Verebes Ernő: Gerendák
– Színváltás –
Szereplők:
Jósika – szélmolnár
András atya – plébános
Magdolna – Jósika felesége
Györköc – Jósika és Magdolna fia
Fília – András atya néma unokahúga
Szemző úr – malomtulajdonos
W. Sorath – tehetségkutató a Columbia Egyetemről
Újságírónő – W. Sorath lánya
Kisleány
Valamint hívők, ellenhívők, névtelen hangadók.
Játszódik a huszadik század harmincas éveiben, valahol az Alföldön.
Kedd
A játékteret, egy felülhajtós szélmalom tervrajza alapján elkészített belső tér alkotja. Csak a fő gépelemek, illetve áttételek láthatók. A még működő malom három szintje, s az alulról belátható kupolaszerű tetőszerkezet tekintélyt parancsolóan magasodik a színpad fölé. A vitorla nem látszik, mintha a falakon kívül volna. Csupán a szélkerék, és az azt meghajtó hosszú széltengely sejteti a szárnykereszt hatalmas méreteit.
A malomban munkások dolgoznak, éppen szedik szét az őrlőszerkezetet. Ők a színház építőmesterei, akik a saját maguk által megépített díszletet alakítják lassan, a darab folyamán. Most, mintha a munkaidő aznapra véget ért volna, távoznak a színről.
Helyükben egy szikár, harminc körüli férfi jelenik meg egy tizenkét éves forma gyerekkel.
JÓSIKA Látod? Holnaptól már más urat szolgálnak ezek a gerendák.
GYÖRKÖC /Arca felderül/ Elköltözünk innen?
JÓSIKA Nem. Mi nem költözhetünk.
GYÖRKÖC Anyának mondtad?
JÓSIKA /Az átalakulást szemléli/ Mit?
GYÖRKÖC Azt, hogy maradunk.
JÓSIKA Még nem mondtam.
GYÖRKÖC De itt már úgysem vagyunk fontosak!
JÓSIKA Eddig sem voltunk azok.
GYÖRKÖC Nem igaz. Te az voltál.
Kisvártatva Magdolna jelenik meg.
MAGDOLNA Igaza van. Nélküled nem működhetett volna ez a malom.
JÓSIKA Inkább szél nélkül nem.
MAGDOLNA De ki forgatta szélirányba a vitorlát? Ki őrölte a falusiak gabonáját? Talán Szemző úr?
GYÖRKÖC Mi lesz a malommal? Lebontják?
JÓSIKA Dehogy bontják. Bízzunk mindent az új plébánosra.
MAGDOLNA Azért, hogy átépíttesse azt, amit tizennyolc évig fenntartottál, javítgattál?
JÓSIKA Mitől felemelőbb valamit fenntartani, mint átalakítani?
GYÖRKÖC Utálom a templomokat.
MAGDOLNA Ne beszélj így.
GYÖRKÖC Ha a molnárházat is lebontják, akkor hol fogunk lakni?
JÓSIKA Mondom, hogy nem bontják le!
Györköc kimegy.
MAGDOLNA Máshol is találhatnál munkát. Sok mindenhez értesz.
JÓSIKA Az önmagában nem elég.
MAGDOLNA Miért ne volna elég? Valakinek kell a munkád, és te eladod. Én meg segítek neked.
JÓSIKA Ez a bizalmad ára? Az, hogy úgy érzed, ösztökélned kell engem?
MAGDOLNA Bízom benned, és ennek nincs ára.
JÓSIKA Nem pusztán az én döntésem volt, hogy maradjunk.
MAGDOLNA Hát kié?
JÓSIKA /A bejárati ajtó felé fordul/ Azt hiszem, megjött.
Az ajtóban Györköc és Szemző úr jelennek meg. A fiú fontoskodva vezeti a malomtulajdonost apja felé.
GYÖRKÖC Zsákokat cipelni nem bírok, minden mást meg tudok csinálni, amit apa mond. De ő állandóan azzal jön, hogy seperj fel, moss fel, sosem adná a kezembe a kenőrongyot, vagy a vésőt.
SZEMZŐ ÚR Annak is eljön az ideje. /Jósikához/. A segédje egész helyes fiatalember lett.
JÓSIKA Igen, olyan idős, mint én voltam, amikor idekerültem a malomba.
SZEMZŐ ÚR Csak maga nem beszélt ennyit.
Csönd.
MAGDOLNA Feleségül is így kért meg.
SZEMZŐ ÚR Egy titkos, néma nyelven?
MAGDOLNA Egy titkos, néma nyelven.
SZEMZŐ ÚR /A gyereket nézi/ Lehetett volna akár az ön utódja is!
JÓSIKA Maga szerint nem az én utódom?
SZEMZŐ ÚR Én a munkájára gondoltam.
MAGDOLNA Arra gondolt, hogy a fiunk szélmolnár legyen egy templomban?
JÓSIKA /Szemző úrhoz/ Tegnap még nehéz döntés előtt álltunk.
MAGDOLNA Inkább csak te álltál nehéz döntés előtt.
Magdolna kézen fogja, és kivezeti Györköcöt.
SZEMZŐ ÚR Látom, elkezdték az átalakítást.
JÓSIKA Elég lassan halad.
SZEMZŐ ÚR Önmagának állít múzeumot ez az épület. Nekem fáj a legjobban, hogy megszűnik működni, mint malom.
JÓSIKA Akkor mért adta el?
SZEMZŐ ÚR A szélmalmok ideje lejárt.
JÓSIKA Úgy érti, menesztenek?
SZEMZŐ ÚR Senki nem várja el, hogy maradjon.
JÓSIKA Tudom, a családom sem.
SZEMZŐ ÚR Miért nem keres máshol munkát, s viszi el innen a családját?
JÓSIKA Nem tudom. Talán a gerendák miatt.
SZEMZŐ ÚR Gerendát máshol is talál.
JÓSIKA Úgy érzem, számomra minden összedől, ami nem itt és most van.
SZEMZŐ ÚR De miből tudnának megélni, ha maradnának?
JÓSIKA Az új plébános segíthetne.
SZEMZŐ ÚR Az új plébános. Hallott már olyanról, hogy egy papot szélmalomba nevezzenek ki lelkipásztornak?
JÓSIKA Nem hallottam.
SZEMZŐ ÚR Komoly priusza lehet.
JÓSIKA Mikor érkezik?
SZEMZŐ ÚR Reggel, a tízórai vonattal. Holnap már szerda. Nyakunkon a nagypéntek.
JÓSIKA Meg a feltámadás.
SZEMZŐ ÚR Csak nehogy miséznie is magának kelljen a plébános úr helyett!
Csend
JÓSIKA Senki nem látta még az atyát.
SZEMZŐ ÚR Nem, de annyit tudok, hogy börtönben volt.
JÓSIKA Ahhoz egy papnak is joga van.
SZEMZŐ ÚR Persze. Ezért nevezte ki a püspök úr, pont ide. De remélem, az atya képes lesz ellátni feladatát. Mint ahogy maga is, ha nem tűnik el még időben.
JÓSIKA Úgy gondoltam, karbantartó leszek.
SZEMZŐ ÚR Ha engem kérdez, ugyanezért a fizetésért lehetne inkább sekrestyés.
Megindul kifelé. A magasból halk percegések, reccsenések hallatszanak, mint amikor egy régi ház zajai éjszakánként életre kelnek.
Szerda
A homályban egy kissé átrendeződik a malom belseje. Tárgyak cserélnek helyet, egy-két gerenda elmozdul, néhány láda máshová kerül, a munkások, akár valami angyalok, megerőltetés nélkül dolgoznak az átalakításon, kedvükre gusztálgatva, mit hová tegyenek, hogyan is fog kinézni a jövendőbeli imaház. Azután elmennek. Lassan világosodik a szín, majd a nappali fény néhány apró ablakocskán keresztül elárasztja a malmot. De ez a fény most sokféle színben tündököl: színes üveg, vitrázs került az ablaknyílásokba.
Középen egy ember áll: András atya. Kezében bőrönd. Kortalan, markáns arcú férfi. Mellette egy fiatal hölgy.
ANDRÁS ATYA Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus, az ő Atyjának házában! /Körülnéz, leteszi a bőröndöt, körbejár/ Túl korán érkeztünk? Pedig nyitva volt az ajtó. /Kiált, tapsol, az akusztikát próbálgatja/ Ajtóóó!
JÓSIKA /Belép/
ANDRÁS ATYA Magának is mindörökké ámen.
JÓSIKA Vártuk, de csak későbbre, úgy tudtuk, a tízórai vonattal érkezik.
ANDRÁS ATYA Kihez van szerencsém?
JÓSIKA Jósika vagyok, a sekrestyés.
ANDRÁS ATYA Arról nem volt szó, hogy sekrestyést is adnak mellém.
JÓSIKA Tudom.
ANDRÁS ATYA /Kezét nyújtja/ András atya. Azt mondták, egyedül leszek, ezért úgy terveztem, hogy az unokahúgom segít majd nekem. Szóval sekrestye is van? Sacristia? Sacrarium? Mert, ahogy látom, ez nem egy katedrális! /A hölgy felé int/ Ő itt Fília, az unokahúgom.
JÓSIKA Jó reggelt, asszonyom.
ANDRÁS ATYA Néma. Amióta a néném meghalt, nem beszél.
Jósika alig észrevehetően biccent. Fília mereven áll, aztán visszabiccent.
ANDRÁS ATYA Ő itt lesz velem. A püspök úr engedélyezte. Magára nincs szükségem. Fizetni nem tudok.
JÓSIKA Nem is várom el. Sok mindent meg tudok javítani…
ANDRÁS ATYA /Rá sem figyel, újfent körülnéz, birtokba veszi a helyet/ Nem ezt vártam. Semmi kifogásom a szélmalmok ellen, de azt gondolom, hogy ilyen helyen nem lehet fehér misét tartani. Meg másmilyent se.
JÓSIKA /Csendesen, szinte magának/ Szentmisét mindenhol lehet tartani, ha úgy hozza a helyzet.
ANDRÁS ATYA Mindenhol igen, de itt nem. Későn kezdték az átalakítást.
JÓSIKA Nem akadt ember, aki megmondta volna, hogyan csináljuk. A püspök úr elutazott. A munkások dolgoztak, de a saját fejük szerint. Azt reméltük, majd a plébános úr fog utasításokat adni, ha megérkezik.
ANDRÁS ATYA Én? Úgy tudtam, hogy mire megérkezem, ez már egy valamirevaló imaház lesz. Hogy lesz benne oltár, oltáriszentség, egy-két szentkép, padok, feszület…
JÓSIKA Az van, nem is akármilyen. Odakint biztosan látta is. Egy hatalmas szárnykereszt-vitorla.
ANDRÁS ATYA Vagy úgy. Maga viccel velem?
JÓSIKA Nem viccelek.
ANDRÁS ATYA /Meglepi Jósika állhatatossága/ Ha az a szárnykereszt a malomhoz tartozott, a templomhoz már nem tartozhat! Nem magyarázom el, miért.
JÓSIKA Mert így döntött a püspök úr?
ANDRÁS ATYA Na nézd csak! Maga számon kér tőlem itt valamit?
JÓSIKA Nem a tisztelendő úrtól.
ANDRÁS ATYA Igen, így döntött a püspök úr, valamennyi püspök ura a világnak. Kétezer éve.
JÓSIKA /Nézi a plébánost, nyugodtan, szinte hidegen/
ANDRÁS ATYA Nem azért küldtek engem ide, hogy megbüntessenek, hanem azért, hogy legyen ennek a falunak végre egy imaháza, és ne kelljen a hívőknek vasárnaponként, vagy akár naponta, tíz kilométert gyalogolniuk, vagy szekerezniük be, a városi plébániára. /Fília egyre sápadtabb, remegni kezd, végül kimegy. A plébános nem veszi észre/
JÓSIKA Megértettem önt, tisztelendő atyám.
ANDRÁS ATYA Egy frászt értett meg! Magát meg sem érintette keserű sorsom szele.
JÓSIKA /Értetlenül néz rá/
ANDRÁS ATYA Néha szeretek improvizálni.
JÓSIKA Én mégis maradnék.
ANDRÁS ATYA Erről nem kérdeztem!
JÓSIKA Tudom, de nincs más választásom.
ANDRÁS ATYA Egy legeslegutolsó választása mindenkinek marad.
JÓSIKA Pont egy pap mondja ezt?
ANDRÁS ATYA Pont egy pap. /Egy olvasót nyújt Jósika felé/ Ezennel jelképesen a kezébe adom ezt a piciny korbácsot, amivel büntethet, verhet, megalázhat, lelki pásztorhoz méltatlan kirohanásom miatt!
