Napút-köszöntők (40.)
Sebeők János
Dupla Nelson
Úgy hozta a sors, hogy módomban áll másodszor is elbúcsúztatni a Napút c. folyóiratot. 2021. szept. 11-én értesültem a lehetőségről. Ez a nap a 2001. szept. 11-i terrortámadás 20. évfordulója. Óhatatlanul is párhuzamba került bennem a két kettősség. A nagy veszteség és a kis veszteség – hisz közel háromezer ember halálához képest egy folyóirat megszűnése kis veszteség — de nem biztos, hogy a mulandóságnak vannak fokozatai. Ami fáj, az fáj. Sokszor épp apró ügyek miatt lesz valaki öngyilkos.
Úgy hozta a sors, hogy módomban áll másodszor is elbúcsúztatni a Napút c. folyóiratot. 2021. szept. 11-én értesültem a lehetőségről. Ez a nap a 2001. szept. 11-i terrortámadás 20. évfordulója. Óhatatlanul is párhuzamba került bennem a két kettősség, avagy mondjam inkább egymás utániságnak? Az egymás után bekövetkező két katasztrófa figyelmeztető jel: a nagy rossz nem véd a még nagyobb rossz ellen. Bizonyára akadtak olyanok az Északi Toronyban, akik a természetes önzés által vezéreltetve a Déli Toronyba csapódó repülőgép megpillantásakor így sóhajtottak föl: ”Micsoda szerencse, hogy nem ide. Istennek terve van velem.” Istennek volt vele terve igen, hogy telibe találja az Északi Toronyba csapódó másik repülőgép, s ott lelje halálát. A remény hiúságáról iszonyatosan sokat elárul az ikertornyok korántsem einsteini ikerparadoxona. A postás bármikor csöngethet másodszor. Pogányságunk nem megbízható. A jóllakott istenek is követelhetnek áldozatokat, s a látszólag véglegesen megdicsőültek is bármikor áthelyezhetők – gondoljunk csak a Nagy Imre szoborra.
Lelkigyakorlat. Lehetőségem nyílik másodszor is elbúcsúzni a Napút c. folyóirattól. Tavaly írt első „búcsúszimfóniámban” a folyóirat megszűnését egy Nagy Lajos király úti söröző, a Két Postás söröző elenyészésével hoztam párhuzamba. Nos, azóta a Nagy Lajos király úton újabb ikonikus zuglói hely szűnt meg: a Pihenő presszó. A közelgő bajt egy apró baj vetítette előre: a presszó melletti kapuról eltűnt a Berki Harry emléktábla. A Pihenő presszónak otthont adó épületben lakott Berki Harry gyermekszínész, aki a holokauszt áldozatául esett. Egy lakót megkérdeztem, mi a probléma Berki Harryval? Semmi – válaszolta ő –, csak le fogják bontani a házat, s az emléktábla így letétbe került.
Felmerülhet persze a kérdés, hogy mi köze van egy vendéglátóipari egységnek egy irodalmi folyóirathoz. Szindbád után szabadon ez nem kérdés. Nem csak az irodalmi kávéházakért kár, és nem csak az irodalmi kávéházaknak van irodalmias lelkületük. Hány nagy író kocsmázott?
Halkan és félve jegyzem meg egyébiránt, hogy a Nagy Lajos király úton még maradt egy bázis. Szó szerint bázis. Bázis italbolt a csehó neve. Ide a bökőt, ez fog megszűnni legközelebb. El kell tűnnie, mert nem romkocsmaként utólagosan renoválva, hanem jogfolytonosan, közvetlenül hordozza magában a régi Zugló hangulatát. Anakronisztikus. Ha majd megszűnt, akkor lehet, hogy harmadszor is elbúcsúztatom a Napútat – immár annak online felületén.
Befogadtatik-e véglegesen a magyar szellemi életbe a Napút? Kitaszítva nem volt, teljességgel befogadva se volt. Jelen volt mindvégig, az utolsó percig megkerülhetetlenül. A Napút és személyesen Szondi György sorsa megmutatja, milyen nehéz tisztességesnek lenni és nem csak tisztességesnek látszani Magyarországon. A tisztesség Magyarországon szubkultúra. Ha nem így volna, isten bizony, a Napút fuldokolt volna a pénzben, ehhez képest Szondi György sokszor saját forrásból finanszírozta. A Napút-story felemelő, egyszersmind lesújtó tanulsága az is, hogy a nemzeti egység létrejöhet, és mégse jöhet létre. A Napút misszió eredményeként a különböző szekértáborok egy istenáldotta pillanat erejéig átjárhatókká váltak, úgymond össze nem illő írók egyetlen puzzle-t alkottak a lap hasábjain, de az így és itt létrejött nemzeti egység mégsem vált kovásszá. A lap saját terén kívül mintha be sem következett volna, és ez nagyon szomorú. Ez a fajta sikertelenség és reménytelenség azonban a küldetéstudat örök átka.
Mondjuk ki nyíltan: ennek a folyóiratnak és Szondi Györgynek küldetése volt a magyar kultúrában. Most, hogy immár bevégezve a mű, irigykedve tekintek Szondi Györgyre. Ő – velem ellentétben – megalkotta, létrehozta a maga nagyenciklopédiáját. A makacsul sorjázó számok enciklopédikus igényű teljességet vetítenek elénk, kultúrtörténeti értéket képeznek. A jövő kutatói, ha kíváncsiak lesznek a magyar szellemi élet jellegére és erővonalaira az utóbbi évtizedekben, akkor hozzáláthatnak majd az archivált évfolyamok tüzetes és türelmes tanulmányozásához.
Másodszor búcsúztattam el a Napútat. Az újratemetés megtörtént. Következhet majd az újraolvasás.
Illusztráció: Napút-köszöntő
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
