Napút-köszöntők (52.)
Velicskó Péter
NEVEKET KERESEK. TALÁLOK
Köszönet Szondi Györgynek
Mottó: „Az idő értéke, hogy megtaláld saját életed helyét és értelmét.”
Néhány szót magamról:
Megszülettem, éltem s reméltem, mert hitem gyötört.
Járkáltam utcákon, tereken s láttam embereket,
kik nyomorban éltek s hitet reméltek.
Járkáltam utcákon, tereken s láttam embereket,
kik hitüket naponta váltották, mint egy darab ruhát
és éreztem hátamon, miként pusztít a tűz, s hogy éget kalmár szellemük.
Járkáltam utcákon, tereken, s kerestem emlékeimben embereket,
mert felejtek már, neveket, utcákat s házszámokat…
…neveket, utcákat s házszámokat…
*
Ekkor ismerkedtem meg Szondi Györggyel a Plamen Pejkov által vezetett Andrássy úti Bolgár Kulturális Intézetben, egy Plamen Dojnov-könyvbemutató kapcsán, ahol ő mint kiadó, Toso Doncsev moderátorként szerepelt. Majd következett egy olyan est a BKI-ban, ahol Kathy Horváth Lajos, az Európai Tudományos Akadémia tagja hegedűdarabját játszotta, amelyet Szondi Györgynek írt hetvenedik születésnapjára. Én vettem fel.
Nos, ezek az események talán szimbolikusnak is tekinthetők, mert ő olyan jó emberekből teremtett közösséget a támogatása által, akiket nem nagyon ajnározott a sors. Nagyon át tudta érezni az élethelyzetüket. Ilyenek a pályájuk elején levő, szárnyaikat bontogató írók, költők és műfordítók is.
Nem lehet nem észrevenni, milyen nagy elkötelezettséggel s mennyi munkával ápolja a magyar-bolgár kulturális kapcsolatokat. Ezért kitüntetések sorát kapta Bulgáriában. Életének legtermékenyebb évtizedeit erre áldozta. (Ezentúl újra majd.)
Így nyújtott nekem is segítő kezet a legjobb pillanatban, hogy felvételeket készíthessek számos eseményről. Így váltam magam is részesévé ennek a Szondi-közösségnek. A Napúténak.
Onnan, a kamera mögül követhettem a Napút meghitt hangulatú lapszámestjeit a Nádor Teremben, a Duna Palotában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Országos Idegennyelvű Könyvtárban és másutt, ugyanígy lehettem ott gépemmel a Cédrus különböző rendezvényein, kiváló alkotók otthonában és műtermében, örökíthettem meg a „hetvenesek” felejthetetlen találkozásait (legtöbbször) az Óbudai Társaskörben. Átérezhettem, hogy munkámmal így szolgálhatom a Napút-műhely egyedülálló híd-tevékenységét – s az évek során közben magam is rengeteg élménnyel, ismeretséggel, tudással gyarapodtam. Köszönöm a Napútnak, a Cédrusnak, korábban a Napkútnak. Köszönöm a kiadványokat, a témákat feldolgozó Napút-összeállításokat, élvezettel forgatom őket nyugdíjasként rendszeresen ma is: a pompás szellemi színességet.
Magyarországi bolgárként ugyanakkor az is örömmel tölt el, hogy a bolgarista főszerkesztő hitvallásához híven a kisebbségek kultúrájával is sokat foglalkozik.
És elszomorodom: mindennek vége. Nincs Napút, nincsenek rendezvények lassan. Bennem öröklődik tovább a közös esztendők annyi sok gazdagító élménye.
Illusztráció: Napút-köszöntő
Ezek is érdekelhetik!
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
Rácz Mihály: A megértés fonala, Nyolcvannyolc tavaszán →
