Róna Judit: A „szerelem könyvé”-nek 500 kézzel számozott példánya
Babits Mihály 1919 elején, annak tavaszán kaphat fölkérést az erotikus világköltészet remekeit bemutató antológia, az Erato összeállítására a bécsi Hellas Verlagtól, melynek alapítói és vállalkozói részben az emigráns magyarok.
A kiadó Bécsben folytatja a jövedelmezőnek tűnő kiadói üzletágat, „az erotikák” kiadását, amelyet a magyar keresztény kurzus erkölcsi megfontolásból ellehetetlenít, így magyarországi terjesztésre nem kapnak engedélyt, a mégis bejutott könyveket pedig az ügyészség erkölcstelenség vádjával azonnal el is kobozza.
Babits föltehetőleg a kiadó egyik munkatársával, Somló Adalberttel állapodik meg az antológia kiadásáról és a honoráriumról. A szerződésben erre kötelezettséget vállalva titokban kezd hozzá a munkához, csak barátait – elsősorban Szabó Lőrincet és Tóth Árpádot – avatja be a tervbe, amelyről azonban Ady fiatal özvegye, az őt meghódítani vágyó Csinszka is tudomást szerez, és már egy márciusi levelében ellenérzésének ad hangot: „Maga fölötte kell álljon mindennek” – jelenti ki, s megrovón teszi hozzá: „Nem helyes, amit csinált, a versek fordításával. Maga nem szabad, gyarló emberi perverzitásoknak és olcsó pikantériának eladja magát még a legszebb köntösben sem. Pénzért sem. Semmiért.”
Szabó Lőrinc és Tóth Árpád támogatja, sőt versfordításokkal is segíti Babitsot az Erato munkájában, aki meglehetősen nehéz anyagi és életkörülmények között dolgozik, mások azonban koránt sincsenek elragadtatva tőle. Gellért Oszkár emlékezete szerint, amikor Móricz az utcán találkozik Milotay Istvánnal, az Új Nemzedék főszerkesztőjével, az őt kövérsége (!) miatt rója meg, Babitsot pedig azért kárhoztatja, mert a kommunizmus idején azzal foglalkozott, hogy lefordította a világirodalom „legdisznóbb” verseit. Móricz így vág vissza neki: „Igen, például Homéroszt, Theokritoszt, Catullust fordított, különben pedig az egyetemen Adyról tartott előadás-sorozatot.”
Az Erato legtöbb darabja 1919–1920 telén készül. Babitsot ekkor már megfosztották tanári állásától és nyugdíjától is, felróva neki többek között, hogy az egyetemen előadás-sorozatot tartott a kommün idején, nem csoda hát, ha Somló Adalbert „kilátásba helyezett milliós ajánlata” (végül kétmillióra rúgó osztrák korona) különösen vonzóvá teszi számára a munkát. De nemcsak tarthatatlan anyagi helyzete, hanem művészi szempontok is motiválják abban, hogy igent mondjon a Hellas ajánlatára. Hiszen kétezer év verseiből kedve szerint válogathat. 1939-es életmű-sorozatának kisebb műfordításai kötetében úgy emlékezik az Erato verseinek átültetésére, hogy „A fordítás itt is gyakran csak lírai eszköz és költői üdülés”. Ugyancsak 1939-ben önkritikusan így jellemzi az évtizedekkel korábbi műfordításkötetet: „A versek kiválasztásában s magyarrá öntésében egyformán kevés tekintettel voltam korunk illembeli konvencióira.”
Az erotikus költemények átültetésével egy időben, 1919 decemberében Babits Dante Purgatóriumát is fordítja, s amikor egy nehezen átültethető szakaszának fordítói megoldásához Szabó Lőrinc és Tóth Árpád segítségét kéri, Szabó Lőrinc Kisnaplójában utal az Erato magyarítására is: „Mihálynak csináltam újra 3 sort a Purgatóriumba, amin ő megakadt. Elfogadta. […] délután […] egész jókedvűen mentem a Centrálba. Ott lefordítottam egy Omár-verset, akkor jött Babits. Neki hoztam egy Dehmel-költeményt, a Venus Perversát erkölcstelen antológiája számára.”
