Magyar Miklós: Albert Camus szerelmei
Albert Camus
Camus minden szép nő után megfordult. Olivier Todd, Camus életrajzírója és barátja jegyzett fel egy 1950-ben történt esetet: „Nagyon csinos feleségemmel a Café de la Mairie kávézóban voltunk Párizsban, a Saint-Sulpice téren. A bárpulthoz támaszkodó Camus olyan kihívóan nézegette nejemet, mintha le akarná szemével vetkőztetni. Camus egy nagy nőbolond volt, tudatában fizikai és intellektuális vonzerejének.”
Camus és Sartre egyaránt nagy nőfalóként vonult be az irodalomtörténetbe. Az előző négy, az utóbbi nyolc párhuzamos szeretőről számol be. Azonban míg Camus jóképű, sármos férfi, Sartre híján van mindezeknek, kimondottan csúnya. Százötvenhárom centijével, elhanyagolt külsejével nem éppen női ideál. Ha még hozzátesszük gyerekkorától meglévő kancsalságát, igazán meglepő, hogy valamennyi nőismerősét le tudta venni a lábáról. Szeretői gyönyörű színésznők, fiatal – esetenként kiskorú – diáklányok, akiket Simone de Beauvoir „passzolt át” neki, amikor ráunt leszbikus partnereire. (Sartre szeretőiről írtam a Könyvkultúra hasábjain: http://konyvkultura.kello.hu/konyvkultura/2017/03/sartre).
Camus nem egyszer szerette el barátai kedveseit, így Sartre fiatal szeretőjére, Wanda Kosakiewitzre is szemet vetett, amiért Sartre meg is haragudott rá. Wanda ukrán-lengyel származású francia színésznő volt, aki a Sartre-Beauvoir páros egyetemista értelmiségi köréhez tartozott. Beauvoir említést tesz arról, hogy Sartre féltékeny volt Camus-re, amiért az szemet vetett Wandára. 1944 telén Sartre ezt írta Beauvoirnak: „Mire gondolt Wanda, hogy Camus után futott? Mit akart tőle? Nem voltam én nála sokkal jobb? És olyan kedves. Jobban kellett volna vigyáznia.” Wanda Sartre több színdarabjának előadásában játszott, a Zárt ajtók mögött című drámát Sartre neki írta.
Camus első nagy szerelme Simone Hié. A gyönyörű, gazdag családból származó lány az író, költő, kritikus Max-Pol Fouchet menyasszonya volt. Camus lecsapta barátja kezéről, és 1934-ben feleségül vette a lányt.
Simone Hié
Házasságuk két év után felbomlik. Az asszony morfium és heroin rabja, és szépségénél csak hűtlensége nagyobb. Rendszeresen megcsalja Camus-t egy orvossal.
Az újabb szerelem nem sokat várat magára. 1937-ben Camus megismeri Christiane Galindot. A gyönyörű, napbarnított bőrű lány egy tanító gyermeke és Camus első kéziratait gépeli le. Az író egész életét végigkíséri ez a kapcsolat.
Ugyancsak 1937-ben ismeri meg Camus Blanche Balaint, aki ugyanabban az évben, 1913-ban született, mint Camus. Alger-ban találkoztak először, André Gide A Rosszul leláncolt Prométheusz című könyve színpadi adaptációjának bemutatása alkalmából. A színésznő ugyanannál a társulatnál, a Théâtre de l’Équipe-nél dolgozott, mint Camus. Hamar egymásba szerettek, és az 1937 és 1957 közötti időről jelentős levelezésük maradt fenn. Blanche Balain költő is volt, verseskötetét Camus jelentette meg a Charlot kiadónál. A lány sohasem ment férjhez, 2003-ban, 89 éves korában halt meg Nizzában.
Camus másodszor is megnősül, miután találkozik a „tökéletes nővel”. Francine Faure nem csupán szép, de kitűnő zongorista, Bach műveinek egyik legjobb tolmácsolója. Emellett matematikus. Nem csoda, ha Camus beleszeret, és 1943. december 3-án feleségül veszi. Francine különbözött Camus valamennyi szerelmétől. Szép volt, mint a többiek, ám nem volt benne semmi kihívó, tartózkodó volt és kedves. 1945-ben megszülettek az ikrek, Jean és Catherine. Férje hűtlenségei, főleg annak Maria Casarèssel való kapcsolata miatt Francine depressziós lett, kórházi kezelésekre szorult. Egy alkalommal a kórház erkélyéről is levetette magát. Camus-nek lelkifurdalása volt felesége állapota miatt. Nobel-díjának átvétele után unokatestvéréhez, Nicole Chaperonhoz címzett levelében megírta, mennyire meghatotta Francine nagylelkűsége, „akit a maga helytelen módján mindig is szeretett”. Francine-t Camus-vel egy sírba temették Lourmarinben.
Francine Faure
Camus a házasság intézményét nem természetes, hanem megszüntetendő dolognak tartotta. Ez a Boldog halál című regényéből is kiderül: „− Kedvem volna megházasodni… öngyilkosnak lenni, vagy előfizetni az Illustrationra. Valami kétségbeesett lépésre.”– mondja Mersault Zagreusnak, nem kevés iróniával.