JÓSIKA /Zavartan átveszi/ De ez nem arra való.
ANDRÁS ATYA /Hosszan nézi Jósikát/ Hát mire?
JÓSIKA Maradhatok?
ANDRÁS ATYA Makacs ember maga! Ez a végleges döntése?
JÓSIKA Igen, ez.
ANDRÁS ATYA Hát jó. Mondd, Filia, szerinted helyesen döntött Jósika úr, amikor…
Megfordul, s amikor észreveszi, hogy az asszony nincs ott, utána siet. Jósika egyedül marad. Lemegy a fény, megszólal a zene. A háttérben, alig láthatóan áttűnik egy alak.
Rövid idő múlva, az erősödő fényben már két ember látszik. Magdolna áll Jósika mellett.
MAGDOLNA Fura egy szerzet.
JÓSIKA Csak riadt.
MAGDOLNA Inkább neki van szüksége segítségre.
JÓSIKA Akkor mi segítünk neki.
Az ajtóban András atya és Fília jelennek meg. Lassan lépkednek befelé, a plébános gyengéden támogatja unokahúgát.
ANDRÁS ATYA Az utazás, az új környezet kimerítették.
JÓSIKA Bemutatom a feleségemet, Magdolnát.
ANDRÁS ATYA /Riadt kíváncsisággal/ Gyerekük van?
MAGDOLNA Igen, mi egy család vagyunk.
Közben Györköc is megjelenik, szinte alattomban, András atya és Fília háta mögött.
GYÖRKÖC /Jó hangosan/ Dicsértessék a mindörökké ámen!
ANDRÁS ATYA /Megperdül/
JÓSIKA Ő Györköc, a fiunk.
ANDRÁS ATYA Miért, lányuk is van?
MAGDOLNA Lányunk nincs.
András atya méregeti őket. Györköc farkasszemet néz vele.
ANDRÁS ATYA Nem egy ijedős gyerek.
GYÖRKÖC Azt hallottam, hogy a templomban nem kell félni.
MAGDOLNA Elhallgass!
ANDRÁS ATYA Sehol sem kell félni. /Magdolnához/ Önök itt laktak eddig, ebben a malomban?
MAGDOLNA Nem, mi a molnárházban lakunk most is, itt, a malom tövében.
GYÖRKÖC Ami felett elforog az a vastag rúd, ami elfordítja a tetőszerkezetet, a vitorlával együtt.
ANDRÁS ATYA Aha.
GYÖRKÖC Maguk hol fognak lakni?
MAGDOLNA Györköc!
ANDRÁS ATYA Mi? Benn a faluban. Habár szívesebben laknék, mondjuk itt fenn, a tetőtérben bolyongó szellemek között.
GYÖRKÖC /Felnéz/ Nincsenek is szellemek.
ANDRÁS ATYA /Közelebb hajol hozzá/ Fogadjunk, hogy vannak. Ha én nyerek, mutatok neked egyet. Ha te, nem kell mutatnod egyet se. Áll a fogadás? /A kezét nyújtja, Györköc belecsap/
ANDRÁS ATYA /Az unokahúgára mutat/ Fíliát még nem ismeri.
MAGDOLNA Szép neve van.
ANDRÁS ATYA Én adtam neki. Nem is nagyon ellenkezett.
GYÖRKÖC Minden nap új időszámítás kezdődik?
ANDRÁS ATYA /Türelmetlen/ Ha szabad kérdeznem, maga mivel foglalkozik?
MAGDOLNA Én, semmivel. Az uramnak segítek, meg vezetem ezt a kis háztartást.
ANDRÁS ATYA Értem. Hát sajnos, ez a szerény egyházi közösség, rajtam, meg az unokahúgomon kívül nem tarthat el még három embert!
MAGDOLNA Nekem ne mondja! Én már rég elmentem volna innen.
JÓSIKA /András atyához/ Csak hasznára lehetünk önnek is, az imaháznak is.
ANDRÁS ATYA Mit akarnak maguk tulajdonképpen? Áldását adta arra valaki, hogy maradjanak, vagy menjenek? A falusi atyafiak? A városi atyafiak? A tulajdonos? Mert ez a malom, ha jól tudom, nem az önöké!
JÓSIKA Valóban nem a miénk, ugyanúgy, ahogy a templom sem az öné.
ANDRÁS ATYA Vitatkozni akar? Isten háza sosem lehet egy emberé, de egy malom igen.
JÓSIKA Emberek építették ezt is, azt is. Ha maradhatunk, saját felelősségünkre tesszük. Sok gondot nem jelenthetünk önnek. Mintha itt se volnánk.
ANDRÁS ATYA De maguk nagyon is itt vannak!
JÓSIKA Viszont önnek nem esne jól, ha időről időre eszébe jutna, hogy akaratunk ellenére lakoltatott ki bennünket.
MAGDOLNA Az én nevemben ne beszélj.
ANDRÁS ATYA Nem esne jól? /Nevet/ Azt gondolja, hogy a lelkembe lát, Jósika?
JÓSIKA Nem látok én az ön lelkébe. De majd bejárok a faluba, munka biztosan akad annyi, hogy szerényen megéljünk belőle. Zavarni nem fogunk, legfeljebb hozzáteszünk a költségvetéshez.
ANDRÁS ATYA Hozzá tesznek a költségvetéshez? Na, ezzel végleg meggyőzött.
Csend
GYÖRKÖC /Pukkad/ Szóval maradunk. Akkor most már elmehetek?
JÓSIKA Menj csak.
De Györköc nem mozdul. Hirtelen felzúg a zene, mint egy levegőbe állított kés, kikényszerített bizonyosság. A kétely hangjai ezek, amelyek felülírják Jósika jól átgondolt döntését. Ebbe menekül a fiú, ezekbe a hangokba, arcán láthatóan tükröződik a zene hatása, a benne való felolvadás, a saját kételyeivel való szembesülés. Magdolna ijedten szemléli a jelenséget, Jósika nyugodt arccal Magdolnára emeli tekintetét, míg András atya, egy lépést hátrálva, helyet ad e szinte túlvilági történésnek. Azután egyszeriben sötét lesz, csupán a vitrázsokon át szűrődik be egy kis fény. A zene is elhallgat, a színen már senki sem tartózkodik.
Kopogtatnak a malom ajtaján.
Közben a tér tovább változik, két gerendából kereszthez hasonló forma jön létre a szemben lévő falon, egy András-kereszthez hasonló alakzat. Ládákból, sámlikból, rövidke sorok alakulnak ki, de mindez még rendezetlen, vagyis mint lehetőség formálódik itt valami, egy eljövendő rend végzetét hordozva magában.
Újból megverik az ajtót, jó erősen, mire Magdolna jelenik meg a sekrestyéből. Sötét lesz. A következő pillanatban, Magdolna mellett egy fiatal, ballonkabátos hölgy alakja tűnik fel. Az Újságírónő.
ÚSÁGÍRÓNŐ Nem tudtam, hogy zárva van.
MAGDOLNA /Hivatalos/ Tartanak a munkálatok. Az imaház még nem nyitott ki.
ÚJSÁGÍRÓNŐ A helyi laptól vagyok, a nevem nem fontos. Ön milyen minőségben van itt?
MAGDOLNA Mint a szélmolnár felesége.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Értem. Szóval ez mégiscsak egy malom?
MAGDOLNA Csak volt malom.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Azt tudom, hogy volt, méghozzá elég régen. Magát rendesen itt felejtették!
MAGDOLNA Miben segíthetek?
ÚJSÁGÍRÓNŐ A plébános úrral szeretnék beszélni.
MAGDOLNA Ő a faluba ment. Ha előre jelezte volna, hogy jön…
ÚJSÁGÍRÓNŐ Kinek? A környéken mindenki úgy tudta, hogy a malom üres.
MAGDOLNA Most már láthatja, hogy nem.
ÚJSÁGÍRÓNŐ És hogy lebontásra vár. Vagy csak a leendő templom üres?
MAGDOLNA Az sem. A plébános úr itt van, kivéve, amikor éppen költözködik.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Úgy hallottam, nem egyedül jött.
MAGDOLNA Az unokahúgával. De ha András atyáról akar kérdezni, jobb, ha egy óra múlva visszajön, mert akkor már őt magát kérdezheti. Sétáljon egyet odakint. Itt benn, véletlenül a fejére eshet egy gerenda.
Halk reccsenés a háttérből. Ezzel a rájuk vetülő fény is megváltozik.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Inkább itt várnék. Voltam én már ebben az épületben. /Közben a zajok egyre szaporodnak/
MAGDOLNA Ahogy gondolja… /Lassan eltűnik a színről/
ÚJSÁGÍRÓNŐ / A berendezési tárgyak egyre csak mozognak/ Régen, van annak már vagy tizenöt éve, az apámmal jártam erre. Elhozott ide, hogy megmutassa ezt az uradalmi malmot. Azt mondta, úgy sem sokáig működik már. Bekopogtattunk, vagyis inkább vertük az ajtót, merthogy idebent elég nagy volt a zaj, éppen őröltek, zúgott, recsegett az épület, a vitorla sebesen forgott, mintha ki akarná tépni a földből, s el akarná repíteni az egész malmot, aztán mégis meghallotta valaki a dörömbölést, és kikiabált, hogy nyitva van. Amikor beléptünk, egy fiatal fiú állt előttünk, tetőtől talpig lisztesen. Csak a szemére, a tekintetére emlékszem. A kezében seprő volt, és megkérdezte, mennyi búzát hoztunk, merthogy későre jár, de ha csak egy-két vékányit, elvállalja a megőrlését. Mire az apám azt mondta, hogy ő nem búzát hozott, hanem engem, ismerkedjek a malommal, hogyan működik, mi a titka. Ezért szívesen itt hagyna egy fél órára, s rákacsintott a molnárlegényre, az alatt megmutathatná nekem a lényegek lényegét, így mondta, a lényegek lényegét, és mire visszajön értem, már egy maradandó élménnyel volnék gazdagabb. Jó gondolta, hisz a gyerekek egy életre megjegyeznek mindent, azt is, ami még nem nekik való, szinte belenőnek az új tapasztalatokba, hogy idővel, elvesztett illúzióik ellenértékeként, maradéktalanul birtokba vegyék azokat.
A fiú nem jött zavarba, talán megtisztelőnek érezte a feladatot, hogy egy magával egykorú lányt, ő, mint „felnőtt férfi”, megtaníthat valamire. Először megfigyelhettem, hogyan sepri össze a ládákból a huzat által kifújt lisztet. Azután felvitt a második szintre, ahol a búza teste szétporlad a garatokban, és lélekké válik. Majd a harmadik szint következett. Itt megcsodáltam a sebes-kereket, az azt forgató, bálványnak nevezett rúddal, amit a nagydob forgatott, ezt viszont a szélkerék hozta mozgásba, a szélkereket pedig maga a szél indította el, amint a hatalmas szárnyvitorlába kapott.
GYÖRKÖC /Hangja kintről hallatszik/ Hát nem furcsa?
ÚJSÁGÍRÓNŐ Hát nem furcsa? – próbálta túlkiabálni a fiú a zajt.
Most tisztán emlékszem arra, ahogy közben rám nézett, és a haja körül fehéren porzott a liszt. Hát nem csodálatos, hogy a levegő mire képes, ha szél formájában feltámad? Hogy mire képes ez az áttetsző, titokzatos semmi, ha pontos leképzés útján, az ember által kitalált és megépített áttételek sorozatával, immár, mint erőt fogjuk be a vitorlákba, hogy ez által engedelmesen végezze feladatát, minek során, végül jótékony és szelíd lesz akár egy kezes bárány? Mint egy kezes bárány. /A tárgyak nem mozognak tovább, a fény visszavált. Az Újságírónő, néhány lélegzetvétel után ismét Magdolnához fordul, aki közben visszatér mellé, de ettől a pillanattól kezdve az elhangzottak mintha kitörlődtek volna az időből. A hangvétel a monológ előttire vált/ Szóval, inkább itt várok. Magamra hagyhat, nem akarom feltartani.
MAGDOLNA Hogyne, persze! Csak még egy kérdés: az édesapja visszajött magáért?
ÚJSÁGÍRÓNŐ /Nem érti/ Az apám? Miket beszél maga?
MAGDOLNA Visszajött önért az édesapja, miután itt hagyta a malomban?
Csend
MAGDOLNA Szóval nem jött vissza.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Mit akar? Ki maga?
MAGDOLNA Már mondtam, a szélmolnár felesége. A nevem nem fontos.
Ebben a pillanatban Jósika tűnik fel a háttérből. Arca nem látszik a félhomályban.
JÓSIKA /Rendreutasító hangon/ Magdolna!
MAGDOLNA /Kimegy/
JÓSIKA /Az Újságírónőhöz/ A plébános úr nemsokára megérkezik.
