Fábián Tibor: Akkor mondok egy viccet
Részlet a Ceausescu elvtárs, pajtás című regényből
„Na jó, kedveseim. Akkor mondok egy viccet”, jelentette be az Elnök a hangulat tetőfokán. Ez nagy kegy volt. „Hallgatjuk, drága Elnök elvtárs!”, énekelte rajongó pátosszal a miniszterelnök. Mindenki közelebb hajolt. Egyedül Iulian Vlad nem hatódott meg. Senkitől sem zavartatva falatozott tovább az asztalon sorakozó finomságokból. A társaság többi tagja számára viszont jelentőségteljes pillanatok következtek. Az Elnök elvtárs viccet mond! Érdemes volt élni! Kivárni a pillanatot. „Szóval, kedveseim, honnan lehet tudni, hogy a románok régebb óta élnek Erdélyben, mint a magyarok?” „Szabad a gazda, Elnök elvtárs!” vakkantotta közbe Bobu lelkesen. „Hát onnan, hogy valakinek el kellett lopnia a magyarok lovait.”
Az Elvtárs diadalmasan legeltette szemeit a nevetésben fetrengő társaságon. Bobu a könnyeit törölgette, Angelescu, a bűnbánó tékozló fiú újfent zavarban volt, mert nem tudta eldönteni, neki, bukott labdarúgó szövetségi vezetőként, szabad-e egyáltalán nevetnie? De persze ő sem bírta kacagás nélkül, amitől még idegesebb lett, újra elővette méretes zsebkendőjét és sűrűn törölgette gyöngyöző homlokát. „Ceausescu elvtárs, maga az isten!”, nyerítette Dascalescu. Az Elnök derűsen ingatta a fejét. Úgy festett, mint aki éppen nem tudja eldönteni, a románok istenének tartja-e magát, vagy megelégszik a földhözragadt elnöki funkcióval.
Elcsendesedtek. Az Elvtárs tekintete most a szekus vezetőn állapodott meg, aki továbbra is jóízűen eszegetett. Egyik kezében pezsgőspoharat, a másikban egy hatalmas rántott húst tartott. Közben azért szemmel tartotta a társaságot is. „Te Iulian! Ne légy olyan merev. Inkább azt mondd el, mi a legújabb vicc rólam? Miket terjesztenek az ellenzéki bestiák Ceausescuról?” A Kígyó egy pillanatra mozdulatlanná merevedett. Mint a ragadozó, ami éppen áldozatra vár. Hideg tekintetétől a társaság tagjainak kellemetlen érzései támadtak. Úgy emlegették a háta mögött, ő lenne az utolsó, akivel beragadnának egy liftbe. Talán még a Feleségem Elvtársnő is vállalhatóbb lenne.
A tábornok arcán újra gonoszkodó mosoly vonult át, ajka gúnyosan lefittyedt, szúrós szemmel pásztázta a társaságot. Kényelmesen lerakta kezeiből az ételt és italt, lenyelte a falatot, akkurátusan megtörölte a kezét és száját, majd kissé hátradőlt. Az egész testbeszéde arról árulkodott, tudatában van önön fontosságának. Annak, hogy az elkorhadt pártapparátus élén trónoló megöregedett és egyre szenilisebb Elnököt ő tartja hatalmon. Kizárólag azzal nem volt tisztában, hogy neki és az általa irányított erőszakszervezetnek is meg vannak számlálva a napjai, és ha ez a féregrágta építmény dőlni fog, akkor vele együtt dől.
„Biztos, hogy tudni akarja, Ceausescu elvtárs?”, kérdezte csillogó tekintettel a főszekus, majd jelentőségteljesen köhintett. „Meg aztán vannak itt mások is.” „Csak mondd. Egymás között vagyunk. Ha Bobu-ban, meg Dascalescuban sem bízhatunk, akkor kiben? Angelescu meg jó fiú. Legalább is azt mondja”. Azzal kacsintott a labdarúgó szövetség elnökére, aki könnybe lábadt szemmel, szívre tett kézzel tett néma hűségesküt az ország első emberének. Vlad kelletlenül bólintott. Neki aztán mindegy. Elvégre a vicc nem róla szól. Máskor a Főnök valóságos dührohamot kapott egy-egy hozzá eljutó, róla szóló vicctől, de most úgy látszik, jókedvének ez sem szabhat határt. „Hát jó. Ez a legújabb. Részletek a bukaresti rádió reggeli műsorából: Rádió Románia, Bukarest. Pontos időjelzést adunk: hat óra következik. Ceausescu elvtárs felkelt, keljenek fel önök is! Hat óra öt perc. Ceausescu elvtárs mosakszik, mosakodjanak meg önök is! Hat óra tíz perc. Ceausescu elvtárs felöltözik, öltözzenek fel önök is! Hat óra tizenöt perc. Ceausescu elvtárs leül reggelizni. Kívánjanak neki jó étvágyat!”
Senki sem nevetett. Minden szem az Elnökre szegeződött, aki felhúzott szemöldökkel, kíváncsi tekintettel hallgatta a főszekust. Egy darabig forgatta magában a poént, majd elismerően bólogatott. „Milyen kedves. Még ebben is ott van az irántam való elismerés és ragaszkodás”. A társaság most kényszerű nevetgéléssel nyugtázta az Elvtárs naiv reakcióját, de magukban arra gondoltak: üresek a boltok. Ebből még baj lesz. Az üres gyomorból még soha nem származott jó. Csak éhséglázadás, leszámolás, elégedetlenség.
A könyv várhatóan október végén
jelenik meg a Tortoma Kiadó
gondozásában.
Megrendelhető: erdelyikonyv.hu
Előző közléseink a kötetből:
http://www.naputonline.hu/2021/06/15/fabian-tibor-a-bukas/
http://www.naputonline.hu/2021/04/14/fabian-tibor-ceausescu-elvtars-pajtas/
http://www.naputonline.hu/2020/09/04/fabian-tibor-ceausescu-utolso-napjai/
Illusztráció: Könyvlapozó
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