1920 januárjában Szabó Lőrinc följegyzése utal arra is, hogy Babits egyik kiadójával is összekülönbözik: „Ez a Táltos [Farkas László] ma iszonyú undok volt. Ellenszenvessége kétségkívül Szabó Dezső manőverének tulajdonítható. Babitscsal is feszült közöttük a viszony. […] A Táltos egy embere őt (ti. Babitsot) is megmarta, úgyhogy most már az erotikus-kötetet se akarja megcsinálni.”
Szabó Lőrinc ekkori Kisnaplója szinte nap mint nap megörökíti az eseményeket, melyek körülötte és Babits körül zajlanak, 1920. február eleji bejegyzése szerint: „Kortsák Jenő [író, a Táltos kiadó lektora] mutatta nekem és Mihálynak Zichy [Mihály] és [Franz von] Bayros erotikus rajzait (kb. 100-at), amelyek nincsenek a nyilvánosságnak átadva.” Az osztrák illusztrátor, festő – akinek a rajzáért 10 ezer koronát kér Kortsák – lesz majd az Erato illusztrátora.
Az unokaöcs, az ügyvéd Babits Sándor, aki Babits kiadói szerződéseit kezeli, s a kiadókkal tárgyal. 1920. február végén Babitsnak Szekszárdra küldött levelében kéri, hogy „a már megjelent verseket pótló fordításokat, az előszót most”, „a szóban forgó mű [!] másik felét, amint az készen lesz, azonnal Somló [Adalbert] bpesti címére (Andrássy út 21. III. emelet)” küldje el. Majd rögtön helyesbít: a még készülő részt ne Somlónak, hanem neki küldje el, hogy annak átadása ellenében a szerződési biztosítékot átvehesse. A megegyezés szerint – melyet Somló nehezen fogad el –: a már megjelent versek is szerepelnek a kötetben, de ezek fejében Babitsnak új verseket kell adnia, s a Babits által írandó előszónak azt is jeleznie kell, hogy a már megjelent versek csak az azonos tárgykörbe tartozás okán kerültek a kötetbe. A „szóban forgó mű” dodonai megnevezése utal arra, hogy az Erato verseinek fordítását az ügyvéd szerint sem árt bizalmasan kezelni.
Babits, talán Fortissimo című versének megjelenését követő meghurcoltatásán is okulva, kötelezvénytervezetet készít, mely szerint az Erato kötetet rendes könyvárusi forgalomba nem hozza, s a kiadványon is jelzi, hogy az csupán az irodalom kutatóinak, „korlátolt példányban” készült, továbbá, hogy csak ott és úgy terjeszti, ahol és ahogyan azt a törvények engedélyezik.
1920 márciusában a Purgatórium fordításával, a Nyugtalanság völgye kötet összeállításával elfoglalt Babits megállapodik Szabó Lőrinccel: „Mihállyal csináltunk egy szóbeli szerződést, hogy az Erato felét vagy legalább nagy részét én csináljam meg, mert ő komolyabb dolgokkal foglalkozik. […] Csak titokban kell maradnia, legalább egyelőre. Az oldalaknak megfelelő arányban átadja a honorárium megfelelő részét” – rögzíti Szabó Lőrinc a Kisnaplóban. Az egyezség utóbb köztudottá válik, hiszen a világháború utáni újabb kiadás megjelenésekor Török Sophie kifizeti a Szabó Lőrincet illető honoráriumot, a munka felosztásáról azonban nem marad fenn feljegyzés, így nehezen dönthető el, mely verseket fordítja Babits, és melyeket Szabó Lőrinc (és Tóth Árpád). Az utóbbi egyik versfordításán (Musset: A hold balladája) azonban szerepel Babits megjegyzése, miszerint a vers első, csillaggal megjelölt részét Tóth Árpád fordította, s az ő engedélyével teszi közzé.