ÚJSÁGÍRÓNŐ /Tétován Magdolna után int/ Honnan tudta, hogy…
JÓSIKA Hogy az édesapja itt hagyta a malomban? Maga mesélte el neki.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Nem értem.
Jósika kimegy. Csend. Az újságírónő megrezzen, amikor köhintést hall a háta mögül. Fília és András Atya állnak ott. A pap elővesz egy lapos üveget, és meghúzza.
ANDRÁS ATYA Úgy hallottam, rám vár.
ÚJSÁGÍRÓNŐ /Felismeri a papot, de igyekszik eltitkolni/ Igen, önre vártam. /Fíliához/ Istenem, hát te is itt vagy?
FÍLIA /Válaszolni próbál, arca megvonaglik, aztán csak nézik egymást/.
ANDRÁS ATYA Maga is ismerős nekem. Kér egy kortyot?
ÚJSÁGÍRÓNŐ Nem, köszönöm. Én csak… azt hittem, itt minden csendes és üres, és…
ANDRÁS ATYA Értem. De mitől ideges? Várjon csak, már tudom…
ÚJSÁGÍRÓNŐ Nem vagyok ideges. Majd holnap… /Hirtelen távozik/
ANDRÁS ATYA /Fíliához/ Szóval, itt minden csendes és üres. Szerinted valóban azt hitte?
Csupán az ő alakjuk látszik.
FÍLIA /Ijedt, rosszat sejt/
ANDRÁS ATYA Már tudom. Te azonnal felismerted, igaz? Időközben újságíró lett belőle. Nem csendes, csak üres. Az emberek, általában, csak úgy, üresek. Amiben egymástól különböznek, hogy mindegyikük más démont fogad be, és önmagát azzal azonosítja.
FÍLIA /Feszülten figyeli/
ANDRÁS ATYA /Megint iszik, az üveggel az újságírónő után int/. Akár a barátnőd. Felszívta magát démonokkal, és öntelt lett. Már nem is üres.
FÍLIA /Még jobban eltávolodik a paptól/
ANDRÁS ATYA Te meg olyan állapotban vagy, mint az ember, amikor már megteremtették, élet van benne, de az élő szót még nem lehelték bele. Na, mit szólsz? Semmit? /Elébe kerül, a szemébe mondja/ Kiűzhetnéd már magadból a démonokat! /Iszik/ Mi ez az egész? Mintha a te anyád diktálna nekem egy szöveget, vagyis valakinek, aki bennem van, de én ezt a valakit hagyom közben meghalni. Diktálj csak húgocskám, ennek a valakinek, hajrá! Az anyád meg csak diktálja, diktálja ennek a valakinek, hogy „azon a színvonalon élni, amelyen az embernek gondolkodnia kell, nagyon nehéz.” Persze, hogy nagyon nehéz! De mi közöm hozzá? Meg azt, hogy „igen, valami váratlannak kell betörnie ahhoz, hogy amit elgondolunk, azt be is válthassuk!” De milyen váratlannak? És mire fogom beváltani azt, amit gondolok? Vagy akad valaki a világon, aki megteszi ezt helyettem? És anyád csak diktál, diktál, teljesen feleslegesen, efféle képtelenségeket, annak a valakinek, akit én hagyok magamban meghalni! /Hirtelen befogja a fülét, némán üvölt Munch Sikolyát idézve, így néz Fíliára/
FÍLIA /Egyre rémültebb, ütni kezdi az atyát, ahelyett, hogy maga is sikítana/
ANDRÁS ATYA /Kiabál/ Ismered? Mit tennél, ha ezt most meg kéne magyaráznod? Énekelnél?
JÓSIKA /Észrevétlenül felbukkan a háttér sötétjéből/ Bocsánat. Úgy tennék, mintha nem láttam volna.
Csend.
ANDRÁS ATYA /Mint akit rajtakaptak/ Maga? Mit gondol, ki maga, hogy bele mer avatkozni a dolgainkba?
JÓSIKA Miért ki lennék én az atya szerint?
ANDRÁS ATYA Ne pimaszkodjon velem Jósika! Ha azt hiszi, tanmesékre vágyom, hát nagyon téved! Inkább verekedős hangulatban vagyok. Ez nem fenyegetés, mert egyszerűen nem hagyom magam kiprovokálni. Ne is próbálkozzon, inkább tűnjön innen! /Mélyet sóhajt/ Vagy igyon velem egyet!
Az üveget Jósika felé dobja, de az fenn marad a levegőben, mert közben sötét lesz, csörömpölés nem hallatszik. A megszólaló zene ismét előcsalja a fényt: egy alt hang szólal meg halkan. András atya eltűnt.
JÓSIKA /Fíliához/ Ne hibáztassa.
FÍLIA /Fejével nemet int/
JÓSIKA Hallottam, hogy az édesanyjáról beszélgettek.
FÍLIA /Bólint/
JÓSIKA Az én anyám nagyon szeretett engem. De néha úgy éreztem, mintha csak kirendelték volna mellém. Mi történt az édesanyjával?
FÍLIA /Szembefordul vele/
JÓSIKA Kíváncsiskodom, tudom, nem szép dolog. De az ön válaszára várni nem elvesztegetett idő.
FÍLIA /Ujja hegyével Jósika arca felé közelít/
JÓSIKA /Hangjával mintha egy pajzsot emelne maga elé/. A plébános úr szenved.
FÍLIA /Keze megáll a levegőben/
JÓSIKA Felismerem, amikor a szenvelgés hátterében valódi tartalmak húzódnak meg. És az akkor már szenvedés, mert nem tart számot közönségre. Egyedülálló, példátlan, és emelkedett. És mindentől idegen. Az ilyen pillanatok ijesztőek, mert rádöbbentenek bennünket, hogy csak saját magunk szerepei voltunk. Egy szellem gondolatát próbáltuk előcsalogatni, s nem egy gondolat szellemét. De egy biztos: ezt a játékot se így, se úgy nem úszhatjuk meg anélkül, hogy el ne temetnénk magunkban mindazt, ami hamis. De akkor ki, vagy mi maradna bennünk? Miféle ismeretlennel kellene szembesülnünk?
FÍLIA /Rezzenéstelen arccal figyel/
JÓSIKA Talán ettől az ismeretlentől fél András atya is.
A háttérben hangtalanul mozogni kezdenek a tárgyak, mindez csak néhány másodpercig tart.
GYÖRKÖC /Kétségbeesett hangja kívülről hallatszik/ Apa, gyere gyorsan! Le fog szakadni!
E pillanatban kintről nagy robaj, ködszerű por áramlik be az ablakokon keresztül. Harsány, jobbára érthetetlen szavak hallatszanak.
JÓSIKA /Kirohan/
Fília maga marad a lassan tisztuló ködben. A háttérből W. Sorath alakja bontakozik ki. A nő érzi, hogy van ott valaki, de nem fordul meg. Az alak nem akarja őt megijeszteni, kíváncsian szétnéz, megfog egy gerendát, próbálja, szilárdan tart-e, a még ott lévő ládákat is szemügyre veszi, majd a falon függő képekhez fordul, köhög, csetlik-botlik, majd fejét ingatva nyugtázza, amit látott és tapasztalt.
W. SORATH /Hangja behízelgő/ Szerencsétlen dolog, nem? Nekem kellett az ácsokat figyelmeztetnem, hogy a vitorlát tartó rúd furcsán áll, el fog törni. De mire kimondtam, már zuhant is a szárnykereszt, alig tudtam kitérni előle.
FÍLIA /A hangra lebénul/
W. SORATH Tudom, hogy megismert. William Sorath. Tehetségkutató vagyok a Columbia Egyetemen. Emlékszik? Igen, azóta sok minden megváltozott.
JÓSIKA /Kint beszélget András atyával/ Györköcöt látta valaki?
ANDRÁS ATYA Semmi baja, csak megijedt. A munkások a malomházba kísérték.
JÓSIKA Senki sem sérült meg?
ANDRÁS ATYA Úgy tűnik, nem.
W. SORATH /Fíliához/ Sajnálom, hogy akkor – istenem, hány éve is annak –, annyira magára ijesztettem. Nehéz elhinni, de nem állt szándékomban. Tudja, valami ösztönös késztetés lett úrrá rajtam, aminek oly kevés férfi képes ellenállni, ha megérzi a pillanat gyengeségét! S aztán az édesanyja! Kimondani is szörnyű. Tragédia, amit ki sem heverhet az ember, hisz az ember tragédiája nem más, mint a mi kis történetünk fenséges betegsége. Egyetért ezzel?
FÍLIA /Reszket/
ANDRÁS ATYA /Kintről/ Kész csoda. Hogy törhetett el az a vastag rúd?
W. SORATH /Fíliához, telve alázattal/ Segítsen nekem. Csak néhány információra lenne szükségem.
JÓSIKA /kintről/ Nemrégiben vasaltattam meg a vájatot, ami a falban a széltengelyt tartja. Biztosan észrevettem volna egy komolyabb repedést.
W. SORATH /Kifelé fülel, mosolyog/ Hallja ezt? Óriási tévedés. A legnagyobb repedéseken egyszerűen átnéz az ember. Egyetért velem?
ANDRÁS ATYA /Kintről/ Látja? A püspök úr kívánsága mégis teljesült. Majd kell egy rendes kereszt ide, az ajtó fölé.
W. SORATH /Kifelé kommunikál, közben Fíliának szeretne imponálni/ Csak nehogy elkezdjen forogni!
JÓSIKA /Kintről/ Visszatesszük a helyére a vitorlát, nem nagy munka.
ANDRÁS ATYA Ha már így lekerült, nyugodtan lenn is maradhat.
JÓSIKA Akkor is, ha nem magától szakadt le?
ANDRÁS ATYA Ezt meg hogy érti?
JÓSIKA Úgy, hogy valaki kilazította a széltengelyt. S ahogy azt a szél a vájatban mozgatta, végül eltört.
W. SORATH Logikusan hangzik…
FÍLIA /Elindul az ajtó felé, de W. Sorath elébe áll/
W. SORATH Tulajdonképpen a lányomról szerettem volna kérdezni. Most újságíró a helyi lapnál. Persze, azóta megszűnt a barátságuk. Találkoztak egyáltalán?
FÍLIA /Egyszerre int igent is, nemet is/
ANDRÁS ATYA /Kintről/ Próbáljuk meg legalább a földön összerakni.
W. SORATH /Cinikusan szemléli Fíliát/ Hallgatom!
JÓSIKA /Kintről/ Szabadítsuk meg a szárnykeresztet a vászonkapcsoktól! Majd felkerülnek újból, amikor a vitorla is, a malomra.
W. SORATH /Fíliához/ Semmit sem mond? Bölcs döntés! De lenne még egy kérdésem. Jósika! Tudom, hogy nem régóta ismeri, én viszont gyerekkorában láttam utoljára, amikor a lányommal jártam itt, ebben a malomban. Furcsa, hogy egy ember, mindvégig képes volt egyedül működtetni ezt a „szent gépezetet!” Különös tehetség! El akarom őt vinni innen, legalábbis egy rövid időre.
FÍLIA /Az arca rángatózni kezd, mintha beszélne./
W. SORATH Hiába, nem értem önt. De ahol nincs képesség, dicsérendő az akarat. Az egy nyelvet beszélők között is mindenki a maga nyelvén szólal meg, csupán a másik hallja úgy, mintha egy közös nyelvet beszélnének. Nincs közös nyelv. Közös erőlködések vannak. De hallgatni? Vajon mit ér a szélcsend múlandó némasága?
FÍLIA /Esengve néz a férfira, aki egyre bizalmasabb és egyre fenyegetőbb/
W. SORATH Tudom, hogy valaki nagyon figyel az ön kimondatlan szavaira! Lesi minden mozdulatát, kecses gesztusait, hogy magányos napokon visszaidézze azokat. Mert ennek a titokzatos valakinek, az ön teste dobogtatja a szívét, az ön lelkéből vesz levegőt, és titokban az ön hangján énekel. De vajon kicsoda ez a férfi, aki kész feladni mindent magáért? Akibe ön beletemeti titkos vágyait, hogy azok ott, akár valami gazdatestben, újjászülessenek? /Undorral/ Fúj! Bár ki se mondtam volna!
FÍLIA /Ököllel a saját fejét veri/
W. SORATH Tudja, nekem attól drága az életem, hogy egyszer még a maga fejébe kerülök!
Eltűnik a készülő oltár mögött, ahol nincs is ajtó.
