Napút-köszöntők (61.)
Hétvári Andrea
Vannak dolgok…
Vannak dolgok, amelyeknek soha sem volna szabad megszűnniük. Ilyen a tavaszi napsütés, a virágzást követő gyümölcsérés, a segítő kézfogás, a megértő, erőt adó ölelés, az önzetlen szeretet és ilyen a Napút folyóirat is, amely az egyik legkiválóbb irodalmi folyóiratunk több mint két évtizede. S ha a kiválóság még nem volna elég, van itt valami más is. Az ember. Egyrészről az Ember, aki ezt az egészet megálmodta, összefogta, életben tartotta, táplálta, ölelte, gondozta. Másik részről pedig az emberiesség, a humanitás, az egymás kezét fogva létezés, az egymás szemébe nézve köszöntés, az őszinte párbeszéd, a vállvetve írás, hogy mást ne írjak, hisz “egyedül együtt jobb”. Ha van irodalmi közösség, amely egyetlen láthatatlan, örökké lobogó szelíd láng vagy tábortűz köré szerveződött, akkor az a Napút. Sehol nem éreztem ilyen elevennek, ennyire valóságosnak, élőnek azt a belső lángot, azt a mindenkit megvilágító és egyformán átmelegítő lángsugarat vagy örök tüzet, mint itt. És ezt a lángot nemcsak négy évente adták kézről kézre szerzői, látogatói és vendégei, hanem folyamatosan. Mert forrása kiapadhatatlan. Az a valaki, aki ezt a mindenkit egyformán melegítő és tápláló tüzet őrizte, aki ezt a különleges virágoskertet fáradhatatlanul gondozta, életben tartotta, nem más, mint Szondi György. A Jóisten áldja meg őt mindazért, amit a Napútért, a Naputasokért, a kultúráért, az emberért, az irodalomért tett és éltesse őt egészségben még száz esztendőig!
Hubert Ildikó
„…Bealkonyul a printNapútnak, véget kell vetnem földi útjának.”
Gyászjelentést kapni mindig szívszorító, mert elbúcsúzni valakitől, valamitől, akit/amit szerettünk, ami nélkül kevesebbek leszünk az maga a bánat. A cím idézete jelzi is ezt a megfogyatkozásunkat, amellyel Szondi György a szép-nevű folyóirat végleges eltűnését bejelentette. (Micsoda szimbolikus, fifikás cím volt ez: benne irodalmunk, múltunk-jövőnk izgalmas talánya.)
Ha megjelent egy-egy száma, Szondi Gyuri meghívott minket, szerzőket és olvasókat, a megjelenés ünnepére, ahol a süteményes-borocskás asztal mellett hosszú és kötetlen beszélgetéseket lehetett folytatni irodalomról, művészetekről, létezésről és ki tudja még miről, vagy éppen a főszerkesztő erőfeszítéseinek köszönhetően megjelent könyvekben lapozgatni, s gyakran egymást is megismerni. Az irodalom hétköznapi ünnepei voltak ezek a találkozások (bár az ünnep sohasem lehet hétköznapi), amelyek váltakozó helyszínnel (a főszerkesztő leleményének köszönhetően) csalogatták a meghívottakat a NAPÚT irodalmi közösségébe.
Mit és kiket is közölt ez az irodalmi orgánum? Emlékezetemben a hosszú évek folyóirat-villanásai: tematikus számainak tanulmányairól, műfaji kavalkád ismert- és ismeretlen, beérkezett- és pályakezdő szerzők írásairól; kis füzetek formájában a folyóirat mellékletek életrajzairól, regény kezdeményeiről, műfordításairól, elfeledett szerzőkről készült tanulmányairól…! Kötetnyi bibliográfiai adatként lehetne csak a lapszámokban megjelenteket felsorolni.
S micsoda érdeklődés kísérte a NAPÚT jeles hetveneseinek önéletrajzi vallomás-számait! (A felkérés nem holmi protokoll lista szerint történt ám, hanem Szondi György- és alkotó barátainak javaslatára!) Országos hírű művészek, néha ismeretlen-sorsú tanítók, messzi világba elvetődött, és itthon maradt hetvenévesek (sokuknak ez a folyóirat volt az egyedüli lehetőség az ország-világ előtti bemutatkozásra) találkozhattak/találkozhattunk ezeken Napút-születésnapi ünnepeken (fogadással egybekötve! Hogy honnan szerezte a pénzt Szondi György ezekre a nagy létszámú összejövetelekre? Talány.) Mert önzetlensége határtalan volt, és az Ő egyedüli „fizetsége” talán a NAPÚT körébe bevonzott írástudók öröme lehetett. Mecénássága a mai korban oly ritka ajándékul adatott, hogy most, mikor megírta a printNAPÚT földi útjának végét bejelentő levelét, én nem a befejezést akarom magam számára megőrizni a folyóirat létéből, hanem azon találkozók jóízét, amikor én is a NAPÚT vendége lehettem.
Kívánok jó egészséget, s műfordítással, versírással bíbelődő, megelégedett-derűs alkotó éveket az irodalom önzetlen Patrónusának, Szondi Györgynek, köszönettel/barátsággal: Hubert Ildikó
Illusztráció: Napút-köszöntő
Ezek is érdekelhetik!
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
