KÖLTÉSZET ÉS HIT (Levélfa, 54.)
Szabó Lőrinc költészete Kabdebó Lóránt és Szabó Ferenc levelezésének tükrében
2022. január 25.
Kedves Pali! Mostani mailedből tudtam meg, hogy meghalt Kabdebó Lóránt barátom. R. I. P. Nemrégi üzenetváltásunkat majd nézd meg. Utolsó írásába utólag beépítette egyik tanulmányomat Szabó Lőrinc hitéről és tetszett neki elégiám, amelyben Lőrincet is aposztrofáltam. Lóri csak 86 éves volt. Most majd kondoleálok Dobos Marianne-nak. Baráti üdvözlettel: Feri bá’
2022. január 25.
Kedves Feri Bátyám! Köszönöm Lóri bá’-val való levélváltásodat. Ezt az önmagában is érdekes konzultációt Kabdebó Lóránt „örök” témája, Szabó Lőrinc és költészete fölött. Összjátékotokat. Egy ilyen a Levélfát természetesen érdekli. De most ez még sajnálatosan-további „érdekkel” is bír – Lóri bá’ emlékezetének és emlékőrzésének érdekével. Szeretném a Levélfára kérni teológia és költészet, vers és hit viszonyát firtató, még egészen friss, szinte csak karnyújtásnyira fogalmazott gondolataitokat. Válaszodig is köszönettel és barátsággal: Suhai Pali
2022. január 25.
Kedves Pali! Sokáig élsz, mert sok terved van… Szívesen átengedem Lórival való utolsó mail-váltásunkat. Már csak azért is, mert hozzá régi barátság fűz. 1993-ban, egy évvel hazatérésem után interjút készített velem a Vigilia részére (VIGILIA 1993/3). Ennek bevezetőjében Lóri pontosan emlékeztet megismerkedésünkre: „1980-ban a hungarológiai világkongresszuson ismerkedtünk meg. Az Akadémia dísztermében a baráti ismeretségek megszállott szövője, Hubay Miklós, akkor már firenzei professzor mutatott be egymásnak bennünket. A következő vasárnap már együtt mentünk Szentendrére tisztelgő látogatásra a Vas István-Szántó Piroska házaspár szokásos délutáni fogadására. Egy hónappal később Rómában bemutatott a Triznya-házaspárnak, akiknek lakása, évtizedeken keresztül az emigráció és a Rómát járó magyar értelmiség találkozóhelye volt.” Kabdebó Lórántot és feleségét, Dobos Marianne-t én vittem el a „Triznya-Kocsmába”(=Szőnyi Zsuzsa és Triznya Matyi „irodalmi szalonjába”). Utána is kapcsolatban maradtunk, főleg 1992-es hazatérésemet követően. Az említett Vigilia-interjúban végigvettük életemet, intellektuális munkásságomat. Hálás voltam barátomnak, hogy így „beharangozott” a hazai olvasóközönségnek. Újabb könyveinket dedikálva megküldtük egymásnak. Mesék a költőről. Szabó Lőrinc-tanulmányok (Ráció Kiadó, Bp. 2011) c. kötetét ezzel a dedikációval küldte meg: „Szabó Ferenc SJ-nek baráti szeretettel, vitatkozó hévvel. 2011. okt. 3. Kabdebó Lóránt.” A hátsó borítón olvasom a szerző „bemutatkozását”. Kezdő mondatai: „Szinte párhuzamos életet élek. A magamét és a költő Szabó Lőrincét. Sokszor már biztosabbnak érzem magamat a költő sorsának megidézésében, mint saját életem eseményeinek számontartásában…” Emlékszem még Kabdebó professzor két meghívására: a miskolci és a pécsi egyetemen adhattam elő: Miskolcon az istenkereső francia írókról, költőkről, Pécsett a német jezsuita teológusról, Karl Rahnerről. Meglepett, hogy mindkét helyen milyen nagy érdeklődéssel kísérték a diákok előadásaimat. (Nyilván ehhez szoktatta őket Kabdebó Lóránt lelkesedése.) Mit mondjak még? Az alábbi levélváltás egy speciális témára irányult: költészet és teológia, vers és hit mindkettőnk érdeklődését lekötő témájára. S mivel Szabó Lőrinc költészete és az ezt tárgyaló legújabb Kabdebó-tanulmány (s nemsokára könyv) volt eszmecserénk tárgya, Szabó Lőrinc költői-gondolkodói nagyságára és Lóri igényességére-következetességére gondolva, mondhatom, igazi lényeglátással. Neked köszönet az érdeklődésért, jó munkát kívánva és barátsággal: Feri bá’
***
2021. november 5.
