Nagy László Bálint: Medea búcsúja (Jászai Mari emlékezetéhez)
Valószínűleg az őt fiatalkorában ért traumák (az apjától és a nevelőanyjától elszenvedett gyermekbántalmazás, öt éves korától cselédsorra kényszerítés, szexuális erőszak) és az anyaszínháza, az Astoriánál álló Nemzeti Színház 1913-as lerombolása együttesen okozhatták, hogy Jászai Mari még ugyanabban az évben felállította teátruma köveiből a saját síremlékét a Kerepesi úti temetőben, és rendszeresen el is látogatott oda.
A 95 éve, 1926. október 5-én elhunyt színésznő neve a Nemzeti Színházzal kapcsolódott össze: ma már a második játszóhely, a Blaha Lujza téri teátrum is a múlté…
Jászai Mari az otthonában, Erdélyi Mór fényképe. In: Magyar Szalon. XVII. évf. 33. kötet. 1900. 234. o.
Jászai Mari és a Vígszínház
Kevéssé köztudott, hogy nem messze egykori lakásától, az egykori Rudolf trónörökös tér (1950-ben a színésznő lett a közterület névadója) 6. sz. alatti Palatinus-háztól található a Vígszínház, amelynek 1900. április 1-től 1901. január végéig Jászai Mari a tagja volt.
Az átszerződésnek személyes és anyagi okai egyaránt voltak, de lényegesebb arra rámutatni, hogy a Vígszínház alapító igazgatója, Ditrói Mór és Jászai Mari pályafutása már korábban is találkozott. Bár ugyanahhoz a generációhoz tartoztak, a színésznő már ünnepelt díva volt Kolozsvárott, ahol az éppen színi pályára készülő Ditrói lelkesedett érte.
Izgalmas színrevitel lehetett Madách: Az ember tragédiájának 1885. november 23-i soproni díszelőadása, az 1883-as Nemzeti Színházi ősbemutatón is Évát alakító Jászai Mari vendégszereplésével, Ditrói Mór rendezésében.
A Vígszínházban 1900. április 18-án lépett fel először, az egyik leghíresebb szerepében, Phaedraként, Racine tragédiájában, jelentős szakmai és közönségsikerrel.
Az április 2-i olvasópróbán Gál Gyula színész köszöntése (publikálva a Budapesti Napló másnapi számában) valamelyest visszaadja azt a szeretetteljes, befogadó légkört, amely Jászai Marit fogadta:
„A Vígszínház személyzete nevében szeretettel és hódolattal fogadlak e falak között. (…) Tekints bennünket őszinte barátaidnak; lásd bennünk nagyságodnak megértőit és csodálóit, akik hálával tartozunk neked azért, hogy eszményeinket, amelyeket eddig is keblünkben hordoztunk, ezentúl veled együtt hangosan hirdethetjük.”
Jászai Mari bemutatkozása a Vígszínházban, Racine: Phaedra c. drámája címszerepében.
In: Budapesti Napló. V. évf. 106. sz. 1900. IV. 18. 15. o.
A romantika korszakának tragikájaként Jászai Mari találta meg itt a helyét, nem illeszkedett a Ditrói Mór által kialakított ún. vígszínházi stílusba. Figyelemre méltó és valamelyest reális képet ad a Magyarország 1901. január 31-i számában megjelent összegzés, mielőtt a színésznő visszaszerződött a Nemzeti Színházhoz:
„Jászai Mari asszony vígszínházi szereplése bármily rövid volt is, mégis mindenesetre becses adat marad a magyar művészettörténelem lapjai számára. Jászai Mari asszony az alatt az egy év alatt, amit a Vígszínházban töltött, sok sikert szerzett, nemcsak a színháznak, de önmagának is. Első föllépése a Phaedrá-ban történt. Ez már csak azért is nevezetes esemény volt, mert a debut kapcsán egy új műfordítással gazdagodott irodalmunk: Ábrányi Emil pompás Phaedra-forditásával. Jászai Mari asszony második szerepe egy reprise volt a Niobe bohózatban (szerző: Harry Paulton – Edward Antonio Paulton – N. L. B.). Eaek után Filippi Felix (Felix Philippi – N. L. B.): Golgotha c. színművében alakította Wedekindné nehéz szerepét, majd a Takácsokban (szerző: Gerhard Hauptmann – N. L. B.) játszotta Lujzát. Legnagyobb diadalát két legutolsó szerepében aratta Jászai Mari asszony a Vígszínházban. A Farkas (szerző: Giovanni Verga – N. L. B.) Léna asszonya és a Hóbortos Mártha (szerző: Holitscher Fülöp – N. L. B.) címszerepe Jászai Mari művészi pályafutásának olyan ragyogó állomásai, mint a minők voltak annak idején: Elektra, Széchy Mária, Medea, Ördög Sára, Clarcksonné, Magdolna stb. stb. A Vígszínház büszke lehet arra, hogy a legnagyobb magyar tragikának hajlékot tudott adni élete viharainak idején…”
Jászai Mari – Strobl Alajos – Szomory Dezső
Talányos a felvetés, hogyan kapcsolódik Jászai Mari a Múzeumkertben álló, a szobrász Strobl Alajos és a tervező Schickedanz Albert által jegyzett, 1893. május 14-én felavatott Arany-emlékműhöz.
