KARÁCSONYI TŰLEVELEK (Levélfa, 52.)
Az északi félteke lakóival most bukkan elő a Föld az év legsötétebb zugaiból. Ősidőktől a fény születésének ünnepe. A niceai zsinat óta a Megtestesülés napja. Karácsony, keresztény ünnep, de minden emberé. Fehéré, feketéé, sárgáé, boldog-boldogtalané. Örüljünk, hogy örülhetünk neki! (E versek pedig legyenek az idei Levélfa legfelső ágának fényben szikrázó tűlevelei.)
Suhai Pál
*
Hegyi Botos Attila
ADVENT
A csönd, amely lecsordul
a fák között a hegyen,
túl van már minden
madáréneken, loncillatú időn,
csak üldögél
fedetlen lugasa olvasatlan
levelei felett,
ajkán felfénylő mustjával
szürkületre nevet,
ében ág-grafikák hegyén
pillantva meg
illanó csillagot.
Németh István Péter
BRUEGHEL ANGYALÁHOZ
(hódolat Mácsai István festményének is)
Honnan fújt ide szél, Te Drága Angyal?
Nem is oly rég fejedbe őzike kucsmát húzva
röppentél kuporogni zuglói bauhaus-ba.
Tudom én, hogy nem a hat-huszassal
jöttél onnan e tájra. Ligeti jégen minap
kígyózva Előtte vettél boldog kanyarokat.
Téli kabát-szárnyad tártad: melegíts
karácsony előtt szíveket is.
Körúti hó ropogott kora reggel
a vadászok talpa alatt. Tegnap óta
vércsapát követtek hajszolt ebekkel.
Ám a Te korcsolyád éle szender-szivóka
inkább, visszapöndörödik. Mert az öregebb Brueghel
pemzlije festett szelíd nyest- avagy mókus-szőrrel.
Turbók Attila
ADÓSSÁ LENNI, EZ AZ ÜNNEP
Pálma legyez, napfény cirógat,
—csobban a vízbe könnyű csónak,
bármerre nézek, kék a tenger,
—tükröt kínál e szép december.
Messzire jöttem, más a távlat,
—méricskélem a pálmafákat,
ha kinézek az ablakomból,
—gyík surran el, sirályhad landol.
Védem magam, a nap megéget,
—a bőröm hónál is fehérebb,
az árnyas oldal jobb nekem már,
—meg-megállok a templomoknál.
Tyű, ha egykoron, negyven éve,
—járhattam volna hosszba-szélbe,
keresztül-kasul száz határon,
—lett volna itt tán maradásom.
Este reklámok villogása
—kijózanít, íme, az álca,
a pénz könyörgő vallomása:
—duplázódni rögvest kívánna.
A látvány jön, a látvány elmegy,
—felköszönök a fellegeknek,
sodródnak másik kontinenshez,
—egyre közelebb a szívemhez.
Otthon az utcák hólucsokban
—vergődnek, ázott ebpiszokban,
az egykor árnyas Budapesten
—koldus állong sok útkeresztben.
Rendőr helyett a nincsen őre
—mordul a zord járókelőkre,
miként juthat bővebb falatka,
—a legtöbb család azt kutatja.
Adóssá lenni, ez az ünnep.
—Kamatoztatni könnyeinket.
Vergődni présben, szorításban,
—üres szívvel, kihűlt szobában.
Itt most meleg van, semmi gondom,
—sütkérezem a tengerparton,
rövid nadrágos Mikulások
—kínálnak kagylót és kalácsot.
Ritka ünnep most e karácsony.
—Gyertyaillatban szűk családom,
két lányom ül az asztalunknál,
—déli gyümölcs öble üvegtál.
Félve, miként a messziről jött
—vándor, ücsörgök térdeik közt,
hangos szó titkunk nem zavarja,
—nincs szükség cselre, bűntudatra.
Fegyvert emel, ki átkot gondoz,
—ragaszkodik a rágalomhoz,
önáltatásból épít házat.
