„Nekem más utat kell bejárnom”
Egy fiatal színész, Ács Tamás
Ács Tamásról a Magyar Teátrum című kiadvány már 2015-ben ezt írta: „..a Soproni Petőfi Színház színésze abban különleges, hogy neki van a legtöbb témát feldolgozó önálló estje, egyszemélyes színháza a teátrum társulatában. Több éve játssza Gogol örök érvényű művét, az Egy őrült naplóját, színpadra vitte Babits Mihály Jónás könyve alapján készült adaptációját, magyar és német nyelven mutatta be Franz Kafka Jelentés az Akadémiának című monodrámáját. Legutóbb pedig József Attila szellemiségét idézte meg egy különleges esten.”
2012-2020 között volt a soproni színház tagja. Itt olyan szerepeket játszhatott el, mint Macbeth, Liliom, Fehérlófia, Akela – vagy éppen Dugovics Titusz. Sopron város határain belül mintegy 1000 fellépése volt. Családjával tavaly Székesfehérvárra költözött.
A fiatal művészt pályája nehézségeiről faggattam.
Ács Tamás (fotó: Torma Sándor)
– Gondolom, nem volt könnyű döntés megválni a soproni színháztól. Miért döntött a változtatás mellett?
Nagyon nehéz döntés volt eljönni Sopronból. Megszerettem a várost, és az ott élő embereket. Életre szóló barátságokat kötöttem. Színészként is csodálatos feladatokat kaptam, és biztonságot nyújtott, hogy egy összetartó társulat tagja lehettem. Távozásom oka egyrészt az volt, hogy megszülettek gyermekeim, és hogy minél több időt tölthessek velük, a székesfehérvári szabadúszó életforma mellett döntöttem, másrészt a soproni színház inkább a zenés előadások felé orientálódott, és ez a műfaj nem annyira a sajátom, mint a vers és a próza.
– Már gyermekkorában is színész szeretett volna lenni?
– Én gyermekkoromban minden szerettem volna lenni, napról napra változott, hogy éppen mi, a díjlovastól a focikapuson át egészen a régészig, minden. Aztán jött egy március 15-i ünnepség, ahol – a hortobágyi magyar tanáraimnak hála – rám osztották, hogy mondjam el Petőfitől A vén zászlótartó című verset. Ott tudatosult bennem először, hogy ez a szereplős-versmondós dolog nem is olyan rossz. Az általános iskola elvégzése után felvételt nyertem a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatára. Itt már a délelőtti oktatáson kívül délutáni énekórákon, beszédtechnika képzéseken és színészmesterség kurzusokon vettünk részt. Többek között olyan mesterem volt, mint Csikos Sándor, aki azon kívül, hogy az ország egyik legjobb színésze, kiváló pedagógus is. Játékosan vezetett minket a színészmesterség rejtelmeibe, az elemzést és a tudatos gondolkodást hangsúlyozva. Nagy élményem volt, hogy a 18. születésnapomat úgy ünnepelhettem, hogy a legjobb barátommal, Jakab Ádámmal bemutattuk A mi színházunk című világirodalmi kollázsunkat. Az előadást később meghívták az Országos Diákszínjátszó Fesztivál döntőjébe, ahol azt a díjat kaptuk, hogy részt vehetünk az európai színjátszó találkozón Bécsben. Felejthetetlen volt!
– Már a középiskolában próbálkozott monodrámával, színre vitte Platón Szókratész védőbeszédét. Egyedül a színpadon, ez a legnehezebb dolog. Nincsenek partnerek, akikkel együtt lehetne játszani, komoly díszlet sincs. Az egyetlen fogódzó maga a szöveg. Honnan jött az ötlet, hogyan született ez a monodráma?
