Napút-köszöntők (55.)
Pálfi Ágnes
Kedves Gyuri,
sokan mondják, hogy lapot csinálni hálátlan dolog: egy-egy emlékezetes írás a szerző dicsősége, míg az egész lapszámért felelős szerkesztő szégyellheti magát a szövegben maradt helyesírási, nyelvhelyességi hibákért, tartalmi pontatlanságokért vagy az elrontott tördelésért. Mint szerkesztő nem egyszer kaptam méltatlan kritikát magam is, hiszen a nyolcvanas évek elején korrektorként kezdtem a szakmát… Részemről nem tudatos választás volt ez, de mint tudjuk, nincsenek véletlenek.
Sosem kérdeztem, téged mi vitt rá, hogy 1999-ben folyóiratot és négy évvel később egy kiadót is alapíts. Napút-Napkút: bevallom, meglepett ez az impozáns cégér, hiszen akkor már húsz éve hallgattam Pap Gábor előadásait, és éppen abban az évben született meg első mitopoétikai elemzésem Arany balladájáról, a Vörös Rébékről. Aztán 2005-ben megvédett PhD-disszertációm, amelybe ez a tanulmány is bekerült, 2012-ben a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg, bizonyítva, hogy – nomen est omen – a szerves műveltség, sőt az úgynevezett „ezotéria” is ott van Szondi Gyuri látókörében. De ennél a kiadónál látott napvilágot két verseskötetem is: 2014-ben a válogatott verseimet tartalmazó Mőbiusz, és 2021-ben – immár a kiadóvezetői stafétát átvevő Szondi Bencének hála – új kötetem, a Halálnak halálául is.
Sokat köszönetek hát a ennek a folyóirat- és lapkiadónak, mely 2000 után egyre inkább a Te egyszemélyes vállalkozásoddá vált, s amelyet két évtizeden át hősiesen vittél tovább, amikor pedig évről évre tapasztalhattuk, hogy az irodalomnak a közéleti csatározásokkal szemben egyre kisebb a súlya. A Napút ma is elsősorban annak a „nomád” nemzedéknek a fóruma, mely a rendszerváltozás szellemi előkészítője volt, s amelynek derékhada aztán e történelmi sorsforduló kárvallottja lett: a múlt rekvizitumaként háttérbe szoríttatott, mielőtt még a maga írói, gondolkodói teljesítményét méltó módon felmutathatta volna. S ha mégsem „arctalan” nemzedékként fognak emlékezni ránk, az személy szerint Neked is köszönhető.
Kedves Gyuri, ne add hát föl most sem! A Napút online folyóiratként is ugyanazt a szellemiséget viheti tovább, amelyet a nyomtatott folyóiratszámok javakorabeli szerzőiként a magunkénak érezhettünk. És természetesen jöjjenek a fiatalok is, akik ebben az online térben otthonosabban mozognak nálunk!
Szalay Károly
Szondi
Hatalmas múltja, hagyománya, értékőrző szerepe volt és van kultúránkban a folyóiratnak. Nem megyek vissza a távolabbi múltba, csak a tizenkilencedik századba, 1890-ig. A Hét című folyóiratig, a Nyugatig, az Új Időkig, a Kelet Népéig. Rövid átmeneti megroppanásig a kommunizmust is kiheverte a folyóirat kultúránk, s a puha diktatúra idején is betöltötte egyféle szerepét. Napjainkban pedig ha nem is lett minőségileg jobb, elsöprőbben más és újszerű, de változatlanul sok arcú és értékes, az irodalmi élet egyik forrása. Ebből a sokarcú folyóirat életből a kiemelkedők közé tartozik, színvonalával, eredeti szellemiségével és mondhatni hősies életben maradásával Szondi György lapja. Minden folyóiratnak megvolt a maga kiemelkedően fontos szerkesztője, akinek szellemisége karakterizálta a kiadványt. Szondi György folyóiratára ez kétszeresen is meghatározó. Egyfelől Szondi nem a hivatalossághoz vagy a klikkekhez kötődő értékrendet vette figyelembe, hanem az értéket, az újat kereste. Vagyis létezése első pillanatától kezdve a szó jó értelmében független volt. Másodjára az ő folyóirata nemcsak papíron létezett, hanem élőszóban is. Az egyes számok bemutatására a Napút alkotói és olvasói estéken gyűltek össze, a Nyugat-estekhez hasonlóan és attól mégis eltérő karakterrel, mert volt valami családias hangulata is ezeknek az összejöveteleknek, úgyis mondhatnám, szellemi piknik jellegük volt.
Szondi György nyugdíjba vonul, ami a lapszerkesztést illeti. De csak a nyomtatott formában megjelenő lapot illetve. Azt az irodalmi ízlést, szellemet, amit Szondi lapja képvisel, végül is nem lehet nyugdíjazni. A magyar irodalmi élet – és az irodalomtörténet – tovább élő értéke marad.
Illusztráció: Napút-köszöntő
Ezek is érdekelhetik!
Fodor Miklós: Képes vagy! →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