Kedves Lóránt! Köszöntelek. Még élek (90 után!) és alkotok is. Újabban Dante hitéről és teológiájáról írtam. Legelőször szeretném tudni, hogy ez a mailed még működik-e, kérlek nyugtázd soraimat. Utána többet írok. Most olvasom a Tiszatáj. 2021. szeptemberi számában roppant érdekes tanulmányodat Szabó Lőrincről – ehhez is hozzászólnék. A Dante-konferencián nov. 19-én én is előadok („Dante és Teilhard Beatricéje, Az Örök Női.”) Ezért is érdekel nagyon érdekes tanulmányod. Várom a nyugtát. Barátsággal: Szabó Feri bá’
2021. november 5.
Ferikém drága! De jó, hogy tudsz dolgozni. Nekem már napokon belül ki kell jönnie az új Szabó Lőrinc-könyvemnek a nyomdából [„egy Költő Agya”, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021]. Amit most olvastál a Tiszatájban, az egy újabb már kész SzL könyvem egyik fejezete. De ennek a még kéziratos kötetnek a záró fejezetét is átküldöm, mert ehhez csatlakozik, már megjelent a Székelyföldben, és jön a Miskolci Keresztény Szemlében, a karácsonyi számban. Nagy meglepetés lesz a könyv. Még nem tudom, kiknek adom.
Ferikém, sok-sok szeretettel, L-t.
2021. november 5.
Kedves Lóri! Nagyon megörvendeztettél gyors válaszoddal és a melléklettel, amelyet rögtön elolvastam. Ennek rövidebb változatát már valahol közölted, és én idéztelek is. Sose gondoltam, hogy Lőrinc materialista volt. Nagyon jó lesz új könyved.* Isten segítsen! – Hamarosan bővebben írok, Dante és Teilhard Beatricéjéről. Erről beszélek 19-én a Dante-konferencián. Barátsággal: Feri
*„Erről a végeredményről visszatekintve a Szabó Lőrinc költői pályáján kiteljesedő ars poetica alakulási folyamatában megjelenő ikonikus evangéliumi utalásokat követve figyelhetünk fel a teológia problematikájának jelenlétére egy klasszikus magyar költő pályáján. Amely ars poetica nem szent szövegek utánamondása, megverselt teológia, hanem tiszta költészet. Mely azt az utat mutatja be, hogy miként válik a teológia kérdésfelvetése egy ars poetica megalkotásának ihletőjévé, majd pedig ezt követően hogyan alakul egy ars poetica a teológiát faggató alkalmak verssé formálásának esélyévé.”
2021. november 7.
Ferikém! Azóta is gondolkozom válaszodon. Valahogy a jezsuita választ is bele kellene ebbe az írásomba illeszteni, mint a protestáns kapcsolat egyik aspektusát. És közben megtaláltam a magamnak valaha kimásolt egyik írásodat: Szabó Ferenc SJ olvasónaplója. Költők között – a költészet napján (2012. április 11.) (Szabó Lőrinc és Ady Endre hitéről). Miután megvannak a könyveid, de könyvtárszobám hozzáférhetetlen jelenleg, add már meg ennek az írásodnak az idézhető helyét. Sürgősen bele akarom illeszteni a tanulmányba, mert oda kell tennem. És karácsonyra itthon is megjelenik. Most megbeszéltem a szerkesztővel a bővítést. – Ez egy katolikus oldalú bizonyítás – méghozzá pontos és szép megfogalmazás. Előre is köszönöm.