Házassága Camus-t nem akadályozza meg abban, hogy szenvedélyes szerelmi kapcsolatot létesítsen a rendkívül tehetséges, spanyol származású Maria Casarès-el, aki a spanyol polgárháború alatt költözik családjával Franciaországba, és aki Párizs egyik legelismertebb drámai színésznője lesz. Legnagyobb szerelmével Camus 1944. március 19-én találkozott az író Michel Leiris párizsi lakásán. Első szerelmes együttlétüket 1944. június 5-ről 6-ra virradó éjszakán töltötték, pontosan a normandiai partraszállás idején. Camus ekkor harminc éves, a konzervatóriumot végzett Casarès huszonegy. Az író pályája csúcsán van. Megjelent már Az idegen, készül kiadni A pestist. Felesége, Francine, szülővárosában tartózkodik. Amikor szeptemberben visszatér Párizsba, Maria összeroppan és szakít Camus-vel, ami mélyen megrendíti az írót. Négy évvel később ugyancsak június 6-án véletlenül összefutnak a boulevard Saint-Germain-en. 2020-ban megjelent, csaknem ezerötszáz oldalt kitevő levelezésükből nyomon követhető a mindent elsöprő szerelem. Amikor összezördültek, Camus megnyugtatta szerelmét: „Úgy döntöttem, örökre összetartozunk. Ezek csak múló fellegek, eltűnnek, és csak a szerelmünk marad.” Casarès válaszában ugyancsak szerelméről biztosítja az írót: „Végérvényesen szeretlek, ahogyan a tengert szeretjük.”
Maria Casarès
A szerelmesek szellemileg és fizikailag szenvedélyesen kötődnek egymáshoz, ugyanakkor Camus-t családi kötelékek fogva tartják, tüdőbaját is gondoznia kell, távol a fővárostól. Emellett előadáskörutakon is szerepel. Mariát elkeseríti, hogy Camus nem lehet állandóan mellette. „Belefáradtam abba, hogy nekem csak az éjszaka jut.” Ez azonban csak a levél megírásának idejéig tart, másnap ugyanolyan hőfokon szerette Camus-t, mint azelőtt.
Maria Casarès szerepet vállal Camus Félreértés című darabjában, és az író haláláig tart kapcsolatuk, Camus feleségének, Francine-nak tudtával. Az asszony szenved attól, hogy osztozkodnia kell férjén, Camus-nek pedig lelkifurdalása van hűtlensége miatt. Ez különösen akkor válik súlyossá, amikor Francine depressziós lesz, családja pedig Camus-t vádolja amiatt, hogy az asszony állapota egyre súlyosbodik.
Francine-nal szembeni lelkifurdalását A bukásban áttételesen olvashatjuk, amikor Clamence, a vezeklő bíró arról beszél, hogy tanúja volt egy fiatal lány öngyilkosságának, aki a Szajnába vetette magát, ám ő nem sietett a segítségére.
1946. október 31-én a párizsi Seherezádé bárban Camus találkozik Mamaire Paget-val, aki férjével, Arthur Koestlerrel Franciaországban tartózkodik. Márton László Koestler asszonyai (Noran Libro Kiadó, 2012) című könyvéből tudjuk, hogy azon az estén meglehetősen bizarr kapcsolatok szövődtek az asztaltársaság tagjai között. Sartre Camus feleségére, Francine-ra vetett szemet, Koestler Simone de Beauvoire-ral közölte, mit is szeretne tőle, míg Camus Mamaire-rel beszélt meg egy titkos találkozót. Márton idézi Mamaire beszámolóját Camus-vel való kapcsolatáról: „Camus a metróban azt mondta, nem hagyhatlak el. Én nem veszem a dolgot olyan komolyan, mint ő – válaszoltam. Később kedvesen így szólt: csak veled érzem jól magam – Mit tegyünk? – kérdeztem. Menjünk el – mondta. Én: hová? – Provence-ba – felelte.” Avignonban együtt töltenek egy hetet, azután Párizsban a Louxembourg kertben Camus részleteket olvas fel az asszonynak A pestis című regényéből. Amikor Camus újra találkozik Maria Casarès-szel, Mamaire-rel való kalandja abbamarad.
1946-ban Camus az Egyesült Államokban ismeri meg újabb szerelmét, Patricia Blake-t, aki kísérőként szegődött mellé.
Patricia Blake
1956-ban találkozik az ugyancsak nagyon szép és tehetséges, művelt Catherine Sellers-el, akinek szerepet ajánl fel Faulkner regényéből átírt Rekviem egy apácáért című színművében. Naplójába ezt jegyzi be az író: „Hosszú idő óta először költözött szívembe egy nő minden vágy, minden szándék, minden játék nélkül.” 1959. december 30-án Sellers-hez írt levelét Camus azzal kezdi, hogy ez az utolsó levele a színésznőhöz. Ám szó sincs szakításról, hisz csupa becéző szavakat ír a levélben, a végén pedig „megáldja” kedvesét.
Catherine Sellers
1957-ben a Café de Flore-ban ismeri meg utolsó szerelmét, a nála húsz évvel fiatalabb francia-dán festőművészt, Mette Ivers-t. A lány nem akarta felfedni kilétét, ezért magyarul is megjelent kitűnő életrajzi könyvében Olivier Todd Mi-nek nevezi.
Camus saját lourmarin-i háza közelébe költözteti szerelmét. Amikor az író „sétára indul”, egész családja tudja, hová megy. Georges-Marc Benamou 2020-ban készült Albert Camus életei című dokumentumfilmjében a már idős festőnő hosszasan mesél találkozásáról Camus-vel, arról, hogy az író „örök hűséget” ígért neki, holott továbbra sem tudta megtagadni önmagát, egyszerre több nőt is szeretett.
Mette Ivers műtermében
Illusztráció: “Camus szerelmei”
Ezek is érdekelhetik!
Baán Tibor: Vázlat Halmai Tamás újabb köreiről →
Baán Tibor: Miniatűrök →
P. Gábor Mózes: A rejtőzködő →
