Ma 50 esztendős Csáji László Koppány
*
A quARTett 1993 tavaszi számának borítóját s 3 oldalát fedezzük fel újra s kínáljuk másolatban olvasóinknak. A rövid életű periodika felelős szerkesztője: Csáji László Koppány – 21 éves volt akkor, jogászhallgató.
Csáji László Koppány, műhelyünk… (elfogultan) nem tudok pontos minősítést lelni, annyira “mindenünk” ő a kezdetektől, számomra huszonhét esztendeje… annyi szerepben.
Koppány ma ötvenéves – éltessük!, szeretjük. Ahogy a jog, a művészet, a tudomány számtalan ágában ő éltetni fogja ezentúl is sokáig szerte emberi tartásából is fakadó tálentumát. Nálunk is. Velünk.
A közölt három vers közül a 10. és a 13. oldali: azóta itt lát most másodszor napvilágot. A Van Gogh széke pedig – nos, 1994-ben (előző folyóiratunkban) a POLISZban verspályázat győztese lett.
Azóta együtt: köszönlek, Koppány.
(Szondi György)
Zsávolya Zoltán is – ez alkalomból – gyorsan nekifohászkodott, hogy a költő és író legutóbb nálunk megjelent verseskötetének és novellagyűjteményének bemutatásakor írt jegyzeteiből egy előesszével tisztelje meg az ünnepeltet. Előesszé, mert nagyobb lélegzetű összefoglaló is születik majd egyszer irodalmár barátunk alkotóműhelyében.
(A szerkesztőség)
*
*
Zsávolya Zoltán
A Vers, a Próza ÉS A TÖBBIek
(Miniatűr pályakép Csáji László Koppány munkásságáról)
1
S A TÖBBI(ek)ről éppenhogy szót ejtve?… Nos, eredetileg főleg/csak (a) Versről és (a) Prózáról akartam beszélni most, a Vers és a Próza kirajzolódó karakteréről szerzőnknél. Pedig „a Többi” legalább annyit, vagy – tevékenységi-mennyiségi arányaiban – még többet is érdemelne, mint a Vers és a Próza.
Terepmunkákra is alapozódó néprajzi, kulturális antropológiai vizsgálódások és értekezések világára gondolok mindenekelőtt. Ezek sorában gyűjteményesen is, tényleges bázist megképzően is alapvetőnek tetszik A sztyeppei civilizáció és a magyarság. Mint „tudományos ismeretterjesztő kismonográfia” nyilván disszertáció formájában készült el először, 2007-ben. Új kiadása már a következő évben, bővített kiadása 2011-ben látott napvilágot, utolsó állomása egyelőre 2019, amikor is további javításokon és bővítésen átesve e-könyvként adódott az olvasó kezébe. Könyves kezdetei hasonló, ám részvizsgálódás-, illetve mélyfúrás jelleggel megközelített terrénumokhoz vitték Csáji László Koppányt: Dzsánkri című 1999-es könyve verses útleírás a Himalájánál ma is élő úgynevezett „khámmagarok” meglátogatásának kalandjáról, tapasztalatairól, míg a Tündérek kihalófélben három kötete inkább a néprajzi típusú szerzői tájékozódás köntösébe bújtatja az etnográfiai adatgyűjtés eredményeit, a verses útleírás beszédszituációját, szemléleti horizontját alapvetően itt is fenntartva. Jól látható, hogy a históriai mérlegelés vonalvezetése, a lineáris visszamerülés a múltba a jövő irányába történő nyújtózkodást szolgálja, úgy egyénileg (alkotóilag), mint ahogyan a befogadónak is: a tematikusan megteremtett befogadói egységnek, egységesülési lehetőségnek. A közösségnek.
CsLK megközelítése mármost civilizáció-történetileg egyetemes őseink/honjaink eredetére nézvést. Az etnogenezis helyszíne és jelképes jelentőségében szintén érthető színhelye: az ázsiai fűpuszta (nevezzük így; „füves puszta” – körülményes jelzős szerkezet a kutatás sztenderdjéből). Nem azt keresem, idézem most fel, amit, ahogyan CsLK pontosan mondja, sugallja, elhelyezi, hanem „csak” mondása tágabban érthető szellemiségére igyekszem ráhangolódni a magam szőrszálhasogatásával. Mert a fűpuszta egész népet – ebben az esetben egész népünket – érintő átfogó gyökérzete, gyökerezése magyarázat egyúttal. Magyarázatul szolgál a népiség egy, konkrét, kitüntetettnek vehető formációjára, amely egyebek mellett éppenséggel a magyarságnak is öntőmintát szolgáltatott. Nem egyedüliként, de nem is utolsósorban! Ezzel pedig pontos helyet jelöl ki nekünk a megközelítés, CsLK megközelítése. Pontosabbat, stabilabbat bizonyos szempontból aligha lehetne. CsLK helykijelölése tudományosan, megfontoltság, áttekintő körbepillantás szempontjából a leginkább átfogóak, az igazán globálisak közül való, ám a globalizmustól nagyon távol áll – ezen a földgolyón. Ennek a világnak, az univerzumnak tudatos és öntudatos polgáraivá tesz bennünket!