Csütörtök
Az imaházban Magdolna takarít. Néhány padsor, srégen szemben egy oltárszerű asztal, felette szekrényke, az oltáriszentség helye, oldalt egy fakereszt a falon. A gerendák azonban, mint valami masszív csontváz, a helyükön maradtak, ahogy a két lisztesláda is, az egyik átalakítva keresztelőkúttá, a másik asztallá, melyen szentképek, égő gyertya, és egy biblia látható. Az ablakokból színes fény szűrődik a térbe. Szemző úr egy karszékben ül, és Györköccel malmozik, aki vele szemben egy sámlin foglal helyet.
SZEMZŐ ÚR /Magdolnához/ Mikor érkezik a tisztelendő? Már tizenegy óra is elmúlt. /Györköchöz/. Szóval úgy döntöttél, hogy ismét túljársz az öregember eszén?
GYÖRKÖC Nem döntöttem úgy, csak folyton sikerül.
SZEMZŐ ÚR Mióta tudsz malmozni?
GYÖRKÖC Apa tanított meg rá, hétfőn. /Újra győz/ Még egyet?
SZEMZŐ ÚR Nem, köszönöm. Már vagy harminc éve játszom, erre most jön ez a gyerek, és megszégyenít.
GYÖRKÖC Ellenem nehéz játszani.
SZEMZŐ ÚR Nem sokat gondolkodsz, ösztönösen lépsz.
GYÖRKÖC /Durcás/ Nem azért. Hanem mert én őrzöm a malmaimat.
MAGDOLNA Ne légy utálatos.
GYÖRKÖC Maga eladta!
SZEMZŐ ÚR El kellett adnom, fiam. Ez a malom még isten malmainál is lassabban őröl.
GYÖRKÖC Az emberek a faluból ide fognak jönni.
MAGDOLNA /Abbahagyja a takarítást/ Ki mondta ezt neked?
GYÖRKÖC Hallottam. Meg András atya is mondta.
SZEMZŐ ÚR Pontosan mit mondott?
GYÖRKÖC Azt mondta apának, hogy várja őket.
MAGDOLNA Holnap nagypéntek. Itt nem lehet botrány.
Jósika tűnik fel. Látszik, sietett.
JÓSIKA Gyülekeznek a falu határában. Száz-százhúszan lehetnek. Mind itt őrölt nálunk.
GYÖRKÖC Akkor nem holnap lesz botrány, hanem ma?
JÓSIKA Ma csak elkezdődik.
SZEMZŐ ÚR Hogyhogy én nem értesültem erről?
JÓSIKA Az ilyesmiről nem szokás külön értesíteni az embert. De ami fontos: a megye határában van egy gőzmalom, ahová az itteniek a búzájukat vihetik. Azt mondták nekik a városi atyafiak, hogy ott sokkal gyorsabban és olcsóbban juthatnak liszthez, szinte ingyen. Elhitték, nem lázadoztak. Aztán kiderült, hogy az a „majdnem ingyen” sokkal többe kerül, mint amennyit mi valaha is kértünk egy véka búza megőrléséért. Igaz, sokkal gyorsabban végeznek.
SZEMZŐ ÚR Velem mit tehetnek? Enyém csupán az épület volt!
MAGDOLNA Ritkán látni malmot falak nélkül.
JÓSIKA Úgy gondolják, elég, ha András atyával számolnak le. A többi már megy magától.
SZEMZŐ ÚR Hogy érti ezt a „leszámolást”?
JÓSIKA Úgy, hogy elüldözik. Másik papot találni ide, egyelőre lehetetlen volna.
GYÖRKÖC /Szemző úrhoz/ András atyának ne essen baja, csak szép nyugodtan menjen el! Múljon el, mint egy rémálom! Utálom!
JÓSIKA /Györköchöz/ Jól hallottam, amit hallottam?
GYÖRKÖC Jól hallottad…
JÓSIKA Gyerekbeszéd. Pedig ő nem utál téged!
GYÖRKÖC Miért, te is gyerek voltál, amikor szélmolnár lettél!
MAGDOLNA Na, elég legyen! Soha így nem veszekedtetek még!
JÓSIKA Senkiből sem lesz egy éjszaka alatt szélmolnár.
GYÖRKÖC De belőled lett! Anya mondta. Meg, hogy a te apukád egy híres valaki, akit sosem láttál! Még jó, hogy te nem vagy híres! Akkor én sem ismernélek.
MAGDOLNA Én ezt neked nem mondtam!
GYÖRKÖC Nem is nekem! Csak meghallottam.
JÓSIKA Anyádnak sem kell mindent elhinned.
MAGDOLNA /Györköchöz/ Na, ebből elég! Eredj a házba!
GYÖRKÖC Mindig elküldtök, és nem engedtek magatokhoz! /Kimegy/
Csend. Hallgatják egy darabig.
MAGDOLNA Mi történik velünk? Van egy fiam, de néha úgy érzem, csak kirendelt mellé valaki, hogy vigyázzak rá, istápoljam. Mintha túl nőtt volna rajtam ez a szerep, már csak a saját nevem nélkül tudom elviselni, hogy anya vagyok. Anya. Se több, se kevesebb. És mintha neki, ennek a fiúnak sem volna neve. Gyermekségének szentsége köt hozzá, miközben szülővé változtatja bennem azt is, aki egykoron, kislányként voltam. A családom szétesésétől rettegek, s néha úgy érzem, a testem már csak e félelem hordozója. Így látsz engem te is, Jósika?
JÓSIKA Nem kell látnom téged ahhoz, hogy tudjam, ki vagy.
MAGDOLNA De ahhoz kellene látnod, hogy tudd, ki nem vagyok. Nem vagyok az őrzőangyalod, hisz nem is volnék képes rá, és a döntéseidnek ellenálló, ostoba nő sem vagyok. Régen, feltétel nélkül hittem neked. De az idő, úgy látszik, megszüli a feltételeket. Az idő, amely anyává tett engem, s olyan erőt adott, amilyen a tiéddel is képes szembeszállni. Én nem akarok a sorsod kerékkötője lenni, de félek, hogy túl messzire megyünk, ha itt maradunk! Értesz engem, Jósika?
JÓSIKA /Pillanatnyi gondolkodás után/ Értelek, Magdolna.
MAGDOLNA /Majdnem sír/ Vége a bizalomnak.
JÓSIKA Ne félj. A bizalomnak ára van. Most fizettük meg.
SZEMZŐ ÚR /Úgy gondolja, ideje témát váltani/ Vajon a tisztelendő úr készül egyáltalán a holnapi misére?
MAGDOLNA Persze, hogy készül. Sok külsőségre nincs szükség. Nagypénteken nem szentmisét, hanem igeliturgiát szokás tartani.
SZEMZŐ ÚR Nekem az is csak mise.
Kintről, erősödő zajok hallatszanak. Érezhető a tömeg jelenléte, néhány hangosabb bekiabálás is elhangzik, mint „Vissza a falu malmát”, „Búzából szaporíts kenyeret”, Isten malmai túl lassan őrölnek”. Azután András atyát követelik, „bánatos pék”, meg „kenyeres pap” elnevezésekkel csúfolva őt.
JÓSIKA Megérkeztek.
A külső történések, rendezői megfontolás szerint, filmként kivetítve láthatók. W. Sorath is feltűnik a tömegben, vigyorogva. A tömegből kihallatszik az újságírónő hangja is.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Szemző úr véleményére is kíváncsiak vagyunk! Most közölheti mindenkivel! Miért döntött úgy, hogy eladja a malmot, és ezzel tönkreteszi a falut? Tudott arról, hogy a gőzmalom dupla áron őröl, mint a saját malmunk? Álljon elénk, és magyarázza meg a döntését!
ELSŐ HANG Hol van a pap? Mutassa magát!
MÁSODIK HANG Meg azt is, akivel jött!
HARMADIK HANG Papot akarunk!
TÖMEG /Kántálják/ Lisztes pap! Hol bujkálsz, lisztes pap! Hol bujkálsz, lisztes pap!
Valahonnan a tömegből, András atya hangja harsan fel.
ANDRÁS ATYA Itt vagyok, nem látják? Észre sem vesznek, csak mert nem viselek reverendát? Kinek ordítanak? Mi bajuk van, jóemberek?
ELSŐ HANG Nézd csak! Ez meg mit keres itt?
ANDRÁS ATYA Hogy én mit keresek itt? Hát nem maguk akartak lisztes papot látni? /Lisztet szór a fejére/ Itt egy lisztes pap! Szépen porzik? Itt a maguk lisztes papja! Jöjjenek csak közelebb! Nem a lisztjükért jöttek? Nem egy lisztes papot akartak?
MÁSODIK HANG Szoknyás bolond! Szentet csinál magából!
ANDRÁS ATYA Maguk tesznek bolonddá, de én még így is hű vagyok a nyájamhoz! Birkák! Ítélkezzenek csak felettem! De egyet nem tehetnek meg: nem mehetnek be a templomba! Megállnak ebben az ajtóban, és egy tapodtat sem tovább! /Fília, persze láthatatlanul, szintén megjelenik odakint az ajtó előtt/ Te mit keresel itt? Eredj vissza! Ő az unokahúgom! Ne nyúljanak hozzá, mert…
HARMADIK HANG Nem bántja senki a maga ribancát! Összecsuklik az magától is!
Ekkor tettlegességre kerül sor. Dulakodás, pofonok, ütleg.
ANDRÁS ATYA /Verekszik/ Mit mondott? Hogy én hazudok? Hogy ő a ribancom? Hogy nagy a füle? Hogy nem ér földig a lába? Akkor tanulja meg, hogy András atya nem hazudik! És nem hosszú az orra! /Közben a csendőrség néhány embere is megérkezik, akik megpróbálják megfékezni a parasztokat, kevés sikerrel. A zűrzavar egyre nő/
CSENDŐRÖK Menjenek haza emberek! Oszoljanak, mert nyomban tüzet nyitunk! Hallják? Mozgás, hazafelé, vagy tüzet nyitunk!
ANDRÁS ATYA /A csendőrökhöz/ Maguk menjenek, nem kell engem megvédeni! Vigyázzon, hé, annál kasza van! Inkább az öklödet használd! A rendőröket veritek? Szép kis nyáj! Mindjárt itt a Jóisten is, és meglátjuk, kinek lesz igaza!
Amíg odakint tart a hangos leszámolás, odabent Jósika csendesen áll az oltár felé fordulva, látszólag nem vesz tudomást a történtekről.
SZEMZŐ ÚR /Nem tudja, mihez kezdjen, fel-le járkál/ Ha itt lenne a vadászpuskám… /Jósikához/ Magának nincs puskája? /Legyint/ Pont magának volna? Nem azért kell a puska, hogy elsüsse az ember, hanem, hogy ott legyen. Ha kell, ha nem, ott legyen. Mert ha mindig ott van, akkor is, ha nem kell, sosem kerül sor arra, hogy kelljen. Érti? Hogy mások is tudják.
JÓSIKA Mit tudjanak?
SZEMZŐ ÚR /Ő is az oltár felé fordul. A hangja furcsán cseng/ Azt, hogy van. Létezik. Nem fenyeget, hisz annál erősebb, és halálosabb. Elég csupán a jelenléte, átható füst-szaga, veszélyének puszta érzete, és a pátosz, mely a mindennapok elborzasztó hírein hízik véres drámává. Efféle véres drámák formálják meg igazi arcát, a támadóét és védekezőét. Így válik ő hadúrrá még a legbékésebb pillanatokban is. Mert sosem tudni, ki, és mikor elégeli meg a csendet, ki és mikor változik az addig békés nyájban farkassá, ki az, aki kibillen és ki az, aki kilép. És vajon melyik irányba lép ki, támad-e vagy menekül, s hogy hol vagyok mindeközben Én? Találkoznom kell-e vele, vagy megkímél tőle a sors, kikerül a farkas és odébbáll, vagy én támadom-e őt ugyanúgy, ahogy ő támadhatott volna engem, és amitől féltem, fegyverré válik-e mostantól a kezemben?
Kivágódik az ajtó, és Fília esik be rajta, majd kisvártatva András atya is.
ANDRÁS ATYA /Jócskán megtépázva, több sebből vérzik, a bal karja eltört. Liheg/ Dicsértessék az Jézus Krisztus az ő Atyjának házában. /Fíliához/ Kellett neked utánam jönnöd!
FÍLIA /András atya arcát vizsgálgatja, karját próbálja mozdítani, mire az felordít/
SZEMZŐ ÚR Bolond maga? Hogy volt mersze kimenni közéjük?
MAGDOLNA A malomházban van kötszer, meg alkohol. /Észbe kap/ Meg a gyerek is ott van!
JÓSIKA Ne félj, oda nem mehetnek be. Hozok kötszert.
Jósika kimegy, Magdolna bezárja utána az ajtót.
SZEMZŐ ÚR Magát alaposan helybenhagyták.