További jó munkát előadásodhoz.
Ha nem fogok félni a vírustól, meghallgatlak.
Üdv, L-t.
Ui.: Meg is fogalmaztam a kiegészítést.
2021. november 7.
Kedves Lóri! Küldöm a hivatkozást: a már csak online létező Távlatok c. folyóiratomban közöltem:
→http://www.tavlatok.hu/net/PDF-ek/kolteszet_napjan.pdf
2021. november 8.
Jó reggelt! Tegnap már elküldtem írásom kért referenciáját (Távlatok-online). Közben eszembe jutott egy meglátásom: Teilhard de Chardin jezsuita tudós, misztikus életművével sokat foglalkoztam. Most megjelent könyvemben („Halász Piusz Önmagáról”, Mai írók és gondolkodók/10. Agapé, 2021. 82–87) Örömmel állapítottam meg, hogy a jeles ciszterci gondolkodó is felfedezte és lelkesen ismerte Teilhard evolúciós világképét, a centro komplexitás/tudat növekedését az emberi agyig/az öntudat megjelenéséig, sőt még a nooszféra kibontakozását is, amelynek mozgatója a Krisztus-Ómega, tehát az univerzum fejlődésével párhuzamos a krisztogenezis. Amikor Teilhard az Anyag lelki hatalmáról írta misztikus esszéjét, és a végén hozzáfűzte „Himnusz az Anyaghoz” c. poémáját, megszégyenítette a materialistákat. Persze a jezsuita tudós ihletője végső soron a Megtestesült Igébe vetett hite. Ebben magyarázható későbbi reflexiója az erósz/testi szerelem kozmikus szerepéről, ami kifejezetten Dantéhoz közelíti. Azt ajánlom, olvasd el Szabó Lőrinc Materializmus c. („spirituális”) verse után Teilhard „Himnusz az Anyaghoz” c. költeményét: csodálatos rokonság! A szöveg Rezek Román Sándor OSB barátom fordításában: Teilhard, válogatás műveiből, Út az Ómega felé, Szent István Társulat, 1980, 157–158. Halász Piusz saját fordításában („Halász Piusz Önmagáról”, 83–85). Piusz atyáét közlöm: „Azt gondoltuk, hogy szégyellnünk kell a testet és becsmérelnünk az anyagot, hogy a lélek emberei és a szellem tisztelői lehessünk. Mennyivel biblikusabb Teilhard de Chardin látása. Gyönyörű himnuszát illesszük ide záróakkordnak:
Légy áldott rideg Anyag, terméketlen rög, zord szikla, te csak
az erőszaknak engedsz és munkára szorítasz, ha enni akarunk.
Légy áldott vészes Anyag, tomboló tenger, zabolátlan indulat,
te elnyelsz minket, ha nem szorítunk igába.
Légy áldott nagyhatalmú Anyag, gátolhatatlan Fejlődés,
szüntelenül születő Valóság, te minden pillanatban tágabbra
tárod horizontunkat, folyton hajszolsz az igazabb Igazság kutatására.
Légy áldott egyetemes Anyag, határnélküli Állandóság,
parttalan Levegőég. – Háromszoros örvénye a csillagoknak,
atomoknak és nemzedékeknek – te áradásoddal a mi szűk
méreteinken is kinyilvánítod az Isten mérhetetlenségét.
Légy áldott áthatolhatatlan Anyag, te mindenütt ott feszülsz lelkünk
és a Lényegek Világa közt, ébreszd föl bennünk a sóvárgást,
hogy a jelenségek varratlan fátyolát főllebbentsük.