Babits legtöbb fordításának kéziratát B. M. jelzéssel szignálja, így a következőkről biztosan tudható, hogy az ő fordításai: Jean de La Fontaine: Les lunettes – A csíptető – („Megfogadtam, hogy többet nem mesélek…”); A fiúk szíve – Charles Bovie nem azonosított költeménye és annak párverse, A lányok szíve; Pierre Jean de Béranger egyik „grisette”-sanzonja: A szegény varróleány; Jean de La Fontaine: La courtisane Amoureuse – A szerelmes kurtizán; Chevalier de Beufflers (Stanislas-Jean de Boufflers): Le Cœur – A szív; Voltaire (François-Marie Arouet): Réponse a la pièce intitulée Le Cœur – Felelet a Szív című versre; Petronius Arbiter: Epigramma – A valódi gyönyörűség (Csúf a kurta…); Paul Verlaine: Les Pensionnaires – Intézeti lányok (Ketten alusznak egy szobában…); Publius D. Naso Ovidius: Aestus erat… – Nyári dél (Forró nyár; fele útját járta meg…); Paul Verlaine: Si tu le veuc bien… – Semmi mást! (A kedvedért ma én is…); Theokritosz: Οαριτυς ∆αφνιδος και Κορης – Szerelmes párbeszéd (Pásztor volt az is ám…).
Néhány esetben maga Szabó Lőrinc jelöli meg a maga versfordításait: „Egy Bovie-verset fordítottam Babitsnak, a Cœur des filles címűt. A Parnasse satyrique-ből” – jegyzi föl Kisnaplójába 1920. március végén. (A Felix Bovie-vers címe: Ce que c’est que le cœur des filles [Parodie]. Jules Gay Parnasse satyrique du XVIII. siècle című gyűjteményéből fordítja Babits és Szabó Lőrinc az Erato Boufflers- és Voltaire-verseit is, melyek a két Bovie-verssel egy blokkot alkotnak.)
Szabó Lőrinc a Tücsökzenében énekli meg azt a két, szinte szünet nélkül együtt töltött évet, amelyből egy esztendőre – 1920 júliusától 1921 áprilisáig –, Babits Reviczky utcai lakása ad otthont neki.
„A / Kommün után hozzá költöztem, és / napra-nap láttam, mennyi szenvedés, / egyéni rém és politikai / perzselte-dúlta lelke isteni / épületét… Két év latin-görög / álomban szállt el, gyötrelmek között / s gyönyörökben, melyektől fél a szó: / szent Uránia s pogány Erató / két éve volt ez, gyónó szavaké, / ömlő vizeké, szűrő tavaké, / bolond árnyaké, kristály elveké, / hús-vér szárnyaké, őrűlt terveké: / közösség volt, még egyszer amilyet / élni szív s agy szent is hiába esd, / s ütött mégis, ütött oly sebeket, / amelyeket csak két halál hegeszt.” (Két év; kiem.: R. J.)
1920 decemberének végén Babits összes műveinek kiadói jogát leköti az Athenaeumnál. Kötelezi magát arra, hogy a Nyugaton kívül csak Az Est-lapokba ír, ahol a legmagasabb honoráriumot biztosítják számára. Az Eratóval kapcsolatban pedig kiköti, hogy Magyarországon az erotikus versgyűjtemény nem hozható forgalomba.
Még egy sürgető sorokat tartalmazó névjegykártya marad fenn ebből az esztendőből, melynek kíséretében küldi el Somló Adalbert az Erato újabb korrektúraíveit, kérve, hogy azokat Babits másnapra készítse el. Telefoni értesítését várja, hogy mikor küldethet értük.