—mímelhetnékje magyarázat.
Megszenvedett sors, tűnj, rossz emlék,
—angyalszárnyak elhessegessék,
törött tükör sok ócska este,
—kidobhatjuk szeméttelepre.
Miami, 2007
Benke László
HAZÁMHOZ, KARÁCSONYKOR
Sok rabságunkban és kevés szabadságunkban
megöregedtünk, és mégis szeretünk, hazám.
Mi elmegyünk maholnap, de neked itt kell maradnod
örökre, és várni és várni évről évre,
napra nap, minden éjszakán
kisded Jézuskáinkat, sok-sok magyar Messiást.
Szabó Ferenc SJ
AZ IGE TESTTÉ LETT
A szél a kódexben lapoz, az Értelem
a szóbokorban leng, virágba öltözött
az illatos Ige, amíg a végtelen,
az ősi Csend szálldos a szirmai között.
Angyalajakról leng a boldog ave
a sejtelem nyilall a lelki szélben
egy széles zöld levélen nyílt agáve
az Élet mozdul már az anyaméhben.
A pergamenlap lángol: legszebb éke
egy csóvás csillag: vígan szeli át
a földre szállt Dicsőség sátorát.
Aranyban izzik lent a csöppnyi jászol
mellette Mária – a szamárszájból
felszáll felé a szénaszagú béke.
Léka Géza
KARÁCSONY
Szilvinek
Kihűlt az év, a század,
csak új borom melenget.
De két szemed, ha látna,
befűtené a csendet.
Mögöttem Terézváros,
Oktogon, Eötvös utca.
Nyomomban porhó szálldos,
kísér Budára, vissza.
Se jászolunk, se szalmánk,
ám mégis, mintha várna,
egy új évezred vár ránk:
Józsefre, Máriára.
Búzás Huba
TUDÓS TUDATLANSÁGAINK
félsz kilépni tán az őszi ködbe, szerte kinn,
——-mikor a rég elhunytak árnya szembe jő?
——-ím’ imbolyognak – átok? ismeret?
——-még él ez arc, megismered,
——-de nem tudod, ki ő…
tántorogsz a félhomályok síkos fényein,
——-nem sejtve, hogy e docta ignorantia
——-a láthatatlan jelenléte, lám,
——-ha ígyen testet ölt, netán
——-az istenek fia?
mintha mondaná: tudásunk ím’, sejtelmeim-
——-nek könyvbe írott összefoglalója csak,
——-felismerés… merőben ösztönös,
——-miként a fény felé röpös,
——-ha látni kezd a vak
Kaiser László
KARÁCSONY VELED
Helgának
A karácsony immár veled,
ősidőktől és mindörökké,
az új év is veled immár:
a dadogás vált köszöntőkké.
A sötétből fények lettek,
a zajos napokból ünnepek.
Szoríts engem jászolosan,
mint ama asszony a kisdedet!
Tiéd a jelen, a jövőm,
szolgáljanak múltam árnyai –
és hódolnak büszkén neked
lelkemnek három királyai.
Vitéz Ferenc
ÖRÖKTŐL FOGVA
A várakozás néha egy kaland,
nem tudod, hogy valóban eljön-e.
Biztos nem lehetsz, csak abban,
hogy reád terül az Isten köntöse.
Megszelídülsz a várakozásban;
mosolyogsz és lecsukod szemed.
„Áldott légy, ki belépsz, e házban!
Már feldíszítettem magam neked.”
(Hiába állsz vacogva a gangnál –
úgyis észrevétlen érkezik.
Ott volt benned, mikor megfogantál,
mert öröktől fogva létezik.)
