Wehner Tibor: „RENDET TEREMTŐ, KONSTRUKTÍV MŰVÉSZET”
Dargay Lajos szobrászművész emlékkiállítása
Miután Dargay Lajos szobrászatában újra meg újra felbukkan Kassák Lajos, a XX. századi magyar avantgárd művészet költő-képzőművész vezéregyéniségének neve – e szobrász több Kassák-hommage-t készített, amelyek közül az egyik ezen a szekszárdi tárlaton is szerepel –, indokolt tehát, hogy egy Kassák-idézettel kezdjük mondandónkat. A teoretikus alkotó 1923-ban, Az új művészetről értekezve fogalmazta meg: „A sok művészeti iskolán keresztül a konstruktivizmusban jelentkezik először az új művészek pozitív alkotási kedve és a pozitív alkotás tárgyi és formai lehetősége. … Azok, akik a művészettől nem felületes szórakoztatást vagy alárendelt politikai agitációt várnak, azoknak világosan látniuk kell, hogy a kubisták analízise után a művészet minden más téren mozgó erőknél előbb jutott el a kort jelentő fizikai és metafizikai szintézishez. Az útvonal, amit az impresszionizmustól a konstruktivizmusig tárgyi eredményekkel ellenőrizhetünk, kétségtelenül magasan föléje lendült eddigi próbálkozásainknak. … A konstruktivizmusban a mai ember szelleme kapott erőre. Benne újból értelmet kapott az ember harca az elemekkel és az anyagokkal, és rajta keresztül újra állást foglaló ember lett – a művész, olyasvalaki, aki harcol, aki a rend és összetartozandóság törvényeiben önmagát, a konstruktív embert akarja kifejezni, hogy így a politikai szólamok és romantikus kávéházi forradalmárok frázisai helyett tényeket és tárgyakat akar elénk állítani, mint az újra emberré lenni akarásnak első materiális zálogait.”
A Kassák Lajos eszmefuttatásával rokon szellemű gondolatokat olvashatunk – a politikai szólamok és a romantikus kávéházi forradalmi frázisok helyett – Dargay Lajos írásaiban is, ha fellapozzuk A művészet funkciója és a technikai tudományos forradalom, vagy az Egy új szintézis lehetőségei címmel közreadott tanulmányait, amelyek már megszületésükkel és címeikkel is egy roppant tudatos, az elméleti aspektusokat is mérlegelő és tükröztető alkotóról tudósítanak. Az 1942-ben született, az 1960-as években magyarországi műhelyekben tanult, majd 1967-től Franciaországban felkészült és működött, később Schöffer Miklós szobrászművész műhelyében tevékenykedett Dargay Lajos a hetvenes években kezdte meg hazai munkásságát, amelynek kibontakoztatására mintegy öt évtized adatott meg számára. Akkor lépett fel korszerű szemléletű, a modern művészeti progresszió híveként dolgozó szobrászként, amikor a magyar művészet hivatalos fórumain még mindig az absztrakt művészet reakciós és dekadens voltáról értekeztek a művészetpolitikusok és művészetteoretikusok, és a szocialista realista művészet terminusát a szocialista jelzőtől megfosztva a realista művészi alkotómunka egyedüli érvényességét hangoztatták. E légkörben próbálta megvetni a lábát a neoavantgárdnak nevezett magyar művészet, amelynek magányos, kissé elszigetelten, vidéken tevékenykedő művész-harcosa volt Dargay Lajos, s harcaihoz még a Kalocsán megalapított Schöffer Múzeum sem adhatott megfelelő muníciókat.
A konstruktív szellemű művészet térhódítása előtt fokozatosan csak-csak megnyíltak a kapuk: ezt Csiky Tibor és körének, majd tanítványainak munkássága tanúsítja, de a konstruktív szellemű kinetikus, majd luminokinetikus törekvésekre már nem volt felkészülve a magyar művészeti szcéna és a magyar szobrászat. Pedig egyértelmű volt a helyzet: a XX. század szobrászata radikálisan átalakította ezt a művészeti ágazatot: a korábbi, évezredeken át érvényes műfaji és műforma-sajátosságokat, -jegyeket és -elemeket átformálta vagy teljesen újakkal cserélte fel. A korábban mozdulatlan és állandó, szilárd anyagba foglalt, tömeget alkotó, különböző eszközökkel plasztikussá formált, térbe helyezett szobrászati tárgy hatásrendszerébe fogadta a mozgást, a mozgás által indukált változást, vagyis valamifajta időben lezajló történést, a különböző természetes és mesterséges fény- és hangeffektusokat, s mindezen közben a hajdani konvencionális térbe illesztettséget felváltotta a térrel való teljes egyesülés, a tér intenzív áthatása, műbe-szintetizálása. Mindezek mellett még mérlegelendő nóvum-elem a hajdani állandóság helyére lépő ideiglenesség, a provizórikus jelleg is – gondoljunk a térberendezésekre, az installációkra –, és megannyi mellék-tényező, mint az anyagok és technikák hallatlan változatossága és megújulása, a funkcionális tényezők érvényesülése. A mobil- vagy kinetikus szobrászatban különös hangsúlyt kapott a megújult mesterségbeli tudás mellett a tudományos és technikai vívmányok térnyerése és alkalmazása: a művészi leleménynek a tudományos alapossággal és felkészültséggel, a legfrissebb technikai vívmányok alkalmazásával kellett párosulnia.