Nem is véletlen ez; lévén „közösségkonstrukciós” vizsgálódásokat szintén folytat szerzőnk a néprajz és az antropológia jelenségeit kutatva, értelmezve: csoportos-népi és egyéni létezés síkjain tájékozódva. Gyakran alapvetően néz szét ezeken a területeken, és összekapcsolja egymással ilyen típusú nézéseredményeit. A társadalomtörténetet az eszmeiség(ek) kibogozásának, lehetőség szerinti megfejtésének amalgámjával gyúrja össze, amiből hol „etnicitáskutatás” lesz, hol filmek (közelebbről filmforgatókönyvek) csillámló üveggolyója. Hol pedig irodalom, a bevezetőleg emlegetett Vers és Próza. Mielőtt közvetlenül ez utóbbiakhoz fordulnék, álljon itt – vázlatos kereteink között jobbára csak amolyan helyiérték-megadásként – annak rögzítése: az ezredforduló évétől ambíciózusan vitt/hozott néprajzi filmezés éppen a legutóbbi években kezd kiegészülni CsLK-nál a játékfilmkészítés fikcionális fantáziát is jobban átmozgató, (még) kreatívabb aktivitásával. A Szabadság, harc „történelmi kisjátékfilm” lett 2019-ben; 1849-es epizód, mely az esetlegesség, az epizód mozzanatait használva válik erkölcsileg egyetemes sugallatúvá. S egy, Balassi Bálint életének sárospataki epizódjáról szóló filmötlet forgatókönyvének munkatervét a Magyar Nemzeti Filmalaphoz benyújtva, annak fejlesztésére/kidolgozására hivatalos felkérést kapva immár a „történelmi nagyjátékfilm” műfaját is célba vette Csáji László Koppány (munkacím: Kezdetek és végzetek). Őseinket, rokonainkat vizsgáló számos filmje mellett az ezredforduló társadalometikai dimenzióinak mérlegelése felé mozduló mozgóképes vállalkozását emelném még ki: Kasztrendszer az atomkorban I-II. (2005, 2×20 perc, Duna Televízió).
Tematikusan éppenséggel magához a Vershez és a Prózához is átvezetési asszociációt jelenthet CsLK-nál néprajz és az antropológia, de természetesen nem fémjelezheti tematikus teljességgel líra és epika világát szerzőmnél.
2
2019-es elbeszéléskötetét (Suttogás a zajban. Rövid novellák) forgatva feltűnik egy Homorú horizontok ciklus, amelynek címénél lehetetlen Claude Lévi-Strauss Szomorú trópusokjára nem gondolni… Egy köztes, szójátékos változatot ehhez (persze, mihez is pontosan?) a magyar irodalomban Ficsku Pál dolgozott ki a „homorú trópusok” szókapcsolat megalkotásával. Csáji László Koppány verziója azonban biztosan érett megközelítést jelent az egzotizmus tudatos alkalmazása terén. Nála a „homorú”, a nem-kidomborodó fogalma éppenséggel az érdemi reflexió kognitív befelé-fordulását, a nem extenzív módon ott levés, de: ott-levés szempontját, követelményét és értékét jelentheti. Az őslakos című elbeszélés a kis közép-ázsiai népek egzisztenciális minimalizmusát, fenyegetettségét mint témát sikerrel játszatja át lényegében kárpát-medencei ízekbe is – így adva lehetőséget arra, hogy akár határon túli magyar viszonylatokra gondolhasson, egyebek mellett, az értelmező. Iszmail karkötője Ernest Hamingway-nek is dicséretére válna. A titok? Öreg Ham járt ott! Hol pontosan? Nagyon sok helyen… CsLK is gyakran megfordul eredeti helyszíneken. A Hullócsillag pedig egyenesen színpadi jelenet, amellett, hogy tömény költészet. A novella feszességét párbeszédes formájában is őrizve.