Suhai Pál
SZEGÉNYEK KARÁCSONYA
Tél zúzmarája
ráfagy a tájra
kezünkre fagy rá
szívünkre fagy rá
ezüstpapírba
bebugyolálja
dércsipke-függönyt
aggat a fákra
lenget a szél fönt
lent havakat dönt
hóban a vézna
barackfa törzse
mintha kidöntve
s akár egy pózna
kidugva fázva
meredne görcsbe
az űrbe döf be
de nézd az ága
ágboga szarvas-
agancs hatalmas
csontkoronája
hegyén az égnek
fényei égnek
jégtüzű csillag-
díszek lobognak
kristálytűk bongnak
mennyei gyertyák
lángjuk és hangjuk
egyszerre ontják
szegény megcsúfolt
folt hátán csak folt
árny-alakoknak
szép karácsonyfát
a telet hozzák
arcunkat pírba
fagyok borítják
fagyok ha dőlnek
szemünkbe könnyek
könnyen tolulnak
könnyek csak könnyek
s késhegyek balták
mire lehullnak
Győri László
KATÁNG
Csigákkal teli bokra
akár a karácsonyfa,
—-olyan ünnepélyes.
Karácsonyesti gúzsba
kötözve nyári gazra
—-látok, milyen ékes
is volt a katáng bokra
olcsó díszeit hordva,
—-az apró csigákat.
Amikor az útszélen
megláttam, azt reméltem,
—-hogy el sose szárad,
a csigák dísszé válnak,
ringatják majd az ágak,
—-mint ki jóval áltat.
Karácsonyeste hozza:
kis bokra karácsonyfa,
—-hullik rá a porhó.
Hó vagy por? Ki tudja ma?
Vasban álldogál a fa,
—-rajta csillagszóró.
Gúzsba szorítva topog,
lábujjhegyen és forog,
—-sziszeg tűcipőben.
Homloklenyomatomat
mint ujjlenyomatomat
—-ablakra tűnődtem.
Kiss Benedek
————–ÖRÖK BETLEHEM
———-Csalánzúgásban, fergetegben
———-mellemre szorított kezemben
————-kardvirág lobog, dobog:
———–születésemre Betlehembe
——————így indulok.
———Messzi város, hej Betlehem!
————-Kövek, ti vérző kövek!
———-tövek, taposott rózsatövek!
———elejtem, lehullajtom kezem:
——arannyal szennyes a püspöksüveg,
———-Betlehem, hej Betlehem!
—ÉS A TENGERHEZ FUTOTT AZ ÁRVA
—-SEJ ELHAJÓZOTT VELE A GÁLYA
VÁRHATJÁTOK MÁR ASSZONYOK LÁNYOK
—SEJ ELRAGADTA A TENGER ÁRJA!
——–De Betlehembe eljutok mégis.
——– Halott terhét a gálya kirakja.
—— Mária szűzlány kifut a partra,
——————ruhája, arca
——————grafitvonás,
——–torka párálló szurokfolyó,
————-öle csak a ragyogás,
——-mindig szülésre vágyakozó
—————–vérlobogás,
——testem tekeri gyolcsruhába,
————-temeti sziklafalba,
——–fölhasított áldott hasába,
——-s pírba borítja a várakozás!
Tamási Orosz János
KARÁCSONY, KÉSŐ DÉLUTÁN
Szondi Györgynek
a Gyermek már készülődik várja
igaz-e minden mit hirdetnie kell
igaz-e minden ami rá bízatott
várja hogy megtudja miért lett
Ember
a Gyermek nem tudja érzi csupán
hogy bizonyosságot abban találhat
nem fogadja be őket senki sehol
és nem lesznek egyedül ott sem
a Pajtában
a Gyermek hallja hogyan űzik el
anyát föl is nevet rémlik – kiűzetés
igen a gőg a hiúság a kufárok kora
nem értették meg meg sem értenék
Soha
a Gyermek már nyugodt hinni kezdi
Tudja
mi rábízatott a titok a legapróbb
csoda
ha hinni tudsz nem leszel egyedül
Ember a Pajtában Soha
Csáji László Koppány
BETLEHEMI PÁSZTOROK
Népek jönnek, népek mennek;
Jó pásztorok elhevernek.