Légy áldott halandó Anyag, te egy nap széthullasz bennünk és
kényszerrel bevezetsz annak a szíve közepébe, aki Van.
Anyag, te nélküled, támadásaid nélkül, fosztogatásaid nélkül,
tétlenül, renyhén, gyermekmódra élnénk, sem magunkat, sem
Istent nem ismernénk. Te, aki gyilkolsz és te, aki gyógyítasz, –
te aki lázadsz, és te, aki engedelmeskedel, – te, aki rombolsz,
és te, aki építesz, – te, aki bilincsbe versz és te, aki fölszabadítasz –
lelkünk Életnedve, Isten Keze, Krisztus Teste, Anyag, áldalak téged.
Áldalak téged, Anyag üdvözöllek, nem olyannak, amilyennek a
tudomány papjai és az erény prédikálói leírnak, csonkának, vagy
torzónak – a brutális erő vagy az alacsony vágyak halmazának, –
hanem olyannak, amilyennek ma mutatkozol előttem,
teljességedben és igazságodban. (…)
Üdvözöllek téged Teremtő Hatalommal fölruházott isteni Környezet,
Szellemtől háborgatott Óceán, a Megtestesült Igétől átformált,
átlelkesített Anyag.
Ellenállhatatlan parancsodnak vélnek engedelmeskedni az emberek,
mikor szeretetükben irántad, gyakorta vetik bele magukat,
az önző gyönyörök tátongó örvényébe.
Csak visszfény, csak visszhang, ami megcsalja őket.
Most már látom.
(…)
2021. november 10.
Ferikém, köszönöm szépen. Közben átírtam az egész cikket. A pirossal írtak jelzik a változtatást. Szeretettel és köszönettel, L-t.
[Ennek a hosszabb tanulmánynak itt csak egy részét közölhetjük – leginkább a Szabó Ferenc SJ írásán alapuló kiegészített részt. Ez Kabdebó Lóránt szövegében s itt is pirossal. A tervezett kiadásra már nem került sor, gépiratban maradt. – A szerk.]
Ars poetica vs. teológia Szabó Lőrinc pályáján (részlet)
A másik [egy Szabó Lőrinc által fordított Szent Ágoston-szemelvényhez képest „másik”] egy gyorsírásban maradt ciklus, amely felhasználta Jeszenyin orosz költő akkor még öngyilkosságnak vélt halálának témáját a létben elhelyezettség – általa ekkor még egybe nem szőhető – a meghalás átélésének materiális és spirituális átgondolására. A fiktív ciklus átiratát ismertem Dr. Gergely Pál áttételében az MTA Könyvtár KIK kézirattárában, és monográfiáimban mint a Fény, fény, fény, és A sátán műremekei kötetek „sátános”-ként emlegetett verseiből a Te meg a világ szonettjei formavilága felé vezető átmenet formai iskolázó darabjait emlegettem. Majd fogalmazványait a Fried István barátom köszöntésére készült kötetben tettem hozzáférhetővé [Kedves Pista Barátom! Szabó Lőrinc: Szergej Jeszenin utolsó éjszakája, Serta Pacifica: Tanulmányok Fried István 70. születésnapjára, szerk. Ármeán Ottilia et al., Szeged, 2004, 9–18.; A gyorsírásos fogalmazványok megfejtése Dr. Gergely Pál, Schelken Pálma és Lipa Timea munkája.]
A ciklus alakítgatott fogalmazványaiban találkozunk egy jellegzetesen Szent Pál-i ihletű fordulattal, amely a protestáns műveltségű Szabó Lőrinc versében éppen az élettel való számvetés, a létezés folyamatosságát mérlegelő ciklus esetében nem lehet csak véletlen rímhívó megjelenés. Egy kísérletet érzek benne, éppen az Ágostai hitvallásra gondolva: ,,Az emberek nem igazulhatnak meg Isten előtt saját erejükből, érdemükből vagy cselekedeteikből, hanem ingyen igazíttatnak meg a Krisztusért hit által, ha hiszik, hogy Isten őket kegyelmébe fogadja és bűneiket megbocsátja.” (IV. r.) Mindaddig vándorol a szövegben határozóból jelzővé alakulva („ingyen”), amíg maga az ikonikus szó harmadszorra végül teljes rímhelyzetben tartalmilag meghatározóvá nem emelkedik!