Feltűnhet éppenséggel, hogy a szerző könyvének alcímében „rövid novelláknak” nevezi kötetbe gyűjtött munkáit. (Azok zömét, mert a második ciklust kitevő, negyven oldalas Voltjelen tükörszilánkok című kisregény /?/ bizonyára nem soroltatik általa sem ebbe a műfaji kategóriába.) Mivel a novella eleve a rövidebb prózai (kisprózai) elbeszélés egyik, feszesebb, zártabb változata (angol elnevezési megfelelője a short story lehet), tulajdonképpen találgathatnánk, mire is gondol CsLK kifejezetten a „rövid novellák” címén? Nos – nyilván szem előtt tartva a kisebb terjedelem, mondjuk, a regényhez képest feltétlenül kisebbnek mérhető terjedelem távlatát –, bizonyára tételez a szerző kissé hosszabb „novellát”, short storyt is, amelyet helyenként, persze, éppen ebben a kötetében is megvalósít (akár éppen a már említett Az őslakos címűben is), de amelynek a szövegi modelljéhez képest itt alapvetően mégis más, a tényleg kurtább elbeszélések irányába hajló a gyakorlata… És a műfajilag értett elbeszélésszöveg szinonimájaként használja egyébként a novella szót – még ezt is megállapíthatjuk, illetve legalábbis erősen feltételezhetjük felfogását rekonstruálva. (Műfajilag értett, mivel minden történetet mesélő szöveg „elbeszélés” voltaképpen, még a verses epika művei vagy a már szintén kiemelt regény is, természetesen.)
Egyszóval akár kissé hosszabb, akár kissé rövidebb hát a „novella”, színes, mozaikos, változatos, újszerű híradások megannyi mozaikkockáját tudja benne megteremteni az író. Körképet rajzolhat. A körkép tükörcserepei pedig akkor igazán széles merítésűek, ha egyenként nem olyan nagyon terjedelmesek az ilyen írások. Összességében akkor lesz igazán széles ölelésű a belőlük kirakódó tabló. Innen, ennek szándékából is eredhet az írások többségének egyenkénti rövidsége, a megcélzott változatosság pillanatnyi záloga talán az adott munka mérsékelt terjedelme. Hogy a variabilitás és nyitottság szélesre tárt kapuján mi minden tud beáramlani, azt CsLK 2011-es elbeszéléskötetének címe önmagában is szemléltetheti: A hajléktalan, a csók és a terrorista. Az évtizeddel későbbi prózakönyvben a Belső látóhatár ciklus darabjai a főszereplők, elbeszélők lélektani plasztikusságával hitelesítik, fejlesztik tovább ezt a programot.
3
Két önálló verseskötete van ezidáig Csáji László Koppánynak. Az Ég az út mögöttem (2006) „topográfiai” szerveződésű, amennyiben „[k]épzeletgaloppok” sorjáznak benne „öt világtáj” viszonylatában. Ha jól értelmezem, ezen, öt világtáj nem a kontinenseket jelenti formálisan, hanem a szélrózsa négy fő irányát, először is, melyhez szellemes nagyvonalúsággal, egyszersmind jelentőségkiemelő gesztussal csatlakozik az OTTHON, ötödikként. A bensőség szférája. Például a Dél időbeli útvágatot is jelent; az önkéntelenül beúszó mediterráneum révén az antikvitást, a középkort. A szerző tudományos tájékozódása miatt igazán „pikáns” Kelet és Nyugat relációja, egymáshoz (is) viszonyított játéktere itt. Persze, a Nyugat is Kelet lesz lényegében: Nyugat tájékozódása Keleten… Aligha véletlen, hogy Gauguin a referenciális főfigura.
A 2020-as második verseskönyv, A palackposta csöndje sokban emlékeztet az első lírai gyűjteményre. Nyitó kötet-része hagyomány-tudatos, és ezzel részben a 2006-os összeállítás antikizáló reminiszcenciáit hozza újból. A Szívárnyékban című kötet-rész a magánszféra érzelmi-hangulati kidolgozásának tere, ugyanennek társadalmi kiterjesztését is nyújtva. S a kötet a verses epika különféle kísérleteiből is bőséges szövegpróbát ad.
Csáji László Koppány pályája évtizedes távlatokban is egyazon következetességről, elszántságról és értéktudatosságról tanúskodik.
Illusztráció: CSLK-50
Ezek is érdekelhetik!
Baán Tibor: Vázlat Halmai Tamás újabb köreiről →
Baán Tibor: Miniatűrök →
P. Gábor Mózes: A rejtőzködő →