Dideregve juhok, barmok
Összebújnak, szenderednek.
Miért van e jövés-menés?
Császár mondta: vessünk számot!
Leheletnyi létünk látva
Vizslassuk a vak világot!
Három szegény, árva pásztor
Könyökére támaszkodva,
A tűz köré söndörödve
Otthont sohasem álmodna.
***
Csillag fénylik Napkeletről
Vándorol az ég derekán
Megérkezik Betlehembe,
S a pásztorok mellett megáll.
Egyik mondja: menjünk arra!
Másik mondja: mi lehet ott?
A harmadik: nem tudom, de
Biztos van ott egy nagy titok.
Három pásztor felkecmereg
A szomszédos kopár hegyre
Mendegélve kíváncsian,
Csillagokról elmélkedve.
***
Csillag alatt, a nagy éjben,
Apró barlang szegletében
Szegény család fészkelődik,
Mint igazság a mesében.
Beköszön a három pásztor,
Mintha halkan énekelne,
Vándorcsillag miatt jöttünk –
Miért mutat épp e helyre?
„József vagyok” – így a férfi –
„Mária pedig feleségem.”
Behívja a pásztorokat,
Csillag bólint magas égen.
***
Ki e kisded? – kérdik halkan.
„Reménységünk” – válaszolja.
Menekültök? Vagy bolyongtok?
Mért született ily nyomorba?
„Rendeltetett, s útra keltünk.
Szállást kértünk, de nem leltünk.
Megszületett kis Jézusunk
Mikor az a csillag feltűnt.”
Hogyha fáztok, hozunk prémet.
Ha éheztek, hozunk sajtot.
Óvni kell a Reménységet,
Mondjátok hát, mit akartok?
***
„Nem akarunk, csupán kérünk…
Bizodalmat, szeretetet,
Kis meleget, némi étket,
Semmi többet – csak mit lehet.”
Három pásztor ment sietve,
Hozott sajtot, vizet, ételt.
Tüzet rakott melegedni,
Puha prémmel jászolt bélelt.
Arany, tömjén s mirha helyett
Reményt adtak a reménynek,
A barlangból trónterem lett,
Otthonná vált, bentről fénylett.
***
Aztán szépen elbúcsúztak,
Kisded előtt meghajoltak.
Tábortűzhöz visszamentek,
Ott még kicsit énekeltek.
Barlangnyílás apró fényét
A pásztorok nézték, nézték.
Ahogyan ott halkan ragyog,
Bámulták, mint a csillagot.
Három bölcsként ültek ottan,
Egyszerű igazságukban:
Bárki válhat reménységgé,
Ha benne e fény fellobban.
Bokor Levente
ESTI MESE ARRÓL, AKI ELJÖN
Isten egyetlen tollvonás nélkül
——–ír felül bármit
személyisége még csak ki sem derül.
Amikor saját házában túlkiabálták
a kufárokkal akkor is mit tett?
Sírógörcsöt küldött egyik fiatalemberre
kinek egész testéből tört ki a bőgés
és elárasztott a házban minden portékát
kihömpölyítve az utolsó pénzváltót is.
——–Zihált
aztán megadta magát.
Tűrte hogy elítéljék garázdaságért
– a legkorszerűbb törvények szerint.
Szenvedte életfogytiglanját
majd mikor lecsukta szemét
„ez volt az esti mese
– lehelte szelíden –
álmodjatok Róla szépet és jót
mert aki egyetlen szárnycsapás nélkül
fog majd felülemelkedni
az lesz az Igaz.”
Turczi István
A 121. GENFI ZSOLTÁR
Paradicsomról szó sincs
egyidős velünk a megtöretés
köröskörül tiltó alma-paragrafusok
aktapöckölő illedelmes arkangyalok
hajbókoláshoz szoktatott büro-gráciák
gyanakvó kerub-tekintetek emésztő
tüzébe mártva megsemmisülten
összeránduló erezett kezek.
