Napút-köszöntők (64.)
Kakasy Judit
Húzóerővé vált
Mottó: „senki sem hiszi, hogy az asztalfiókot az utókor ki fogja húzni…”
(Falusi Márton)
Szondi Napútjára jellemző volt, hogy az asztalfiókokban kotorászott. Makacsul hitt abban, hogy kell ott lennie néhány visszatartott (visszadobott?) gyöngyszemnek, amelyik mégiscsak megérdemelné, hogy tudomást szerezzen róla alkotóján kívül más is. Számos ilyen, a tétlen, közömbös, relativizmusba süppedt utókor feledésétől megmentett írás, s hozzájuk tartozó jó, kiváló író, műfordító, irodalomtörténész kapott fórumot a Napútban, eddigi huszonkét évi megjelenése során. Pontosabban a folyóirat kezdeti éveiben kerültek elő a már feledésre ítélt opusok, sokszor a parkoló pályán felejtett szerzőktől, majd a szerkesztői makacsságnak híre ment, s olyan húzóerővé vált – például az évente kiírt pályázatok révén is -, hogy egyre többen kifejezetten itt szerették volna látni végre napvilágra kerülni írásukat.
Minden tekintetben sajátos arculata lett, és maradt a folyóiratnak két évtizedes papíralapú megjelenése alatt. Egyszerre volt tudatos, tematikus szerkesztésű (szépirodalom, hazai és műfordítás [olykor a XIX. századi előtti is!]; interjú neves alkotókkal; a magyarországi etnikumok kultúrájának rendszeres megszólaltatása; a kortárs képzőművészek alkotásainak népszerűsítése stb. rovataival), és bizonyos értelemben random, azaz a megjelenni vágyó ifjak (és régebben ifjak) még soha nem publikált, kötet nélküli szerzők megjelenésének helye. A java részt szerkesztői erőből, illetve folyamatosan megpályázott pénzekből megjelenő lap sikeresen elkerülte a napi politikai kurzus(ok)hoz való igazodást. Ezáltal olyan olvasókat is szerzett, akiket taszított az irodalom „szekértáborokba” rendeződése. Itt részletezett, mondhatni egyedülálló érdemei miatt, a pro-naputasok egy része némiképp tanácstalan lett a folyóirat megszűnése miatt. Hol s hogyan folytatódhat az út? A részletek még tisztázatlanok, de egy online megjelenés lehetősége valamiképpen adott.
S hogy kicsit személyesebb legyek: ama bizonyos, tiszteletreméltó szerkesztői ’makacsság’ miatt mondtam igent a főszerkesztőnek – minden belső szépírói késztetésem ellenére – a folyóirat húsz évfolyamának repertórium-előkészítési munkájára. Írásbeli múltam nem sok volt, leszámítva az egy-két műfordítást, melyet annak idején (mikor?!) nagy örömmel adtam közlésre Gyurinak, még a régi Poliszba. Ám azt követően főleg referátumok és könyvtártörténeti dolgozatok írására tettem erőfeszítéseket más fórumokon, több évtizedes könyvtári munka mellett. Közben persze figyelemmel kísértem a Napút tevékenységét azzal a sejtésszinten meglévő vággyal, hogy majd azért publikálhatok ebben is… Sajnos, éppen a Napút klasszikus formátumú megjelenésének vége felé alakultak csak úgy a körülményeim, hogy több, odaillő írásra is találtam alkalmat. Remélem, a repertóriumnak azért lesz haszna!
Kovács Ilona
Derűs búcsú
Búcsúzni is derűsen kell, mondom Szondi György kedvenc formuláját és alapelvét követve. És nem is olyan nehéz derűsen szemlélni egy önmagában akár szomorúnak is minősíthető eseményt, a papíralapú Napút búcsúztatását, hiszen az idők változásával egyre jobban rászokunk az online-kiadásokra és olvasásra. No meg ezeknek az az előnye is megvan, hogy megfelelő feltételek esetén, módjával, ki is lehet nyomtatni a szövegeket. Környezetvédő énem még azt is mondatja velem, hogy valójában érdemes online olvasni annak, aki megteheti, és csak gondosan megválogatva nyomni ki papírra egyes fontos részeket.
