Németh István Péter: CÉZANNE-SZVIT
1
(Sainte-Victoire I)
Tenger hullámolt itt
még istene sem volt mennyboltig,
majd ezernyi homokredő.
S hogy heggyé hűljön: gejzír, láva tört elő.
Szélcsiszikolta csúcsán zöld fenyő
– ága után rebben a pillád – örökkék égre nő.
2
(Sainte-Victoire II)
Nem lebeg itt sem, semmi alul,
sem fönt. Nehézkedés az úr.
A csúcsokon pára sincs puha,
csak súlyos és durva vitorla
vászna, mibe burkolódzna
a hegy masszívuma.
Szorongja konzisztenciáját a jég.
Nem is kékes most, hanem
ázott bazalt-szürke a menny,
zuhan – roppantva a tó tükörét.
Nem, nem egy bárka szalad
itt a végtelen vizekre ki,
magma moccant örökzöld lombokat
s a legelésző nyájat szétkergeti.
3
(Bibémus-völgy)
A bibémusi fejtőben egy kő
sem akadt a gyereknek meddő,
délutánján anyaméh volt rejteni
minden szűkülő üreg neki
bordái alatt míg szíve hevesebben vert
s fülébe echózta a csapkodó tengert.
A nyugalmas mennybolt azúrját
örökzöld ága csőrével szúrva át
máig magasba száll, holott mélyre nő
ott az a ritka barát, a szál fenyő,
amelyik tűhegyes gyökerével akár
a sas karmával halba – sziklába váj.
4
(Csendképről a gipsz-Cupidó monológja)
−Íjam, nyilam is volt. De két karom törte
billémmel együtt az idő össze –
így jár minden gipszöntvény görögve
le a hegyről egészen a völgybe.
Pufók puttóka-testem a mester
kezei közt forgatja tovább,
állítgatni esztendeig sem restell
akár kertitörpét vagy ólomkatonát.
Jobb kezem, azaz csak helye felől
üres tengeri csiga búg, de dőlt
abból lábamhoz már csírázott hagyma,
sárga körte, pirult barack az asztalra.
Hol képet függeszt a mester mögém, tündököl
azon hegy, égbolt és feszes víztükör,
hol meg az aktszoborra lát, csodálnám pedig
én is a nőt!, aki ott féltérdre ereszkedik.
5
A vadgesztenyés alléról
(egy kiállítás vendégkönyvébe)
Ebben a kettős fasorban lenne szép
találkozni Veled! Még ha most
lombtalan ágakon nem hogy fényes gesztenyét,
de szem barna rügyet se látni, ragacsost;
sötétszürkék a fák nyirkos törzsei
s vékonyuló ágak hálózzák be hegy
fölött akárha csupasz vérerek az eget;
már egy házat lehet csak a dombra festeni.
Lásd, tíz vadgesztenye kísér, öt párban.
Gyertyázik is majd mind május-estelen
s alattuk szemben Te jössz velem.
Ott örök nyár van.
Edittel. Szépművészeti Múzeum, 2021. december 23.
6
Malom a folyón
Kékeszöld vizét zubogtatja szakadatlan a gát.
A házfal és tükörárnya egyetlen hasáb.
Légben mohos lapátok szórta ezer csöpp
épít boltozatot, a kupola is kékeszöld.
Finom párába mártja fejét feszesen a fa,
s nem reszket meg a lenti tótágasa.
Domború földtől sincs homorú külön-ég.
Mindent egybeforgat a malomkerék.
Illusztráció: fh. Cézanne-rajz
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