Először még a „sátános” versmondásnak a görög himnuszokra emlékeztető hangvételébe, határozói minőségbe rejtve jelenik meg:
S valakiért, ím, ezt a gőg-lírát
Sekély mesével, önmagát titkolva,
Csak úgy és akkor, ingyen fölcseréli,
Mikor életét nem írja, ha éli.
S te elfogadod reménytelenül
ezt is, meg azt is, amit nem kivánsz.
Majd strófás versben, ellentétként, reménnyel teljesen, már részben a rímbe is, de még mindig határozói mivoltában beleolvadva („égies a hit” – „ingyen is”) kap szerepet:
És egyszerre oly könnyű minden
és olyan égies a hit,
hogy ami csak kell,
Megjön ingyen is.
– hogy ezt a versszakot már a szonett-szövésben alakítsa tovább egy terzinában, magát a szót súlyosítva („mélységes”) hangsúlyos rímhelyzetbe emelve, kiszabadítva a határozói mivoltból, de még nem jelzőként beosztva a meghatározó, de még kimondatlan maradó „kegyelem” szó mellé. Éppen a meghalás útjához kötötten, mint remélt végállomást:
És egyszerre oly könnyű minden
és oly mélységes a hit,
hogy ami csak kell, fog jönni ingyen.
Érzem és rámnéz az uj táj
s tükrében együtt szállnak
vágyaim és a megvalósulás.
Közben elkészíti az Ady-válogatását (Antológia Ady Endre verseiből, 1927) kiegészítő A Sion-hegy alatt című gyűjteményét, melynek bevezetője jelentős tanulmány a vallásos Adyról (A Sion-hegy alatt. Ady Endre istenes versei).
Ehhez kapcsolódik a költők poétikájában megjelenő Isten-képzetet értelmezve Szabó Ferenc SJ olvasónaplójában (Költők között – a költészet napján (2012. április 11.) Szabó Lőrinc és Ady Endre hitéről) Vezér Erzsébet Ady Isten-képe genezisének filológiai magyarázatát teológiai vizsgálattal kiegészítve (Ady Endre. Arcok és vallomások (Szépirodalmi, Bp. 1968): „Míg a korabeli szimbolistáknak az istenkeresés teljes befelé fordulást és megnyugvást jelentett, elszakadást a kor problémáitól, addig Ady istenkeresése, mely inkább istenperelés volt, állandó és csillapíthatatlan küzdelmet tükröz a hit és a hitetlenség között.” Majd Szabó Lőrinc Ady Isten-értelmezéséhez fordul: „Amit Ady vallásosságáról írva általában a hit és a költészet viszonyáról megfogalmaz, áll Adyra, önmagára, József Attilára, sőt Illyésre, Babitsra, és sok ún. »megtért« költőre, íróra, művészre.” Szabó Lőrinc szerint ugyanis „amit a teológia, a metafizika, a kozmogónia, a lélektan, sőt az ismeretelmélet és a természettudomány megmunkál, azt az érzelem és a képzelet jogán, rendszer és módszer nélkül, egy kicsit a maga nyersanyagának tekinti a költő is. Isten végtelen téma, minden út hozzá vezethet.” Mindezt a teológia nyelvére fordítva: „A modern (keresztény) ember hite küzdelmes hit, kísértéseknek kitett, megpróbált hit, ahogy Joseph Ratzinger magyarázta az egyetemistáknak 1968-ban a keresztény hitről szóló előadássorozatában. De az őszintén kereső nem hívő is felvetheti magának a kérdést: Hátha a hívőknek van igazuk? A hit és a hitetlenség határvonala valamennyiünk szívén keresztül húzódik. Lehet transzcendencia-élménye (pl. a szépség vagy a szerelem-szeretet extázisában), ill. burkolt Isten-élménye a magát nem hívőnek tartó költőnek is. Az Isten-élményt és Isten-hitet meg kell különböztetnünk, továbbá a hit tárgyát, tartalmát is helyesen kell érteni. A hívők sokszor babonás, torz istenképének megtisztításában segíthet az ateista tagadása: tagadása minden antropomorfizmusnak, az Istenre vetített emberi vonásoknak. De azt is meg kell világítanunk az Isten-tagadóknak, hogy sokszor valójában a saját maguk alkotta, vagy a hívőknél látott torz Isten-képet tagadják, amit tagadnunk is kell. Igazában az élő Isten arca Jézus Krisztus kinyilatkoztatásában ragyog fel. És innen még további lépés az Egyház által elénk terjesztett tételes hit, a Hitvallás ágazatainak igazsága – persze az is helyes, korszerű értelmezésben.”