Legyünk hát derűlátók, a folyóirat kiváló és hozzáértő alapítójához és áldozatos szerkesztőjének, Szondi Györgynek a világnézetéhez híven, és nézzük-olvassuk elégedetten az eddig eltelt 22 év termésének sok jó és még jobb oldalát. Annyi erényét sorolták már fel a lapnak az előttem írók, hogy itt és most én elsősorban a tematikus szerkesztés dicséretét szeretném zengeni. Részben azért, mert abban (is) érintett vagyok, részben pedig, mert kiválónak és nagyon hasznosnak tartom ezt a szerkesztési módszert. Nyilván annak is van előnye, ha — mint pl. korábban. a Holmiban–, sokféle műfajban és változatos témákról lehet olvasni, de ebbe a gyorsuló időben sokkal több energiát kell fektetni, hogy azután külön összevadásszuk több helyről a mi témáinkba illő cikkeket és tanulmányokat. A Napút egy-egy témát körüljáró számaiból csak néhányat emelek ki mutatóba annak felidézésére, hogy milyen sokszínű és sokrétű a válogatás: Cigánykép, Nemzet a muzsikájában, Afrikai üzenetek, Színház és dráma, Kolozsvárunk, Bolgár ritmus, Kossuth, Rákóczi, Zrínyi és még sok más. A szívemnek különösen kedves, hogy sok szám forog a színház körül, érdekesebbnél érdekesebb elemzésekkel és elméleti fejtegetésekkel. Személy szerint én elsőként a Rákóczi-filológia terén közöltem egy kisebb elemzést Rákóczi irodalmi profiljáról, de Szörényi László (ld. a 38. köszöntőt) már hálásan idézte a Rákóczi-számot (2020/3.). benne számos revelációt jelentő szöveggel. Az első cikkgyűjemény A vezérlő fejedelem összefoglaló cím alatt olyan összeállítást kínál, amelybe Rákóczi és Trianon, a hősi halottak kultusza, a Rákóczi-irodalom, ill. Rákóczi irodalma, vagy a zene terén a “travesztált” Rákóczi, a kuruc dalok, a rabénekek problémaköre egyaránt belefért. Én ennek számnak a folytatásába kerültem bele (2020/4.) amely a Rákóczi, Zrínyi címet viseli, és kiszélesítve a problémakört Zrínyiről is közöl egy változatos összeállítást. Az illusztrációk minden számban gondos válogatásról és széleskörű érdeklődésről tanúskodnak, arról nem is beszélve, hogy a Mellékletek szintén újabb színt jelentenek minden esetben. Ezek a szöveges részek témáitól teljesen függetlenül ismertetnek meg különböző művészeti ágakban dolgozó alkotókkal, a Zrínyi, Rákóczi-számban pl. Szávoszt Katalin épített kerámiáival. Mindebből nyilvánvaló, hogy a Napút magas színvonalon teljesítette vállalását, vagyis hogy Irodalom, művészet, környezet egyaránt reprezentálva legyen benne. Nekem legalábbis sok szerzője és közreműködője revelációt jelentett.
Mivel azt ígértem, hogy vidám lesz a búcsú a laptól, megosztom minden régi és leendő olvasójával azt a reményemet, hogy a netre felkerült valamennyi szövegének és képének ezentúl is sok lelkes olvasója és szemlélője lesz, ha többé nem is papíron forgatják az oldalakat, és az elkészült számokról pedig elmondhatjuk, hogy komoly tárházát alkotják a tudásnak a világhálón.
Illusztráció: Napút-köszöntő
Ezek is érdekelhetik!
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