A versfordítások föltehetőleg 1921 elejére készülnek el, aminek egyik bizonysága a Hellas Verlag egyik alapítója és társtulajdonosa – 1919-ben a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők folyóiratának, a Corvinának szerkesztője –, a Bécsbe emigrált Kende Ferenc február 22-én kelt rövid levele, melyben már az Erato propagandaanyagát kéri Babitstól: „Csütörtök délután e hó 24-én az erotikus anthologia prospektusának kéziratáért eljövök. Kérem, hogy azt – amint igérni volt szives – készítse el. E soraimat ne vegye zaklatásnak, mert inkább figyelmesség a célom ezzel.”
Még az Erato megjelenése előtt, 1921 februárjában Laczkó Géza Szaákh András néven írt, Irodalmi körkép című cikkében fricskázza meg Babitsot, mondván: Goethe „nemi viccét” fordítja. A rosszmájú utalás Johann Wolfgang Goethe A napló (Tagebuch) című versére vonatkozik. A napló erotikus témája miatt kapcsolódik az Erato verseihez. Goethe verses elbeszélésének fordítása elé – mely olykor sikamlósabbra sikerül, mint a német eredeti – az amúgy szemérmes ember hírében álló Babits magyarázó előszavában a következőket bocsátja a fordítás elé, talán mintegy válaszul a fentiekhez hasonló ízléstelen megjegyzésekre (esetleg megelőzendő azokat!), ami az Erato verseire is vonatkoztatható: „Goethe A napló-t hatvanegy éves korában írta, és fő stanzáiban Vulpius Krisztinát dicséri, ki felesége lett. Az egész költemény öregkorának legszebb és legjellemzőbb terméséből való: erotikus költemény a legmagasabb és legnemesebb módon. Szerelemben tisztultak e versek erkölcsössé, mint az arany a tűzben. Aki azt a nálunk úgynevezett »erotikát« keresi, azt a piszkos erotikát: annak éppoly kevéssé fognak tetszeni, mint a prűdnek és álszentnek.” (Valóban, februárban a Genius bibliofil kiadásában, hat íven, „mindössze ezer példányban, borsos áron”, finom papíron, a Weiss nyomda szép technikai megoldásával és díszes kötésben, Prihoda István négy kőrajzával, valamint egy záródísz-metszettel, Végh Gusztáv kötésével, „az Erato külön darabjaként” jelenik meg a vers. Az amatőr változat 100 példányban, többszínű levonatokkal tokban, a többi tok nélkül kerül forgalomba. A művész és az illusztrátor valamennyit aláírja. Az 1-100. példány mindegyikéhez a rajzokat külön mappában is mellékelik. A Weiss László tervezte tok egész pergamenből készül.)
Végül 1921 márciusában jelenteti meg a Hellas Verlag Bécsben a világirodalom hatvanhárom erotikus szerelmes versét Erato. Az erotikus világköltészet remekei címmel, az akkoriban népszerű osztrák grafikus, François de Bayros erotikus metszeteivel díszítve (aranyozott félvászon kötésben, 147 lapon), bibliofil értékének megfelelő, meglehetősen borsos áron. A szép kiállítású válogatás korlátozott, 500 számozott példányban, „csupán az irodalom történetének komoly kutatói számára” készül, s az impresszum szerint kereskedelmi forgalomba nem kerül, csak „aláírás”, azaz előjegyzés útján lehet megvásárolni.
A terjesztés lassú megindulásának és a honorárium elhúzódó kifizetése mögött a Hellas Verlag vezetőinek, Emmanuele Hebergnek, a már említett Kende Ferencnek és Somló Adalbertnek vitája állhat. Somló a Babitsnak járó tiszteletdíjat évekig nem fizeti ki. Végül 1923. november 23-án Babitsra nézve kedvezően zárul a szerkesztők harca, amikor német nyelvű levélben értesítik, hogy új szerződésben állapodnak meg vele, mely szerint a kétmillió osztrák koronát Kende magára vállalva kifizeti Babitsnak, s ezt az összeget majd bírói úton hajtja be Somlótól.
