Napút-köszöntők (42.)
Babics Imre
Búcsúhaibun
2011 januárjában felhívott Szondi György és megkérdezte, vállalnám-e a Napút versszerkesztői tisztét. Boldogan igent mondtam. Tíz évvel később ‒ ugyancsak telefonon ‒ firtattam volna, hogy miért éppen engem szemelt ki, de mivel sietett, elmaradt a válasz. Munkám kezdetén szinte rögtön rám zúdult a minden évben esedékes haiku-pályázat anyaga: az akkori téma „Nap, út” volt. Egyszerre kaptam meg az anyagot, s mivel akkor még nem volt a házamban internet, ezért a bakonyszücsi könyvtárban (a falukönyvtáros is én voltam), egy dermesztő hétvégén bíráltam el a beérkezett műveket. Nagyon gyenge volt a fűtés, iszonyúan fáztam. Már akkor láttam, s ma is vallom, hogy az éves haiku-pályázat egyike volt a Napút nagy húzásainak, ahogy később az volt az Ady-pályázat, a Weöres ihlette egyszavasvers-pályázat, és egyáltalán, szinte minden tematikus szám. Ma még felmérhetetlen, milyen hatalmas missziót teljesített, milyen hiánypótló feladatot látott el ez a valóban kulturális folyóirat, sokkalta többeknek szólt, ahányan olvasták, sokkalta nagyobb állami támogatást érdemelt volna, mint amit kapott. Én pedig a Napútnak köszönhetem, hogy visszatérhettem abból a másfél évtizedes elfeledettségből, amely Gnózis című (fő)művem írása alatt és után ereszkedett rám.
Követtem a Nap
útját, s hogy lenyugodott,
jómagam: árnyék.
*
Hegedűs Gyöngyi
halálra képtelen
(nyomtatott Napút utolsó szám)
akár a gyermektelen
középkorú nő
ki misztikusnak mondja
színről szervültre vitt betegségét
épp egy terhességnyi idejűnek
mikor egy esküvőn elkezd szúrni
az oldala amin a násznépben
már megint csak nézőként
van párjával egy tengeri állat
fejlődik ki benne megáll
a filogenezis ezen pontján
időzik a közelítő tél másfél
millió événél a három kopoltyúív
nem áll össze arccá
a kortársak közül nem
mindenki kortárs és
lehalászható van aki
halálra képtelen jön világra
nem is nevezik születésnek
mikor az éjszaka közepén
napvilágot lát
vetélésnek sem
hisz kifejlett kezdet
vele várandós
akkor is ha már nincs
benne csak az örök kérdés
ki hord ki kit csak viszi
színről színre csak viszi
ugyanazt a keveréket
kapja mint a szülő nők
a fájások ellen ébredéskor már tudja
ennek a hasonlatnak nincs hasonlítottja
csak első bódult mondata
a tengeri állatoknak valójában
semmi komolyabb bántódásuk
nem esik a repüléstől
*
Jász Attila
NAPÚTANGYAL. Szondi Györgynek
a lakótelepen elültetett fa
meglepetésre életben marad,
hatalmasra nő a tenyéren
megülő fekete magból,
minden éjjel világít belülről,
hogy látható legyen sötétben is
a kötelezően végigjárandó Napút
Illusztráció: Napút-köszöntő
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
Takács Gergő: Csendes Viharok Tengerén →
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