ANDRÁS ATYA Pontos a diagnózisa.
SZEMZŐ ÚR A mi embereink voltak? Falubeliek? Nem értem, hogy képesek ilyesmire!
ANDRÁS ATYA Azok voltak, de nem ezért jöttek ide. Itt valami nincs rendben.
MAGDOLNA Akkor minek jöttek ide?
ANDRÁS ATYA Én hívtam őket! Mindazokat, akik eddig ide hozták a búzájukat, ebbe a malomba. Azért akartam velük találkozni, hogy közösen keressünk megoldást a kérdésre. A megyéhez fordultunk volna segítségért.
SZEMZŐ ÚR Akkor miért nem szólt nekem is?
ANDRÁS ATYA Szóltam, ezért van itt.
SZEMZŐ ÚR Furcsa. Jósika meg csak állt… mint aki itt sincs… Nem értem. Nem is próbált segíteni.
MAGDOLNA És maga?
SZEMZŐ ÚR Én… féltem!
Erősen kopognak az ajtón. Mindenki megretten.
MAGDOLNA Ki az?
JÓSIKA /Kintről/ Én vagyok, ne féljetek. /Magdolna ajtót nyit. Jósika belép, kezében kötszer, fertőtlenítő, és két faléc/
SZEMZŐ ÚR Még mindig nem hiszem el, hogy ilyesmi megtörténhetett! És pont itt!
JÓSIKA Miért? Ha máshol történik, és maga nincs ott, akkor elhiszi? Jöjjön plébános úr.
ANDRÁS ATYA Túlélem. Csak szárnyaszegett lettem. Mint ez a malom.
MAGDOLNA Mindjárt sínbe tesszük a karját.
Rögzíteni próbálják András atya karját, ami nem megy könnyen, közben ő kortyol egy üvegből, amit Szemző úr adott a másik kezébe.
ANDRÁS ATYA Vajon mitől bolondult meg ez a tömeg?
JÓSIKA Nem bolondult meg. Ez nem az a tömeg.
ANDRÁS ATYA Jósika! Én bízom a meglátásaiban, mégis úgy érzem, nem volna szabad, mert ijesztő meglátásai vannak. Miféle tömeg lehet ez akkor ön szerint? Miért csal a látszat?
JÓSIKA A látszat ezúttal nem csal. Viszont minden más hamis.
SZEMZŐ ÚR Az azért igaznak tűnik, hogy András atyának ellátták a baját, nem igaz?
JÓSIKA Ha a látszat igaz, akkor minden kérdésre van válasz. És ez súlytalanná tesz minden kérdést.
ANDRÁS ATYA Most kell ezt megbeszélnünk? De azért várjon csak! Egy kérdésre nincs, és nem is lesz válasz.
SZEMZŐ ÚR Ugyan melyikre?
ANDRÁS ATYA Pilátus tette fel Krisztusnak ezt a kérdést.
JÓSIKA Arra is létezik válasz.
ANDRÁS ATYA És maga szerint hogy hangzik?
JÓSIKA /Kivár/
Fília, aki eddig András atyával volt elfoglalva, most szembefordul Jósikával, és úgy néz rá, mint akit tetten értek. Jó néhány másodperc elmúlhat, amíg Jósika és Fília egymást nézik.
ANDRÁS ATYA /Már enyhén kapatos, miközben rögtönözni próbál/
halk mozdulatra felelő árnyék
üvegtest fényű ajándék moccan
a csend lassú virrasztásra készül…
SZEMZŐ ÚR /Kifelé fülel/ Vajon ők is virrasztani fognak felettünk?
JÓSIKA /Leinti/
ANDRÁS ATYA
…duzzadó lidércből időhegyek
roppant fakírnyoszolyák sejlenek
magányuk halálossá szelídül…
Megszólal az alt.
FÍLIA /Szinte felszívódik a zenében, lassan lesüti a szemét. A hang elhallgat/
JÓSIKA Járt itt egy ember tegnap, aki engem keresett?
FÍLIA /Bólint/
JÓSIKA Magas termetű, fekete ballonkabátban?
FÍILA /Ismét bólint/
MAGDOLNA Miféle ember?
ANDRÁS ATYA
…amíg az arcképeden sem férsz el
hazudd a választ, úgyis te kérdel…
Jósika, tudta maga, hogy az én egész életem egy képzavar?
JÓSIKA Nem gondoltam volna, hogy ekkora!
ANDRÁS ATYA De még mekkora! Hazudd a választ, úgyis te kérdel. Ezt most találtam ki, ahogy magára néztem. /Szemző úrhoz/ Meg főleg magára!
SZEMZŐ ÚR Részeg már, hagyjuk az egészet!
ANDRÁS ATYA Milyen egészet? Hisz ennyi az egész! Többet akar? Akkor menjen ki, és meglátja, mi az a több! Az, hogy most csend van, nem jelent semmit! Még rosszabb! /Megkopogtatja a homlokát/ Mert itt még nyüzsögnek és kiabálnak! „Ásító szakadék szelek járta kőzengőin megtörő visszhangját kergető, szög-hideg sirálysirám hasít erdők keresztjén hatolva, mint lángokban megtagadott eszmény hamvai fölött kiáltó világ…” /Az üvegért nyúl, meghúzza/ Ez is mind igaz! Mi is az igaz? Erre miért nem felelt az, akinek kellett volna? Arra, hogy mi az igazság? Mondják meg! Miért nem felelt Ő, a helytartónak erre a kérdésére? Jósika? Mit néz így rám? Nem látott még részeg papot? Klasszikus látvány! A papot megverik, azután berúg. Közben verset rögtönöz a hüledező közönségnek. Nem, nem ennek a közönségnek, nem a „nyájnak”, hanem annak, ott! /Kifelé mutogat/ Az igazi közönség odakint van! Bizony! Én láttam, amikor üvöltött. És most hallom, ahogy csendben van. Meghúzza magát, és figyel. Engem figyel. Bennünket figyel. Figyeli, amint maguk rám figyelnek. Amíg pedig van mire figyelnie, hallgat. Rágódik, csámcsog a hallottakon. Nem bánt. Okosnak hisz, még ha nem is érti, amit mondok. Nem érti, hogy „aki magától beszél, saját dicsőségét keresi.” Kitöltöm az űrt, ami a fejében van. A tömegnek, abban a nagy fejében. Mert a fejek összeadódnak, és végül már több a koponyacsont, mint az agyvelő! Bekeményít a társadalomtudomány, és ítélkezni akar! Igaz, Jósika? Maga miért hallgat? Sőt: hogyan hallgat? Nem ugyanúgy ám, mint azok ott kinn! Maga elhallgat valamit! Nem azért hallgat, mert én beszélek, hanem mert nem akar válaszolni! Mire nem akar válaszolni? Arra, amire nem tud? Nem, nem! Úgy könnyű nem akarni! Ha megkínoznák, beszélne, mint a vízfolyás, forogni kezdenének a kerekek azon nyomban, mintha egy malom indulna be önszántából. Na, nem akar, vagy nem tud? Mi az igazság, Jósika?
JÓSIKA /Túllép a hallottakon/ Az, hogy keresett valaki.
ANDRÁS ATYA Kicsoda? Egy titkosrendőr? /Vihog/
JÓSIKA Nem. Valaki más. Miután leomlott a szárnykereszt. Az atya már nem volt ott.
MAGDOLNA Beszélj világosan!
JÓSIKA Mégiscsak el kell mennem innen. Egyedül.
Csend.
MAGDOLNA Vagy úgy. A nyúl is cikk-cakkban szalad, ha menekül. Jól kijátszottál bennünket.
ANDRÁS ATYA Ne játsszon már, Jósika! Hová menne, mikor még meg sem érkezett… Vagy a templom nem érkezett meg? Akinek igazából el kell innen mennie, az én vagyok! Érti? Én! /Magába roskad/ Nem sikerült… Semmit sem sikerült megbeszélnünk… Megszállta őket valami… Valaki megsúgta nekik, hogy itt vagyok. Hogy ide menekültem. /Fíliához/ Hogy ide menekültem az anyád elöl! Aki most állandóan diktál nekem! Mert úgy gondolja, az a paphoz méltó, ha valaki más szavaival él: boldogok, akik nem látnak s vakon hisznek abban, hogy a tapintásban is van valami dadogó szempont!
MAGDOLNA /Fáslit kötöz az atya karjához illesztett lécekhez, de elég durván, mert az atya felordít/ Hová mennél?
JÓSIKA Nem tudom. De hívni fognak.
ANDRÁS ATYA „Mint disszonáns ellenpont egy megunt szellem s egy vonagló halandó között.”
SZEMZŐ ÚR Kórházba kéne vinni. Ez csak ideig-óráig ér valamit.
ANDRÁS ATYA „Ki már annyiszor gyolcsba öltözött” /Szemléli a befáslizott, sínbe rakott karját/ Gyönyörű… Semmi kórház. Ezek még odakint vannak.
MAGDOLNA Akkor várunk. /Jósikához, cinikusan/ Vajon lesz annyi időd?
ANDRÁS ATYA Igen! Barátkozunk az idővel. Látod, drága húgocskám, anyád már rég megbarátkozott vele.
MAGDOLNA /Jobbnak látja, az atyával foglalkozni/ Mi történt a nővérével?
ANDRÁS ATYA Hát, hogy mi történt… Ugyanaz, mint ami ezzel itt. /A mellére mutat/ Hagytam elmenni.
FÍLIA /Fejét ingatja/
Kintről valami furcsa jelenlét tapasztalható. Egy-egy hangfoszlány, elszórtan. Mintha az acsarkodó külvilág hosszabb strázsára rendezkedett volna be.
ANDRÁS ATYA Már a végén jártam a tanulmányaimnak. Éppen a papneveldébe készültem visszautazni egy vasárnap délután, amikor nagyon összevesztünk a nővéremmel. Azt mondtam neki, ha ő nem lenne, én már régen leszámoltam volna a lelkészi hivatással. Kényszerből nem lehet papnak állni, csak ha az embernek nincsenek szülei, és pénze sincs, csupán a tanulási vágy, meg egy rátarti, elvált lánytestvér, aki abban látja öccse jövőjét, hogy bedugja őt egy szemináriumba. Kikísért az állomásra, de nem akartam, hogy megvárja, amíg a vonat elindul. El sem búcsúztunk rendesen… Később tudtam meg, arra ért haza, hogy egy senkiházi, egy bizonyos Szóráth Vilmos tartózkodik a házunkban, és éppen erőszakoskodik Fíliával. A saját lánya legjobb barátnőjével! A nővérem az öt lépésből hármat tett meg, hogy szétválassza őket, azután összeesett…
Csend.
SZEMZŐ ÚR És?
ANDRÁS ATYA Semmi. A mentők a városi kórházba vitték. Engem hívott. Kiküldtek értem egy kocsit, a vonat még benn állt az állomáson.
FÍLIA /Jósika mellé húzódik/
ANDRÁS ATYA S akkor én megkérdeztem, mennyire súlyos… azt mondták, szívroham, de túléli. Egy ápoló lehetett. A szerelvény elindult, én felugrottam, még megköszöntem, hogy kijöttek értesíteni, és közöltem, amint megérkezek, telefonon érdeklődöm. Fília volt vele, amikor meghalt. Én meg nem. A kispap nem.
Hátul egy gerenda megmozdul.
JÓSIKA Sorath járt itt.
FÍLIA /Bólint/
ANDRÁS ATYA /Egy megidézett szellemmel szembesül/ Kicsoda?
FÍLIA /Újra bólint/
ANDRÁS ATYA Az újságírónő pedig…
JÓSIKA A lánya. A városban dolgozik, a helyi lapnál. Akit évekkel ezelőtt elhagyott ez a szélhámos. Ide hozta, hogy megmutassa neki a malmot, azután itt felejtette. Ismerem, hisz én voltam itt, én voltam az a molnárfiú, akire rábízták a lányt… Reggelig várt az édesapjára. Azután érte jöttek a lelencházból, és elvitték. Azt mondták, megszökött.
SZEMZŐ ÚR Megszökött? Hát nem az apja hozta ide?
JÓSIKA Nem emlékszem. Lehet.
SZEMZŐ ÚR Azóta nem is találkoztak?
JÓSIKA Nem. Egészen tegnapig.
MAGDOLNA Vajon miért pont ide hozta az apja?
SZEMZŐ ÚR Messze a világ kíváncsi szemétől, mégis biztonságban.
MAGDOLNA Jósikával.
SZEMZŐ ÚR Szerintem egyszerűen megszökött a lelencházból, és nem volt hová mennie.
Kopogtatnak az ajtón.
GYÖRKÖC /Fátyolos hangon/ Én vagyok…
MAGDOLNA /Jósikához/ Nem mondtad neki, hogy maradjon a malomházban?