Szabó Lőrinc pedig, mintha az utólag Szabó Ferenc SJ és az általa közvetített Ratzinger-gondolatokat már a huszadik század húszas éveinek második felében beteljesítette volna. Ady-feldolgozását kiegészíti egy billegően fogalmazott, gyorsírásos töredékben maradt költői portré-kísérletében: a kínzó-torz materiális sorsot szembesíti ellentétével, az Istenben hangolódó lét ideális szerkesztettségével. A Jeszenyin halála alkalmából önkínzóan fogalmazott ciklusban. Amely elvezeti a sorsköltészetet váltó létköltészethez. És ennek sikeres poétikai találatához: a Szabó Lőrinc-i szonett poétikai megformáltságához. Ebben a Jeszenyin halálát alkalomként kezelő, be nem fejezett ciklusban a meghalás átgondolásából kifakadó átalakulás képzetei is megjelennek, és a materialista alapanyagból táplálkozó Isten-képzet poétikai megformálásának is tanúi lehetünk. A kilencdarabos ciklus-maradványnak a gyorsírásos leletből leginkább áttehető darabja az Isten címet viseli. Ezzel a szonettel pedig egy sajátos poétikai formáció jelenik meg: a pusztulás materialista ábrázolása és ennek ellenében a spiritualitás, amely átütő erővel formálódik:
Fönt mozdulatlan szem vagyok, derü és
szellem, ki mindent elbüvöl.
Lent hús és tenger s a gyönyör
mint édes, puha és iszonyú fűrész
jár gerincemen, rajta hegedül,
ahogy a testi szerelem
végső percei, de szüntelen,
rég szüntelen és könyörtelenül!
Hol vagyok? Ha pillám lezárúl,
testem ízekre hullva száguld
zavaros, sötét, óriás körökben.
S ha lassan ujra fölnézek: fölöttem
hüvösen ragyog és teremt
Isten, az Értelem és a Rend.
Vajon miért tiltotta meg a Szent Ágoston-szöveg fordításának közlését a költő, és miért nem dolgozta ki a Jeszenyin halála ürügyén alakított Isten-kereső ciklusát? A fordítást ezzel a szöveggel zárja: „Ascher Oszkárnak ezt a próbálkozást, kérve, hogy sose juttassa el nyomdába ezt a részben hamis, egészében igaz Szent-Ágoston-szöveget. 1925. szept. 15. Szabó Lőrinc.” Amikor egy református teológusnak megmutattam a fordítást, természetesen kérdezett rá Tófalvy Éva: „Érdekes, hogy Szabó Lőrinc nem akarta közölni ezt az igen mély istenismeretet (ha van ilyen egyáltalán) és hitet tükröző zsoltárját (zsoltár-parafrázisát? szabadversét?, esszéjét?) – az Istenben létező, és mégis őt kereső, gondolkozó ember vallomását”.