Minthogy az antológia Magyarországon nem kerül könyvárusi forgalomba, ismertetés sem jelenik meg róla, ám a Bécsben élő Hatvany Lajos, bizonyára közvetlenül a megjelenés után, 1921 áprilisában Jövő című lapjában méltatja Babits vállalkozását.
„Négyezer év szerelmi költészete egy kötetbe gyűjtve. […] A köldökalatti emberiség története ez. A világtörténelem úgy hat ezen a könyvön keresztül, mint párzó hímek folytonos üvöltése és sálló nőstények szakadatlan vonítása. Nincs különbség a görög és a norvég, az amerikai és a latin, a francia és a német ember közt. Csupa meztelen ember. Nagy lecke ez a könyv, amelyből a nemzeti eszme hóbortosai nagy tanulságot menthetnének. Minek háborúskodunk egymással, ha ilyen egyformák vagyunk?” – teszi föl álnaivan a kérdést.
Úgy véli, Babits költészete eddig sem volt erotika híján, mégis „meglepetés ez az erotikus gyűjtemény, amelyet Babits ajándékoz a magyarságnak. Bevalljuk, hogy legkevésbé vártuk tőle, a magyar hangok nagy professzorától. Talán csak filológusi kedvtelés vitte reá. Tudjuk jól, hogy az erotikumok gyűjtése a reneszánsz nagy tudósainak is passziója volt. Valamilyen reneszánsz elem ez Babits tudós lényében, amely erotikumok felé viszi és hajtja.”
Hatvany nem bánik szűkmarkúan a dicsérettel, amikor kiemeli: „Babitsnak soha nem volt még ennyi alkalma nagyszerű költői virtuozitásra. Az ember elámul, mennyi formát tud és hogy játszik vele. Hexametere és distichonja nem a Vörösmartyé, uj hexameter és uj distichon ez, uj klasszikus iz, modern ókor, mai antikvitás.”
A recenzens kiemeli a kötet számára legkedvesebb fordítását, Goethe Naplóját, melynek kapcsán a Dante-fordító Babits gazdag fordítói leleményét méltatva azért megjegyzi, hogy míg Dante tercinái lágyak, Babitséi kemények. „Az olasz tercina gyöngyök súrlódása, a magyar tercina dobpergés és trombitaharsogás.” Ellenben ebben az erotikus kötetben, amikor Babits Goethét fordítja, „olyan stanzát ir, olyan csipkéset és lehelőt, olyan rokokó bűbájosat, hogy a harsonás-szavu Babitsra rá sem ismerünk. – Majd az ítéletet rögtön kiterjesztve hozzáteszi: – Az egész kötet végig ilyen lihegő, mondhatnám üzekedő ritmusú. Nagy nyeresége nyelvnek, irodalomnak.”
Amennyire a belbecset illető elégedettség szavait írja a könyvismertetésben Hatvany, épp annyira ad elégedetlenségének hangot a kötet kiállítása kapcsán: „Bayros csak erotikus témát fest, de rajzának, vonalának erotikus ereje sincsen. Olcsóan pikáns, kicsit utálatos, sohsem erotikus. Erotikus rajzot, amelynek vonalvezetése is szerelmes, buja és vágyódó-vergődő, ma egész Európában csak az egyetlen Pascin tud produkálni. Ő lett volna méltó Babitshoz.” (Babits 1926 márciusában a Reggel című lapnak adott nyilatkozatában kitér a képekre, mondván „azt a kiadó megkérdezésem nélkül készíttette, de azoknak művészi értékét nem lehet elvitatni”, Bayrosról pedig kijelentette: „világszerte elismert művészi egyéniség, akinek munkái nem a pornográfia termékei”.)