Mint Hangyel Orsolya művészeti író új szobrászati jelenségeket áttekintő tanulmányában megállapította: A Dargay központi szerepvállalásával tevékenykedett „egri kinetikusok története jól érzékelteti, mennyire provinciális jelenségnek számít hazánkban a kinetizmus konstruktivizmushoz kötődő ága. … Az 1970-es évek közepétől Iparesztétikai Szakosztály néven szereplő csoport Dargay Lajos és Balogh László külföldi tapasztalatainak hatására kezdett új irányba kísérletezni. Fokozatosan mind áttértek a plasztikára, konstrukcióik magukba olvasztották a teret és az időt, a fényt és a mozgást. Felvállalták, és tudatosan folytatni kívánták a konstruktivista irányvonalat, valamint a kinetizmust. Művészetszemléletük alapja, hogy új kapcsolatot kívántak létesíteni a közönséggel, mely során a mű nem marad elszigetelt tárgy, hanem a mindennapi élet aktív és szerves része lesz.” Illetve hát csak lett volna, és erre egy önmagában álló, magányos példa Dargay 1978-ban megvalósított egri kibernetikus fénytornya, amely mozgáseffektekkel jelenítette meg környezetének hangjait, de amely nem lehetett hosszú életű, és ma már sajnos csak hűlt helyére lelhetünk.
E tárlat csak mintegy felvillanthatja a modern magyar művészetben kissé társtalan Dargay-életmű dimenzióit, amelynek a konstruktív szemlélet és szellemiség, a geometrikus alapformákra redukált formarend, a tiszta szerkezetek, az áttekinthető felületek, a logikus kapcsolódások, a térben és a síkban is biztos tájékozódás, a mozgás-, a fény- és hangeffektusok kompozícióba építése a sajátos, jellemző jegye, s amelyek harmonikus összjátéka eredményeként egy korszerű világkép, egy leleményes ötletekkel éltetett művészi univerzum áll előttünk. Mint Németh Lajos művészettörténész professzor összegző érvénnyel leszögezte: „Mert bármennyire objektívek is e konstrukciók, okosak, mint az önnön logikájukat működésükben feltáró gépek – mögöttük ott az ember alkotó gesztusa, gépet, a természeti törvényeket, a matematikai, kibernetikai felismeréseket saját szolgálatába állítani tudó kreativitás és ami ettől elválaszthatatlan: a gépet konstruáló ember tudatossága és eredendő bizonytalansága.” És a kitűnő elméleti szakember felteszi a kérdést: „Rendet teremtő, konstruktív művészet ez – vajon Dargay korunk éktelen káoszából menekül a megszerkesztett rend illúziójába?” Az 1989-ben megfogalmazott kérdésre korábban sem volt, és ma sincs biztos válasz: csak az tudható, hogy a káosz a magunk mögött hagyott három évtizedben még tovább, már-már elviselhetetlenné növekedett, és e művészet létjogosultsága, a kor látleletére adott válaszának érvényessége egyre megalapozottabb. Dargay Lajos mozdulatlan és meg-megmozduló, tétova létezésünkre válaszokat kereső és válaszokat adó krómacél térplasztikáinak felvillanásai, fényreflexei élesen bevésődhetnek, jótékony jelzőfényekként rögződhetnek meg vizuális emlékezetünkben.
(Elhangzott 2021. december 3-án, a szekszárdi Universitas Galériában, Dargay Lajos szobrászművész emlékkiállításának megnyitóján.)
Illusztráció: Dargay-emlékkiállítás
Ezek is érdekelhetik!
Csak ülünk, és cseve… – csetelünk. Ceca Georgieva és Lévai Nóra beszélgetése →
Szepes Hédi: EMBEREK, BÁLVÁNYOK, KRISZTUSOK az Etyeki Műhely Galériában (Nagy Bertalan-kiállítás) →
Wehner Tibor: A SZEMLÉLŐDŐ KÉPSZEREPLŐK ÉS A KÉP-SZEMLÉLŐK* →