Főként annak tükrében, ahogyan a szoborkompozícióról Jászai Mari szerelme, a későbbiekben a Vígszínházhoz is kötődő Szomory Dezső (aki a színésznőnek köszönheti magyarosított nevét) fogalmazott az 1893 és 1896 között írt, a Magyar Tudományos Akadémia világa elé tükröt tartó, A tudósok c. regényében:
„egy fáradt, meggörnyedt öreg ember, teknősbékaszerű háttal, majdnem kínban, az egyik lábát behúzva, a másikat kitolva, míg egyik felől egy csatacsillagos dalia, másfelől egy ábrándos óriás leányka ( : ah! a gyöngéd magyar nő : ) egy repülni készülő sassal egyetemben hasonlóképpen cselekedvén lábaikkal, az egymáshoz való tartozást és összefüggést, legalábbis közös szokásokban igyekeztek megmagyarázni. …az egész vidék frenetikus tapsban tört ki, üdvrivalgás és bravózás hallatszott… De Toldi is, Piroska is s közöttük az öreg ember csak mozdulatlan maradt, meggörnyedve, meggörbülve, összeroskadva a székén, egészen idegenszerűen, …inkább szánalmat kérve az ünnepeltetés helyett, mutatván, micsoda kínlódások között csinálta ezt a két gyermekét itt maga mellett…”
„a szobrász nem világosodott fel, nem zúzta széjjel a hazug dicsőség bálványát!”
Strobl Alajos: Arany János emlékmű (Múzeumkert).
Forrás: https://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/s/strobl/muvek/3/index.html
Szomory tulajdonképpen az Arany-epigonizmust bírálta a regényében, szembeállítva a példaképével, Vajda Jánossal (a műben Harangos, a poéta az alteregója).
A regény egyik főhősnőjét, Nánássy Laurát, a rossz házasságban élő akadémiai elnökfeleség, az egykori vidéki színésznő alakját, bizonyos személyiségjegyek tekintetében Jászai Mariról is mintázhatta a társánál 19 évvel fiatalabb író: „Elsősorban úgy tudta, hogy tiszta vala mindig, igaz, volt szeretője egy is, más is, de ha szeretkezett, szerelemből tette.” Két fiatal szeretője a mű főhőse, Pékmester Endre és a negatív színben feltüntetett Loránth Lajos, aki akár Jászai Mari másik szerelme, Reviczky Gyula alteregója is lehet…
Strobl Alajos: Jászai Mari mellszobra, Medea szerepében
– bronz, 71,5 × 59 × 37,5 cm. MNG, Ltsz. 5847. Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:J%C3%A1szai_Mari_mint_M%C3%A9dea,_Str%C3%B3bl_Alajos,_1893.jpg
Érdekes időbeli egybeesés Strobl Alajos életművében, hogy az Arany-emlékmű és a Jászai Marit Medea szerepében megörökítő, jelenleg az MNG-ben található mellszobor ( https://mng.hu/mutargyak/jaszai-mari-mellszobra/ ) csaknem azonos időben készült, 1893-ban.
Vajon nem féltékenység (is) motiválhatta Szomoryt, mikor az Arany-szobor bírálatát papírra vetette?
Jelenthetett-e Jászai Mari számára művész- és férfiideált a hat évvel fiatalabb Strobl, aki ugyanabban az évben, 1856-ban született, mint a nagy szerelme, Feszty Árpád?
A magánéleti találgatásokon túl, Strobl valójában Jászai Marit megformázva ráérzett a színésznő személyiségének tragikumára. Ettől állít meg minket ma is a szobor, mintegy mitikus időtlenségben. Az ábrázolt szerep kiválasztása is ezt az időn és téren túli, ősi, elhagyatott, megtaposott,de mégis öntudatos nőiséget ragadja meg.
A szobor által kifejezett mélységes pesszimizmus és Jászai Mari vallomása a Színházi Élet 1924. szeptember 21-i számában az élettől való búcsú:
„mégis csak a színpad volt az én igazi, az én valóságos életem. (…) Ahogy a színpadot elhagytam, a magány várt reám. És még ezt is jobban szerettem, mint a társadalmi életet, melyben tele voltam bátortalansággal, ideges irtózással és tanácstalansággal. Hozzá is szoktam nagyon az egyedülléthez. Ötven éve vagyok már egyedül… a színpad volt az én reális életem s a színpadon kívüli csak – álom!”
Illusztráció: Jászai Mari Medea szerepében (fotó: Koller Károly)
Ezek is érdekelhetik!
Kovács katáng Ferenc: A betlehemi jászol* →
Toldi Éva: Jászol és Kereszt →
Pécsi Sándor: DÉRKRISTÁLYSÓHAJ* →
