tudod,
nem felejtelek.
A felejtést feltartóztatja a
szeretet.
Széjjeldobált kockás kendőkön lépkedek
Ez itt az én területem,
s mindig ott vagyok, ahol te nem vagy.
Illusztráció: Georges de La Tour
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