JÓSIKA De igen. /Az ajtóhoz lép/
ANDRÁS ATYA Mi lesz, engedje már be!
Jósika kinyitja az ajtót, Györköc belép, a nyomában W. Sorath.
GYÖRKÖC Téged keresnek, apa.
W. SORATH Szép napot, mindenkinek.
GYÖRKÖC Azt mondta, tud malmozni.
W. SORATH Persze, hogy tudok. Méghozzá remekül.
ANDRÁS ATYA /Lassan felemelkedik/ Magát a falra festettük és megjelent.
W. SORATH Ön feltaksál engem!
ANDRÁS ATYA Dábljú William… Még megismerem.
W. SORATH Szóráth Vilmos.
ANDRÁS ATYA Visszamagyarodott? Remek! /Előrelendül, de Jósika lefogja/
W. SORATH Csak lassan! Törött karral akar börtönbe kerülni az atya? Nem emlékszik arra, hogy egyszer már félholtra vert valakit, s egy egész évet kapott érte?
ANDRÁS ATYA Agyon kellett volna ütnöm!
SZEMZŐ ÚR Kit?
W. SORATH Engem! De talán még keményebbre vert, mint amilyen voltam. Mert pont az a részem halt meg, amit jobbik résznek szokás nevezni. /Fíliára pillant/ Épp a női vonal, amit addig is annyira kerestem magamban… Minden verés a jobbik részt érinti, nem tudta ezt, plébános úr?
ANDRÁS ATYA Meséljen róla, jó hallgatni.
W. SORATH Ahogy kívánja! Amíg ütik az embert, megpróbál önmagába menekülni, egyre beljebb keresve oltalmat, míg végül rátalál egy pontra, nagyon mélyen, ott, ahová már semmi sem ér el. A fájdalom sem.
ANDRÁS ATYA /Ismét megpróbál nekiugrani, de Jósika résen van/
JÓSIKA Elég volt. Ennek semmi értelme.
MAGDOLNA /Magához vonja Györköcöt/ Legalább a gyerekre legyenek tekintettel!
SZEMZŐ ÚR Meg rám, a teremtésit, a saját malmomban! Itt nem tűrök semmiféle veszekedést!
W. SORATH /Megsemmisítő pillantást vet Szemző úrra/ A saját mijében?
ANDRÁS ATYA /Ép kezét felemelve „megadja magát”, Jósika elengedi/ Állj! Álljunk meg. Most innom kell egy kortyot. Velem tart, dábljú Sorath? Szemző úr, az üveget!
W. SORATH Én nem iszom.
ANDRÁS ATYA Dehogynem. A rosszabbik énjének mit sem árt. /Kortyol/
W. SORATH Szerencsétlen! Más sem maradt magában, mint az ostoba virtus. De hát mi mást várhatnék egy falusi paptól. Feláldozza magát, csakhogy engem elpusztítson. Vagy inkább, hogy… megszabadítson?
FÍLIA /Lassan, határozottan megindul W. Sorath felé, de Magdolna megállítja/
MAGDOLNA /W. Sorath-hoz/ Mit akar?
W. SORATH Két dolog miatt jöttem. Az egyik: hogy találkozzam a lányommal. A másik, Jósika úr. /Hatásszünetet tart/
MAGDOLNA Nem szívesen, de megkérném, fejtse ki.
W. SORATH /Jósikához/ Ön meghívást kapott a New York-i Columbia egyetemtől, mint vendégtanár. Sőt: a rektor úr személyesen kért meg, hogy keressem meg, és tolmácsoljam a döntést. /Pecsétes borítékot vesz elő a zsebéből, és Jósikának nyújtja/ Előadásokat fog tartani, az „In lumine tuo vidébimus lumen” szellemében. Egyetemünk régi jelmondata ez.
ANDRÁS ATYA A te világosságod által látunk világosságot. Még van pofája…
MAGDOLNA Előadásokat? És miről? Amit a férjem tud, azt nem tanítják egyetemen.
W. SORATH Ön, asszonyom, úgy látszik, nem tudja, kicsoda a férje!
MAGDOLNA Maga meg nem tudja, hogy kicsoda a lánya!
W. SORATH /Tapsol/ Brávó! De most, ha megengedi, nekem Jósikával van dolgom. Merthogy van itt még valami…
JÓSIKA Fogja rövidre.
W. SORATH Az apja üzent önnek.
JÓSIKA Az apám?
W. SORATH Igen. A rektor úr.
Két fénycsóva vetül rájuk, úgy, hogy a játéktér többi része homályban marad. Ettől kezdve egy ideig, amíg a jelenet tart, a szereplők fényhatással két csoportra vannak osztva: Jósika és W. Sorath, valamint a többiek. A dialógusoknak megfelelően kerülnek két különböző fénykörbe. A váltások eleinte élesek, majd szelídebbé válnak, végül teljesen elmosódnak egy homályos közegben.
W. SORATH Az apját az egész Államokban ismerik.
JÓSIKA De hogy került az Államokba?
W. SORATH /Hányavetien hadar/ Ezerkilencszázhuszonkettőtől foglalja el a New York-i Morningside Hights-városrész fő irodaházát. Ott székel a Columbia Egyetem adminisztratív központja. Egyébként az újszövetségi történeti-kutatások képzését vezeti. Ő maga már nem kutat, nem is igen dolgozik, mondhatnám azt is, hogy csak történik, akár egy lassan mozgó időgép. Mégis lehetetlen lekörözni.
JÓSIKA Hazudik.
W. SORATH /Gúnyosan nevet/ Persze! Mert ha még egyszer megkérdezné, hogy került az apja a Columbiára, egész mást mondanék. Így is csupán a kíméletességemre hivatkozva nem bombázom újabb múltbeli lehetőségekkel. Tudja, az a helyzet, hogy visszanézve, a lehetőségek valamennyi módozata ismét lehetségessé válik.
JÓSIKA Miért kell hazudnia az apámmal kapcsolatban, akit nem is ismerek?
W. SORATH /Közönyös/ Bármi, amit mondanék, valószínűsíthető lenne. Az ön fejében állna össze valósággá az összes vélt és valós információ. Ezekbe kapaszkodna. Elhinné ezeket.
JÓSIKA Az apámra való tekintettel?
W. SORATH Talán. Én csak egy jelentéktelen közbenjáró vagyok.
JÓSIKA Miről kellene ott előadásokat tartanom?
W. SORATH Ezt csak maga tudja. Mindenesetre odakint a bizonyíték, hogy itt már nincs több dolga. /A kinti zajok felerősödnek/
ANDRÁS ATYA /Már jócskán részeg, de tartja magát/ Szépen mondom, agyon kell ütni. Más választásunk nincs.
JÓSIKA /W. Sorath-hoz/ De van. Elmondani, hogy kicsoda ön, s mit akar.
W. SORATH Semmit sem akarok. Egyébként, nyugodtan leránthatja rólam a leplet, tessék. De akkor már azt is árulja el, hogy maga kicsoda. Tudja, hogy ez lehetetlen. Nem azért, mert divatjamúlt erről beszélni, hanem, mert az igazság bármiféle megnevezése vagy felemlegetése, elébe vágna minden hihető megnyilatkozásának. A Mesterek szerepköre, már így is beláthatatlan. Még egy hajszálnyi feszültség, egy rosszul értelmezett mondat, és menthetetlenül bolondnak nézik. Én tudom, hogy szenved ettől, mégis rám kell bíznia magát. Már igen.
SZEMZŐ ÚR Ez a W. Sorath, ez is kint üvöltött a többivel?
JÓSIKA /W. Sorath-hoz/ Csakis egyedül mehetek.
MAGDOLNA Többre képes ez attól, hogy velük együtt üvöltsön.
W. SORATH /Jósikához/ Egyedül? Akkor hogyan magyarázná meg nekik azt, amit csupán az ön jelenléte által képesek megérteni? Van fogalma arról, hogy milyen űrt hagyna maga után, ha csak úgy, ok nélkül itt hagyná őket?
JÓSIKA Idővel megértenék.
W. SORATH Az „idővel”, nekik azt jelenti, hogy soha. Túl messzire ment. Idillbe kényszerített egy maroknyi zsellért.
SZEMZŐ ÚR Most biztos győzögeti egy címoldali fotóról.
JÓSIKA /W. Sorath-hoz/ Csak egy pillanatnyi idill volt. Amíg a malom, malom volt.
W. SORATH Nem kellett volna visszajönnie.
ANDRÁS ATYA /Feléled bódulatából/ „…nejed sem morzsolgatja tincseid…”
JÓSIKA /W. Sorath-hoz/ Ön is visszajött valakiért.
W. SORATH Önért. Visszajárok, akárcsak maga.
ANDRÁS ATYA „…arcmásod másé, nézheted, akár tetten ért tolvaj lopott kincseit”
W. SORATH /Jósikához/ Látja? Így alakul át lassan minden, egy makacs kényszer súlya alatt. Egyre szűkebb az alagút, s mire elérné a végén a fényt, végleg beszorul.
JÓSIKA Lenne még egy kérdésem.
W. SORATH Helyes, csak próbálkozzon!
JÓSIKA /Nem tudja, valóban megkérdezheti-e/ Miért jó tagadni?
W. SORATH Ki mondta, hogy jó?
ANDRÁS ATYA …bosszú, s vád – isteni harag kasztrál…
JÓSIKA Mi a tagadás?
W. SORATH Ezt tőlem kérdi?
ANDRÁS ATYA …élünk, mint kánonban az eszmék…
W. SORATH Hogyan felelhetnék erre őszintén, anélkül, hogy ne tagadnám a helyes választ?
ANDRÁS ATYA …akár csonka testünk felett az asztrál.
W. SORATH De megmondom: a tagadás az, amire az egyetlen helyes lépés a hallgatás. Ezért Jósika úrnak beszélnie kell. Tanítania. S még ha egy kicsit orrolnak is magára, azért mert elment, előbb-utóbb elfelejtik az egészet.
ANDRÁS ATYA „…csak átvesz egy újabb mozigépész, mert „the show must go on”, s nem az ép ész”
MAGDOLNA Miket beszél maga?
ANDRÁS ATYA /Feltápászkodik/ Nem tetszik ez nekem. Megkeresem Jósikát.
A fény teljesen kihuny, a szín mozdulatlanságba merevedik. A külső zajok épp csak annyira hallatszanak, hogy fenntartsák a tömeg érzetét.
ANDRÁS ATYA /Bóklászik a sötétben/
A fény felerősödik.
JÓSIKA /Egyedül áll, a feszület alatt/ Itt vagyok.
ANDRÁS ATYA Ő hova lett?
JÓSIKA Ne keresse. Ő is itt van.
Megint sötét. A templomból Jósika is, András atya is eltűnt. Az ajtó lassan kinyílik, az újságírónő jelenik meg. A kinti hangok megszűnnek. Az Újságírónő lassan beljebb jön. Akihez beszél, nem látszik.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Ha nem jössz vissza, békében elfeledlek…
W. SORATH /Hirtelen tűnik fel, egy rávetülő fénycsóvában, majd eltűnik / Miért fordulsz ellenem?
ÚJSÁGÍRÓNŐ Nem fordulok. Annyit sem teszek.
W. SORATH Biztonságban akartalak tudni.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Érdekes, pedig az apám vagy.
W. SORATH Ha velem jöttél volna, rosszabbul alakult volna minden. Legalábbis számodra.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Ha jól tudom, tehetségkutató vagy. Én meg nem voltam egy isten tudja, mekkora tehetség. Egyébként, ez a szakmád, vagy a szégyened? Ugyan miféle tehetség lehet az, akit te felfedezel?
W. SORATH A palettám nagyon színes.
ÚSJÁGÍRÓNŐ Jósikát hagyd békén.
W. SORATH Ő nincs a palettámon. Csak eljátszottuk.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Menj el. Én a te számodra már nem létezem.
W. SORATH Pedig nagyon is létezel. Ezért nem lehetek nyugodt lélekkel az, aki vagyok.
ÚJSÁGÍRÓNŐ /Suttog/ Nyugodt lélekkel? Tűnj a szemem elől!
W. SORATH Várj még. Legalább a nevedet szeretném kimondani!
ÚJSÁGÍRÓNŐ Csak tessék! Mondd ki!
W. SORATH /Zavarba jön, álldogál egy darabig, nézi a lányát, nem jut eszébe a neve. Aztán eltűnik az oltár mögött/
Az ajtóban Fília jelenik meg.
ÚJSÁGÍRÓNŐ Apámmal együtt a barátnőmet is elvesztettem. Mit akarsz?