A tilalom ellenére az Erato példányai bekerülnek Magyarországra, a Budapesti Ítélőtábla 1927. január 21-én másodfokon hozza meg az Erato-per határozatát, amellyel a Magyarországra behozott 200 példány elkobzását rendeli el. Ennek kapcsán az Esti Kurir előbb sorra veszi az eseményeket, majd megszólaltatja Kosztolányi Dezsőt is az Erato-ügyben (Babits Mihály erotikus fordításgyűjteményének elkobzását a Tábla is helybenhagyta).
Érdemes végigkövetni az eljárás menetét, melyet a lap röviden vázol: „A múlt évben a 72-es számú postahivatalban nagyobb könyvcsomag érkezett Bécsből, amely Babits Mihály költői fordításait tartalmazta. A kötet címe Erato volt és a világirodalom legnagyobb írói áltat írt, erotikus versek fordításai voltak benne összegyűjtve. Babits Mihálynak ezt a munkáját művészi rézkarcok diszitették és illusztrálták. A benne szereplő versek költői között Shakespeare, Goethe, Heine, Voltaire, Baudelaire, Verlaine stb. szerepeltek.” A postahivatal vezetősége a kereskedelmi miniszterhez küldi a könyvcsomagot, ahonnan az előbb a belügyminisztériumba, majd a miniszterelnökség sajtóosztályára kerül. A sajtóiroda hivatalos véleményében megállapítja, hogy „a könyv rajzai erősen erotikus jellegűek és a szöveg is túlmegy bizonyos határon, de a művészi értéket nem lehet elvitatni tőle”.
Ezek után az ügyészség megindítja az elkobzási eljárást, ám – minthogy a könyv külföldön készült – sem a szerzőt, sem a kiadót nem lehet sajtójogi felelősségre vonni. Az eljárás során ellentétes vélemények ütköznek, „a sajtórendészet és a művészek szabadabb felfogása” nem jut egyezségre, noha dr. Földes István ügyvéd, aki mint védő jelenik meg a tárgyaláson, a bíróság aggályát eloszlatandó irodalmi és művészeti szakértő bevonását javasolja, majd kijelenti, hogy „az inkriminált könyv klasszikus értékű és irodalmi becsű költeményeket tartalmaz. Az Erato minden egyes verse a műfordítás gyöngye. Babits Mihály ezt az antológiát az irodalomtörténet komoly kutatói számára készítette és nem szánta kereskedelmi forgalomra.” A büntetőtörvényszéki tárgyalás után azonban elrendelik a könyvek elkobzását.
„A felfolyamodások folytán a kir. Ítélőtábla elé került az ügy”, ahol zárt ülésben foglalkoznak a perorvoslatokkal. Itt is két vélemény csap össze: a főügyészhelyettes „hangsúlyozta, hogy a közerkölcsiségre való tekintettel nem szabad még a művészi értékű könyveket sem forgalomba bocsátani, ha azok, különösen a kisebb erkölcsi erővel és intelligenciával rendelkező emberek kezébe kerülve, romboló hatást végezhetnek”. A közvédő viszont felhívja a figyelmet arra, hogy kellemetlen visszhangja lehet külföldön annak, ha a magyar hatóságok az ő legkiválóbb költőinek műveit összegyűjtő munkát elkobozza. A Tábla végül az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja, azzal a módosítással, „hogy az elkobzást csak azokra a példányokra rendeli el, amelyek a szerző, a nyomda és a terjesztők birtokában vannak”.
Végül az ítélet indoklásában leszögezik, „hogy az Erato című kötetben valóban nagy költők munkái szerepelnek és a versek, valamint a fordítás vitathatatlanul művészi érték, de az összeválogatás tendenciája, különösen pedig a kötetben szereplő képes ábrázolatok, mégis károsan érintik a közerkölcsiséget, és ezért az ítéletben foglalt keretben ki kellett mondani az elkobzást”.
