Halmai Tamás: „Lassú hajók szülik a tengerentúlt”
*
Ma 65 éves Báthori Csaba – a megannyi műfajban remekműveket alkotó barátunk, konzulens társunk, a Napút Hetedhét-díj első kitüntetettje, aki műhelyünkre bízta több mint harminc könyve kiadását: köszöntjük szeretettel, hűen. Ünnepeltünk írói világáról Halmai Tamás fontos elemző könyvet (Seb és szellem) jelentetett meg, ezúttal – tisztelgésül – életműve legmaradóbb, “legszentenciózusabb” részleteiből emel ki lenyűgöző csokrokkal. (A szerkesztőség)
*
Egy Báthori Csaba-breviárium elodázása
„Boldogság, hogy a Sors, bár gyötörne,
Meghagy olyannak, amilyenek vagyunk.”
(Johann Wolfgang Goethe: Miért akartad, mondd, hogy mélyre lássunk…; ford. B. Cs.)
„…A tó fenekéről állócsillagok
Igazgatnak egy életet.”
(Sylvia Plath: Szavak; ford. B. Cs.)
1
Hogy miért volna érdemes breviáriumot összeállítani Báthori Csaba műveinek legmaradóbb, legköltőibb s legszentenciózusabb részleteiből? Mert e szövegek műveltségből forrásozó fürgesége, tágasságra tekintő tudatossága és stilisztikába öltöztetett igazmondása ugyanúgy esztétikai egyházat alapít, mint páratlan szógazdagságuk, létanalógiás hasonlataik vagy grammatikai leleményeik.
Az alábbi néhány példa – verses- és szépprózai kötetekből – feleletnél nyomósabb érvként szolgálhat.* Citátumokat szavak kertjévé valahogy így rendezhetne a motivikus köröket rajzoló filológia…
2
A szerelemről és más angyalokról
„Csak addig vagyok temetetlen, / míg lassú lángjaidba férek.” (Egyszer és ezerszer, MR 42.) ● „Az égi kék ott legmélyebb, a kútban. / Terheid nélkül össze-vissza szállnék.” (Szerelem, MR 59.) ● „…aki szeret, túléli a szerelmet.” (Melankólia XIX, MR 241.) ● „…vacogva hirdetlek, mint fát a targally.” (Zerlina monológja, MR 246.) ● „Kettőnket mentő mesédet // enyésző életem helyén találtam. / S ki hitetlen voltam, mint egy törött fog, / még a gonosszal is magasra tartok.” (Szégyen és magány, M 147.) ● „…mi meg ketten: földalatti egyház, / melyet folyton megteremt az özönvíz.” (Szemben az árral, M 208.) ● „Mivel párom van, mintha most születnék, / magas tenger vagyok, nem szigetember.” (Melankólia XXXVII, M 227.) ● „Nélküled élni nincsen bennem ember.” (Málnaszedés, SF 24.) ● „…csak azt fogjuk fel már, aki egyetlen.” (Boldog árvíz, SF 35.) ● „Nincs levegőnk, csak egymás közelében.” (Hosszabban nevetni, HT 50.) ● „…egyetlen sem vagyunk, csak ketten együtt.” (Színek változása, HT 58.) ● „olvasva szerelemmel / gyógyul az üres ember” (Kis tryptichon, HT 88.) ● „…magában senki nem szabad, / a boldogság is csak vigasz.” (Emlék és sejtelem, HT 105.)
Az én identitásairól
„Minden porcikám Lázár.” (Klauzúra, MR 45.) ● „…ahol vagyok, ott mindig helyem nő…” (Mint egy nagy kő, MR 243.) ● „Életemben csak ennyit tudtam tenni: szállni hagytam a madaraimat, rövid pórázra fogtam a szenvedélyeimet, és felneveltem egy mosolyt, amely csak az enyém. Most már kevés mosollyal élek békében.” (RS 93.) ● „Testemmel egyidős vagyok, de a lelkem teremtés előtti.” (SGY 145.)