Oly kevés a k ö z e l s é g
a kikezdhetetlen hű szavak
és kívülről oly igen nehéz
megőrizni híven törvényeink
mert törvényeinkkel egyidős
a fájdalom és a megaláztatás
minden hamuból kikelve
mégis makacs lobbanás
minden hamuból kikelve
ú r f e l m u t a t á s.
Az időtlen szenvedélyben
megkeseredett testünkre
kiütköznek öt sebből vérző
megátalkodottságaink——
Ezután másként lesz egészen
„Téged az Úr megőrizzen
lelkedet megmentse veszélytől
mostantól fogva mindörökké”
mint gyertyagyújtáskor
a közelgő éj szerteröppenő szilánkjai
szétmállik fogadkozásaink ostyateste.
Babics Imre
TÉL
Nehézkedésbe göngyöli hópihék
világi röptét hűs takaró miatt:
—-áldás legyen földhözragadtak
——–árnya alatt, letaposható ég.
Németh Péter Mikola
——–PASSIÓ
———Talán
———-egy
——pohár víz
—megfeneklő tükre;
—-de úgy is lehet –
—-az esthajnalok
—halálos nyugodalma
tudná csak elfeledtetni
——a K É P E T:
azt az irtóztatóan szépet,
—amidőn egyszer…
—-ahogy majd újra
—-felmagasztosul
egy csecsemő sírásával
—-a k r i s z t u s i
——–végítélet.
——-(ajánlás)
Megálmodnám
———————-mindenki javára
a világot, ha engedné –– úgy, ahogy
a Három Királyok látták,
midőn Jézust köszöntötték.
Mezey Katalin
AHOGY FÉNY-EZREDÉVEKET
Ahogy fény-ezredéveket
általrepül egy kis sugár,
s régi csillagtörténetet
távcsőbe diktál a kvazár,
sok nemzedéknyi télen át
idefénylik egy kisgyerek,
aki karácsony éjszakán
megváltásunkra született.
Remény született általa:
Isten fia a csecsemő,
akinek hideg jászola
szalmáján szunnyad az idő.
Ágh István
LEGENDA
Apámat a hószakadásban
olyan örömhír kapta szárnyra,
még azzal a kutya idővel
sem törődött és nekivágott,
mintha egy csillag vitte volna,
most látom, vele egyidősen,
micsoda elragadtatással
fogadta, hogy a világ rendje
helyreállt a gyermeksírásban,
s nem Devecserbe, Betlehembe
ért az úttalan árokparton,
s pásztorokkal, háromkirállyal
üdvözölhette Boldogasszony
nagyobbik lányát, így gondoltam
otthon a rongyos istállóban
ezerkilencszázötvenegyben,
míg a herélt ló s a tehén közt
elhajtott jószágok helyébe
képzelt párában melegedtem,
s etettem hosszú űr jászlából
az elátkozott gazdaságot,
apám helyett, ki másnap estig
tett meg egy napi távolságot,
s mintha már a Hold hozta volna,
elsírta magát örömében,
hiába mondta vén bolondnak
anyám, bár alig állt a lábán,
áradozott Szűz Máriánál
szebb lányáról, mint egy szerelmes,
biztosan végigdicsekedte
hazafelé áldomás közben
a kocsmákat, mert inni kellett,
ahogy a vásár után szokta,
nem érdekelte, mi az ára,
hadd igyanak a vén legények
a megszületett unokára,
most érzem, vele egyidősen,
útközben én is az enyémhez,
örök legenda visz az őszben.
Illusztráció: Levélfa, 52.
Ezek is érdekelhetik!
„Bábeli” barangolások. Báthori Csaba és Suhai Pál levélváltása (Levélfa, 83.) →
»A mi Lóri bátyánk!« Angol nyelvű esszékötet Kabdebó Lóránt emlékére (Levélfa, 82.) →
Rilke-fordítások zarándokútján (Levélfa, 81.) →
