Kapornaky Veronika: Arctalan
Az átlátszó valóságban úsznak a gondolatok.
Délibábon remeg egy félbehagyott mondat…
Tükörsivatag szilánkjain sétálva
Elveszett arcodat keresed.
A könnyek lemossák a festéket,
S az álarc hamisnak bizonyul,
Mert ha már nagyon feszít a valóság,
Ki kell sírnod igazságaidat.
Tükrök és füst torzult ábrándokkal,
Látszatban fuldokló öngyilkos vakság,
Színek mögé bujtatott szürke semmi,
Ez vagy csupán a maszkjaid alatt.
Formát nem öltött lázadásaidban
Fattyúnak kiáltod magad;
Azt sem tudod, ki ellen harcolsz,
Mutasd, mi van a bőröd alatt!?
Véres talpad továbbmasírozik az éjben,
Hosszú bolyongásra kárhoztatva élsz,
S ha nem fordítod ki a lelkedet,
Majd megtalál az arctalan gonosz.
Kapornaky Veronika a 2021-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Arctalan
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