Arról, hogy a beszélgetés is megérthető
„…az emberekkel // azt érdemes, ami az emberen túl /van, lassan megbeszélni…” (Így vagy úgy, MR 155–156.) ● „Ha élni / nem is, embert s istent összemesélni // hasonszőrűek közt nem lehetetlen / itt a földön […]” (Szeretők, M 109.) ● „Talán ha megértenék egy valakit, szólhatnék istennel is. Enélkül nem megy a másvilág. A másik világ a másikban lakik. Ha azt meg tudod közelíteni, akkor a magasság sem marad titok. A közelség a magasság.” (HÁ 210.) ● „Csak az ért hozzám, aki előbb istennel foglalkozott.” (RS 271.)
A boldogságról és a boldogokról
„Senki nem érett, míg egyedül boldog.” (Ketten vándorúton, M 14.) ● „…csak a boldogság tesz túl a világon.” (Melankólia LVII, M 247.) ● „Mindenség öröklődik a boldogokban.” (Mindent megértek, HT, 54.)
Istenről is
„Még az ördögben is aranyat mos az isten.” (Beszélj, MR 121.) ● „Aki nincs, mindenütt lehet.” (Istenek útvesztője, MR 189.) ● „Isten sosincs jelen a búcsúzásnál.” (Scarlatti-zefírek, M 351.) ● „Majd aki nincsen, láthatatlanul vár.” (Mérleg, HT 13.) ● „Istenhez csak a rokonai szólhatnak.” (HÁ 209.) – „Ábel is, Káin is vérrokona a Teremtőnek.” (SGY 93.) ● „Isten szereti azokat, akik egyszerre találnak és keresnek.” (SGY 228.)
Arról, hogy másvilág-e a túlvilág
„Egy túlvilág van, az igazság.” (Szibillák, pátriárkák, MR 222.) ● „A csalogány a varjú másvilága.” (Elégia, M 47.)
A halál nemlétéről
„Az élet enyhe honvágy a halálhoz.” (Honvágy a szenvedélyhez, SF 22.) ● „Elmenni innen nem öröm, de béke: / ki-ki istenben talál emberére.” (Égi paripácska, SF 60.) ● „Márpedig aki nem él túl, az nem is volt.” (SGY 28.)
Földekről, egekről
„Minden ég e földi / anyanyelven súgja meg énekét.” (Számadás, MR 230.) ● „A szenvedély az ég pótléka […]” (RS 50.) ● „A föld kiegészítése nem történhet máshogy, csak a jajbőrök levetésével, a borjúnyúzó péntek megszüntetésével, és azzal, hogy este is észrevesszük a hajnali csodát, és a reggelt hozzá tudjuk ölteni az estéhez.” (SGY 93.) ● „Ha nem hajolunk közel a föld sebeihez, mosolyához és sóhajaihoz, soha nem fogjuk megtalálni szerencsénk pontos jelzőit sem.” (SGY 228.)
Arról, hogy mélység és magasság ikertávlatok
„…ami fent van, nem lehet kint.” (Fent és kint, M 199.) ● „Repülni nem szárny kell, hanem magasság […]” (Tudhatod, M 295.)
A testről, mely bűntelen előéletre vágyik
„Ahol hűségem s húsom össze nem fér, / ott bűnöm eltakarja zuhanásom.” (Pillanatkép, MR 95.) ● „Ha sokat beszélsz, tudom, csak eredeti bűnöd viszket.” (RS 106.)
Az igazról és az igazságról
„Az igazit nem lehet befejezni.” (Külön világ, MR 234.)
A lassúság ontológiájáról
„A lassúság a lelkiismeret / anyanyelve. […] Járj magadban, mint a fák.” (A lassúság, MR 58.) ● „Lassú hajók szülik a tengerentúlt.” (Ikarosz a gangon, M 100.)
Tengerről, vízről és tengerről
„Remete folyók torkollnak a tenger / vizébe, hol senki szomját nem oltja.” (Elszigeteltség, M 122.) ● „..találd meg a tengert a patakokban.” (Melankólia LII, M 242.) ● „A folyó csak rengeteg egymáshoz hű vízcsepp.” (RS 150.) ● „Az örvény sem más, mint elmozdult egyenes vonalak halmaza félelem közben.” (RS 165.)
