Vitéz Ferenc: A ‘Tanulmányok a Múzsához’ ciklusból
Ebben az országban
Ebben az országban nincsen idő.
Nincsenek határai.
Nincsen benne a lánynak arca.
És nincsenek vágyai.
Ebben az országban magas a mélység.
Mint a mesélő szemében a bánat.
Palettaszínű messzi fákról
törik le éppen az ágat.
Mint az országban, ahol
nincsen nevük az embereknek.
S mindenki szólíthatja magát
egy éppen születő kisgyereknek…
Ebben az országban voltak ágak.
Voltak virágok, fekete rózsák.
De elhervadtak és letörtek.
Miként a tétova jóság.
Sziklányi sárkány közelgett.
Tüzet virított a szája.
Nem rettent meg a szitokra,
és nem az imádkozásra.
A szörny hajában ébredt az angyal.
Sírt, mikor látta a világot.
S befogta volna a fényt egy zsákba,
amit az éjszaka lassan kirágott.
Milyen színnel ébredjen a hajnal?
Milyen dal kerüljön az ágra?
Hogyan készüljön a bűbáj?
Melyik szó üljön rá a szádra?
Talán már túl sokszor mondtad,
hogy „fontos vagy” és hogy „szeretlek”.
De meg kell tanulnod újra,
mint a beszédet egy gyereknek.
Föltámadnak megint a szörnyek.
Rohannak feléd az álmok.
S látod, hogy a letört, száraz ág
tövében sarjaszt egy virágot.
(Hajóra vártam volna…)
Hajóra vártam volna –
sár volt.
Faágra szálltam volna –
nyár volt.
Átvittelek volna
téged is.
Énekeltem volna
néked is.
A szívem pirosló,
árva szőttes.
Ráterítenélek,
míg ősz lesz.
(Háttal a tengernek…)
Háttal a tengernek, háttal az égnek.
Arcodon összecsókolják egymást
a remények a sirályzuhanással.
Nem tudod ebben a végtelen
szürke morajban kimondani
a hiányt.
Pedig arra gondolsz,
hogy benned is ott zúg a tenger;
és elég volna, ha valaki
parti sziklaként elfogadná
a tengerségedet.
S megszomorít a sirálykacagás.
(Egy zsákba tettem…)
Egy zsákba tettem minden érzést.
A vágyat és vele bűnt is.
A zsákomat egy kőre tettem.
S hamvadni kezdett vele a tűz is.
Elindultam.
Szótlanul és sántán.
A zsákom ott feledtem a kövön.
Ha valaki megtalálja majd,
jaj, ki ne nyissa! –
Nem lesz benne csak tíz
véres köröm
s az arcomból egy borostás
bőrdarab.
Illusztráció: A fekete rózsa
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
Takács Gergő: Csendes Viharok Tengerén →
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
