Nagypál István: Pad
Találtam végre egy padot, amiről a hollókat nézhetem,
feltúrják a sportpályát, kitépik a járdakövek közül
a füvet, úgy viselkednek, mint az agresszív gyerekek,
fekete pólóban, fekete nadrágban, mezítláb,
akik nem szeretnek fényes játékokkal játszani,
inkább meztelencsigákat szednek fel sáros-agyagos
kezükkel, hogy aztán zsebre tegyék mindegyiket,
később elered az eső, tartanám az esernyőt magam
felett, de felesleges, nagy a szél, a vizes szoknyákat is
felemeli, és a hideg se rettent el, hogy felálljak,
olyan nyugtató érzés tölt el, ahogyan a monokróm
horizontot és a tovaszálló otromba madarak
vonulását figyelem, mint a hadba vonuló repülőgépeket,
egy halk szusszanás, fejcsóválás és töprengés,
tisztást vagy árkot keressek a közelben, merre
érdemes indulni, szaladni már késő, a természet
itt csahol mögöttem, mint egy farkas, mégis
boldog arccal nézek szembe az eső lándzsáival,
minden sötétbe borul és elkezdődik a csend.
Illusztráció: “Pad” (fh. S. Zeshin)
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