A sötétségről, mely befogadja a fényt
„…és életünk csak sötétben lehet fény.” (Két folyam, SF 7.)
A költészetről, ha dal
„Költészet ez, mert valóság.” (Beszélj, MR 122.) ● „…dal nincs több, de a szirén él.” (Szirén, M 368.) ● „A költészet azt akarja, / ne bármi történjen veled, / hanem az, amiért élsz. […] Tudod, sokan titokban élnek. / A költészet hozzájuk odahajlik, / akiket hiába keresel.” (Ars poetica, HT 35–36.)
A csodákról, mert a csodálkozásról
„Csak csodák anyanyelvét / érti az ember […]” (Melankólia XIX, MR 241.) ● „…a csodát elfelejtjük, mégis teljesül.” (Melankólia XLIV, M 234.) ● „Megtisztít a szarvas csodálkozása […]” (A szarvas pillantása, M 348.) ● „A csodának csak néhányan hisznek, ellenben ha árnyék nélkül mész végig az életeden, sokan követnek.” (RS 66–67.)
Rózsák és füvek azonos titkairól
„…elámulsz, / hogy ő már rózsa s te még nem vagy ember.” (Melankólia XIII, M 150.) ● „Egyetlen szín telíti meg a rózsát.” (A némaság szonettje, M 213.) ● „A füvek lapuló pamataiban nem látszik az emberek léptének bánata, abban a fészekben csak a meleg harmatok miatyánkoznak.” (SGY 27.)
Az erdőről
„Mert csak sötétben haladnak az erdők.” (Melankólia LX, M 250.) ● „Minden erdő arra törekszik, hogy éneklésre bírja, aki csak beszélni akar.” (RS 67.)
A szívről
„Könnyedséget kell gyarapítani a szívben.” (HÁ 209.) ● „A szívnek akkor súlya van, ha nincsen terhe.” (RS 289.)
Útról, otthonról, menedékről
„Egyszerre kell sehol és úton lenni.” (Repülni kell, M 44.) ● „Aki egyszer se ment el, az otthon se volt.” (KN 102.) ● „Fenn mindig van menedék.” (KN 102.) ● „..csak menni kell, menni, mint egy csepp boldog árvíz.” (SGY 146.)
A séta igazáról
„A séta megtanít járni.” (SGY 9.)
A nyugalomról
„Jókor jött viharból a nyugalom szól.” (Ó reggel!, M 13.) ● „A nyugalom távlatot ad a viszontagságoknak.” (HÁ 116.)
Bármiről és mindenről (s az e kettő közti különbség elenyésző voltáról)
„…úgy érsz a csúcsra a semmiben, / hol összenőtt az igen és a nem.” (A hosszú út, M 34.) ● „…nincsen világvég, amíg egy igaz van.” (Nincsen világvég, M 116.) ● „Gyönyör, hideg borogatás a kék hold.” (Este, M 135.) ● „Amit veszítesz, ahhoz rendületlen / légy hű.” (Férőhelyek a szívben, M 185.) ● „Csak azt nézd, hogyan érik el a hasznot / a kisgyermekek s a néma parasztok.” (A némaság szonettje, M 213.) ● „Nem tudunk mást, csak előre zuhanni.” (Melankólia LIII, M 243.) ● „Nem gyógyít más, csak az abszolútum.” (Melankólia LIV, M 244.) ● „Nincs lét egy magasabb tér / álma és erős ragyogása nélkül.” (Egy hajszál, SF 59.) ● „Pillanat, amikor senki sem vét, / és egyetlen test a végtelenség.” (Tavasz, HT 67.) ● „Anya, tudom, szeret, ha van, ha nincs.” (HÁ 98.) ● „A gyűlölet a tönkretett ember anyanyelve.” (KN 75.) ● „A törtetés megakadályozza a törekvést.” (KN 184.)