FÍLIA /Elővesz egy névjegykártyát, ráír valamit, és lassan átnyújtja az Újságírónőnek/
ÚJSÁGÍRÓNŐ /Belepillant/
FÍLIA /Nézi hosszan, nyugodtan az Újságírónőt/
ÚJSÁGÍRÓNŐ /Felpillant rá/ Ez legyen a nevem? Rendben van. Akkor mostantól ez lesz a nevem.
Péntek
Az imaház kora reggel színes fényben fürdik. Már majdnem tökéletes a rend, a beltér otthonos, akár egy rusztikus szalon, isten házának a nappalija. Magdolna, Györköc, Fília és András atya az utolsó simításokat végzik. Odabent csend van, kintről viszont behallatszik még egy-egy furcsa kiáltás, idegenszerű zaj. Az ajtóban Jósika jelenik meg.
JÓSIKA Rendbe hoztam a vitorlát, holnap feltehetik a munkások. Odafent beállítottam egy erős csörlőt, azzal fel lehet húzni. Háromszoros áttétel, karral mozgatható. Kicsit lassan forog, de nagy súlyt elbír, biztonságos. Krétával bejelöltem két vitorlaszárnyat, mindkettőt lenn a tövénél, oda kell rögzíteni az emelőláncokat, hogy a szárnykereszt függőlegesen álljon, síkban maradjon, miközben emelkedik, így nem akad bele a malom falába. A súlypontnak nem szabad sokkal lejjebb kerülnie a rögzítési pontnál, különben nem sikerül kellő magasságra húzni a vitorlát. Ha felhúzták, vigyázzanak, a nyílásnak túl kell mennie a széltengely csúcsán, majd szép lassan, centiről centire lefelé eresztve, ráilleszteni a keresztlyukat a csúcsra, azután az előre felerősített kötelekkel óvatosan ráhúzni az egész vitorlát a széltengelyre. A végét már bekentem faggyúval, így könnyen rá fog csúszni, arra viszont nagyon oda kell figyelni, hogy milyen szögben történik a pászítás, ezt szintén a vitorlára erősített kötelekkel lehet szabályozni. Több mint egy tonnát nyom a szárnykereszt, a legkisebb bicsaklás menthetetlenül eltöri a széltengelyt, és a vitorla lezuhanhat.
ANDRÁS ATYA Egyszer már megtörtént, és jó helyre is került.
JÓSIKA Tegyék csak fel. Hátha újból jó helyre kerül.
MAGDOLNA Te is segíthetnél a munkában!
GYÖRKÖC Igen. Segíts te is!
JÓSIKA Tudjátok, hogy ma délután elutazom…
ANDRÁS ATYA /Közömbös/ Meddig marad?
JÓSIKA Költői kérdés, a plébános úr jobban tudja…
MAGDOLNA Talán én még jobban tudom, hisz a plébános úr nem is ismer.
ANDRÁS ATYA Az utóbbi időben annyian kivándoroltak Amerikába… De magáról, Jósika, nem gondoltam volna, hogy megteszi. Igaza van Magdolnának. Alig ismerem. Mi járhat a fejében? Amikor megérkeztem – itt állt esetlenül a malom közepén –, biztos voltam benne, hogy nincs családja. Aztán kiderült, hogy van. És képes volt maradni, felvállalva ezt a lehetetlen sorsot itt. Majd lesz valahogy! És én elhittem, hogy lesz valahogy, mert maga mondta! És elhitte más is, az egész falu, a város! Mindazok, akik ismerik. Mindenki! Nézzen körül! Nekem sem volt könnyű észrevenni, de ez az igazság: ha maga nincs, malom sincs, templom sincs! Hogy az ördögbe lehet ez?
JÓSIKA Ön szerint megismerni valakit, annyit tesz, mint helyeselni, vagy nem helyeselni a cselekedeteit?
ANDRÁS ATYA Nem… Nem tudom! /Bedühödik/ Miért állít megint mindent a feje tetejére? Mintha menekülne az elől, hogy megértse, amit mondani akarok. A szavaimba kapaszkodik. Kicsavarja őket, mint egy mosogatórongyot. Érzem, hogy bízhatok magában, de mégsem értem, mit akar! Például, itt van ez a légből kapott ötlet, hogy elutazik. Képtelenség! Az apjával találkozna, de fogalma sincs, hol van ő, és kicsoda! A nevét sem tudja! Hogy üzent volna? Hát bolond maga? Ez a Sorath, ez a gengszter így akarja elcsábítani, hogy kihasználhassa! Hogy mutogassa, mint egy trombitáló fókát! Hogy agyondolgoztassa! Itt hagyná mindenét egy hamis, mesebeli egzisztencia reményében, amit egy senkiházi, tehetségkutató szatír ajánl fel önnek! Aki miatt a nővérem meghalt!
JÓSIKA Akárki meghalhatott volna.
ANDRÁS ATYA /Próbálja magát türtőztetni/ Akárki… S ha magát itt most agyonütném, akkor is ezt mondaná? Hogy akárkit agyonüthettem volna?
JÓSIKA Ha agyonütne, azzal megnehezítené a dolgomat.
ANDRÁS ATYA Maga megőrült.
MAGDOLNA Nem ismerem az okaidat, csak azt tudom, hogy valami történt veled. /Mintha egy megzavarodott emberhez beszélne/ Valóban tanítani hívott ez a Sorath? Azt hiszed, azt várja tőled mindenki, hogy taníts? De mit?
JÓSIKA Lehet, hogy nem mindenki.
MAGDOLNA Akkor ki? Egy nő?
JÓSIKA /Keserűen elmosolyodik/ Például te. Három nappal ezelőtt még te akartál menni, nem igaz?
MAGDOLNA De én veled akartam elmenni innen.
ANDRÁS ATYA Én úgy tudom, riportsorozat készül Jósika úrról. Fajgalamb-tenyésztés a malompadláson. De hogy tanítani! Mit? Azt, hogy hogyan kell visszarakni a vitorlát a széltengelyre? Vagy azt, hogy meszeléskor miként lehet helytakarékosan felállványozni a középső szintet a gyorskerék, vagy, hogy is hívják, a kisdob, meg a karfa körül? Maga nagyon elszúrta, Jósika! Tudja mi maga? Egy nyavalyás költő! /Mórikál/ „Ne légy hiú, lelkem. Hallgatózó szívemben hiúságod zsivajától meg ne süketülj. Vedd észbe te is: maga az ige szólít, hogy visszatérj.” Tudja ki mondta ezt? Szent Ágoston. Aki szintén költő volt, csak püspöknek adta ki magát. Azt már nem tudom, maga mitől költő, talán… csak úgy magától. Irigylem is ezért. De ki kegyeskedik ezt észrevenni és méltányolni egy másik országban? Mindenütt azzal jönnek majd, hogy lássuk, mit tud! Mondjon valami érdekeset! Költő? Az meg mi? Hát akkor produkáljon olyasmit, amit a költők szoktak! Például, írjon verset! Tessék! Írjon is, ne csak kóvályogjon itt fel-le! Zavaros tekintetű széplelkekkel amúgy is Tiszát lehet rekeszteni, szóval, írjon is, akárha gondolkodna, játssza el, hogy gondolkodik, hogy dolgozik valamin, átél, beleizzad, kontemplál, komponál, itt megáll, ott megáll, kotkodál, maszturbál! Csinálja azt, amit mások várnak magától. Sőt, ne is azt, hanem: úgy! És ez nem egyszerű dolog ám! Mert magának ki diktál? Senki! Nincs is stilisztája. Nekem legalább van! Egy jó stiliszta, egy akárki! Magának viszont a fejére fognak mászni, belenéznek a szemébe, hogy megkeressék a tekintetét. Belenyúlnak a szájába, hogy olyan szavakat találjanak benne, amilyeneket ki sem mondott, mert olyan mélyen vannak, hogy visszhangjuk sincs már. Beleordítanak a fülébe, hogy azt hallja, amit ők akarnak hallani, és aztán el kell mondania, hogy tetszett, és ők vagy elhiszik, vagy nem, de nem azért, mert Jósika úr mondta, hanem mert más valaki nincs kéznél! Mert mindenki a saját életét éli! Találjon nekem egy olyan épeszű embert, aki elmegy tanítani anélkül, hogy ismerné a betűket, miközben a családját szép csendben feláldozza! Találjon egy olyan embert, aki elutazik, ő sem tudja hová, mert valaki üzent érte! Találjon egyet!
GYÖRKÖC /Halkan/ Én találtam egyet: ő az. /Kimegy/
Megszólal az alt motívum.
JÓSIKA /Jó darabig semmit sem szól, majd András atyához fordul/ Ne haragudjon azért, amit az előbb mondtam. Nem úgy értettem, hogy a nővére akárki. Tudom, nem mindegy, ki hal meg. De már az sem mindegy, hogy valaki. Ha tehetné, ön nem járna a végére ennek? Vannak olyan utak, melyeket az orrunk előtt észre sem veszünk, míg a lábunk nyomán folyamatosan épülnek. ANDRÁS ATYA /Morog/ Magát túlságosan is lefoglalja az útépítés, ráadásul hátrafelé.
JÓSIKA Lehet, hogy nem érti, amit mondok, ugyanis ez nem érteni való dolog. Az én életemből pontosan az az időszak maradt ki, amelyet mások számára megmentettem. És visszajöttem a részemért. Azért az időért, amit nem kaptam meg. Önző dolognak tűnhet, de ha hozzátesszük, hogy az, amit most végre megtaláltam, a családom, akkor talán nem tűnik ez akkora önzésnek.
Pillanatnyi csend.
MAGDOLNA Értünk hagysz el minket.
ANDRÁS ATYA Hagyja, kérem… /Jósikához, lassan/ Figyeljen rám, barátom, és folytassa a szavaimat. Mintha sakkoznánk! Egy kis játék, jó?
FÍLIA /Arcán kétségbeesés tükröződik/
ANDRÁS ATYA /Széles gesztusokkal/ Szélcsend van, nem múlik, mi nem mozog…”
JÓSIKA Én mindig tudtam, mikor lesz szélcsend, és meddig tart.
ANDRÁS ATYA Akkor folytassa. Ahogy tudja. Tehát: Szélcsend van, nem múlik, mi nem mozog…
JÓSIKA Nem múlik, mi nem mozog?
ANDRÁS ATYA /Legyint, lemondóan odébb sétál/
JÓSIKA /Nagyot sóhajt/ Ha levegőt vennék, elfordulnál, akit, míg élek, úgysem láthatok…
ANDRÁS ATYA /Bólogat/ Őrizgetlek hát, mint… mint… egy öreg cseléd… /Szemével int, kéri a folytatást/
JÓSIKA /Fíliára pillant, gondolkodás nélkül mondja/ Mint egy öreg cseléd, némaságig felajzott szavát…
ANDRÁS ATYA /Elakad/
JÓSIKA Sosem indulva ballagok feléd.
Megszólal az alt.
ANDRÁS ATYA /Jósikához/ Ki maga?
JÓSIKA /Zsebéből előveszi az olvasót, amit András atyától kapott, a kereszt a lánc végén hintázni kezd. Azután előveszi a levelet is, amit W. Sorath-tól kapott. Fíliához lép, s mindkettőt átadja neki/
ANDRÁS ATYA Meghívólevél sem kell?
JÓSIKA /Kitárja az ajtót, kimegy a tömeg közé, melynek zaja egyre erősödik, majd az ajtó becsukásával, csend/
Sötét. Néhány perc múlva, ismét a szokásos zajok hallatszanak, egyre erősebben, amit egy távolabbi tüntetés vagy népgyűlés hangjai tesznek még vészterhesebbé. A hangok egyre erőszakosabbak. Aréna-zaj, mely egy mai focimeccs hangulatát tükrözi. Az imaházban közben kezdetét veszi az igeliturgia. Míg Jósika odakint, András atya idebent beszél az emberekhez. A templom megtelt hívőkkel, ismerősökkel és ismeretlenekkel. Györköc látszik, amint az emberek között téblábol ijedten, az apját keresi, megpróbál kimenni az imaházból, de az ajtó be van zárva. A jelenet megismétlődik, miközben az egész átváltozik Györköc rémálmává – a gyermek Jósika rémálmává. Fília közben a Jósikától kapott levelet olvassa.
ANDRÁS ATYA Éripe me, Dómine, ab hómine malo:
JÓSIKA /Odakint/ Ments meg engem, Uram, a gonosz embertől:
ANDRÁS ATYA A viro iniquo libera me.
GYÖRKÖC Apa, merre vagy?
JÓSIKA Szabadíts meg az erőszakosoktól.
ANDRÁS ATYA Qui cogitavérunt malítias in corde:
JÓSIKA Kik gonoszságot terveznek szívükben:
ANDRÁS ATYA tota die constituébant praelia.