Ma már a tiltó szövegből olvasom ki a választ. Mert mire is utal ez a fogalmazás: „részben hamis, egészében igaz Szent-Ágoston-szöveg”? Nemcsak a fordítás kidolgozottságát mérlegeli, hanem éppen a maga még billegő szempontjait szembesíti a szöveggel. Az eredeti kérdésességére hívja fel saját maga figyelmét.
A Jeszenyin-versciklusban pedig a saját gondolat-rendszerének a kidolgozhatóságát vonhatta kétségbe. Megérezte, hogy éppen a teológiai gondolkozás általa billegtetett voltát képtelen ekkor az általa igényelt poétikai megoldásig elvezetni. Ezt majd csak a Tücsökzene második kiadása idején érzi megoldhatónak, amikor az első kiadás zárásaként szerepeltetett ciklust ígérő verseket a műalkotás egészébe beleépített egységes versciklussá vált képessé átszervezni. Amikorra a gyorsírásban rekedt, halált előcsalogató és váró fogalmazványok három évtized távlatában Az elképzelt halál csodájaként megjelenő ciklusként támadnak fel. Ebben talál szöveget a megalkotottság elhelyezettségére a létezésben. Ars poeticát ennek a szövegnek a megteremtésére a tudatban. Addig csak a Jeszenyin-fogalmazványban megjelölt pozícióig jutott: az „Isten, az Értelem és a Rend” keresésének billegő rákérdezéséig. Miként magam is a most befejezett poétikai monográfiám címének megválasztásakor („egy Költő Agya” – Szabó Lőrinc pályaképe a „modern” európai költészetben) jutottam a Szabó Lőrinc költészetében megjelenő oximoron megértéséig:
—————-De, hogy a
Mindenség is csak egy Költő Agya,
úgylátszik, igaz. –
Melyet ezúttal két magyarázó szöveggel keretezek be. A Határ Győző – jóval Szabó Lőrinc halála után keletkezett – Golghelóghi című világdrámája harmadik, véglegesített kiadásának utószavában megidézett középkori keresztény misztikus gondolkodó, Eckhart Mester aforizmájával: „az emberteremtés az isten önkiteljesítő instrumentuma, s amíg embert nem teremtett, isten nem eszmélt létére, s mintegy »nem tudott« önmagáról.” Illetőleg világhírneves agykutatónk, Freund Tamás a Magyar Idők [2017. szeptember 16-i Lugas mellékletében] megjelent interjújába foglalt állásfoglalásával: „Azt hiszem, az emberi agy valóban az anyag evolúciójának csúcsa, legkomplexebb terméke. Ebben a formában vált alkalmassá arra, hogy befogadja a teremtő eredetű lelket, amely az emberi agyon keresztül képes megnyilvánulni az anyagi világ számára.”
***
2021. november 12.
Kedves Lóri! Köszi, hogy beépítetted írásaimat; szerintem ezzel sokat nyertél. Újabban ilyen szempontból olvasom újra a Szabó Lőrinc-összest. Meglepő, hogy az általad jelzett spirituális/metafizika/teológiai piros vonal végigvonul az egyes korszakokon. Felfigyeltem az 1928-as programversre: „Prológus szerelmi versekhez”. És mily csodálatos az 1940-es „Káprázatok”! Ideírom még egyik „metafizikai” versemet, amelyben Lőrincet is aposztrofáltam! Barátsággal: Feri
NEGYEDIK TENGERPARTI ELÉGIA
Magányos sirály szállt el az Adria felett
Duinótól érkezett elnyelte sírását némán lebegett
csak én láttam a jelenést és találgattam üzenetét
Tán Rilke angyala volt mely mindig iszonyatos?