– Harmadikos voltam a gimnáziumban, amikor hallottam, hogy Haumann Péter elő fogja adni a jogi karon a Szókratész védőbeszéde című monodrámáját. Elmentem megnézni. Máig életem egyik legmeghatározóbb színházi élménye. Teljesen egyedül, díszlet és jelmez nélkül, pusztán a szavakkal és a jelenlétével odavarázsolta az ókori Hellász világát, mindezt úgy, hogy a dikciója teljesen mainak hatott. Ezután végérvényesen elhatároztam, hogy színész szeretnék lenni, és meg akarom fejteni ennek az egyszemélyes színházi varázslatnak a titkát. Karácsonyra megkaptam a Szókratész védőbeszéde könyvet. Emlékszem, hogy még aznap este memorizáltam az első sorokat. Néhány hónap elteltével, 17 évesen, én is bemutattam a magam védőbeszédét. Azt találtam ki, hogy Szókratész egy érettségi előtt álló fiatalember legyen. Behoztam a tankönyveimet, végig rajtam volt a hátizsákom és egy táblára írtam fel a legfontosabb fogalmakat. Amikor Szókratész a maga bölcsességét bizonygatja, én is körbe adtam a nézőknek a bizonyítványomat. Működött a forma, ami működtette a tartalmat is. Az érettségi után még néhány évig próbálkoztam a mű előadásával, de a forma elvesztette az aktualitását, és így én is nehezebben tudtam működésre bírni a tartalmat. Úgy döntöttem, hogy néhány évig pihentetem az előadásomat. Tavaly kezdtem el újra játszani a monodrámát. Ezúttal nem találtam ki semmilyen formai kapaszkodót. Úgy ítéltem meg, hogy most már vagyok annyira érett mind emberileg, mind színészileg, hogy mindenféle eszköz nélkül, a mű mondanivalóját a középpontba helyezve adjam elő a Szókratész védőbeszédét.
– A Színművészeti Főiskola helyett a Pannon Egyetemen végzett. Itt is színházi előadásokban vett részt barátaival. Ekkor született meg a Gogol monodráma szegény színházi eszközökkel. Nagy bátorságra vall egy fiatalembertől egy ilyen nehéz feladat. Itt sincs díszlet, nincs bársony függöny, csak egy szék, egy vödör és egy kendő.
– A gimnázium után egyből felvételiztem a Színművészeti Egyetemre, de sajnos nem vettek fel sem Budapestre, sem Kaposvárra, viszont mindenképpen a színházról szerettem volna tanulni, így a Pannon Egyetem etika-színháztörténet szakjára jelentkeztem. Az egyetem alatt minden évben felvételiztem, de sohasem sikerült bekerülni a színész szakra. Nagyon sok kollégában érzek egyfajta csalódást és keserűséget a Színművészetivel kapcsolatban, amiért nem vették fel. Bennem, szerencsére, ilyesmi nem alakult ki. Fel tudtam dolgozni, hogy nekem más utat kell bejárnom, hogy teljesüljön az álmom. Szerencsésnek érzem magam, hogy Veszprémben kellőképpen felvértezhettem magam a színház elméleti részéből. Rengeteg szakkönyv állt rendelkezésre, és felvételről akár jelentős külföldi előadásokat is megnézhettem. Amikor elindul egy új próbafolyamat, azonnal tudom, hogy milyen könyveket emeljek le a könyvespolcról a felkészüléshez. Ezt pedig a színháztörténet szaknak köszönhetem. Az elméleti képzéssel párhuzamosan néhány veszprémi hallgatótársammal, Fige Tamással, Kovács Tamással, Erdei Gergővel és Jakab Ádámmal megalapítottuk a Feleselők Színpadot. Olyan előadásokat hoztunk létre, mint Harold Pintertől Az étellift, ebben az egyik bérgyilkost, Ben-t játszottam, Mrozek Mulatság című abszurdját, melyben az N legény voltam, vagy Szilágyi Andortól A bárány megkísértése, amiben a fiatal Hitler bőrébe bújhattam. Ekkoriban készítettem el második monodrámámat is Gogol: Az őrült naplója című művéből. Ezt az előadásomat 16 éve folyamatosan játszom, és eddig több mint 100 előadást ért meg.
Gogol: Egy őrült naplója – szegény színházi eszközökkel (fotó: Torma Sándor)
– Hogyan került kapcsolatba a Forrás Színházzal?