Az ítélettel kapcsolatban a lap megszólaltatja Kosztolányi Dezsőt, aki nem kis iróniával a következőket mondja: „Utóbb egy angol író megírta, hogy a háború előtti előkelő angol társaságokban tilos volt kimondani ezt a szót: hálóing. Ma már a legjobb angol társaságokban is polgárjogot nyert ez az üldözött szó. Láthatjuk ebből is, hogy az úgynevezett erkölcs meglehetősen rugalmas és állandóan változik.
„Én Babits Mihály könyvét, az Erato-t, amelyben Homérosz, Catullus, Shakespeare, Baudelaire és Verlaine versei szerepelnek, a műfordítás remekművének tekintem, ennélfogva ezt a könyvet erkölcsösnek tartom. De nem tartom erkölcsösnek azt a könyvet, amely különben épületes tanulságokat silány és művészietlen formában közöl. Mindig igy gondolkoztam, amióta a világon élek. Szóval az én erkölcsöm határozott és szilárd, az nem változik soha.”
Babits utóbb már nem szívesen emlegeti az Erato erotikus verseit, ennek bizonysága például a klasszika-filológus Révay Józsefnek névjegyre írt félmondata. Amikor Révay a Nyugat 1924-es évfolyamába Musarum sacerdos címen tanulmányt szándékozik közölni Babits klasszikus érdeklődéséről és költészetének latin vonatkozásairól, kéri tőle az Erato egy példányát, Babits válaszában egyebek mellett megjegyzi: „Az Erato latin vonatkozású verseit […] kéziratban mellékelem és néhány görögöt is (legszebbek a Pávatollak-ban vannak). Az Erato nehezen hozzáférhető, ezért ezeket a kéziratokat elküldöm. Bár nem nyilvánosságnak szántam ezt a könyvet, s nem hiszem, hogy fontos volna.”
Másik eljárása is arra utalhat, hogy utóbb fölülbírálja véleményét, mert a Martialis-epigramma (Phyllis) fordítását még az 1939-es Kisebb műfordítások kötetébe sem veszi föl. Hasonlóképp jár el Babits, amikor prózai művei – például A gólyakalifa – folyóiratbeli közlése túlságosan erotikusnak ítélt részleteit a kötetben való közléskor vagy kihagyja, vagy átdolgozza, ha úgy véli, vagy a sajtóvisszhang erre figyelmezteti, hogy az sérti a kor erkölcsi felfogását.
Az ifjú feleségnek, Török Sophie-nak ajándékozott Erato-kötet ajánlása – „A szerelem könyvét szerelmesemnek…” – is jelzi, hogy Babits az erotikus versek antológiáját mindenekelőtt négy évezred szerelmi költészete foglalatának tekinti.
Az Erato versei és illusztrációi itt olvashatók és tekinthetők meg → https://mek.oszk.hu/11100/11199/html/
*
Források
OSZK Babits-hagyaték Fond III.
Szabó Lőrinc: Kisnapló MTAK Ms 4676/34.
Szabó L.: Tücsökzene. 1957.
Téglás János: Az Erato első kiadásának története… In Közelítések Babits Mihály életművéről születésének 125. évfordulóján.
Esti Kurir 1927. jan. 21. 16. sz. 2.
A honoráriumra vonatkozó német nyelvű levél: OSZK Fond III/1732/15.
Révay József: Pályám emlékezete. Családi kiadás, 2007
Róna Judit: Babits Mihály életének kronológiája 1921–1926 (kézirat)
A Török Sophie-nak dedikált Erato-kötet: OSZK Kézirattár, Fond III/1492/34. K.
Illusztráció: Erato
Ezek is érdekelhetik!
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
Tasnádi Edit: A 100 éves török novella Magyarországon →
Mezey László Miklós: A FELVIDÉKI NEMZETISÉGI SORSREGÉNY ÉS VÁLTOZATAI →
