Napút-köszöntők (54.)
Kabdebó Lóránt
Keserű derűvel
(Napút-búcsúztató)
„Mindig derűvel” – zártad leveleidet, amikor valamilyen szellemi összefogásra igyekeztél barátaidat összegyűjteni. Amikor úgy gondoltad, hogy érdemes lenne közös ügyeinket megvizsgálni, amiben egyet is érthetnénk szomszédainkkal. Mert jobb a Monarchia közös jelszava alatt vitatkozni, mint egymás ellenében hangoskodni. Viribus unitis. Ez lehet mindannyiunk menedéke. Tudom, nehéz egymástól elváló népeket figyelmeztetni: közös volt a múltatok, többször kellett összefogni, mint szétválni. Ha nem is a veszélyes szekértáborba zárkózni, de legalább tudni, hogy jobbára összetartozunk a vészek közepette.
És soha nem kellett várakozni, ha úgy gondoltuk: találtunk egy-egy közös összefogódzási alkalmat, amikor egyformán veszélyeztették közös térségeinket. Nagyhatalmak igyekeztek egymás ellen fordítani bennünket, aztán kit jutalomból, kit büntetésül ugyanazzal a rosszal „megjutalmazni”. Összehangolt csapat vett körül, szinte egymásra licitálva vélekedtünk a környező veszélyekről.
Istennek – véltük – újabb választott népe élt egymás szomszédságában, itt Közép-Európában. A gyarmatosításra mindig kész nagy nyugati kultúrák veszélyét hárító keleti szegélyén. Egyszerre lettünk nemzetállamok, történelmünk hasonló szakralitást vállalt magára. És a Napút – Csontvárytól megörökölt nevével – számtalan alapvető tanulmánnyal szolgált e témakörben. Történelmet nyomozott, tudományos tényeket tárt fel, bárha néha csak összefüggésekre, népszerű, ismertető formában emlékeztetett. Változó színvonalon, különböző mélységben. Mint minden más, nagy múltú folyóirattársa. Szükséges volt. Sokszor ha tartalékként is. Mégis szakbibliográfiák sora hivatkozik utólag rá.
Jó volt tudni, hogy a folyóiratod él, rá számíthatunk. Rögeszméinkkel éppúgy megkereshetünk, mint te minket a mások rögeszméihez való kapcsolat tovább alakítására. Műhely lehettünk – évtizedekig. Mondtad mindig: amíg élek, lesz Napút. Pénzosztó döntéshozók másként döntöttek. Nem lesz papírformátumú Napút. Majd hiányára rájönnek döntéshozó barátaink. Észreveszik, hogy harcostársat veszítettek. Akkor már késő lesz.
Tudom, digitális változatban életben tartjátok. Az már más lesz. Bárha sok sikert kívánok hozzá nektek. Lehet, hogy egy-két írás erejéig majd látogatlak ott is titeket.
Drága Gyuri barátom! Te őrizd meg mindigre derűdet. A keserűséget hagyjad meg nekünk. Keserű búcsúnkkal őrizzük veletek együtt emléketeket-emlékeinket. És az egyik képen ott ül velem Beppó kutyusunk, akit Gyuri fiam hozott vigasztalásul Sztavropolból. Amikor artistaként arrafelé szerepelve megtudta, hogy meghalt gyermekkori társuk, Cassy Ali baba, a királyokéval egyenrangú származású fekete uszkárunk, akivel Trabantunkban bejártuk Európa azon szögletét, amely évezreden át védte a nagy nyugati államokat. Beppo is még félig feketén szállt le a repülőről, – mert a pej lovak és az ezüst uszkárok feketén születnek –, a „dékán kutyája” segített felépíteni nekem is egy új műhelyt. A Hetvenévesek számotokban ott volt a helye mellettem. Védte a Naputat, ameddig tehette, most már az örök vadászmezőkről figyeli és vigyázza emlékét, amíg lesz magyar nyelv és magyar kultúra.
Szeretettel emlékezik rátok barátotok, a magyar-örmény talpasi Kabdebó, aki csak így, röviden szokta zárni leveleit,
L-t.
Illusztráció: Napút-köszöntő
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