– A 2005-ös Kaleidoszkóp Versfesztivál budapesti döntőjében játszottam Az őrült naplója című monodrámámat, és ott látott a zsűriben helyet foglaló Pataki András, aki akkor a Forrás Színház igazgatója volt. Meghívta a monodrámámat, hogy 2006-ban játsszam nála. Ezután 2007-ben bekerültem a Mátyás király krónikái című mesejátékba, Mátyás király szerepére Komáromi Sándor rendezésében. Innentől aztán teljes jogú társulati tag lettem. Nagyon sokat utaztunk, és játszottunk szerte az országban, és az országhatáron kívül is. Rendezői feladatot is kaptam, mert én állíthattam színpadra Voltaire klasszikusát, a Candide-ot Papp Attila fenomenális címszereplésével. Az egyik legnagyobb alkotói élményem is ehhez a darabhoz kötődik. Meghívást kaptunk, hogy adjuk elő a művet balatonalmádi szabadstrandján. Az egész előadást néhány óra alatt a vízpartra adaptáltuk. Több száz méterről úsztunk ki a partra, hogy megelevenítsük Candide vesztfáliai tanulmányait, majd egy mentőcsónakot rázva mutattuk be a tengeri kalandot, hogy aztán együtt fogyasszuk el a nézőkkel a kertben megtermett pisztáciát, mindezt fürdőruhában az általunk megszólaltatott élőzene kíséretében. 2012-ben Pataki András lett a Soproni Petőfi Színház igazgatója, s az ő hívására szerződtem én is a hűség városába.
– Emlékezetes élményem a Sopronban látott Gogol monodráma. Az előcsarnokban várakoztunk. Amikor megjelent, már nem Ács Tamást láttuk, hanem Popriscsint. Testtartása, tekintete Popriscsiné, az alázatos kisemberé volt. Hívott minket az ’ülésre’ felszaladt a lépcsőn, kiáltozott a hivatalsegédnek, tintát kért. Megborzongtam. Máris Szentpéterváron voltam, megelevenedett egy hivatalnok megaláztatása. Díszletek, átöltözés nélkül ábrázolta az őrület fokozatait. Ugyanezt a borzongást éreztem, mikor Tatabányán a monodráma fesztiválon megjelent Rőtpéterként, az emberré vált majom képében a Kafka monodrámában.
Hogyan született meg a Kafka adaptáció?
– 2008-ban Székesfehérváron egy kultúrkocsmában játszottam Az őrült naplója című előadásomat, ami után odajött hozzám egy néző, hogy gratuláljon. Szóba elegyedtünk, és mondta, hogy Németországban dolgozik, ahol már több alkalommal látott egy monodrámát, melyet Kafka Jelentés az Akadémiának című művéből vittek színre. Annak előtte még a novellát sem ismertem, de annyira megragadott ez a néhány oldalas írás, hogy második olvasásra már memorizálni is kezdtem a szöveget. Nagyon érdekelt, hogy miként tudom majd megjeleníteni ezt az emberré vált majmot, ügyesen kellett egyensúlyozni az emberi és állati gesztusok között. 2016-ban német nyelven is bemutattam a monodrámát. Életem egyik legérdekesebb élménye volt idegen nyelven játszani a Jelentést. 2017-ben meghívták az előadásomat az ország egyik legnagyobb monodráma és stúdiószínházi seregszemléjére, a tatabányai MOST fesztiválra.
Kafka: Jelentés az Akadémiának (fotó: Torma Sándor)
– Nagyon szerettem a Soproni Színház előadásait. Ott a kisebb szerepektől a főszerepig mindent játszott. Melyik szerepe volt a legnehezebb feladat?
– Életem eddigi legnehezebb feladata egyértelműen Molnár Ferenc Liliom című színművének főszerepe volt. Kovács Frigyes rendezővel a szituációk minden érzelmi vetületét megvizsgáltuk, nem siettünk el semmit, nem siklottunk át a részletek felett, és addig nem mentünk tovább, amíg nem ástunk a dolgok mélyére. Embert próbáló feladat volt, de nagyon megérte. Bevallom, ez egy olyan szerep volt, amit nem tudtam egyszerűen elengedni a próbák és előadások végeztével. Babits Mihály Jónás könyve című művéből mozgásszínházi monodrámát hoztunk létre Demcsák Ottó Harangozó-díjas koreográfussal. Itt az jelentette a legnagyobb feladatot, hogy a szöveg tisztán, érthetően és érzelemgazdagon tudjon megszólalni, miközben fizikailag is megterhelő koreográfiát mutatok be. A Johnny háborúja című monodráma, amiben az első világháború borzalmairól emlékezem meg, szintén érzelmileg volt nagyon megterhelő. Adná magát, hogy ebbe a felsorolásba illesszem Shakespeare Macbeth című tragédiájának címszerepét, olyan fizikai és elméleti felkészülés előzte meg a próbafolyamatot és az előadásokat, aminek segítségével könnyedén tudtam előre haladni Macbeth figurájának megteremtésében, még a legnehezebb és legkegyetlenebb érzelmek megélése esetén is. De ez volt a legmonumentálisabb feladatom, ez tagadhatatlan.