JÓSIKA és egész nap háborúságot keltenek.
GYÖRKÖC Miért nem mehetek ki? Engedjenek ki!
ANDRÁS ATYA Acuérunt linguas suas sicut serpentis:
JÓSIKA /Hangja egyre jobban belevész a kinti tömegzajba/ Mint kígyóknak hegyes a nyelvük:
ANDRÁS ATYA venénum áspidum sub lábiis eorum.
GYÖRKÖC Csak a malmot mentsék meg!
JÓSIKA vipera mérge van a nyelvük alatt.
ANDRÁS ATYA Custódi me Dómine, de manu peccatoris:
GYÖRKÖC Ne beszéljen így, nem értem!
JÓSIKA Óvj meg uram, a bűnös kezétől:
ANDRÁS ATYA et ab homínibus iníquis libera me.
JÓSIKA /Megpróbálja túlkiabálni a tömeget, de a hangja egyre távolabbról hallatszik/ és ments meg engem a gonosz emberektől.
GYÖRKÖC /Kiabál/ Apa!
ANDRÁS ATYA /Odabent folyik a szertartás, az atya nem is emeli hangját, habár pontosan tudja, mi történik odakinn. Györköcről tudomást sem vesz/ Qui cogitavérunt supplantáre gressus meos:
JÓSIKA Kik lépteimnek gáncsot vetnek:
ANDRÁS ATYA abscondérunt supérbi láqueum mihi.
JÓSIKA tőrt vetnek nekem titkon a kevélyek.
ANDRÁS ATYA Dixi Dómino: Deus meus es tu: exáudi Domine, vocem orationis meae.
GYÖRKÖC Mi az, hogy orationis?
JÓSIKA /Kinn már a pokol tombol, Jósika utolsó erejéből kiállt/ Mondom az úrnak: Te vagy az én Istenem, hallgasd meg, Uram, hangos könyörgésemet. /Messziről szirénaszó és motorzúgás hallatszik/
MINDENKI ODABENT Uram, uram, erős segítségem: takard be fejemet a harc napján. Ne engedj át akaratom ellenére a bűnösnek: Rosszat terveznek ellenem, ne hagyj el, hogy fel ne fuvalkodjanak. S áldják majd nevedet az igaziak, és színed előtt laknak a jámborok.
ANDRÁS ATYA Mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, kérünk téged, áldással fogadjuk ezt a szent misztériumot; ne legyen senki számára ítélet! Mindazokat, akik részesülnek benne, tedd méltóvá Krisztus testére és vérére. /Magához veszi a szent áldozatot/
ÚJSÁGÍRÓNŐ /Hangja kiválik a többi közül/ Krisztus testére és vérére.
A szín, mintegy parancsszóra, kiürül. Csak Fília marad, kezében az olvasó, és a felbontott levél. Majd róla is kihuny a fény.
Szombat
Néhány munkás jelenik meg, s kezdik kipakolni a padokat. Lassan, kényelmesen dolgoznak. Mellettük egy villanásra egy női alak tűnik fel, aki virággal egyet-kettőt seper, majd eltűnik a háttérben. Ezután András atya jön, a karja gipszpólyában, szeme alatt ütésnyomok.
ANDRÁS ATYA Lassan a testtel, hékás! Magukat meg ki küldte? /A munkások abbahagyják a pakolást, majd szó nélkül kezdik visszahordani a padokat. Szemző úr lép be./
SZEMZŐ ÚR Dicsértessék, plébános úr! /Észreveszi, hogy pakolnak vissza/ Hát maguk mit csinálnak? Állj! /Magyarázólag/ Én mondtam nekik, hogy hordják ki a padokat. Állva többen beférnek ide. A tegnapi nap után várható lesz, hogy a feltámadáson is szép számban megjelennek.
ANDRÁS ATYA Köszönöm, de az imaházzal együtt az ötleteit ne adja bérbe.
SZEMZŐ ÚR Jó, jó, maga a szakember. De most, egy ilyen sikeres kezdet után…
ANDRÁS ATYA Nekem az a jó, ha maguktól történnek a dolgok. Ha senki nem jön, hát senki nem jön. Ez itt nem egy árumintavásár!
Magdolna jelenik meg, fején fekete kendő, kezében vödör, rongy, seprő. Kialvatlan, megviselt.
MAGDOLNA Remélem, nem zavarok.
ANDRÁS ATYA Látja, már jött is valaki. Imádnivalók ezek a beindíthatatlan reggelek! Olyan, mintha egyben este is volna. Úgy látszik, nehezére esik múlni e napnak, csak beáll egy mozdíthatatlan állapotba, és nem törődik azokkal, akik öregedni akarnak, igazam van, Szemző úr?
SZEMZŐ ÚR Pontosan mit szeretne ezzel mondani?
ANDRÁS ATYA Pontosan semmit.
MAGDOLNA Most akar nagytakarítást a plébános úr, vagy elég lesz holnapután is?
ANDRÁS ATYA Holnapután? Olyan nincs. A holnap is csak azért van, hogy véget érjen ez az ünnep.
SZEMZŐ ÚR Furcsa hangulatban van ma az atya.
MAGDOLNA Akkor inkább most?
ANDRÁS ATYA Mindent most. /Magdolna belekezdene, de az atya megállítja/ Csak a takarítást ne. Üljön le, kérem. Maga is, Szemző úr.
SZEMZŐ ÚR Sajnos én nem tudok maradni, egy csomó elintéznivalóm van még az imaház tulajdonjogi feltételeivel kapcsolatban. Telefonon már beszéltem a püspök úrral, ma délután érkezik, találkozni fogok vele is. Addig viszont a megyeházán kell kataszteri kérdéseket tisztáznunk, ugyanis ez a malom, amíg malom volt, telekkönyvileg nem volt bejegyezve. Most viszont, mióta megváltozott a helyzet, a község követeli az egyháztól a bejegyzést.
ANDRÁS ATYA Érdekes.
SZEMZŐ ÚR Magát ez valóban érdekli?
ANDRÁS ATYA Nem. Csak én az ön helyében nem sietném el ezt a katek… kasztrá… kataszterizálást, vagy mit.
SZEMZŐ ÚR Sajnos, a plébános úr nincs az én helyemben, én pedig a miniszterek helyében. /Kedélyesen Magdolnához/ Maga pedig az angol királynő helyében, igaz?
MAGDOLNA Angliának tudtommal királya van, nem királynője.
SZEMZŐ ÚR De lesz! Már tíz éves a kicsike!
A munkások, időközben a saját kezükbe veszik az irányítást. Az egyik padot kiviszik, helyébe székeket hoznak, majd azokat is kiviszik, András atya felé pislognak, aki ügyet sem vetnek rájuk. Végül, heverő, hintaszék, kredenc, női sminkasztal, mosdótál is bekerül, csendben egyiket a másik helyére rakosgatják, de a rend sehogyan sem áll össze. Végül ráunnak, s valami furcsa összevisszaságot hagyva maguk után, elmennek. A hely egyszerre hasonlít imaházra és egy felforgatott lakás bensőre, de akár kávéházra is. A szereplők semmit sem vesznek észre az átalakulásból.
MAGDOLNA Végül minden uralkodóház önmagába fullad, de még mielőtt kihalna, megteremt egy újabb uralkodóházat, amelyről azt hiszi, hogy az ő közvetlen leszármazottja, vagyis ő maga, csak más név alatt. Hát, így könnyű lemondani a trónról… /Észreveszi magát/ Na, mindegy.
ANDRÁS ATYA Igaza van kedvesem, a hatalom még időben átörökítve is hatékony lehet. Mi több, ebben a folyamatban az egyes emberek is úgy érezhetik, hogy vég nélküli birodalmak urai. Ijesztő meggyőződés.
SZEMZŐ ÚR Milyen nap van ma? Beérek én még a megyeházára?
ANDRÁS ATYA Nem gondolja, hogy minden egy nap alatt is megtörténhet?
MAGDOLNA /Okoskodik/ Ilyesmit akkor szoktak kérdezni, amikor úgy gondolják, hogy ez a dolog pillanatnyilag aktuális. Vagyis, hogy most zajlik, miközben észre is vesszük, ki is mondjuk, hogy zajlik. Ért engem?
ANDRÁS ATYA Nem. De várjon, várjon. Maga valóban azt gondolja, hogy ez az a nap? A hatalomváltás napja?
MAGDOLNA Igen, azt gondolom.
SZEMZŐ ÚR Bocsánat, az előbb mintha azt mondtam volna, hogy a püspök úr ma érkezik… Igaz ez?
MAGDOLNA Igen, azt mondta. Az előbb.
ANDRÁS ATYA /Felkiált/ Mit számít, mit mondott! Hisz az angol királynő még gyerek!
A háttérben itt-ott megmozdul egy bútordarab.
SZEMZŐ ÚR Szóval a mai napon még gyerek?
ANDRÁS ATYA Nagyon is az. Mindenki, maga is.
SZEMZŐ ÚR Ne nevettessen! Hogyan lehetnék én hatvanévesen…
ANDRÁS ATYA /Türelmetlenül közbevág, hangja furcsán cseng/ „Ahogy a rivaldán élni látod vénségesen vén gyermekhalálod!”
MAGDOLNA /Összerezzen/ Volt nekem is egy gyermekem.
ANDRÁS ATYA /Magdolna szegényes ruháját szemléli/ „Dús brokát – buja káprázat mintáz karnyújtásnyira egy más világot.”
SZEMZŐ ÚR Mondhatom, szerencsés napot választott ki verstanulásra, hisz azt sem tudja, milyen nap van ma! Hogyan fogja így megtanulni?
ANDRÁS ATYA /Szemző úr felé fordul, tagolja/ „Eljátszva szépséges kínjaidat…”
MAGDOLNA Várjon már egy percet!
ANDRÁS ATYA /Magdolna felé fordul/ „Ámítgat időszerűtlen divat…”
SZEMZŐ ÚR Felőlem tegeződhetünk, szólíts bátyámnak!
ANDRÁS ATYA /Felugrik, ép kezével betapasztja az egyik fülét/ „Ahogy a rivaldán élni látod vénségesen vén gyermekhalálod!”
Hangja nyugodt, szinte unott.
ANDRÁS ATYA /Szemző úrhoz/ Azt kérdezte, milyen nap van? Szombat. Nagyszombat. Magának mennie kell. /Magdolnához/ Hagyja a takarítást, majd hétfőn… Akkor akár fel is locsolhatja.
Kényelmesen hátradől, sötét.
Vasárnap
Újból a malombelsőt látjuk, de most egy évtizedek óta nem használt, lepusztult malom belsejét, melyből a tartógerendákon meg a törött ablaküvegekkel foghíjas ablakokon kívül minden hiányzik, a szemetet kivéve. Ennek ellenére, a hangok mást idéznek: teljes erővel folyik az őrlés, a gépek zúgnak, az áttételek zörögnek, mialatt Györköc, fehér molnárruhában, lisztes hajjal söpröget odafent a második szinten, amely teljesen üres. Ekkor kívülről megverik az ajtót, majd még néhányszor, erősebben. A zaj közben lassan elcsitul. Megszólal az alt. Györköc lemászik, egy pillanatra megáll az ajtó előtt, majd kinyitja.
KISLEÁNY /Az ajtóban ácsorog, nem mer belépni, időnként hátranéz, mintha állna mögötte valaki/
GYÖRKÖC /Esetlenül/ Hát te ki vagy?
KISLEÁNY /Ismét hátranéz, majd félénken belép. Mintha egy betanult szöveget mondana/ Szeretném, ha megmutatnád nekem a malmot. Csak amíg vissza nem jönnek értem.
GYÖRKŐC /Tekintget kifelé a Kisleány mellett, mindhiába/ Jól van… De itt nem sok a látnivaló.
Újra beindulnak a gépek. Először halkan, majd egyre erősebben. Györköc beljebb tessékeli a lányt.
GYÖRKÖC Én Györköc vagyok. És te? /Némi kivárás után/ Akkor jó. Szóval, odafent kell kezdeni, a szárnyvitorlánál. Vagyis a szélnél, amint belekap. Mindjárt meglátod. Sőt, meg is hallod!
Mászni kezdenek a második, majd a harmadik szintre, közben Györköc mutogat és magyaráz, de a hangja már nem hallatszik a mind erősebb zúgástól.
A fény lassan kihuny, csak a dübörgő malom zaja hallatszik még egy darabig.
Illusztráció: Kézdi-Kovács L.
Ezek is érdekelhetik!
Nemes Klára: LÁNGOLÓ TULIPÁNOK II. (TŰZszirmok A VIHAROS SZÉLBEN) →
Fehér József: Ötven év (Egyfelvonásos színdarab) →
Benyhe István: A Templom és az ország →