Évszakok suhannak egyre váltakozva:
ez már a nyolcadik nyár itt az Adriánál
Az álló idő illúzió! – Arra gondolok
amíg ujjaim között pereg a homok:
maholnap biztosan én is meghalhatok
Bimbózó lánykák hancúroznak amott
nem sejtik még amit én régóta tudok:
alig hogy kinyílott lehull a nőszirom-
tűnő életünk végén leskel a tátogó cet
folyton fogy jövőm – a homok pereg!
Torkon ragad a végesség szomorúsága
mint rég a piramisoknál Kairó szélinél
hol a homokot sodorta a sivatagi szél!
Hol vannak a fáraó-istenek? – Múmiák!
Rómában is: múzeumokban kriptákban
pazar pápai templomok homlokzatán
az aranyfeliratok: „Hiúságok hiúsága!”
Életem : egy villámlás két éjszaka között
Szívemben szüntelen sajog a tűnő lét sebe
hiszem: hogy e fájdalom vajúdás jele!
Most múlt nyarakat idéz a képzelet
Bárómajor: a vén hárs alól szalad szét
a bújócskázó sok gyerek – én Bábbal
a kastélykertben bújok egy bokorba
édeni pillanat a szelídszemű Hold alatt…
Ma már az édenkert pusztulás hona!
S ha Pascallal szemlélem a hideg eget
Se Nap se Hold a néma csillagterek
rémisztenek az egyre mélyülő éjjelen
dermesztőn ront rám a világűri szél
sodorja szétszórja csillagpor-életem…
De még ragyog a nyári Nap az Adria felett
a sirály röptét megőrzi a hű emlékezet
a múlt pillanat bennem él – a fellegeket
a bujkáló Napot nézem a napozó nőket
a zúgó tengert: mivel megnevezem őket
azért vannak – a költők teremtik a létet
a szellem tovább teremt a mindenséget
a szellem aranyát: a jót igazat szépet
öröklik átveszik tőlünk az új nemzedékek
Az nem lehet – Lőrinc! – hogy a szerelem-mesét
túlélik a tárgyak: egy hajcsat egy ceruzavég!
Az nem lehet hogy az isteni Mozart-zenét
csak kottája éli túl! Nem! Nem!–
—————–A szellemvilágban
a szépség a jóság az igaz szeretet örök!
Öröklét vár ránk ha egyszer létre jöttünk
a Szeretet-Isten mondta el ezt nekünk
átváltozunk – de meg nem semmisülünk
tűz tisztít bennünk tűzben átlényegülünk
te is te drága Föld végül majd újraöntve
feltámadsz velünk –
s együtt örvendünk szeretteinkkel örökre!
(Caorle-Róma, 2009. július – átírva: Budapest 2019. január 15.)
2021. november 12.
Ferikém! Ez valóban szép vers. És valóban: vers. Ez megfelel Lőrincnek is:
A szellemvilágban
a szépség a jóság az igaz szeretet örök!
Öröklét vár ránk ha egyszer létre jöttünk
a Szeretet-Isten mondta el ezt nekünk
átváltozunk – de meg nem semmisülünk
tűz tisztít bennünk tűzben átlényegülünk
te is te drága Föld végül majd újraöntve
feltámadsz velünk –
s együtt örvendünk szeretteinkkel örökre!
Lehet, hogy Dante a Vita Nuová-ban ezt a tűz-tisztította új világot álmodta meg?! Akár öntudatlanul is? Miként Vergilius a IV eclogában a Szeretet-istent?
Mint Goethe meg Szabó Lőrinc a tiszavirágban?
De szép lenne.
Szeretettel, L-t
Illusztráció: Levélfa, 54.
Ezek is érdekelhetik!
„Bábeli” barangolások. Báthori Csaba és Suhai Pál levélváltása (Levélfa, 83.) →
»A mi Lóri bátyánk!« Angol nyelvű esszékötet Kabdebó Lóránt emlékére (Levélfa, 82.) →
Rilke-fordítások zarándokútján (Levélfa, 81.) →