Caragiale: Az elveszett levél (Catavencu szerepében) 2014-ben (fotó: Torma Sándor)
Macbeth szerepében 2017-ben (fotó: Torma Sándor)
– A világunk nagyon megváltozott. A kereskedelmi televíziók megjelenése ízlésbeli rombolást hozott szappanoperákkal, való világ műsorokkal. Az irodalomban megjelent a bulvár, a posztmodern, a színvonalas kabaré helyére dumaszínház került, versműsorok helyett slam poetry műsorokra invitálják a közönséget. Megjelent a színpadi trágárság és néhol a meztelenség. Egy fiatal színész hogy tud megbirkózni ezzel a helyzettel, hiszen műsorai nem számítanak könnyű szórakozásnak?
– Közönség nélkül nincs színház, és nem hiszek az öncélú művészkedésben sem, mindazonáltal én nem úgy választok alapanyagot, hogy azon taktikázom és morfondírozom, hogy ezt hogyan fogadja majd a publikum. Nem tudatos döntés a részemről, de mindig nívós irodalmi alapanyagból szeretek dolgozni, és – főleg az egyszemélyes előadásaim esetén – magam dramatizálom a művet, hogy ezzel is el tudjak mélyedni az adott előadás világában. A Soproni Petőfi Színházban eltöltött majd tíz esztendő egy biztonságos időszak volt a pályámon, hiszen a közönségszervezéssel egy komplett apparátus foglalkozott. Most a szervezéssel kapcsolatos feladatok, és a pályázatírási teendők a kis családi vállalkozásunk feladata lett. Nagyon élvezem ezt is, hiszen így rálátásom nyílt a nagy egészre, és már abban is benne van a kezem, hogy eljussak magáig az előadásig. A taps is másképpen esik ezek után.
– Legkülönbözőbb helyszíneken lép fel, iskolában, sörözőben, de járt börtönben is, ott a raboknak is tartott előadást. Legutóbb gyerekeknek szerkesztett műsort. Hogyan fogadják előadásait?
– Legutóbb Varró Dániel A leprikónok átka című művéből készítettem élőzenés interaktív mesejátékot, aminek nagyon örültem, mert már régi vágyam volt, hogy a gyerekközönség számára is legyen egyszemélyes előadásom. A nyári táborokban nagyon jó visszajelzéseket kaptam.
2018-tól mostanáig voltam a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa, amely időszak alatt a már meglévő egyszemélyes előadásaimhoz drámapedagógiai foglalkozásokat készítettem, így egy-egy középiskolásoknak szóló darabom nem ért véget a tapssal, hanem az eseményt feldolgozó alkalom követte. Jelenleg sokszor játszom Az őrült naplója című előadásomat. Érdekes megfigyelnem, hogy az elmúlt tizenhat évben, amióta játszom, én is miként változtam szakmailag és emberileg. A nem túl távoli jövőben egy Petőfi-estet szeretnék létrehozni, és nagyon érdekel Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye is.
Fehérlófia szerepében (fotó: Torma Sándor)
A leprikónok átka című interaktív zenés mesejáték Bergics András zenésszel (fotó: Torma Sándor)
Ács Tamás színészi pályája számomra azt bizonyítja, előnyös lehet az is, ha valaki nem az iskolapadban tanulta a színészetet és a rendezést, és nem kötik konvenciók.
Az interjút készítette: Torma Mária
*
Ács Tamás 1986-ban született Hortobágyon. Az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán 2004-ben végzett.
A Pannon Egyetem etika-színháztörténet szakán 2013-ban diplomázott.
2006–2012 Forrás Színház tagja.
2012–2020 Soproni Petőfi Színházban dolgozott.
2020 óta szabadúszó
Színészi alakításaiért 2009-ben, 2015-ben, 2017-ben nívódíjat kapott.
Honlapja: monodrama.hu
Illusztráció: Torma Sándor fotójának felhasználásával
Ezek is érdekelhetik!
»…a szeretet erősíti az immunrendszerünket« (Beszélgetés Dr. Felszeghi Sárával) →
»Antigonéról másképpen« – Dettre Gábor filmrendezővel Domokos Johanna beszélget →
Az ember, aki valamiért is tudott élni, nemcsak valamiből…* (IV/4. rész) →