Etc. etc. etc.
Ilyen az, ha „a zártkörű teremtés ligetében” (Egyensúly nélkülünk, M 93.) van módunk missziós sétát folytatni, „özvegy angyal” (Életérzés, M 173.) és „lombhullató halottak” (Melankólia XXXVI, M 226.) társaságában, „sérvet kapott szív”-vel (Eltűnik minden, HT 40.) s „földi mesék fogantyúiba” (SGY 26.) kapaszkodva – olyan tájakon végül, ahol vágyak tüzénél tisztább forrás „a semmi, ez a kék labirintus” (A tárgyak látomása, HT 90.).
Meglehet, „fölösbe daloló madár” (SGY 28.) vagyunk erdőkerülő ünnepeken, s az otthon mint „napsütötte vesztőhely” (SGY 28.) vár. De „napfényezett hold” (Függőlegesek, MR 223.) alatt „kéklő orfeuszi dallam” (Zene és más csodák, M 81.) hallik.
3
Hogy miért nem volna érdemes breviáriumot összeállítani Báthori Csaba műveinek legmaradóbb, legköltőibb s legszentenciózusabb részleteiből? Mert e munka már készen áll; ott található a könyvtárak és a könyvesboltok B betűs polcain, sok ezer oldalon: a Báthori-œuvre maga válogatás hatását kelti retorikai és stiláris sűrűségével, szellemtani töménységével, esszenciáival s evidenciáival.
Sok ezer oldalt említünk, hiszen Báthori a karcsúbb kiadványok mellett grandiózus munkák szerzője is. A Sétagyakorlatok (2010) 503 lírai kisesszé a mindig új világ (és belvilág) fölfedezéséről; a Melankólia (2017) az év minden napjára biztosít szonettolvasmányt; a Játék sötéttel (2007) és az Egyszer a földön (2015) értekező prózája friss fényt derít könyveinkre és árnyainkra; a Szó szerint minden (2020) gondolati diskurzusa (Füleki Gábor társszerzői remeklésével) lélegzetakasztó terjedelmében, szerteágazó figyelmi rendjében és műfaji összetettségében is páratlannak tetszik (minthogy egyidejűleg óriásesszé, dialógus, memoár, konfesszió, ars poetica és korrajz).
S szóljunk a fordítások folyamáról? Véghetetlen beszéd volna, mely épp csak átsimogatni tudná például a németté honosított József Attila-összest vagy a teljességgé válogatott Rilke-levelezést…
4
Melankólia bélelte irodalmat (verset, prózát, esszét, kritikát és műfordítást) is fogadhat olvasati derű: Hölderlinig, sőt Orpheuszig nyúlik vissza az a mágiás létköltészeti hagyomány, melyet száz év előtt Rilke illesztett a modern érzékenységek összefüggésrendjébe, napjainkban pedig Báthori ír (és olvas!) életre. (A hegyi költészet babitsi–Nemes Nagy-i szándékalakzatai is e nyelvi-szellemi tájékon, a létköltészeti verstan régióiban magasodnak.)
Mi hát a teendőnk?
Olvasni, élni, valóra válni – végbölcsességekkel értve egyet: „Megpihen végre minden: / sötét és napvilág, / a könyvek, a virágok.” (Rainer Maria Rilke: Szonettek Orfeuszhoz – Első rész / XXII.; ford. B. Cs.)
* A kötetcímek rövidítése: MR = Minden repül (2016), M = Melankólia (2017), SF = Se feledés, se álom (2020), HT = A hosszú táv (2020), HÁ = Haluc Áron dolgozatai (2007), RS = Római suttogás (2008), KN = Egy kutya naplója (2009), SGY = Sétagyakorlatok (2010).
Illusztráció: Báthori – 65
Ezek is érdekelhetik!
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
Tasnádi Edit: A 100 éves török novella Magyarországon →
Mezey László Miklós: A FELVIDÉKI NEMZETISÉGI SORSREGÉNY ÉS VÁLTOZATAI →
